Sárospataki Rákóczi-vár

Sárospatakon nagyjából ötödikes vagy hatodikos koromban jártam utoljára, osztálykiránduláson, és a tényen kívül, hogy jártam már ott nem emlékeztem nagyjából semmire, csak olyan "mintha" emlékekkel voltam tele. Mintha felmentünk volna egy toronyba, mintha lepusztultabb lett volna akkoriban a vár, mintha megnéztük volna a könyvtárat is. Mintha, mintha, mintha... és a vár felé közeledve sem omlottak rám hirtelen a felismerés emlékei. ( hát ennyit érnek az osztálykirándulások, kb. ) Arra bezzeg tisztán emlékszem, hogy B.Z. osztálytársam, meg még pár fiú a buszon egész végig tetrisz versenyeztek, mi pedig szurkoltunk nekik a szék támlájának dőlve.

Szóval... nagy izgalommal tartottunk Sárospatak felé. Pláne, hogy nem olyan régen a Gasztroangyalban Sárospatakon főzött Borbács Marcsi, és a várban is volt, úgyhogy egy csomó infót is megtudtam, és testközelivé vált az egész.

A központban parkoltunk le, és ahogy kijöttünk a parkolóból már láttuk is egy falra erősített táblán, hogy merre kell menni a vár felé.

Út közben találtuk ezt a padot, amin Szent Erzsébet neve díszelgett, de akkor még nem értettük az egészet, később viszont mindent megértettünk, mert az idegenvezetésen kiderült, hogy II. András lánya, Árpád-házi  Erzsébet Sárospatak szülötte, és a város védőszentje, aki a szegények és az elesettek védelmezője és segítője volt, és egyszer a kötényében vitt kenyér rózsává változott.

A várkert kapuján átlépve kicsit hezitáltunk, hogy merre tovább, próbáltunk emlékeket csiholni a helyről, nekem kevésbé sikerült. Persze bementünk, és ha már itt vagyunk, és még az eső is esik, hát jegyet is vettünk. Az állandó kiállítást, Rákócziak kora, és a Vörös-tornyot néztük meg. A toronyba csak vezetett túrával lehet bemenni, így előtte még volt időnk megnézni a kiállítást, és még körbesétálni is tudtunk.

A híres Sub Rosa terem kívülről. Sem a kiállításon, sem a toronyban nem lehetett fotózni.

A várat, és a várkastélyt 1534-42 között Perényi Péter építette. A Perényi család kihalása után több neves család birtokában is volt, míg végül 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként került a Rákócziak kezébe, és ezek az évtizedek azok, amikor a vár, és a kastély jelentősen megújul, és folyamatosan bővül, épül, szépül.

A híres Lorántffy-loggia.

A kiállítás egészen érdekes volt. Még a rengetegsok információ ellenére is. :-) Újra szembesülnöm kellett azzal, amit egyébként is tudok, hogy ez a kor eléggé szürke folt az ismereteimben. Most is csak kicsit fakult ez a szürkeség, mert kb. a tárlat felénél már bedarált a rengeteg név és a sok információ, de mégis jó volt. Persze folyton eszemben volt, hogy a fiúknak hogy bejönne, hogy a kölcsönmamuszban klasszul lehetett volna csúszkálni a termeken keresztül :-) Néha magam is késztetést éreztem rá, hogy csússzak pár métert, amikor a teremőr nem látott. 😜

 Tényleg ott voltunk :-)

A torony is szuper volt, leszámítva, hogy az összeverődő társaságban volt két fiatal srác, akik iszonyú idegesítőek voltak. ( Nem voltak annyira fiatalok már, hogy vicces legyen a viselkedésük, 20 év körüliek lehetettek. )

 A toronyból.

A Bodrog kanyarog a vár alatt.

 A toronytúra a könyvtárszobában ért véget. Ekkorra besötétedett idekint, és be lehetett fotózni.

 A vár alatti úton sétáltunk vissza a kocsihoz.