Károlyi-kert és Zoo Café

Tegnap délelőtt még nem rudtuk, hogy milyen klasszul fog alakulni a délutánunk. Kicsit bepunnyadtunk itthon az elmúlt héten. Meleg is volt nagyon, meg ez a focitábor leszívta minden erőmet. Pedig csak két napot voltunk ott, mégis 3 napig hulla voltam. Nem is voltunk szinte sehol csak boltban, a gyerekek is többnyire csak a kertig jutottak, és ki is alakult egy jó kis itthoni napirend, amibe belefért egy kis mesenézés, egy kis udvar, miegymás. 

Tegnap viszont kora délután jött az email, hogy át lehet venni a libriben a rendelésemet. Ezen felbuzdulva, és mivel nem vitte Marci sem túlzásba az alvást, és már idejekorán kint kuruttyolt, összekaptam a bandát, hogy bemenjünk a városba. Nem fűlt hozzá a foguk, mit ne mondjak. Elkezdtek alkudozni, hogy inkább holnap, meg hogy még a Scooby Doo-t meg nézik, és utána, meg hogy menjek Marcival, ők meg itthon maradnak... hahahahaa, mintha lett volna már erre példa, úgy mondták. Pedig nem. Sosem hagynám itthon őket egyedül, pláne ennyi időre nem. Máté volt már itthon hébe-hóba, de csak addig, amíg elmentem a sarki oviig a kicsikért. Végül csak összeszedték magukat, nagy duzzogva. Mondom én, hogy elkényelmesedtünk :)

Azt találtam ki, hogy miután átvesszük a szajrét a Blahán, utána elmegyünk a Károlyi-kertbe, ami az Astoriánál van. Sosem jártam  még ott, de olyan sokszor olvastam már róla, hogy milyen klassz hely, hogy egy kis oázis a belváros szívében, és még játszótér is van, meg egy nyuszi. Aztán volt még a tarsolyomban még egy meglepetés, de arról egyelőre nem szóltam a fiúknak, mert ha végül úgy alakul, hogy oda nem megyünk el, akkor abból balhé van. 

Szóval Károlyi kert. 

Eredetileg a Károlyi-palota magánkertje volt, 1932 óta közpark. A parkban mindig az évszaknak megfelelő virágok pompáznak, most épp begóniákkal volt tele. Nagyon szépek voltak. 

A park maga tényleg egy kis gyöngyszem, könnyen megközelíthető, de mégis csendes. Sok árnyékos rész van, padokkal, de sok napos is, ha valakinek inkább az jön be. 

A játszótér részek inkább kicsiknek valók. Van egy egész piciknek való rész, van nagy homokozó, és van egy picit nagyobbak való, ovisoknak. Mindegyik rész körbekerített. Van szökőkút, ivókút, és ami a nambörvan nálam, hogy vécé is!!!! Szappannal, vécépapírral és kéztörlővel, és még csak nem is fizetős. Bár én mindig mondom, hogy szívesen fizetnék is, csak legyen minden játszótér mellett egy mosdó!

Marcinak nagyon bejött a tér. Látszott, hogy az ő korosztályának van ez leginkább kitalálva, a nagyok nem igazán találtak kihívást, de azért elfoglalták magukat. Meg hát nem lehet mindig csak az, hogy olyan helyre megyünk, ami nekik jó, Marci meg vagy fel tud mászni vagy nem. Marci lubickolt a játszótéren, jött-ment, szaladgált, fölmászott, lemászott, élvezte. Külön jó volt, hogy itt tényleg minden az ő mérete volt. Mindenhová fel tudott mászni segítség nélkül, és le is tudott jönni. Ami nagyon jó, mert nem olyan könnyű már föltolni a 15 kilós farát bárhová is. Nem kellett mellette szobroznom, és a körmömet rágnom, hogy vajon leesik-e vagy sem, és vajon el fogom-e tudni kapni, ha igen. Nem is nagyon akart eljönni, olyan jól érezte magát. 
Össze is állt egy kislánnyal és egy kisfiúval és velük kergetőzött. 

A kert nagy szenzációja, hogy van egy igazi nyuszi. Igaz, csak ketrecben, de mintha azt olvastam volna, hogy néha i is engedi. Egy hatalmas nyuszi! Marci a nyúl előtt is letáborozott természetesen. Miután végre kicsalogattuk a játszótérről, akkor a nyúltól nem akart eljönni. 

Nyúlszobor, mely a kert előző nyulának állít emléket. 

Mikor végre el tudtunk indulni, akkor még mindig nem mondtam meg a fiúknak, hogy hová megyünk. Ők fagyizni szerettek volna, így azt mondtam nekik, hogy keresünk egy fagyizót. De igazából a Zoo Caféba szerettem volna bemenni velük. Nem tudtam, hogy lehet-e ott fagyit kapni. 

( Nem amúgy. ) 

A Zoo Café arról híres, hogy egy állatkert, vagy inkább állatsimogató és kávézó egyben. Miközben kortyolgatod az italodat, kedvedre ismerkedhetsz és simogathatod az asztalodhoz hozott kisállatokat. Nekünk nem volt asztalfoglalásunk, így először úgy volt, hogy nem is tudunk bemenni, de végül azt mondta a srác, hogy 1 órára még van egy asztaluk, ha az jó. Hát persze, hogy jó volt, annál többet nemisigen tudtunk volna maradni, amúgy sem. 

rögtön kaptunk is a kezünkbe egy kis bébiteknőst, aki irtó édes volt addig, amíg nem az lett a fő passziója, hogy le akart mászni az asztal szélén. De a fiúk nagyon élvezték. Barikádot tartottak neki a kezükkel, meg harapdáltatták az ujjukat. Aztán a srác hozott még mellé egy minigekkót is. Arra Máté teljesen rákattant, és dédelgette, cirógatta, mászatta a ruháján. A többiek nem nagyon merték megfogni, így Máté kiélvezhette kedvére. 

Közvetlenül mellettünk volt egy hatalmas papagájkalitka, ahol időnként a papagájok őrült rikoltozásba kezdtek. Nagyon ijesztő volt először, de aztán már nem féltünk, Marci is jókat nevetett és sikongatott. Nagyon tetszett neki a hely. Főleg,  amikor sikerült elcserélnünk a gekkót és a teknőst egy bébinyuszira. :) Hát az olyan aranyos volt! 

Máté nagyon szeretne egy kisállatot, ezt többször el is mondta az alatt a 45 perc alatt, amit ott töltöttünk. Látszott is rajta, hogy olyan kis lelkes. Ilyenkor mindig megígérem neki, hogy eljön majd annak is az ideje. Valamikor. 

Egyszer egy macska is meglátogatott bennünket. A fiúk nagyon megijedtek, hogy meg fogja enni a nyuszit. De csak megszagolta. :)

Közben szemmel tartottuk a szomszédos asztalokat is, és ott volt egyszer egy kis süni is, a másiknál pedig kígyók. Brrrrr... Máté szeretett volna még egy kígyót is, de mielőtt ez bekövetkezhetett volna, gyorsan fizettünk, és távoztunk. :)
De nagyon jól szórakoztunk így is. Nagyon sokat nevettünk még utána is.

Hazafelé még benyomtunk egy fagyit. Mert hát a gyerekek nem felejtenek, fagyizni indultunk, akkor fagyit kell venni. Kész.
Marci persze felolvastatja velem az összes 30 féle fagyit, hogy aztán közölje, hogy "olyat kérek, mint Máté."

4-es metróval utaztunk hazafelé. Este 8-ra értünk haza.
Jó kis kaland volt :)