Veresegyházi medvepark

Még a múlt vasárnap voltunk ott.
Nem először jártunk már itt, szerintem voltunk már 2-3-szor, de legutóbb is már nagyon-nagyon régen. Nem is emlékszem, hogy Marci megvolt-e már egyáltalán, vagy nagyon kicsi volt, és nem tudom miért, de itt a blogon sem találok róla külön bejegyzést. És amióta megszűnt a picasa, az oda feltöltött albumjaim is elvesztek, a dvd archívumunkat meg most nincs kedvem átnyálazni. ( de hogy miért nem írtam róla a blogon???? )
Lényeg a lényeg, hogy korábban is eszembe jutott már párszor, hogy Marcival is jó lenne elmenni. Szerintem legalább egyszer minden gyereknek érdekes, és legalább egyszer érdemes is ellátogatni.

Amióta legutóbb itt jártunk nagyon-nagyon kiépítették és kibővítették a helyet. Emlékszem, voltunk itt egyszer úgy, hogy egyáltalán nem volt térkövezés, csak egy kitaposott ösvény vezetett körbe a medvék területe körül. Most már szép járda van, és nem csak medvék, hanem egyéb állatok is vannak.
Már a megérkezéskor is csak tátottuk a szánkat, mert még jóval a kapu előtt egy hatalmas parkolóba irányítottak, a kapuban lehet megvenni a belépőjegyeket  és a napi parkolódíjat. Nem voltak még ekkor sokan, mikor kifelé jöttünk dugig volt a parkoló.  Innen sétáltunk befelé, és csak hümmögtünk, hogy húúú ez sem volt itt, az sem ilyen volt. Lett pl. egy szuper játszótér a fák alatt.

Marci elég bátortalanul és kedvetlenül indított. Kicsit tartott is szerintem a nagy medvéktől, akik a kerítés mellett ólálkodtak, és várták a mézet. A bátortalanságát végül egy kisvonatozással sikerült megtörni, egy kört mentünk a park körül, ezzel jól fel is térképeztük, hogy mi várhat még ránk, ha körbe is sétálunk.

Nekem a kedvenceim a fürdő mackók voltak. Nagyon élvezték, és olyan cukik voltak, ahogy pancsoltak. Már ha lehet egy szép, nagy kiöregedett medvére azt mondani, hogy cuki.

És persze meg is etettük őket. Itthonról vittük a mézet, de ott is lehet venni. Nagyon szerették :-) Viszont volt olyan medve, aki begyűjtötte a fakanalakat, és a területén ott volt szétdobálva egy csomó kanál.

A fakanálgyűjtő

A honlapon láttam, hogy májusban érkezett egy akkor 3 hónapos kisbocs. Ő még külön karámban van, szegénykém biztos nagyon magányos egyedül, mert csak sétálgatott föl-alá, ő még mézet sem kaphatott. Van viszont kétszer egy nap látványetetés, 12-kor és 3-kor, és terveztük, hogy a délit majd megnézzük. Végül annyira beborult, és dörgött is, hogy még 12 előtt elindultunk haza. :-(

A medvék túloldalán van egy kilátószerű építmény is, ahonnan kicsit be lehet látni a terepet.

Marci közben megéhezett, és úgy emlékeztünk, hogy a bejárati oldalon volt egy büfé, ahol ettünk régen valami lángosfélét, de most nem volt ott csak egy rendes étterem jellegű kifőzde. Komplett ebédet meg nem akartunk enni, úgyhogy maradt a kürtős kalács. :-)
Na ekkor kezdett el nagyon feketedni az ég, és a távolban dörgött is rendesen. Úgyhogy lemondtunk arról, hogy még a hátralévő két kifutót megnézzük, és hogy megvárjuk a medveetetést, inkább elindultunk a kocsi felé.
Út közben kezdtek felrémleni a dolgok, hogy amikor egyszer itt voltunk, akkor a tó parton is sétáltunk egy nagyot, de most nem álltunk meg. Marci így is eléggé elfáradt, csak bóbiskolt a hátsó sorban. :-)
( és muszáj lesz megkeresnem a régi képeket, mert most már annyira zavar)

