2014. november 30., vasárnap

Helló Tél!

Hideg van. A héten két nap is olyan metsző hidegben tekertem az iskolába Mátéért, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy talán már le kéne tenni a bicót. Aztán másnap inkább télikabátra cseréltem az addigi őszit, meg megkerestem a kesztyűmet, és úgy azért már mindjárt más volt, elviselhetőbb. 
A télnek ezt a szakaszát szeretem legkevésbé. Amikor hideg van és sötét, és minden olyan depressziósan szürke. Ha mondjuk már esik a hó, akkor már jobb. De a hóesés utáni második napot is utálom, amikor meg minden csupa víz és sár.
Hogy kicsit feledtessük magunkkal a rossz időt, meg hát az idei nyáron nem igazán sikerült szétkoptatnunk a fürdőbugyinkat,  Marcinak meg maradt egy majdnem egész zacskónyi úszópelusa, szombatra Feri strandolást szervezett barátokkal, és elmentünk az Aquvawoldbe.
Máténak pénteken húzós napja volt sportilag, délelőtt jégkorcsolyázni mentek a suliból, azt mesélte tökjó volt, és nem is volt nehéz, csak az elején esett párszor, de aztán már nem. Ebédre értek vissza az iskolába, ebéd után meg focija volt. Este úgy aludt el mese közben, mint egy darab fa. Sose volt még arra példa szerintem, hogy bealudt volna a mesébe. 
Reggel szép sorban keltünk, ahogy szoktunk, Marci- Feri-én- Milán, Máté meg csak aludt, aludt. Már mindenki megreggelizett, már majdnem össze volt készítve a strandcucc, a szendvicsek félig készen, amikor 9 után pár perccel Máté kitámolygott a szobából. Ilyenre sem volt még példa szerintem. 

Azt gondoltuk sokan lesznek, mert volt valami családijegy akció, csak a felnőtteknek kellett fizetni, de nem volt akkora tolongás, még nyugiszéket is találtunk, amire lepakolhattunk. Az időnk nagy részét természetesen a gyerekmedencében, és annak környékén töltöttük, a fiúk csúsztak, csúsztak, és csúsztak, nem unták meg sosem. Marci kicsit nehezebben oldódott, de aztán már nem volt gond, ha a szemébe fröcskölt a víz, ő is csúszott Apával párat a szivárványos csúszdán, de legszívesebben csak körözött a medence körül. Ki a medencéből, fel a lépcsőn, át a deszkapallón, le a lépcsőn, be a medencébe köröket tett fáradhatatlanul. Én meg utána, mellette, és közben majd meg fagytam. Szerintem borzasztó hideg volt az egész objektumban, nekem legalábbis jól esett volna egy kicsit melegebb hőfok a vizes fürdőruhámra. 
Fénykép nem készült. Pedig Marci irtó viccesen közlekedett a vízben, mókás arcot vágva bandukolt egyik sarokból a másikba, ahol a  nyakáig ért a víz, ott kipipiskedett, és ha összeakadt a Nagyokkal, akkor meg együtt bandáztak egy kicsit.
Kicsit dögönyöztettük magunkat a pezsgőfürdőben, a fiúk kiúsztak a kinti részre is, meg a hullámmedencébe is bementünk, és egyszer én is lecsúsztam Marcival a szivárványos csúszdán, és nekem ennyi elég is volt.

Nekem volt már jobb strandélményem is, a hangulatomat kicsit beárnyékolta, hogy rettentően fáztam. Nem emlékszem, hogy máskor is így fáztam volna, pedig mintha lettünk volna már itt korábban is télen.  A fiúk állítólag nem fáztak, bár ők többet voltak vízben, mint én. De azért jó volt, a fiúk jól érezték magukat, még Marcika is belejött a strandolásba, és a pancsolásba. 

Holnap pedig már Helló, December! Az idei téli ünnepség szezont ezennel megnyitom!

2014. november 27., csütörtök

Milánszáj

Milán és Marci játszik.
Milán:- Most én vagyok a szörny! Aki még a szüleinél is idősebb!

Örök kérdés:- A gyerekkávé gyerekből készül? 

- Gyere Marci, most tanulunk! 
Marci megy. (bezzeg, ha én hívom bárhová is... na mindegy.)
- Akkor most fogd meg a szék lábát és emeld fel. Akkor leszel erős, ha sokat tornázol!

-Képzeld Anya, most már az Olívia is a barátom.
- Igen? De jó!
- Igen, Olívia megkérdezte, hogy leszek-e a barátja, én meg mondtam neki, hogy leszek.

2014. november 26., szerda

Morcos

És most nem a mi MiniMorcosunkra gondolok épp, hanem magamra. Nem is igazán jó szó a morcosság, inkább szomorú vagyok és csalódott, mert kiderült, hogy az iskolában és az oviban ugyanakkor lesz a karácsonyi ünnepség :(

A múlt héten az oviban még nem tudták. Gondolom a hétfői értekezleten derült ki. Az iskolából tegnap kaptam emailt az időpontról. Ma reggel pedig az oviban is megtudtam, hogy ott is 18-án rendezik. 

Nem igazság! Annyi nap van még decemberben!
És hiába mondja Szilvi néni, hogy akkor egyik szülő ide megy a másik meg oda, én mindkét gyerekemmel ott akarok lenni, látni őket! Most melyik kezemet vágjam le? Nem beszélve arról, hogy már most tudom, hogy balhézni fognak, hogy az egyiknél ott lesz Apa, a másiknál meg nem.

