Kedden este meglepődve láttam az üzenőbe ragasztott tájékoztatót, hogy csütörtökön szeretettel várnak mindenkit az első két órára az elsős tanítónénik. Hohohóóóó! Micsoda remek alkalom! Lehetne. Csupán csak a reggeli logisztikát kell kidolgoznom, mert a héten egyedül transzportálom a fiúkat, mert Feri nincs itthon, és Marcit kell valahogy, valahová, valakihez lepasszolnom arra a 2 órára, aminek nem az intervallumával van a baj, hanem a reggel 8-as kezdéssel.
Azon melegében fel is hívtam Alízt, hogy még neki még aznap este legyen ideje megtárgyalni a szitut a férjével, hogy az ő gyerekeik hogyan tudnak eljutni a célhelyre, hogy még Marcit is le tudjam tenni nála. Nem egyszerű, tudom. Végül megoldódott ez a rész, Alíz elvállalta Marcit, a férje elvállalta az egyik gyereket, szóval mindenki azon volt, hogy én reggel 8-kor fitten és kisimultan ott ülhessek a terem oldalában az összecsukhatós kisszéken.
Ha én viszem a fiúkat iskolába-óvodába, akkor először mindig Mátét visszük, és úgy jövünk vissza az oviba. Most fordítva csináltuk, igaz, így negyed órával korábban kellett kelnünk. Milánt lepakoltuk az oviban, aki viszont rém boldog volt, hogy kivételesen őt vittük először, és nem kell korahajnalban olyan sokat bicikliznie. Fél 8 előtt 5 perccel már rövidnaciban-bentiszandiban mosta a mancsait, és ő érkezett harmadiknak. Ettől egy pillanatig szomorú volt, első akart lenni.
Teljesen időben voltunk, félig meg is veregettem a vállam, mert általában késésben szoktunk lenni, ha egyedül vagyok. Áttekertünk a sulihoz, ahol még volt annyi időnk, hogy egy darabig még együtt ácsorogtunk a suli bejárata előtt Mátéval, Alízra várva, akivel azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk, és ott átadom Marcit. De amikor beszéltünk, akkor még a villamoson ült, így Máté előreküldtem, hogy ő semmiképp ne késsen el, és legyen ideje előkészülni.
Végül Alíz is befutott, még időben.
A terem zsúfolásig tele volt gyerekekkel és szülőkkel. A gyerekek mind a 30-an ott voltak. A szülők pedig hátra és oldalra zsúfolódva, hát mi is voltunk vagy 20-an.
Matek és olvasás óra volt az első kettő. Mindkettőre nagyon kíváncsi voltam. A matekról volt ugyan némi fogalmam, hogy milyen jellegű, matekórán láttam már Angéla nénit tavaly a negyedikesekkel. Azt kell mondjam, hogy az első és a negyedikes matekóra csak a feladatok nehézségében tért el, lendületében és feladattípusokban egyáltalán nem. Nagyon pörgős, nagyon sokoldalú órát láthattunk, a gyerekek pedig nagyon jól helyt álltak, szerintem. Máté, a kezdeti elbambulást követően, jól szerepelt, koncentrált, feladatot oldott, jelentkezett, válaszolt, nagyon ügyes volt.
Egy kis bemelegítő számolás után (láncszámolás) Angéla néni kártyákon műveleteket mutatott fel egy pillanatra, és az eredményt kellett megmondani, aztán a páros-páratlan fogalmakat tanulták.
A szünetben elmentek reggelizni, én addig kicsit besegítettem Máténak, és a kihegyeztem a kitört zöldjeit.
A második órára mi szülők kellően elfáradva, a gyerekek pedig teli pocakkal érkeztek. Olvasás óra volt, mindenki szépen kipakolta a padra a cuccát. Nagyon profik már, sitty-sutty, és a matekcucc eltűnt, az olvasáscucc előkerült. Az órát légzőgyakorlatokkal kezdték :) Szépen felállt mindenki, belégzés-kilégzés, kígyósziszegés, és két mondókát jól artikulálva szép hangosan elmondtak. Nagyon tetszett ez a rész, meg az is, hogy úgy általában nem az volt, hogy ültek 45 percet, hanem sok mozgással volt tarkítva mindkét óra. Különféle utasítások alapján kellett felállni, leülni. Az olvasásóra gyorsan eltelt, memóriafeladattal melegítettek be, aztán betűhalmazból kerestek értelmes szavakat. Csak úgy hullottak a pirospontok :) De Angéla néninek azokhoz is volt egy-két kedves szava, ölelése, akik épp nem jót mondtak, és többé-kevésbé mindenki szóhoz jutott. Máté is sokat jelentkezett, és egész aktív volt az órákon. Nekem még mindig olyan fura, hogy ott ül az iskolapadban :)
Óra után váltottam pár szót a tanítónénivel, és neki is a véleménye, hogy egyre bátrabb, egyre nyíltabb, és ez jó. Néha még elkalandozik, de majd ez is alakul, nincsen semmi gond.
A szünetben elmentek reggelizni, én addig kicsit besegítettem Máténak, és a kihegyeztem a kitört zöldjeit.
A második órára mi szülők kellően elfáradva, a gyerekek pedig teli pocakkal érkeztek. Olvasás óra volt, mindenki szépen kipakolta a padra a cuccát. Nagyon profik már, sitty-sutty, és a matekcucc eltűnt, az olvasáscucc előkerült. Az órát légzőgyakorlatokkal kezdték :) Szépen felállt mindenki, belégzés-kilégzés, kígyósziszegés, és két mondókát jól artikulálva szép hangosan elmondtak. Nagyon tetszett ez a rész, meg az is, hogy úgy általában nem az volt, hogy ültek 45 percet, hanem sok mozgással volt tarkítva mindkét óra. Különféle utasítások alapján kellett felállni, leülni. Az olvasásóra gyorsan eltelt, memóriafeladattal melegítettek be, aztán betűhalmazból kerestek értelmes szavakat. Csak úgy hullottak a pirospontok :) De Angéla néninek azokhoz is volt egy-két kedves szava, ölelése, akik épp nem jót mondtak, és többé-kevésbé mindenki szóhoz jutott. Máté is sokat jelentkezett, és egész aktív volt az órákon. Nekem még mindig olyan fura, hogy ott ül az iskolapadban :)
Óra után váltottam pár szót a tanítónénivel, és neki is a véleménye, hogy egyre bátrabb, egyre nyíltabb, és ez jó. Néha még elkalandozik, de majd ez is alakul, nincsen semmi gond.
A harmadik órájuk görkori volt. Nagyon lelkesek voltak. Én meg jól elfáradtam mentem Marciért. Meg is beszéltük ott egy hasonlóan kisgyerekkel ottlévő anyukával, hogy nekünk ennyi elég is volt az iskolából, most megyünk haza aludni :) Nagyon fárasztó volt!
Marci meg jó fiú volt, csak az első 15-20 percben nyafogott kicsit, és mutatta, hogy anyához akar menni, de hát ez a normális. Mikor észrevett, akkor meg látványosan duzzogott, de aztán gyorsan megbékélt. :)
Húzós napunk volt. De holnap már péntek! Végre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése