Mondjak egy verset?

Tegnap.

Máté:- Anya, mondjak egy verset?

Én:- Óóóó, tanultatok verset? Persze, mondjad!- csapok le lelkesen a kínálkozó alkalomra. (nagy szívfájdalmam, hogy az iskolából nem hord haza verset, dalt, szinte semmit, szerintem nem is tartanak ének órát. (nálunk sem, Erika) )

Erre Máté rázendít a "Petőfi Sándor gatyában táncol..." kezdetű örökbecsűre. 

Nem mondom, elég váratlanul ért. Másra számítottam :)

- Remek. -mondom én.- Ezt Angéla nénivel tanultátok?

- Nem, ezt Dávidtól tanultam! De már tudja az egész osztály!

- Szuper!

Két és fél hónap. Ha a másfél hetes őszi szünetet nem számoljuk, akkor még annyi se kellett, hogy ettől zengjen az utca az iskolától hazáig, és az egész lakás, mert nyilvánvaló, hogy Milánnak 2 tizedmásodperc elég volt, hogy magába szívja a pársorost. (Bezzeg a libás verset, amit Márton nap alkalmából tanultak az oviban, na azt még nem hallottam itthon sem egyben sem részleteiben.) Amúgy meg tisztán emlékszem rá, amikor én harsogtam ugyanezt a nagyvilágba bele. Emlékszem, akkor én is olyan viccesnek gondoltam, mint most Máté. Most már kevésbé találom annak, de hát... Hihetetlen, hogy ez bezzeg évtizedekig fennmarad, míg más egyebek meg napok alatt a semmivé lesznek.

Nem tudom mennyi ennek a versnek a felezési ideje, de remélem, hogy napban számolva nem túl sok. Bár nincsenek hiú ábrándjaim.

Milánt azért határozottan megkértem reggel az öltözőben, amikor elkezdte ezt sutyorogni, hogy legyen szíves nem ezt szavalni egész nap, de csodálkoznék, ha nem az lett volna az első dolga, hogy megtanítja a kis pajtásainak. 

Kíváncsi vagyok, mi fog várni délután :)