Mindenesetre az oviban azért jeleztem, hogy nem annyira jó ez az időpont, és majd a suliban is puhatolózom, hogy mennyire fix a 18. Áhhh! Sírni lenne kedvem.

2014. november 25., kedd

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.
Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 
Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.
A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.
A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

Visszarázódás

A múlt hetünk nagyon kényelmes volt. Máté szerdától betegszabin volt, lázasodott és kicsit piros volt a torka, semmi komoly, még rendes gyógyszert sem kapott a doktornénitől, de azért itthon volt, hogy kifeküdje. Így aztán nagyon nyugisak voltak a reggeleink, nem kellett rohanni, nem kellett 3 gyereket adott idő alatt felöltöztetni útrakészre, és nem kellett a hidegbe sem kimenni csak pénteken, amikor Feri focizni ment, egyébként meg simán pizsiben voltunk még 10 órakor is. Szóval leszámítva, hogy Máté beteg volt, tök jó volt, de ő is csak szerdán volt igazán ramaty, utána már látványosan jobban volt. Nem hiába vagyok én szünet-párti. :)

Tegnap Milánéknál nevelés nélküli munkanap volt, így tegnap meg ő volt itthon, de mától újra minden a régi, én pedig kapkodom a fejem, mert a suliból egyszerre 3 levelet is kaptam ma reggel, 3 különböző témában, hogy mi mikor és hogy lesz, (Mikulás-karácsony), hogy mit kell fizetni, és péntektől mennek jégkorcsolyázni is, ami miatt meg nagy az izgalom. Külön busszal jönnek-mennek 11 héten át a Városligeti Műjégre.  Korcsolyát sikerült az interneten találnom még két hete, tök szuper, vagány, nagyfiús, már csak élvédőt kell rá kerítem valahonnan.
Máté már  nagyon várja, régóta vágyik már rá, hogy jégkorcsolyázhasson, csak egész ideáig mi nem tudtuk magunkat rávenni, hogy elmenjünk. Az én  lábamon még sosem volt jégkorcsolya, nem tudom, hogy ezt 30 +-osan kell-e elkezdenem, meg túl sok gyerekünk volt hozzá, akik ugyancsak nem tudnak korcsolyázni.  De most megint nagy bennem az elhatározás, hogy idén télen most már tényleg elmegyünk. Hátha Máté hamar belejön, és legalább rá nem kell külön figyelni.

Aztán nyakunkon az advent, és még nincs se koszorúnk, se naptárunk, de remélem addigra majd kitalálok valamit. Az egyszerűségre törekszem mindkét téren. 

Amúgy meg fáradt vagyok, és igazából jó lenne csak úgy feküdni a meleg takaró alatt, és valami sorozatot nézni a tévében. 
Szombaton moziban voltam. Még azóta sem hevertem ki. Sem a filmet, sem a későnfekvést. A Holtodiglant néztük. Naaaaagyon durva volt!!!!! De jó! Ritkán látok olyan filmet mostanában, ami még két nap múlva is a fejemben kattog. Hát ez olyan volt. De a feldolgozást nem segítette elő az sem, hogy épp Jodi Picoult Sorsfordítóját olvastam. Hát no...valamiért megtaláltak most ezek a szülői felelősségről meg lélektani krízisekről szóló történetek.
A tegnapi jó meg az, hogy a könyvtárban pont bent volt a Trónok harca negyedik kötete!!!! ? Micsoda mázli! Pedig magamban már lemondtam róla, hogy az idén még sikerült kézbe vennem.
A fiúk pedig nagyon várják a Mikulást. Annál már csak a szülinapjukat várják jobban. És ha belegondolok, hogy cirka 3 hét múlva lesz Máté szülinapja... eléggé döbbenetes. Lassan  neki is kell állni az ajándékbeszerzéseknek. Szerencsére jóóóó hosszú listájuk van, van miből szemezgetni :)

2014. november 20., csütörtök

Milcsike a tudós szakkörről

Sajnos az elejéről lemaradtam, pedig az első feladatot is szuperül elmesélte Apának.



Imádom. Azt is ahogy magyaráz.

Marciszavak

Marci nem kapkodja el a beszédtanulást. Mi meg nem sürgetjük, mert úgy szeretjük, ahogy szavak nélkül, vagy tőszavakkal magyaráz, és nagyjából mindenre azt használja, hogy tü-pa, úgy hogy a két szótag között hagy egy gondolatnyi szünetet. Nagyon édes!
De hát, mint ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb csak elkezdi formálni a szavakat. Marcinál ez mostanában kezdett nagyon felgyorsulni, és szinte óráról-órára érezhető a villámsebességű előrehaladás. Mi pedig lubickolunk abban, ahogy csücsöríti a pici száját. A Nagyok is nagyon rákattantak, hogy mondatnak vele szavakat, Marci meg próbálja utánuk mondani. Jó móka ez.
Szegény Marcival ugyanezt csináltuk, amikor járni tanult, szaladgáltattuk a két ágy között rendületlenül, mert annyira imádtuk nézni, ahogy rakja egymás elé a kis görbe lábacskáit.
Most ez megy a beszédtanulással is. Élvezzük. És jó sokat nevetünk, mert olyan aranyos.
Mindig próbálom videóra venni, kevés sikerrel. Ezek a videók pár nappal ezelőttiek, és fürdés után-lefekvés előtt készültek. Nem pont a legjobbak, de azért megteszik.







