Mert nem minden kerek

Velünk sem. 

Igazából már a századik megkezdett mondatomra nyomom rá a delet gombot, mert egyszerűen nem is tudom szavakkal leírni... megfordult a fejemben az is, hogy hagyom az francba, és nem is írok semmit a dologról, de akkor az egész blognak már nincs is semmi értelme, tehát abbahagyhatnám az egész blogírást is. De az azt hiszem hiányozna. Legalábbis évek múlva biztos hiányozna, hogy nincs hová visszanyúlni, mint ahogy most is vissza szoktam keresni régvolt dolgokat. 

Szóval az a lényeg, hogy Milán lába nincs jól. Egyfajta fejlődési rendellenesség miatt nem jól áll a combcsontja, emiatt sántikál, és nem a hajdanvolt  focisérülés miatt, nem azért mert nem terheli jól a lábát. Persze nem terheli jól, de ez már a következmény. 

Persze mikor a gyanú fölmerült, akkor interneten végigolvastam a végehossza nincs beszámolókat ( tudom, hogy nem kellett volna) és elsírtam egy életre való könnymennyiséget. 

Aztán az orvossal való konzultáció után pár dolog a helyére került, és kicsit megnyugtatóbb is lett az egész. 

Most egyelőre egy hosszú út elején tartunk. A jó hír az, hogy ez a fajta rendellenesség ebben a korban még maradéktalanul gyógyítható, helyrehozható. Nem biztos, hogy elég lesz a gyógytorna, nem kizárt, hogy műtétre is szükség lesz, de erről egyelőre még nem tudunk többet, a pontos terápiához még kell egy uh és egy rtg, amin már rajta vagyunk. 

Ami egyelőre nagyon jó, hogy alapvetően nincs mozgáskorlátozás, edzés és tornaóra persze nem jöhet szóba, de egyelőre amit tud és bír azt csinálhatja, biciklizhet, játszhat az udvaron,  csak ha fáj esetleg a lába, akkor arra az esetre kap majd egy tehermentesítő mankót, és hétfőn már kezdjük is a gyógytornát, a következő két hétben pedig már többet fogunk tudni. 

Ami jó, hogy elindult a folyamat. Hogy mennyi ideig tart majd, az nagyon sok mindentől függ. Az biztos,hogy hosszadalmasabb lesz, de hogy mennyire... Azt mondta a doktorúr, hogy ha a leletekből az látszik, hogy a műtéti út lenne a jó út, akkor ő fog konzultálni az illetékes orvossal. Azt reméljük, abban bízunk, hogy így valamivel lerövidítődik  majd az a hosszú várakozási procedúra, ami egyébként egy kórházba jutást megelőz. ( Ha csak azt mondom, hogy az ortopéd klinikán júliusban néztek volna rá legkorábban, akkor nem is kell ennél többet mondanom, azt hiszem...) 

Milán persze szomorú a kimaradt edzések, és a tornaórák miatt, de okos gyerek. És persze sír, meg duzzog, hogy ő akar tornaórára menni, de közben tudja, tudom, hogy tudja és érti, hogy ezt most nem lehet. Milán okos és stramm gyerek. Biztos vagyok benne, hogy bár most búsul kicsit, de teljes erőbedobással fogja tenni a dolgát, és az  gyógyulásnak abban a részében, ami rajta múlik, hogy becsülettel gyógytornázzon, abban nem lesz hiba. Ha sikerülne ezt gördülékenyen végigvinni, akkor azt gondolom, hogy talán lelkileg sem lesz neki akkora nagy törés. 

Mindennel együtt tudjuk, hogy nehéz, nehezebb időszak(ok) következnek majd. Egy kicsit most összeomlott körülöttünk a világ, de talán az omlás hamarosan megáll, és el lehet kezdeni építkezni, hogy kimászhassunk a gödörből. 

Kicsit zagyva vagyok. tudom. De nem tudok most ennél értelmesebb mondatokat kipréselni magamból egyáltalán. Majd idővel. Talán.