Bikás park, Marcinap

Úgy alakult, hogy ma el kellett mennünk a Bikás parkba Marcival. Ez tőlünk nézve nagyjából a város másik fele, jókedvemből biztos nem mennék oda :-) De ha már így alakult, akkor rászerveztünk erre csavargós délelőttöt, és mikor végzünk, akkor Marci bemehet Feri munkahelyére délutánra. Ezer éve ígérgeti már neki, hogy beviszi, Marci meg időről-időre számon is kéri rajta.
Szóval kora délelőtt útnak indultunk, Marci némileg duzzogva jött, mert miért kell ilyen korán, ( nem volt korán 10 is elmúlt már), miért kell ilyen messze, miért nem megyünk rögtön apához, meg különben is...
Busz+metró, tök időben oda is értünk, találkoztunk, akivel kellett, majd Marci mondja, hogy na akkor fagyizzunk! Mondom, jó, majd fagyizunk is, de 1. keresni kell egy fagyizót, 2. mi lenne, ha előbb körbesétálnánk a parkot, megnéznénk a játszóteret, és utána fagyiznánk.
Nem, most, mert ma Marcinap van, azt mondtam, és akkor ő mondja meg, mikor fagyizunk, és különben is ott van egy cukrászda. És mutat egy irányba. És tényleg ott volt! Félig még zárva volt, semmi cukrászdára utaló jel nem volt a környékén sem, nem volt kitéve hatalmas műanyag fagyistölcsér, meg ilyenek, semmi. Most vagy titokban tud olvasni, vagy mérföldekről kiszimatolja a fagyit, mit egy vadászkutya.

Aztán találtunk egy ilyet:

És messziről megnéztük a bikákat is. Marci nem akart fölmenni a dombra, hogy közelebbről is megnézzük, ő aztán föl nem mászik arra a MAGAS hegyre!!!! Nemám! Nem is ment föl :-D

Ennyire volt "magas" . Egy gyengébb szánkó elakad rajta télen. :-)

Aztán nagy nehezen sikerült rábeszélni, hogy csak nézzük már meg azt a játszóteret, azt mondják, hogy olyan klassz! Na, jóóóó, menjünk, de én biztos, hogy nem fogok semmivel se játszani- dörmögte az orra alatt.

A játszótér tényleg egészen jó, egy elkerített nagy részen inkább kisebbeknek való játékok vannak, kint pedig nagy pókhálómászó és trambulin. Marcinak nagyon bejött ez a mászócucc, úgy mászott föl meg le, mint egy kis majom. Nagyon cuki volt! Én meg annyira féltem, hogy azon a műanyagkötélen megcsúszik, vagy nem kapaszkodik és leesik, hogy oda se mertem szinte nézni.

Addig-addig nem akart játszani semmivel, hogy végül alig tudtunk elindulni, mert ő még játszik. :-) Hol ezzel, hol azzal, cikázott körbe-körbe, és közben játszotta egyedül a kis szerepjátékát. Édesem, már egészen belejött az egykeségbe. Egyedül letol egy komplett focimeccset két csapattal, videóbíróval, visszajátszással, egyedül játssza a kalózos üldözést.

Ami nekem a legjobban tetszett a játszótérben, hogy a nagy része, a játékok alatti/körülötti rész gumitéglás, vagy rekortán, oldalt viszont vannak nagy füves placcok, ahová le lehet ülni piknikezni, vagy lehet labdázni, vagy bármi. De a legjobb nekem mégis az, hogy nem kell bokáig süppedni a homokban, vagy a mocskos mulcsban, mint más játszótereken, hanem gyakorlatilag szép tisztán tudtunk kijönni, és mehettünk is rögtön enni, majd apa munkahelyére. Van egyébként fizetős vécé is a játszótér mellett. ( a vesszőparipám:-) ) 

- Akkor... a játszótér megvan. Most menjünk vegyünk nekem délutánra rágcsálnivalót apa munkahelyére, együnk egy hamburgert, és már mehetünk is apához! - mondja

És így is lett.
Csak a busz épp elment az orruk előtt, majd a következő kimaradt, úgyhogy egy kőkemény negyed órát álltunk az ideiglenes buszmegállóban, egy maréknyi járdaszigeten az építkezés mellett, a déli tűzőnapon, na az nem volt annyira kellemes, de végülis túléltük.
Marcit leszállítottam Apa munkahelyére, én meg hazajöttem.
Még nem jöttek haza. Meghúzzák a napot, úgy látom :-) Végül is hóvége van, biztos sok a meló :-)I

Marcihét

A héten a nagyok táborban vannak. Ez a  szokásos "szolfézs"tábor, ami nem szolfézstábor igazából, csak a szolfézs tanár szervezi, és tartja, de valójában ő készségfejlesztőnek hívja.
Hogy pontosan mi zajlik a táborban, azt nem tudnám jól leírni, a lényeg, hogy évről-évre elmennek egy Nógrád megyei tanyára, a Cserhát közepébe, ahol nagyjából semmi nincs, még térerő is csak alig. ( pedig ugyebár a nóta is megmondja, hogy csak egészség legyen és térerő :-DDD ) Tavaly, tavalyelőtt Ordaspusztán voltak, idén egy tanyával arrébb Cservölgypusztán van a székhelyük. A képek alapján nagyon szuper világvégi tanya, egy igazi mesevilág, kisházikóval, tetőtéri szobával, háziállatokkal, és jó levegővel. A tanya gyakorlatilag majdnem el van vágva a világtól, a busz sem ment ki odaaáig, csak a bekötőútig, onnan gumicsizmában caplattak be a gyerekek. A csomagjaikat a tulaj fuvarozta be terepjáróval. Ő volt az, aki pár éve, amikor nála lovagoltak a gyerekek, és elkapta őket egy nagy vihar, akkor ötösével furikázta át őket Ordasra. Ezt a kalandot még azóta is emlegetik.
Szóval itt vannak vasárnapig, és kalandokban most sincs hiány, hiszen volt 1 nap, amikor végig esett, volt, amikor csak félig, tehát jókat lehet a sárban dagonyázni. :-) Eddig egyszer sikerült beszélnem a fiúkkal, hol térerő nincs, hol foglalt Ágota néni telója, hol meg csak kicsöng.
Tegnap épp egy kiránduláson voltak a szomszéd faluban, és már hazafelé tartottak, amikor hívtam őket, és hát borzasztóan lelkesek voltak, kutya bajuk, jól vannak, és már most tele vannak mesélnivalóval, pedig még csak kedd volt. A háttérből is mindenki egyszerre kiabálta bele a a telefonba, hogy mmi minden történik, nem is nagyon tudtam kivenni, ki mit mond, de a lényeg, hogy boldogok és önfeledtek, az nagyon átjött, és hát mi kéne még több. Vasárnap megyünk értük. Reméljük, hogy addig már nagy eső nem fog esni, és épségben kijutunk mi is majd a tanyára. ( nem úgy, mint két éve, amikor beleragadtunk a sárba, és azt hittem, onnan már sosem jövünk ki)

Szóval a héten Marcihét van, és ha nem is élünk át akkora nagy kalandokat, azért jól elvagyunk.

Vasárnap a veresegyházi Medveparkban voltunk, erről majd írok külön is.
Hétfőn, Marci kitalálta, hogy menjünk el a Ligetbe a biciklipályára, mert ő már ezer éve nem biciklizett. Hát jó, összekészültünk, csomagoltam piknikfelszerelést, innivalót, elindultunk. dögmeleg volt, és verőfényes napsütés, szinte felhő sem volt az égen.
Bezzeg, mire leértünk a ligetbe, akkor már láttam, hogy arra messzebb sötétedik az ég, de nem tűnt olyan félelmetesnek, így én le is telepedtem a megszokott padomra a könyvemmel, Marci pedig rótta a köröket a kreszpályán.