A kedvenc Marciszavam pedig a papdi :) = robot.

Ez van annyira mókás, mint Máté pempi-je :)

És hát Milán is aranyos volt :) Így.

2014. november 19., szerda

Fogadónap

Hétfőn délután fogadónap volt a suliban. Fél 5-től fél 7-ig volt meghirdetve, és mivel nem volt időpontegyeztetés nem nagyon tudtam, hogy mikor lenne jó menni. végül nem sokat filóztam a dolgon, amikor Feri hazaért, akkor indultam, és 5 után pár perccel már ott is voltam. 
A teremben minden asztalra ki volt téve a gyerekek mappája, amiben a mindenféle dolgaikat gyűjtik. Voltak benne felmérő papírok, rajzok, feladatlapok. 
Angéla néni mindenkihez odaült, és mesélt pár szót, hogy mi hogy megy, mire kell figyelni, Márti nénihez pedig mi mentünk oda, aki akart. 
Ahogy ott ücsörögtem  átnéztem a mappa tartalmát. Jól és kevésbé jól sikerült matek feladatlapok, rajzolások. A mateknál nem ért váratlanul, hogy a kivonáson még van mit gyakorolni, az nem sikerült valami fényesen. Később Angéla néni megnyugtatott, hogy ezt még osztályszinten fogják gyakorolni, mert mindenkinek elég rossz lett, és újra fogják írni az egészet. Ami persze nem azért volt megnyugtató, mert a többieknek sem megy annyira, hanem hogy nem lesz a hiányosságokból lemaradás.

Összességében nagyon dicsérte a tanítónéni. Ügyes, okos, aranyos gyerek Máté. Néha figyelmetlen, ez a feladatain is látszik, hogy félig megcsinálja jól, aztán elfelejti a végét. De javulni fog ez a koncentráció, nem ítélte  akkora problémának. Olvasásból is kezd ráérezni a trükkre, gyakorolni kell, de nincs semmi probléma, szépen halad. Írásról külön nem volt szó, de hát azt látni, hogy mennyire kerekek illetve nem kerekek azok a  betűk. Alapvetően szorgalmas, lelkes kisfiúnak tartja, kell neki nagyon a dicséret, az elismerés, és úgy látja, hogy kezd kinyílni, bátran jelentkezik, és hallatja a hangját. Ha őt érdeklő témáról van szó, pl. foci, akkor már-már túlságosan is. Angéla néni szerint jól telnek a napjai, nincsenek konfliktusai, több gyerekkel is barátkozik, bandáznak, ez fontos, és senkivel sem elutasító.
Márti nénivel is váltottam pár szót. Kérdeztem, hogy azok a piros és barna x-ek, amiket kap Máté naponta, azok mire vonatkoznak pontosan, mert Máté sosem tudja, hogy mire kapja, és azért nem mindegy, hogy tanulásra kapja, vagy magatartásra. Kiderült, hogy az csak a magatartásra vonatkozik, tanulást, házit ő egyáltalán nem értékel. Beszéltünk még a házi feladat megoldásról, és a javításról. Ez az amivel nem mindig vagyok elégedett, mert sokszor látom, hogy a rossz megoldás azért van, mert nem értette Máté a feladatot.  Mátét mindenesetre arra buzdítom mindig, hogy bátran kérdezzen, szóljon, ha valami nem világos.
Márti néni is elégedett volt egyébként Mátéval, még úgy is, hogy néha azt mondja elfeledkezik magáról, és akkor igen hangos tud lenni, de ettől függetlenül nem egy balhés gyerek, nincsenek vele nagy problémák. 

Várakozással együtt egy olyan 40 percet voltam ott. Végülis ugyanazt hallottam, amit én is gondolok, és ahogy én is látom Máté fejlődését, ami jó, hogy nem vagyunk eltérő véleményen. 
Egyelőre jó irányba haladunk. Remélem így is marad ez a későbbiekben is.

2014. november 17., hétfő

Marcielőadás

Hogy alátámasszam azt az állításomat, hogy Marcival minden perc élvezet, pár napja levideóztam az egyik ebédfőzés közbeni produkcióját. Míg én a konyhapultnál tettem-vettem, ő már fenn is volt a konyhaasztal közepén, és  egy gyorsuló tempójú dalt adott elő. Először csak szolidan, nekem háttal, majd egyre hangosabban és mozgalmasabban dalolt.





Hétvégi

Eseménydús hétvégén vagyunk túl, pedig nem is voltunk sehol, nem is találkoztunk senkivel, és nem is csináltunk semmi extrát. 


