Osztálybuli

Nehéz szavakat találnom, és leírni mindazt a rengeteg érzelemcunamit, azt a sok szeretethullámot, ami az elmúlt héten ért bennünket. Eleve már a múlt pénteki ballagás, meg a közös ének megadta az egész hét hangulatát, hogy bizony az utolsókat rúgjuk így együtt. Még akkor is, ha sokan maradunk, még akkor is, ha sulin kívül is nyilván tudunk, és fogunk találkozni azokkal, akik igazán fontosak, de az azért már mégis kicsit más.
Sokszor mondtam már, hogy olyan gyerekközösséget, amilyenné ez a 4.b. vált az évek során, én még nem láttam. Nyilván nem volt mindig minden rózsaszín, és voltak veszekedések, meg konfliktusok, meg örihari, és nyilván Angéla néni sem volt mindig a helyzet magaslatán, de egy igazán klassz társaságot rántott itt össze 4 év alatt, azt meg kell hagyni! És itt nemcsak a gyerekekre gondolok, mert születtek itt felnőttbarátságok is, talán életreszólók.

Szerdán délután tartottuk az szokásos éves osztálybulit, csütörtök délelőtt évzáró. Mindenképpen szerettük volna Angéla nénit és Mariann nénit meglepni valamilyen produkcióval. Végül a rengeteg ötletből "csak" 2 közös éneklés valósult meg szerdára, és egy közös zenélés-éneklés másnapra, de annyi sok teendőjük volt a gyerekeknek év végén, hogy sehogy nem tudtunk még plusz próbákat beiktatni, így gyakorlatilag pénteken, hétfőn és kedden délután tudtunk összejönni páran, nem mindenki, hogy valami összeálljon.
Pénteken mi nem voltunk, vasárnap este Zsuzsi erős pánikban volt, hogy nem lesz ebből a műsorból semmi. Nyugtattam, hogy de lesz, majd meglátja!
Hétfőn, hát... nem volt az igazi, de körvonalazódott a történet. Kedden minden a helyére került, de mivel kb. az osztály fele tudott részt venni a próbán, így kérdés volt, hogy mennyire fog flottul menni. Szerdán, a "fellépés" előtt a gyerekek hamarabb fölmentek a terembe, és kicsit még rágyúrtak.
A végeredmény pedig nagyon-nagyon jó lett!
Először a Valahol Európábanból énekelték a Zene az kell-t. Mikor először hallottam ezt a számot, akkor én végig bőgtem, mert olyan szép, és olyan mintha róluk írták volna. ( aztán már annyit hallgattuk, hogy a meghatódás már eltűnt :-) )




Aztán pedig a Grund-ot énekelték, de nem az eredeti szöveggel, hanem itt-ott átírva, rájuk alakítva, apukák kísérték őket gitáron meg csörgődobon. Az elején névsorolvasás van, amikor mindenki feláll a székére és "Itt vagyok!-ot kiált. Ezt most levágtam. De annyira szenzációsak a gyerekek, és tényleg egy csoda,  hogy mennyire összeszoktak, ahogy figyelnek egymásnak, hogy ha ott kell lenni, akkor ott vannak. Lehet, hogy fél órával korábban még a fele társaság nem volt képben, hogy mit kell csinálni, és meg egyébként is, hogy 2 délután égnek álló hajjal jöttünk el a suliból, mert nem csinálták, mást csináltak, nem figyeltek, stb.stb... .... de aztán csak összrakták fejben, és ott  a teremben minden klappolt, és nagyot ütött. Olyan jó volt rajtuk végignézni... és bár Angéla nénit ( akkor még) nem sikerült megríkatnunk, ( de Mariann nénit igen) azért látszódott rajta a meghatottság.

Azóta nálunk minden gyerek grundot énekel :-) Milán már arra készül, hogy majd ők is eléneklik Orsi néninek negyedikben. :-)





Aztán folytatódott a buli. Foci, evés, ivás, és elszaladt az idő... este 9-kor az igazgatónéni küldött haza minket az iskolaudvarról. Hát ennyire nem akaródzott elválni...

Egy jobb felvétel a Grundról ITT.