Annyira sütött a nap, hogy Marci a szemét sem tudta kinyitni. :-)

Aztán egyszer csak vészjóslóan elkezdett fújni a szél, így gyorsan összeszedtem Marcit, hogy inkább induljunk, mert itt nagy zuhé lesz. Mindenki, aki még ott volt fejvesztve elkezdett menekülni. És a szél csak egyre jobban fújt, az ég sötétedett, és azon aggódtam, hogy el ne kezdjen a fejünk felett villámlani, mert akkor húúúú.... közben pedig végigpörgettem a legrövidebb útvonalat a fejemben, hogy ha nagy gáz van, akkor hová tudnánk behúzódni a vihar elől.
Tekertünk, tekertünk, és egész sokáig el is jutottunk úgymond ép bőrrel,  mert már szinte csak a célegyenesben, úgy 10 percnyire otthontól kezdett el nagyon esni. De annyira, hogy ömlött az eső, nem is esőcseppek voltak, hanem folyamatosan folyt az égből a víz!
Marcinak jó volt, vagyis jobb, mert neki volt baseballsapija, és neki nem esett a szemébe az eső, de nekem nem volt, és végül már annyira folyt a víz a fejemről, hogy nem tudtam szinte kinyitni sem a szememet.
Ha mernék esőben elengedett kézzel biciklizni, akkor biztos széttárt karokkal az ég felé fordulok, de nem merek még eső nélkül sem így tekerni, így csak mentünk Marcival egymás mellett, harcoltunk az elemekkel, és közben sikítottunk, mint az őrültek, majd nagyokat nevettünk. Mikor hazaértünk, utána még annál jobban  rákezdett esni, úgyhogy mondhatni mázlink volt :-)

Tegnap végül megint a Ligetben kötöttünk ki, kísértjük a sorsunkat, mert be kellett mennünk a városba, és kérdeztem Marcitól, hogy akkor mi legyen, visszaszálljunk a földalattira, vagy sétáljunk egy kicsit, és majd felszállunk később. Azt mondta sétáljunk, és keressünk egy fagyizót. Úgyhogy szépen bandukoltunk az Andrássy úton fagyizót keresve, és addig-addig kerestük, hogy végül egészen a Ligetig kellett mennünk, mire találtunk egyet.

Végül a jégpálya mellett fagyiztunk, ami nagyon hangulatos volt, de Marci meg rákattant, hogy akkor menjünk egy kört a vizibiciklivel is. Nagyon sokféle vízi járgányt lehet bérelni méregdrágán, és evezni/tekerni a városligeti tavon, de nagy nehezen sikerült lebeszélnem róla, hogy ne ketten üljünk már fel, hanem legalább apával, mert én nem vagyok olyan stabil, ha vízről van szó.

Aztán még ücsörögtünk kicsit a fűben, és néztük a vizet.

Jaaa, és a nap nagy eseménye!!! Hogy MArci, valamilyen indíttatásból vágott egy másfél cm x 4cm- es sávot elől  a hajába. Kis gyerek papírvágó ollóval. Hát amikor megláttam nem voltam túl boldog... inkább szomorú. Olyan szuper volt most a frizurája, olyan MArcis volt, olyan aranyos, és olyan jól állt neki, erre úgy elrondította, hogy elsőre ( meg másodikra is) csak sírni tudtam. Azt mondta, azért csinálta, mert hosszúnak gondolta, és melege volt.
- Bezzeg Apának is kopasz a feje fölül, meg neki még oldalt is az, az egész feje kopasz, mégis hozzámentél feleségül!!!!- vágta az arcomba, amikor sopánkodtam, hogy de most hogy nézel ki MArcika???? Az én szépséges Marcikám!!!!

Este Feri megigazította neki. Hozzávágta valamennyire az oldalát, és így már nem annyira gáz. De még így is látszik egy csík a feje tetején.
Estére már túltettem magam az első-második-sokadik sokkon, és csak lefotóztam, hogy mit fodrászkodott Őkelme, csak hogy meglegyen az utókornak, és tudjunk 10 év múlva min nevetni. :-)

még igazítás előtt. 

Most meg szép kis kopaszbarack feje van. De így is cuki.