Szombaton délelőtt vásárolni voltunk. Úgy szoktuk, hogy egy nagy bevásárlókocsival és egy kis húzható kosárral nyomulunk, 2+1 gyerek leosztásban. Marci általában a kocsi gyerekülésében kezd, addig igyekszünk egy 80%-os szintet elérni, aztán mikor kikívánkozik onnan, akkor felpörgetjük a dolgokat, és akkor már nincs mód válogatni. De most Marci akarta a kiskosarat tolni, ragaszkodott hozzá, hát jó. Jött velem. Először pörgette a forgóakasztót mint az őrült, aztán leakasztotta az akciós pólókat a fogasról, és berakta az összeset a kosárba amíg én a pelusokat néztem. Visszaraktam.
Aztán a zöldséges részlegnél kosárba tett vagy 10 szárított almaszirmot. Meg még 5-öt a mellettem álló néni kosarába is. Szóltam neki, kivettem, visszaraktam. Aztán ugyanezt megcsinálta a mazsolával is, de akkor el is tolta a sor végére valakinek a bevásárlókosarát, tele mazsolával. Kábé 5 másodpercébe került a művelet, mert én még a zacskót sem tudtam letépni, hogy hagymát szedjek. 
Aztán míg hagymát szedtem, addig szépen átpakolta a mi kosarunk tartalmát a mellettem álló bácsi kocsijába. Még jó, hogy észrevettem. 
Ezután megváltás volt szembetalálkozni a többiekkel, és bepaterolni Marcit a bevásárlókocsi ülésébe. 

Szombaton délután Milán kicsit lázasan ébredt. Szegény eléggé odavolt, bár nagyon vicces volt, ahogy sopánkodott, hogy " Anya, lebetegedtem! Jaj, most mi lesz! Hogy megyek így óvodába! Jajjj, jajjj, jajjj!  Hogy fognak így lefényképezni, betegen! " ( kedden fotózás lesz az oviban)  Kezeltük. Tegnap délben még látszott, hogy nincs minden rendben, de délutánra estére már egész jól volt. Ma még nem ment oviba, de láza már tegnap délutántól nincs.

Tegnap délután sütit sütöttünk a fiúkkal. Egyszerű browniest. A kakaós zacskó, hogy hogy nem, öntés közben hosszában felhasadt, és egy jó nagy adag beleborult a sütibe.  Lehet, hogy túl sok volt a segítő kéz. Próbáltam menteni, ami menthető, de még visszakanalazás után is legalább duplaadag kakaó került a sütibe, ami így jóóóó fekete lett. 

Kiskukták:



Ugyanekkor, mikor végeztünk, és Marcit letettem a kisszékről, hogy most már menjen be, had pakoljak el, valahogy úgy sikerült elengednem, hogy ő már lendületben volt, de a lába valahogy még nem, és nekiesett a szemetesnek homlokkal. Szépen belilult neki azon nyomban. Egy fagyasztott rántott hússal próbáltam szépíteni a dolgon, kevés sikerrel. Ma már halványzöld, és enyhén puklis. 

A hétvége a kerti téliesítés jegyében telt. A fiúk, leginkább Máté és Feri, összegereblyézték a leveleket, elpakolásztak. Máté nagyon dolgos volt, olyan szépen dolgozik a kertben Apa irányítása alatt.

Milán munka közben macskakakiba nyúlt. Az eset után már nem szívesen vett részt a gereblyézésben. Mondhatjuk, hogy büdös lett neki a munka. :)
Marci meg belelépett a macskakakiba, de őt ez egy cseppet sem zavarta.

Rózsaszálaim:








A hétvégét hajvágással zártuk. Bár csak Milánnak lett volna igazán szükséges, de Marci sebtiben levetkőzött, vitte a kisszéket, és már ott ücsörgött tettrekészen a kis habtestével, így hát ő is kapott új frizkót.

Ma reggel pedig Máté is fájlalta a pocakját, rosszul volt a suliban, így hazahoztam. Azóta semmi baja. Mivel se láza, se semmi egyéb baja nincsen, szerintem csak a hétvégi nagy evés, és a reggeli szalámis kenyér ülte meg a hasát.  Próbáltunk ma doktornővel találkozni, de azt a 2 óra várakozást alvásidőben, 3 szinte egészséges gyerekkel nem vállaltam be. Találkoztunk viszont a védőnővel és elvileg kapunk igazolást mára. 

És még csak hétfő van.

2014. november 14., péntek

Bújócska

Szoktak a fiúk bújócskázni.Régebben Milán mindig bemondta, hogy hová bújt. Máté számolt, ő elbújt, és amikor mondta Máté, hogy aki bújt, aki nem, megyek, Milán kikiabált, hogy itt vagyok az ajtó mögött. Nagyon vicces volt. Azóta kinőtte ezt (is).
A minap  a fürdőben épp egy mosást készítettem be. Meglepődtem, hogy Marci nem ténykedik valamivel a hátam mögött, jó szokásához híven, így amikor végeztem, a keresésére indultam, mert tudtam, hogy ha nincs a lábam alatt és még csendben is van, akkor egészen biztos sántikál valamiben. De hiába néztem be a szobába, szólongattam, nem volt sehol. A konyha felé menet, a kamraajtónál viszont halk neszezés csapta meg a fülemet, és amikor bekukkantottam a kamrába, hát ott vigyorgott, mint a tejbetök a szelektívszemét mellett, a krumpliszsákon kuporogva, és irtó elégedett volt magával. Jót nevettünk.

A világ virgonca :)  Imádom! A csibészes vigyorának meg nem lehet ellenállni.

Az persze már nem tetszett neki, amikor kiebrudaltam onnan, mert örök parám, hogy a fejére szakad egy lekváros polc. Meg hát Marciból kinézem, hogy polcról polcra fölmászik a plafonig. Jobb őt kamrán kívül tudni.

2014. november 13., csütörtök

Mondjak egy verset?

Tegnap.

