Kontroll

Ma voltunk Milánnal kontrollon a klinikán. És ha már ott voltunk, akkor egy körben már gyógytornán is voltunk. 

Voltunk már egy párszor a klinika ambulanciáján, meg párszor csak átsétáltunk rajta, amikor tornára mentünk, ezért nem számítottam arra, hogy hamar végzünk, bár ideális esetben Milán akár még vissza is érhetett volna a suliba a 4. órára, de hol van a mai eü. helyzet az ideálistól, ugyebár, úgyhogy ezt a verziót be sem sanszoltam. 

Reggel 8.45-kor érkeztünk, és 11.45-kor hagytuk a hátunk mögött az épületet. Ez bárhogy számolom 3 óra. Jó, ebben benne volt egy fél órás torna, de utána csak vártunk, vártunk, míg a csecsemők elfogytak előlünk, és kaptunk egy röntgen beutalót. Amit nem a Milán nevére nyomtak ki, úgyhogy vissza az egész, és megint vártunk. Majd a jó lelettel fölmentünk egy emeletet, és a röntgen előtt is vártunk. Majd utána visszamentünk az ambulanciára, és folytattuk a várakozást. Milán nagyjából az első 5 percet bírta, utána bizonyos időközönként megkérdezte, hogy vajon mikor mehetünk már haza. Végül egyszer csak sorra kerültünk!!!

Azt mondta a doktorbácsi, hogy minden szuper, a műtéti rész teljesen összeforrt, a combfej jó helyzetben áll, nincs már más dolga, minthogy szépen visszanőjjön a lekopott porcrész. Az meg még egy kis idő. Illetve sok idő. 

De most már tulajdonképpen sínen vagyunk. Mehet úszni, és bármilyen furcsa a téli heti 1 korit is engedélyezte a doktorúr, mondván, ha bírja csinálni, csinálja, ha nem, akkor ne. Hát majd meglátjuk, hogy bírja. Mindenesetre ezermilliószor a lelkére lesz kötve, hogy ne erőltesse, ha nem megy. Meg majd remélem, hogy olyan időben fognak járni, hogy hátha tudom őket kísérni, és akkor majd szemmel tudom tartani. 

Már-már hagyományként a délelőttöt a mekiben zártuk. A vadiúj felújítottba mentünk, ahová a múltkor nem tudtunk. Az az új rendszer, hogy csak 1 kiszolgálópult van, van viszont 4 led fal, amin keresztül mi magunk is le tudjuk adni a rendelést. Én nem nagyon akartam ezt választani, mert nem ismerjük annyira a meki kínálatát, hogy magabiztosan el tudnék ott navigálni, egyszerűbb bemondani a kiscsajnak, hogy 2 hamburger 1 üdítő, stb.., de Milán mindenképpen ezt akarta, hát jó. Szerencsére volt egy srác, aki segített eligazodni, különben még most is ott állnék :-) Közben meg arra gondoltam, hogy legközelebb már az lesz, hogy én beütöm kint a falon, aztán hátramegyek, megsütöm, összerakom, otthagyom a pénzt, és nem is kell akkor már embert alkalmazni. :-) 

Hulla fáradtak voltunk, de azért még a napot megkoronáztuk azzal, hogy elmentünk Milán biciklijéért a szerelőhöz. Még augusztusban, az utolsó biciklizésénél kilyukadt a kereke, azóta ott állt a sufniban, jobb sorára várva. Közben Marci egyszer, valamilyen meggondolásból szétcsapkodta az ülését a kiskapával, úgyhogy nyeregcsere is kellett. 

Nagyon boldogan ült fel két hónap kihagyás után a bicójára, és két tekerés után már úgy ment, mintha misem történt volna. 

Jövő héten őszi szünet!!!! Úgy kell már, mint egy falat kenyér!

Ja, és Milán a villamoson hagyta reggel a sapkáját. 2 napja vettem. Bizonyára nem volt elég, hogy 50-szer mondtam neki, hogy vagy vegye fel, vagy fogja a kezében, mert ott fog maradni. Ott is maradt. Bye-bye sapka.