Fürdő

Vagyis fürdőszoba.
Igaz, hogy hétvégén már úgy-ahogy még strandidőnek is lehetett volna mondani azt, ami volt, de csak szőrmentén, nem is voltunk strandon, hanem végre lőttem pár képet a fürdőről, odaát.
Igen, ennyi idő kellett, pedig kábé 8 lépcsőfok választ el tőle, vagy 10, ki számolja. :-) De valamiért mindig elmarad.
Most pedig még csak az sincs, hogy a melósok dolgoznának odaát, és olykor-olykor be kell menni, mert pangás van, vagyis várakozás.
Várjuk a kéményseprőket, hogy kijöjjenek megint, és elfogadják azt, amit a legutóbb nem fogadtak el, és akkor el tudjuk fogadtatni mi is a gáztervet. Egyelőre nem mondták, mikor jönnének.
Várjuk az ajtót, ami meg van rendelve, és elvileg jövő kedden hozzák.
Várjuk, hogy a terasz fölötti kisablakra kihozzák és felszereljék a szúnyoghálót, amit az ablakszereléskor nem hoztak, és azóta se híre se hamva.
És van még a rács, amit augusztus első vagy második hetében hoznak.
No de...
a fürdő:

A haladás az, hogy lett konténer, és meg is töltöttük sittel.

Margitsziget hajózással megspékelve

Minden nyáron legalább egyszer elmegyünk a fiúkkal a Margitszigetre. Nem csinálunk semmi különöset, csak meghallgatjuk a szökőkutat, eszünk egy jégkrémet, és mire visszasétálunk a villamoshoz már vége is majdnem a napnak.
Idén is voltunk már, és azt gondoltam, hogy megnézzük majd a játszótereket, a régebbit, de még azt sem próbáltuk, meg az újat, amit tavaly csináltak, és még azt sem. A nagyok nem annyira játszóteresek már, de ha valami új placcot találunk, ahol vannak trükkös, vagy ismeretlen dolgok, azt azért kipróbálják ők is szívesen, és ha már csak 20 percig csúsznak-másznak, már az is szuper.
Aztán a játszótér megint kimaradt, mert úgy eltelt az idő, hogy arra már nem volt idő.
Most az Árpád-híd felől jöttünk, és onnan gyalogoltunk át a túloldalra a szökőkúthoz. Már önmagában ez is egy jó kis séta. Közben persze másztak fára, bámultunk aranyhalakat meg teknősöket a Japánkertben, futottak egy kicsit a futókörön, megnéztük a Margit-romokat, és mindenkinek eszébe jutott, hogy húúú hát itt már jártunk máskor is, sőt, az ovival is voltak itt talán Milánék.

Jártunk egy kört a vadasparkban is. Nagyon érdekes volt, mert láttunk egy pávacsaládot vonulni. A pávaanyuka után ott tipegett jónéhány kispáva, és szegénykéim olyan kis rusnyák voltak :-) Én még sosem láttam kispávát korábban, szerintem. Olyan hihetetlen, ezekből a kis esetlen csúnyaságokból lesznek később azok a színpompás állatok, már amelyik hím, persze.

 Hatalmas nyuszit is találtunk.

 És a pávaapuka:

Mintha hímezve lenne, nem?  Jó, nem általam, de biztos van, aki ilyen szépen tud hímezni :-)

A szökőkúthoz éppen jókor érkeztünk, csak egy kicsit kellett várni a kezdésre, és még egy jégkrém is belefért. És szerintem a legjobb blokkot sikerült kifognunk, a rockzenéset :-) Régóta tervezzük, hogy majd egyszer este is kijövünk, mert 9-kor végigjátsszák az egész repertoárt, és este ki is van világítva, de nem tudom, mikor fog erre sor kerülni. Ha idén nyáron minden délután ömleni fog az eső, akkor idén sem. :-(