Máté:- Anya, mondjak egy verset?
Én:- Óóóó, tanultatok verset? Persze, mondjad!- csapok le lelkesen a kínálkozó alkalomra. (nagy szívfájdalmam, hogy az iskolából nem hord haza verset, dalt, szinte semmit, szerintem nem is tartanak ének órát. (nálunk sem, Erika) )
Erre Máté rázendít a "Petőfi Sándor gatyában táncol..." kezdetű örökbecsűre. 

Nem mondom, elég váratlanul ért. Másra számítottam :)

- Remek. -mondom én.- Ezt Angéla nénivel tanultátok?
- Nem, ezt Dávidtól tanultam! De már tudja az egész osztály!
- Szuper!

Két és fél hónap. Ha a másfél hetes őszi szünetet nem számoljuk, akkor még annyi se kellett, hogy ettől zengjen az utca az iskolától hazáig, és az egész lakás, mert nyilvánvaló, hogy Milánnak 2 tizedmásodperc elég volt, hogy magába szívja a pársorost. (Bezzeg a libás verset, amit Márton nap alkalmából tanultak az oviban, na azt még nem hallottam itthon sem egyben sem részleteiben.) Amúgy meg tisztán emlékszem rá, amikor én harsogtam ugyanezt a nagyvilágba bele. Emlékszem, akkor én is olyan viccesnek gondoltam, mint most Máté. Most már kevésbé találom annak, de hát... Hihetetlen, hogy ez bezzeg évtizedekig fennmarad, míg más egyebek meg napok alatt a semmivé lesznek.
Nem tudom mennyi ennek a versnek a felezési ideje, de remélem, hogy napban számolva nem túl sok. Bár nincsenek hiú ábrándjaim.
Milánt azért határozottan megkértem reggel az öltözőben, amikor elkezdte ezt sutyorogni, hogy legyen szíves nem ezt szavalni egész nap, de csodálkoznék, ha nem az lett volna az első dolga, hogy megtanítja a kis pajtásainak. 
Kíváncsi vagyok, mi fog várni délután :)

2014. november 11., kedd

Mondják

Máté a margarinos dobozt betűzi.
- F-L-O-R-A. Összeolvasva..... Vaj!

Máté: - Anya, majd menjünk el az ILDI-be, mert ott lehet olyan filctollat kapni, hogy az egyik vége vékony a másik meg vastag. 
- ??? Ildibe? 
- Igen, DobosTomi mondta. 
- Nem Aldi? Vagy Lidl?
- De lehet, hogy az.

Én:- Máté, mi volt az iskolában?
Máté:- Az nem iskola, hanem SULI!

Meccs közben.
Milán:- Apa, kik játszanak?
- Fradi-Pápa (mondjuk, bármi lehet)
Milán:- És melyik a Fradi?
- A zöld-fehér.
Milán:- Akkor én a pirosaknak szurkolok!

Ugyancsak Milán.
- Apa, mennyi az eredmény?
- 0-0
- És kinek van null-null?

Barca- Madrid meccset néznek.
- Apa, te miért nem játszol ebben a csapatban? Neked is van piros mezed!- mondja Milán

Máté meséli, hogy mi volt  meccsen.
- És akkor Tibusz (Dibusz/ Fradikapus) védett egy aaaakkkkkorát!!!!

Máté:- Ha felnőtt leszek, nekem 4 gyerekem lesz, 3 fiú és egy lány. 
Milán:- Nekem meg Délia lesz a feleségem. 

Milán  4 és fél év után végre nevet adott a nyulának. A név nagyon találó, és nagyon passzol az ütöttkopott, rongyos, toldozott-foltozott, pótoltfülű nyúlhoz, úgy hívják, hogy  HULLADÉK. :)
Este nyújtom neki a nyulat:
- Tessék, itt van Huli !
Mire Ő:
- Hívd a rendes nevén! Hulladéknak!

Valamelyik nap, talán múlt pénteken, Milán egy őrültes ordítós hisztit csapott az oviban, amikor mentem érte. Csak ült az öltöző padján, és torka szakadtából ordított, hogy miért nem érte mentem előbb, miért Mátéért. ( egész eddig az ő kifejezett kérése volt, hogy Mátéért menjek előbb, amúgy meg minden reggel meg szoktam tőle kérdezni, hogy mikor menjek.) Nem nagyon tudtam mit kezdeni a dologgal, bevallom. Gyakorlatilag csak álltam és néztem, és próbáltam csendesebb hangerőre bírni, ha a dühét már úgysem tudom csillapítani. Marci jófej volt, levette, hogy vészhelyzet van, és szépen sorban adta Milán kezébe a ruháját, hogy vegye fel, majd hordta neki a fogasról a kardigánt, kabátot. :)
Én:- De hát Milán, nem mondtad, hogy előbb érted jöjjek! Mindig Mátéért szoktam előbb menni, de ha mondtad volna hogy ne így legyen, akkor érted jöttem volna előbb. - próbálom nyugtatni. 
Milán:- De mondtam! (agresszív kismalac üzemmód ON)
- Nem, nem mondtad, Milán!
- Akkor  gondoltam! - veti oda dühösen
Hát az lehet. De gondolatolvasó egyelőre még nem vagyok :(

Marci az ölemben ül, és ölel.
- Marci, elmehetek vécére?
- Nem.- motyogja az orra alatt legörbülő szájjal.

Marci felfújható strandlabdával focizik a szobában, egyedül. Vezetgeti a labdát, cselez, lő,.... ha a tévés szekrény aljához ér a labda, akkor két kezét magasba tartva kiáltja, hogy :- Góóóóóóól!

