Almapürés

Igazából nem terveztem még hogy elkezdem a hozzátáplálást. Nem azért, mintha nem lenne itt az ideje, hanem mert valahogy eszembe sem jutott sokáig, hogy bármi mást is adhatnék Marcinak anyatejen kívül. Meg valahol volt bennem egy kis lelki gátlás is. Marcival kapcsolatban folyamatosan bennem van az érzés, hogy nem akarom, hogy felnőjjön. Olyan jó lenne, ha sokkal tovább meg tudnám tartani ebben a pihepuha kisbabakorban, de sajnos ő könyörtelenül nő és ügyesedik. Ami persze jó, és nyilván örülök is neki, de mégis olyan sokszor elszomorodom, hogy már megint eltelt csaknem fél év, és hová, és mikor, és nem akarom ilyen gyorsan, és, és, és.... úgyhogy a hozzátáplálás mint olyan, igen sokáig még gondolati szinten sem férkőzött be a fejembe. 

Mígnem aztán jó néhány napja,  egy hete? másfél hete? fene tudja, Milán meg én spenótot ebédeltünk, és rendszerint ilyenkor Marci is csatlakozik hozzánk a konyhába, a nyugiszékében ücsörögve méri fel a terepet, és játszogat. Ez alkalommal azonban minden másnál érdekesebb volt neki az az élénkzöld valami a kanalunkon, amit a szánkba teszünk. Meredten bámulta a kanál útját tányértól a szájig, és vissza, le nem vette volna a szemét róla. Közben pedig látványosan csücsörítette a pici száját, és nagyokat cuppogott.

Ekkor már éreztem, hogy nem húzhatom sokáig azt, hogy meglépjük a következő lépést Marcus életében, mégpedig azt, hogy elkezdjünk hozzátáplálódni.

A premier tegnap volt, amikor is ebéd közben a szemem előtt virított az asztalon egy szép piros alma, ráadásul a finom lédús és édes. Úgyhogy fogtam magam, gyorsan meghámoztam, lereszeltem, és csinos narancssárga tálkába halmoztam a negyednyi reszelt almát. Hozzá egy szép zöld kanalat választottam, kedvcsinálóként. (amit aztán Milán elkobzott, hogy a zöld az ő kanala, így lecseréltük egy ruhához és székhez jobban passzoló világoskékre)

És nosza rajta, fülig érő szájjal közelítettem Marci szája felé az icipici almafalatkával. 

Nem mondom, hogy elsőre kitörő lelkesedéssel fogadta. Nézett először bambán, majd csodálkozva, és szigorúan csukott szájjal méregette az arca előtt a kanalat. Aztán csak felülkerekedett benne a kíváncsiság, és megkóstolta. Másodjára már simábban ment, méregetés nélkül, de fenntartásokkal. Harmadjára pedig már két kézzel kapott a kanál után, hogy ide vele de rögtön. 

A projektet így sikeresnek könyveltem el. 

A mai napra rendelt negyed almát már villámgyorsan tüntette el. Minden egyes kanál után kisfecske  módjára tátotta a pici száját, majd nagyokat vigyorgott.

Hát ez az idő is eljött. 

Lassan tényleg aktuális lesz egy nagyobb fazék, nagyobb tepsi, nagyobb tűzhely, nagyobb konyha....