Aztán gondoltunk egy nagyot, és azt találtuk ki, hogy hajóval megyünk hazafelé. Na jó, nem hazáig, de egy jó metróállomásig. A BkV hajókon mi hétköznapokon könnyen tudunk utazni, mert jó rá a városi bérletünk. Hétvégén nem. De egyébként sem olyan vészesen drága, azt hiszem 750 ft egy felnőtt jegy.
A következő járatra elvileg nem kellett sokat várni, gondoltam ez még belefér, és milyen klassz lesz. Jött is a hajó. Csakhogy előttünk már várakozott egy iskolás csoport, olyan 10-15-en lehettek, és nyilván ők mentek előttünk, mert ők már korábban ott várakoztak, és amikor felszálltak, közölte a matrózfiú, hogy akkor most ennyi, finitó, megtelt a hajó, nem mehetünk fel többen.
Nem értettük, hiszen alig voltunk már lent, én voltam a 3 gyerekkel, meg egy külföldi pár, és fent a hajón látszólag nem volt tömegnyomor. Persze megértem én, hogy biztonság, meg előírás, csak abban nem voltam biztos, hogy azt a 15 gyereket, hogy számolta, mert mondjuk 3 tett ki egy normál felnőtt méretet. De mindegy is, nem engedtek fel minket a hajóra.

Ott voltunk egy döntéshelyzetben, hogy most mi legyen. A következő hajó a Dunán lefelé kb. 25-30 perc múlva volt várható. Nyilván 3 gyerekkel nem könnyű bármilyen jó döntést hozni, mert mindig lesz legalább 1 amelyik húzza a száját/hisztizik!vergődik/sír. Máté rögtön mondta, hogy ő biztos, hogy nem vár itt egy fél órát! Erre Milán kezdett el nyávogni, hogy de megígértem, hogy hajóval megyünk, és márpedig ő megvárja a következőt. Marci pedig rákontrázott, hogy ha nem megyünk hajóval, akkor hazudtam, majd azon rugózott percekig, hogy de miért nem engedett fel minket a bácsi.
Eltanakodtunk, elvitatkoztunk egy darabig. Én javasoltam, hogy sétáljunk vissza a szabadtéri színházig, mert ott megáll egy korábban jövő hajó, de akkor viszont csipkedjük magunkat, hogy elérjük. Ezt egyöntetűen leszavazták. Végül vártunk. Vártunk. És vártunk.
Aztán jött egy hajó, ami fölfelé ment. Máté már arra is felszállt volna, de mikor mondtam, hogy ez nagyjából csak a sziget végéig megy, kb. 2 megálló, és végállomás, akkor ezt is leszavazták.
Közben jöttek-mentek a sétahajók, kicsik és nagyok, és hatalmasak, úgyhogy végül csak eltelt az idő viszonylag gyorsan. Addig megettünk és megittunk mindent a hátizsákból.
De a hajó csak nem jött. Késett. Ekkor már nagyon dühösek és türelmetlenek kezdtünk lenni, és már-már hagytuk a francba az egészet, és már a fiúk is benne lettek volna, hogy menjünk akkor a villamoshoz gyalog, mint a pórnép, de közben ott motoszkált bennünk, hogy akkor meg hiába vártunk itt ennyit.

Végül csak befutott a mi hajónk is. Végre! Nem volt olyan szép napos sétahajózós idő, ez látszik is. Ott lebegett a fejünk felett egy eső lehetősége, és kint nagyon nagy lett a szél. Annyira, hogy rángatta a fényképezőt a kezemben. Be is menekültünk a fedett részre.

 Ezt a rendezvényhajót Milán kedvéért kellett lefotózni, mert akkor reklámozták a tévében, hogy szombaton lesz a Magyarország szépe verseny, amit itt rendeztek. Ezt az infót nagyjából kétszázötvenszer osztotta meg a hajó utazóközönségével. :-)

A Gellért-térig mentünk. Ott metróra szálltunk, a Keletinél bedobtunk egy mekihambit, mert állítólag megígértem. ( ami igaz is volt, de akkor még úgy volt, hogy kisétálunk a szigetről a Jászai Mari térig és ott hambizunk.) Nagyon belecsúsztunk a délutánba, mire hazaértünk. Pedig nem is játszótereztünk :-)