2014. november 7., péntek

Simogatós dal

Tegnap este Milán a "Hova szállsz falevél" kezdetű dalt énekelgette.
Mivel tegnap zeneovi is volt, azt hittem ott tanulták, de nem. Azt mondta Milán, hogy ezt szokta énekelni az óvónéni SIMOGATÁSKOR. Simogatás pedig a déli alváskor van, mese után. Ilyenkor az óvónéni körbemegy, és mindenkinek megsimogatja a buksiját és ezt a faleveles dalt énekli.
Hát ilyen óvónénijeink vannak a csillag csoportban :)


2014. november 6., csütörtök

Nyílt órákon

Kedden este meglepődve láttam az üzenőbe ragasztott tájékoztatót, hogy csütörtökön szeretettel várnak mindenkit az első két órára az elsős tanítónénik. Hohohóóóó! Micsoda remek alkalom! Lehetne. Csupán csak a reggeli logisztikát kell kidolgoznom, mert a héten egyedül transzportálom a fiúkat, mert Feri nincs itthon, és Marcit kell valahogy, valahová, valakihez lepasszolnom arra a 2 órára, aminek nem az intervallumával van a baj, hanem a reggel 8-as kezdéssel. 
Azon melegében fel is hívtam Alízt, hogy még neki még aznap este legyen ideje megtárgyalni a szitut a férjével, hogy az ő gyerekeik hogyan tudnak eljutni a célhelyre, hogy még Marcit is le tudjam tenni nála. Nem egyszerű, tudom. Végül megoldódott ez a rész, Alíz elvállalta Marcit, a férje elvállalta az egyik gyereket, szóval mindenki azon volt, hogy én reggel 8-kor fitten és kisimultan ott ülhessek a terem oldalában az összecsukhatós kisszéken. 

Ha én viszem a fiúkat iskolába-óvodába, akkor először mindig Mátét visszük, és úgy jövünk vissza az oviba. Most fordítva csináltuk, igaz, így negyed órával korábban kellett kelnünk. Milánt lepakoltuk az oviban, aki viszont rém boldog volt, hogy kivételesen őt vittük először, és nem kell korahajnalban olyan sokat bicikliznie. Fél 8 előtt 5 perccel már rövidnaciban-bentiszandiban mosta a mancsait, és ő érkezett harmadiknak. Ettől egy pillanatig szomorú volt, első akart lenni. 

Teljesen időben voltunk, félig meg is veregettem a vállam, mert általában késésben szoktunk lenni, ha egyedül vagyok. Áttekertünk a sulihoz, ahol még volt annyi időnk, hogy egy darabig még együtt ácsorogtunk a suli bejárata előtt Mátéval, Alízra várva, akivel azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk, és ott átadom Marcit. De amikor beszéltünk, akkor még a villamoson ült, így Máté előreküldtem, hogy ő semmiképp ne késsen el, és legyen ideje előkészülni.
Végül Alíz is befutott, még időben. 

A terem zsúfolásig tele volt gyerekekkel és szülőkkel. A gyerekek mind a 30-an ott voltak. A szülők pedig hátra és oldalra zsúfolódva, hát mi is voltunk vagy 20-an. 
Matek és olvasás óra volt az első kettő. Mindkettőre nagyon kíváncsi voltam. A matekról volt ugyan némi fogalmam, hogy milyen jellegű, matekórán láttam már Angéla nénit tavaly a negyedikesekkel. Azt kell mondjam, hogy az első és a negyedikes matekóra  csak a feladatok nehézségében tért el, lendületében és feladattípusokban egyáltalán nem. Nagyon pörgős, nagyon sokoldalú órát láthattunk, a gyerekek pedig nagyon jól helyt álltak, szerintem. Máté, a kezdeti elbambulást követően, jól szerepelt, koncentrált, feladatot oldott, jelentkezett, válaszolt, nagyon ügyes volt. 
Egy kis bemelegítő számolás után (láncszámolás) Angéla néni kártyákon műveleteket mutatott fel egy pillanatra, és az eredményt kellett megmondani, aztán a páros-páratlan fogalmakat tanulták.
A szünetben elmentek reggelizni, én addig kicsit besegítettem Máténak, és a kihegyeztem a kitört zöldjeit.

A második órára mi szülők kellően elfáradva, a gyerekek pedig teli pocakkal érkeztek. Olvasás óra volt, mindenki szépen kipakolta a padra a cuccát. Nagyon profik már, sitty-sutty, és a matekcucc eltűnt, az olvasáscucc előkerült.  Az órát légzőgyakorlatokkal kezdték :) Szépen felállt mindenki, belégzés-kilégzés, kígyósziszegés, és két mondókát jól artikulálva szép hangosan elmondtak. Nagyon tetszett ez a rész, meg az is, hogy úgy általában nem az volt, hogy ültek 45 percet, hanem sok mozgással volt tarkítva mindkét óra. Különféle utasítások alapján kellett felállni, leülni. Az olvasásóra gyorsan eltelt, memóriafeladattal melegítettek be, aztán betűhalmazból kerestek értelmes szavakat. Csak úgy hullottak a pirospontok :) De Angéla néninek azokhoz is volt egy-két kedves szava, ölelése, akik épp nem jót mondtak, és többé-kevésbé mindenki szóhoz jutott. Máté is sokat jelentkezett, és egész aktív volt az órákon. Nekem még mindig olyan fura, hogy ott ül az iskolapadban :)
Óra után váltottam pár szót a tanítónénivel, és neki is a véleménye, hogy egyre bátrabb, egyre nyíltabb, és ez jó. Néha még elkalandozik, de majd ez is alakul,  nincsen semmi gond. 

