Tegnap ovis kiránduláson voltak a fiúk. Nem mentek messzire csak a Margitszigetre, de ez is nagy kaland volt mind a kettőnek. Milánnak ez volt az első ilyen kirándulása, ő azért volt izgatott, Máténak meg ez volt az utolsó, nekem meg ezért szorult el a szívem.
A kirándulás jól sikerült, a kicsik csak fél napot voltak, de így is volt vadasparknézés, szökőkútnézés, és játszóterezés, a nagyok pedig csak délután jöttek haza. Nekik még vonatozás is volt, foci a nagyréten.
És bár Mátéék ettek jégkrémet a szigeten, gondoltam ovi után fagyizunk egyet együtt, és fagyizás közben tudnak mesélni, milyen volt a napjuk.
A cukrászdához érve a korlátnál ott egy pasi egy kislánnyal, de nem is figyeltem, és amikor köszönt, hogy sziasztok, akkor rutinból visszaköszöntem, azt gondoltam biztos egy ovis apuka. De köszönés közben már rájöttem, hogy ő bizony StohlBuci. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mint amilyet a szituáció megkívánt, nem rohantam le autogrammért, nem kezdtem el megbámulni, nem mutogattam rá ujjal, stb...
Kikértük a fagyikat. A nagyokat előreküldtem egy asztalhoz, amíg fizettem. Mire kiértem Milán már sopánkodott, hogy:
- Jajjj, a fagyim, le fog esni a gombócom!, Jajjj, jajjj, le fog esni! Anya!!!!!!- és meg sem mert mozdulni szegénykém, nehogy lepottyanjon a fagyija.
Próbáltam megmenteni azt a nyomorult gombócot, ami valóban a földre akart huppanni. Elvettem Milán tölcsérjét, hogy valahogy belenyomkodjam a fagyiját, de a mozdulat közben lecsusszant a fagyi. Szerencsére sikerült az alkarommal megfogni, viszont az összeszorított alkarjaimmal nemigen tudtam mit kezdeni.
Ekkor odatoppant mellénk StohlBuci, és mondta, hogy várjak, segít, és elvette a kezemben szorongatott tölcsért, és a gombóc alá tartotta, én pedig belecsúsztattam a tölcsérbe. Megmenekült a fagyi!
Megköszöntük a segítséget. Milán többször is odakiáltotta a szomszéd asztalhoz, hogy köszönöm! és percekig taglalta, hogy milyen , hogy a bácsi segített, különben most nem lenne fagyija.
Az incidens után békésen nyalogatta mindenki a maga fagyiját. Marci is kikönyörgött egy fél gombócot, és ügyesen nyalogatta. Irtó büszke volt magára :)
Majd StohlBuciék indulni készültek, elköszöntek, elköszöntünk, mire Milán kétségbeesve fordult utánuk:
- És mi lesz ha még egyszer le akar esni a fagyim??? Ki fog segíteni, ha elmegy a bácsi?
Mire SB visszafordult, és mondta Milánkának:
- Ha megint le akar esni, akkor csak kiabálj egy nagyot és jövök!
- Jóóó!!! szia!!!!- harsogta Milánka, és integetve elbúcsúztak egymástól
Hát így történt. Nagyon vicces volt. Épp csak telefonszámot nem cseréltek, hogy tudja hívni, ha baj van :)
Már látom a szalagcímeken: Fagyit mentett SB. :-)
VálaszTörlésNagyon szívesen lettem volna a helyedben... :-)
húúú tényleg! ha kicsit élelmesebb lennénk már eladhattam volna a sztorit valamelyik bulvárlapnak! ezt jól elszúrtam :)
Törlésdejót nevettem :D aranyos ;)
VálaszTörlésJaj de jó!!!! :)
VálaszTörlésAranyos:-)
VálaszTörlés