Reggeli közben van idő kitalálni, hogy mit kezdjünk a napunkkal. Nincs strandidő, az látszik, az előrejelzések szerint hét végefelé kezd majd kicsit naposabb lenni, akkorra célozzuk be, hogy majd esetleg csobbanunk egyet. Vagy legalábbis a gyerekek.
Viszont remek kirándulóidő van! Csakhát, nincs velünk Máté, és bármilyen kalandba fognánk, az nem lenne fair vele szemben, meg nem is igen tudnánk élvezni nélküle. Milyen lenne már belekezdeni egy hatalmas vártúrába, mikor tudjuk, hogy az neki hogy tetszene, vagy tenni egy jókora kirándulást, mikor tudjuk, hogy Máté a fő kiránduló mind közül. Vagy átkompozni a túloldalra és ott felfedezni, mikor tudjuk, hogy Máté is nagyon szeretne kompozni. Szóval meg vagyunk lőve, mert Máté nélkül félkarú óriások vagyunk...
Így végül egy rövidke tihanyi kirándulást szavazunk meg, a faluban úgyis voltunk már sokszor, a félsziget nagyobbik felét pedig tavaly már elég rendesen körbejártuk, a déli oldala maradt már csak ki. Úgyhogy ide megyünk.
Tavaly jöttünk rá, hogy lent a Levendulaház mellett ingyen lehet parkolni, ami egy gyerekes kirándulásnál nem mellékes szempont, hiszen honnan tudjuk, hogy meddig leszünk. Meg egyébként is. Fönt a fizetős parkoló méregdrága.
A Belső-tónak is tavaly lettem a szerelmese. És az ürgéket is tavaly fedeztük fel. Most sajnos nem bújnak elő olyan tömegesen, csak messziről látjuk a kibukkanó fejecskéket, de nem engednek közel magukhoz.
A tó mellett a sárga jelzésen indulunk el, egy darabon a főút mellett haladunk.
Nem tudom, mentünk-e már 10 perce, de nagyjából ennyi ideje lehettünk úton, igaz, túl már a sokadik hisztin, hogy hol az egyik nem akart csinálni semmit, hol a másik kínlódott valamiért, amikor csörgött a telefonom, és Gyuri hívott, a fociedző. Amikor azzal kezdte, hogy két dolog miatt hív, és az egyik, hogy történt egy kis baleset, hát akkor azt gondoltam ottrögtön nekimegyek a Balatonnak... Szerencsére nem történt nagy baj, csak Máté beütötte a fejét a falba, és jó nagy kék pukli lett rajta. Épp fagyasztott borsóval jegelték. Hogy valami idétlenkedésnek lett ez a következménye, vagy valami konfliktus miatt kezdtek el lökdösődni a fiúk, az máig nem tiszta, de nem is igazán fontos. Megmaradt. (Délután találkoztunk Mátéval, undorítóan csúnya volt a feje, és szerintem csak egy hajszál választotta el attól, hogy nem szakadt szét hosszában az a pukli, mert volt rajta egy nagy piros csík középen. )
Az út mellől hamarosan bevetettük magunkat az erdőbe. Elég vadregényes volt, és ez a szakasz kevésbé is volt izgalmas. Csak mentünk, mentünk, és vártuk, hogy elérjük a célunkat.
Aztán egyszer csak elkezdett sziklásodni a terep, és akkor már bizakodhattunk, hogy lassan célbaérünk. Csakhamar el is értünk a Borsóköves-kúpig.
Meg is mászták, persze.
Ekkor már kezdték elhinni, hogy nem lesz ez a túra olyan rossz. 😃
Nemsokára bele is botlottunk egy újabb gejzírkúpba, a Kalapos-kúpba.
 |
| egy kis gerendagyakorlat |
Amikor a jelzőtáblákon megláttuk az Átjáró-barlang kiírást, gondolkodás nélkül arra kanyarodtunk. Út közben felelevenítettük a legutóbbi János-hegyi kirándulásunkkor látott átjáró-barlangos emlékeinket. ( óóóó b....us, még erről sem meséltem... pedig jó rég volt, még május elején)
Bár szerintem alig mentünk valamicskét, a gyerekek ekkorra már eléggé elfáradtak. Legalábbis ők ezt mondták. Csak azért voltak hajlandók felkelni egy farönkről, mert azt mondtuk nekik, hogy innen már a kocsi felé megyünk. Ami tulajdonképpen igaz is volt...
Csak út közben még belebotlottunk az igazi célunkba, az Aranyházba, mely nevét a rátelepedett sárga színű zuzmóról kapta. Az Aranyház a Tihanyi-félsziget legnagyobb, legismertebb forráskúpja.
De kicsit arrébb, a Hármashegyi-kúpról már szép panorámát láttunk a Balaton felé is.
És innen már valóban nagyon hamar visszaértünk az autóhoz.
Mátéék egy kiállításon töltötték a kora délutánt a Zsidó Kiválóságok házában van/volt egy kiállítás/bemutató a zsidóság és a sport kapcsolatáról, vagy valami ilyesmi. Állítólag érdekes volt, és voltak interaktív táblák is, amiket nagyon élveztek a gyerekek. Sajnos mi nem értünk vissza Tihanyból addigra, amikor ott kellett volna lenni.
De utána találkoztunk Mátéval és együtt fagyiztunk. Hát ööööö.... nem volt bizalomgerjesztő a megjelenése. De szerencsére hamar múlt, másnapra már sokkal halványabb volt, két nap múlva pedig alig látszódott, bár még érzékeny volt. Még most is az kicsit.
A napot pedig egy szuper emelkedős futással zártam. :-)
De jó, ezt lehet mi is megnézzük augusztusban.
VálaszTörlésSzeretem, hogy előttünk mentek mindig nyaralni, jó dolgokat fedeztek fel. 😀