A harmadik órájuk görkori volt. Nagyon lelkesek voltak. Én meg jól elfáradtam mentem Marciért. Meg is beszéltük ott egy hasonlóan kisgyerekkel ottlévő anyukával, hogy nekünk ennyi elég is volt az iskolából, most megyünk haza aludni :) Nagyon fárasztó volt! 

Marci meg jó fiú volt, csak az első 15-20 percben nyafogott kicsit, és mutatta, hogy anyához akar menni, de hát ez a normális. Mikor észrevett, akkor meg látványosan duzzogott, de aztán gyorsan megbékélt. :) 

Húzós napunk volt. De holnap már péntek! Végre!

2014. november 5., szerda

Marci

Rég írtam Marciról, pedig Ő is megéri a pénzét, megér pár tollvonást.
Érdekes, hogy igazából egyik tesójára sem hasonlít. Viselkedésileg, habitusilag legalábbis. Marcit tartom még mindig a legnehezebb esetnek közülük, pedig hát Máté sem volt piskóta. De Marci valahogy mindig mindent űberelni tud. Ő a legakaratosabb, ő a legszófogadatlanabb, ő a leginkább műbalhés, ő aztán bármikor, bárhol ledob egy változó erősségű hisztit, vagy egyszerűen csak odacsap bárkinek. Egy szempillantásra sem lehet figyelem nélkül hagyni, mert tutibiztos, hogy csinál valamit, amit nem kéne. 
Tízből kilencszer nem tud valami mellett úgy elmenni, hogy azt le ne dobná a földre. Kevés olyan dolgunk van, amiben Marci még nem tett kárt, és számos olyan, amit már tönkretett, eltört, szétszedett, darabokra aprított.
Vagy. Egész friss sztori, jellemzően Marcis. A tescóban, amíg mi pakolunk-fizetünk, addig ki szoktak ülni egy-egy péksütivel az ablakhoz. Most is így történt, de Marci a hátam mögött brióssal a kezében minden előtte elhaladó vásárlót bokánrúgott.  Közben persze néz a bociszemeivel. Nem tudom hányadik embernél tartott, mire észrevettük. Számolni még nem tud.
Beszélni sem, legalábbis érdemben nem. Mondogat szavakat, hol többet és szépen, hol kevesebbet azt is elbohóckodva. De remekül megérteti magát, abban nincsen hiba. 
Lassan túljutunk a rombolós korszakon, egyre többször ő maga is épít dolgokat, vagy besegít Milánnak, és már ritkábban rombolja porig a hosszasan épített várát. Most is napok óta áll egy építmény a kisszobában érintetlenül. Haladás. 
Szeret vasutazni, meg kisautót tologatni. Ehhez élethűen berreg is. 
Szeret főzőcskézni. A babakonyhában is, meg az én konyhámban is. Elővesz edényeket, fakanalat, fedőt, és a konyhaszőnyegen kotyvaszt valamit dalolva. 


Porszívó őrült. A lépcsőházba vagyok kénytelen tartani a porszavót, mert minden máshonnan előveszi és porszívózik ha kell, ha se. Ugyanígy van a söpréssel és a felmosással is.
Szeret labdázni, ügyesen rúg, és ha gól van akkor fölemelt kézzel kiabál, hogy góóóól!
Szeret mesét olvasni. Nem mindig a korának megfelelő művet választja, de nagyon aranyos, amikor este ő is a hóna alá csap egy könyvet, mint a többiek. 
Újabban Kisvakond-fun. A szőnyeges, a tojásos és az állatkertes rész a kedvence, mást nem is hajlandó nézni, de ezeket végtelenítve is tudná. 
A múltkor együtt néztük a Dzsungel könyvét. Jókat nevettek rajta a Nagyok, ő meg velük kacagott. 
Szerintem jó ritmusérzéke van. Legalábbis amikor a zene ütemére üti a kis ujjával a taktust, nekem úgy tűnik magam sem csinálnám jobban. Kíváncsi vagyok, hogy később lesz-e kedve a zenéhez. Tény, hogy nagy színész. Nem csodálkoznék, ha valami ilyesmi szakmát választana magának.
Járunk mókustornára Orsinénihez. Bár szavakkal nem tudja mondani a mondókákat, de szuperül eldünnyögi és elmutogatja az összeset. Esténként szokott leginkább rátörni az éneklési vágy. 
Szeret motorozni, de a világ végéig nem motorozna el, nem úgy mint Máté hasonló korában. Marci ha megunja, egyszerűen eldobja, és nem jön tovább. Ennyi. Ilyenkor nem sok lehetőségem van. Vagy ölbe veszem és hazacipelem, vagy kivárom, amíg méltóztatik megmozdulni.A biciklisülésben elvan, de néha ott is táncol és énekel. Eléggé kell egyensúlyoznom.
Ügyesen öltözik. Megismeri a ruháit, hozza a kardigáját, sapkáját. A cipőjét egyedül húzza. A zoknit is van amikor ő akarja. Ilyenkor nem lehet neki segíteni, attól bepöccen. Új ruhákat nehezen lehet ráadni, mindig hiszti van belőle. Évszakváltáskor ez külön öröm. Másik nadrág, másik cipő, másik kabát... de aztán legközelebb már nincs baj. 
Egyedül szeret enni. Nem megy még hiba nélkül, de ügyesen halad. A levesnél azért még segítek. Bár nem akarja. 
Az evés egyébként kész tortúra, mert igazából lusta leülni egy helybe, és enni. Nem akar CSAK enni. Ő közben mindig szeretne mást is csinálni. Ezért az evések mindig vitába torkollnak, akkor ő hisztizik egy sort, majd megeszi a kaját. Mindig végig kell zongorázni ezeket a lépcsőfokokat. És hát nem is egy nagy evő, igazi nagy kedvence sincsen, nagyjából megeszi amit kap, de nem rajong semmiért. Van, hogy egyszer megeszik valamit, aztán máskor meg fújjog rá. Az édességet, a nyalánkságot az bezzeg enné éjjel-nappal. :)
Tejivó, tejfüggő. Azzal kel, azzal fekszik. 
Velünkalvós. Egyrészt mert egyelőre nincs saját ágya. (még/már). Másrészről nem összeférhető a többiekkel alvásilag. Az éjszakát végigalussza, reggel viszont 6-kor kel. Ha esik, ha fúj, mindig. Délben teljesen kiszámíthatatlanul hol 1 órát hajlandó aludni, hol 3-at is lehúz. 
Utál hajat mosni, de szeret fogat mosni.
Mindenhová felmászik. Általában le is jön. 
Lépcsőn váltott lábbal lépked fel és le, és egyedül is boldogul, nem mindig lehet megfogni a kezét. 
Állatbarát.

