Hétvégi miniséta a Rómain

Milán gipszében az volt a legrosszabb talán, hogy nem tudtunk egyáltalán kimozdulni itthonról. Hiába volt többször is szép napos kirándulóidő, mi csak ültünk itthon, és legjobb esetben legalább a gyerekek kimentek a kertbe, hogy érje őket a levegő, de igazából nekik sem nagyon  volt kedvük kimenni Milán nélkül, vagy ha kint voltak, akkor hamar visszahúzta őket a szívük. 

Aztán pénteken, amikor azzal bocsátottak el  minket a kórházból, hogy bátran terhelheti a lábát, persze csak úgy, ahogy ő jónak érzi, már akkor tervbe vettük, hogy a hétvégén megsétáltatjuk Milánkánkat. 

Szegénykém nagyon kis sápadtka lett a szobafogsága miatt, az, hogy olykor-olykor kiült a teraszra, hogy lássa a napot, hát az nem sokat ért. 

Szombat délelőtt lett volna jó elmenni valahová, és elsőre nekem Vác ugrott be, hogy ott milyen klassz sétány van a Duna parton, és már úgyis ezer meg egy éve jártunk ott. De aztán Máténak szombat délelőtt Bozsik kupája volt, utána meg kicsit eltelt az idő az ebéd utáni sziesztával, így Vácról lemondtunk. Helyette a Római-partra indultunk, elvégre ott is van Duna :-) és ott sem jártunk már egy ideje. 

Mire kiértünk, addigra már nem volt az a verőfényes napsütés, de azért jól esett kicsit sétálni a parton. A túloldalt szépen megvilágította a nap. 

Marci mindenképpen gesztenyét akart szedni. Ez most a mániája. Szerencsére találtunk néhányat, és szerencsére megelégszik pár darabbal is egyszerre, így nem kellett sokáig hallgatnunk, hogy hol van már gesztenye. 

Mondjuk az sem volt jobb, amikor rázendítettek a "veszünk" kezdetű mondatokra. Hogy ezt mennyire utálom, azt el sem tudom mondani... hogy nem lehet elmenni sehová, és nem lehet 10 percet úgy menni az úton, hogy közben valamelyik ne vinnyogna mellettünk, hogy "veszüüüünk???? veszüüüüünk?????" Mindegy, hogy mit, bármit, fagyit, jégkrémet, sült halat, vattacukrot, kürtőskalácsot, amit épp a következő bodegában árulnak, csak vegyünk. A Rómain pedig van ilyenfajta inger dögivel, szóval nem kicsit volt idegesítő. 

Milán szépen haladt a mankójával

A napsütötte túlpart. 

Kavicsot is dobáltak. 

Egy kislány meg az anyukája elbiciklizett mellettünk, és a kislány nagyon rácsodálkozott Milán színes mankójára. Meg is állt, és úgy nézte. Aztán hallottuk, ahogy elkezdte nyüstölni az anyukáját, hogy neki is kell egy ilyen!!!! :-)

Innen még boltba mentünk. Hogy az mennyire nem esett jól!!! Teljesen elszoktam már a bevásárlástól, amíg Milán itthon volt, addig Feri intézte a boltot hétvégenként valamelyik gyerekkel. Most meg nagybolt (Auchan), 3 gyerek, huhhh, eléggé mélyvíz volt ez nekem... de túléltük.