Teszt

Biztos nem én vagyok az egyetlen, akinek a feje fölött csak úgy röpködnek a napok. A hétfők mindig nehezen indulnak, nagyjából százmilliószor jut egyébként eszembe egy héten, hogy hogy fog ez menni ősztől, amikor ahhoz, hogy mindenki időben a helyére kerüljön nyilván korábban kell majd kelni. Egyelőre fogalmam sincs, de hát minden napnak a maga baja, ugyebár.

A heteink nagyjából ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlanak. A fiúkat ebéd után hozom haza az oviból, kivéve csütörtökön, amikor Máté fél5-ig van, mert tornázik. Hétfőn-szerdán úszni járunk. Pénteken ovi után rögtön Máté foglalkozásra megy, amolyan iskola előkészítő, de inkább egy játékos kis foglalkozásnak nevezném. Kedden pedig ha tudunk, akkor találkozunk valakikkel egy kis játékra. És már itt is van a hétvége. 

A héten megkaptam Máté Difer-tesztjét. Örülhettem, hogy kaptam mellé pár pedagógusi szót is, ez mostanában egyáltalán nem jellemző, és ez a pár szó is inkább arra vonatkozott, hogy mi az amit elrontott/nem tudott Máté, nem pedig arról, hogy miben volt jó és ügyes. Ezt a fajta negatív megközelítést sosem szeretem, pláne, ha erre is van kihegyezve az egész. Miért nem lehet egy kicsit dicsérni a gyerekeket? Szülői szemmel nem láttam én olyan vészesnek a dolgot, nem volt olyan feladatcsoport, amit komplett nem tudott volna, egyet-egyet hibázott, talán 4 hibája volt. Már nem is emlékszem pontosan. Mindenesetre kaptam óvónői fejcsóválgatástól elkezdve az "anyuka, nem lesz ez így jó, mert az iskolában majd....". Mert hogy a hibák többsége azért volt hiba, mert figyelmetlen, mert már a feladatra sem figyel, mert elkalandozik, vagy egyszerűen csak nem érdekli. És igen, látszott is, hogy némelyik feladatot Máté meg tudott volna csinálni, ha akar, ha odafigyel, nem lankad el a figyelme, stb... Egyetlen dolog volt, amit nem hagytam szó nélkül, amikor az óvónő azon sopánkodott, hogy "hát.... Máté nem tudott 101-től visszafelé számolni... pedig hát... mindig olyan ügyes volt matekból, de hát ez nem ment.... és jajjj.... és hát.... és ejnye-bejnye...." Megkérdeztem, hogy tanították-e egyáltalán visszafelé számolni 101-től, mire csak hebegést meg habogást kaptam, és hogy volt róla szó. Mondtam, hogy nekem ezt eddig sehol sem mondták, hogy 101-től kellene tudnia egy hatévesnek visszafelé számolni, pedig már két iskolaérettségi felmérésen is voltunk, és ott sem volt erről szó, szóval ha ők nem tanították meg neki, akkor honnan kéne tudnia? Érdemben nem kaptam erre választ, csak hárítást, hogy igazából ez nem is feltétel, meg hogy a tesztet 8 éves korig csinálják, és a 8 éveseknél ez már kell, stb.stb... de mikor megkérdeztem, hogy akkor miért kell ezen annyira sopánkodni, ha nem is elvárás, akkor megint csak fejcsóválást kaptam, hogy jaj, nem ment. De megjegyeztem, hogy lehet, hogy 101-től nem tud visszaszámolni, de 20-tól biztos, hogy tud. Na mindegy. 

Lényegében majdhogynem leszólták Mátét, amiért csak annyit ért el, amennyit, ami mellesleg bőven az iskolaérettségi szinten van, 85%-os lett egyébként a tesztje. Persze leszidhatnám, amiért a vonalvezetése nem pontos, vagy akármiért, de nem teszem. Miért is?  

Aztán délután Máté egyik csoporttársánál voltunk játszani, és B. anyukája mesélte, hogy neki meg az óvónők majdhogynem istenítették B. képességeit, aki nagyjából ugyanolyan tesztet produkált, mint Máté, pedig  ő nem akarja ősztől még iskolába vinni, és pont ezzel szekálják hogy ha ilyen jó tesztet írt a gyerek, akkor miért nem akarja hogy menjen. Szóval nem igazán értem, hogy hogy megy ez, B-nél csúcsszuper a 85%, Máténál meg komoly bajok lesznek????? Mi van?????

Máté szerint egyébként könnyű volt a teszt.

Az egész fentebb leírt persze nem jelenti azt, hogy akkor most ülünk a babérjainkon. Nem. Századjára is átbeszéltük Mátéval, hogy figyeljen kicsit jobban oda, amikor feladatmegoldás van, koncentráljon, ne bámészkodjon el, ne kapkodjon, feladat után úgyis mehet vissza játszani. Itton aztán egész hétvégén sormintát rajzolt, magától kérte, ehhez volt kedve, és csinálta. Hol szebben, hol kevésbé odafigyelve, de azért igyekezett koncentrálni. Aranyos volt. Lehet, hogy nem jól érzem, nem vagyok pedagógus, de én pont azt szeretném, hogy azt a lelkesedést, ami alkalomszerűen fellángol Mátéban, azt kéne megragadni, és tartóssá tenni, amit szerintem a hibáinak sorozatos felemlegetésével nemigen lehet. Persze, hogy hibázik, persze, hogy nem olyan még a külalakja, mint egy kisiskolásnak, de nem is kisiskolás még, és másfél évvel ezelőttig ceruzát sem vett a kezébe, mert nem akart. Ahhoz képest egész szép utat járt be eddig, és az út még csak most kezdődik, kicsit lelkesíteni kéne inkább, mintsem letolni.

Nem érzem én, olyan drámaian a helyzetet. Lehetne és van is  még min javítani, de én továbbra is azt gondolom, hogy sikerül jó iskolai helyet találni Máténak, szerető, segítőkész tanítónénivel, akkor nem lesz Mátéval semmi gond. Legfeljebb nem lesz summacumlaude, de hát volt már ilyen a világtörténelemben.

Hát majd meglátjuk. Erősen közeledik már ez az iskola, ami nem csak Máténak, de nekem is, és az agész családnak egy nagy próbatétel lesz, és remélem jól fogjuk tudni majd venni az akadályokat.