85 cm körül van. 86-os, 92-es ruhákat hord. 
22-es a cipője. A csizmája 23-as. 
Majdnem komplett fogsorú. Kettő hátsót növeszt éppen.

Amúgy meg. Minden rakoncátlansága, minden rosszasága ellenére egy cukorgombóc vigyori tündérpofa. Ahogy kivillantja a kis gödröcskéit, annak nem nagyon lehet ellenállni, bár ahogy mondani szokás, a szeme se áll jól, mindig sántikál valamiben.
Valamiért mindig olyan érzés van bennem, hogy Marcival lesz még az elkövetkező években egy-két nehéz körünk.



2014. november 3., hétfő

Őszi szünet

Szempillantás alatt eltelt. Este kicsit magam alá is kerültem emiatt, és úgy nyafogtam, mint egy kisóvodás, persze csak amikor már aludtak az illetékesek, hogy " Nem akarok holnap iskolába, óvodába menni!". Hát nem tudom... Tény, hogy amikor mindannyian itthon vannak, annak jóval nagyobb hangerő, sokkal több vita, és mindennapos főzés az eredménye, mégis jobban szeretem, amikor itt vannak a szárnyaim alatt, no. 
A szünetet meg próbáltuk tartalmasan tölteni, ami szerintem sikerült is, és egy csomó mindent csináltunk együtt, csináltak ők egyedül, ők együtt, voltunk családilag kirándulni, találkoztunk cimborákkal, unokatesókkal,  voltak házi focimecsek, kívánságebédek, együttsütések, nagy mesenézések földimogyorózás közben, és persze hogy voltak nagy veszekedések is, meg százmilliószor elmondott "gyertek vacsorázni, készüljetek fürdeni, legyetek csendben, stb., stb, stb..." de ezek mondjuk hétköznap is pontugyanennyiszer hangzanak el. És ha jól emlékszem, akkor csak kétszer fenyegettem meg őket, hogy holnaptól akkor mehetnek a gyűjtőcsoportba, talán háromszor ( :) ) , de ez mindenképp jó eredménynek számít. 

Ami kicsit rossz volt, az a korai sötétség. Nem lehet már maratoni játszóterezéseket, bandázásokat tartani. Milyen rossz lesz ez most, hogy már szinte sötét lesz, mire hazaérünk. Egy hónap múlva meg már sötét lesz, mikor értük megyek, akkor is. Áááá. 
De a jó oldala meg az ennek a téli befelé fordulásnak, hogy újra rákaptak a rajzolásra, a feladatozásra, színezésre, és minden nap került ki a kezük alól valami szép.

Mátérajzok, színezések
 A jobb felső sarokban: Máté írni tanította Milánt. (alvásidőben)
Milánrajzok, színezések
Nagyon rákaptak most erre az irányított kifestőkre, nem tudom mi a nevük hivatalosan, amikor meg van adva, hogy melyik formát, számot betűt, összeadás eredményt milyenre kell színezni.
Milán előfizettetett velem a Tappancs újságra is, abban is lelkesen dolgozik, és izgatottan várja a következő lapszámot :)
Időnként pedig leírat velem valamit, amit aztán lemásol.
Így született a következő kis kép, amit az újdonsült kis barátnőjének rajzolt, aki másik csoportba jár, és csak az udvaron szoktak olykor találkozni.


És hogy Marci se maradjon ki, ő is lelkesen ragad ceruzát, zsírkrétát, és már nem mindig az a célja vele, hogy leharapja a végét, hanem papírt is kér, és rajzolgat. Valami ilyesmiket. Az emberfejért én kérek elnézést, az az én művem.
A színeket mindig maga választja, egyelőre inkább a vidámabb színek felé húz, zöld, lila, sárga, többnyire ezeket veszi kézbe, de gondolom idővel őt is utol fogja érni a fekete korszak.