2018. július 12., csütörtök

Keszthely-Pálmaház

A múzeumból kijőve megint esett az eső. :-(  A jegyünkben viszont még volt egy pálmaház, meg még egy kiállítás, amiről végül el is feledkeztünk. És közben eszünkbe jutott az is, hogy bent felejtettük a kishátizsákot a ruhatárszekrényben, mert azt nem vihettük be a kastélyba. Így mindenképp muszáj volt visszamenni a kastélyig. De még előtte bedobtunk egy-egy rétest a kastéllyal szemközti rétesezőben. Majd kettéváltunk, és én meg Máté a táskáért indultunk, a többiek pedig dobtak még be pénzt a parkolóórába.
Azt hittem, hogy most már meleg napsütés lesz. Az egyik oldalra nézve az is volt.


Na a hátunk mögött megint feketedett az ég.
És mire visszaértek a kastélyhoz a többiek, addigra zuhogott az eső, így bemenekültünk egy filmvetítésre az árkádok alá. A film nagyon tetszett a fiúknak, a kastélyról szólt, a régi időkről, meg a maiakról  gyerekszínészek szereplésével. Nem is akarták ott hagyni, de nem akart véget érni, az eső viszont elállt, úgyhogy indulni akartunk a pálmaház felé, mert ki tudja meddig tart az esőmentesség. :-)




A pálmaház egy kis madárparkkal van együtt. Marcinak ez is nagyon tetszett. Marci, a vonat és kacsaőrült :-)


A benti részen egy hatalmas kaktuszkánaán van. Mindenféle-fajta. Kár, hogy minimálisan sem értek a kaktuszokhoz, de voltak kisebbek é egész hatalmasak.


Az Oroszlános kútnál
 Ez a kastély mindenhonnan gyönyörű.


Hazafelé még megcsodáltuk erről az oldalról is a Badacsonyt meg a Szigligeti várat.


És hogy miért jó, amikor a Balatonnál esik az eső? Hát mert ott a szivárvány is a Balatonig ér :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése