Szégyen és gyalázat, de nem tudom, hogy pontosan mekkora. Szerintem olyan 105 centi körül lehet, mert a ruhatára a 104-es és a 110 között ingadozik. Nadrágokból a 110-es kell, felülre még jók a 104-esek. Kilóban: a legutóbbi mázsáláskor 16.5 volt, igaz ez volt már vagy 2 hónapja, de a 17-et szerintem még azóta sem érte el. Szóval még mindig nem egy mérleggyilkos. Nagy reményeket fűzök viszont az úszáshoz, hogy attól majd kicsit kivállasodik, de legalábbis hogy sikerül elrejtenünk a bordáit annyira, hogy nem szúrja ki a bőrét. Pedig eszik rendesen, hajajjj de még mennyire. Ha a kedvére való van akár itthon, akár az oviban, akkor abból nem tud eleget enni, csodálkozom is néha, hogy hová fér belé ennyi kaja. Az oviban is ő az egyik legjobb evő. Mindig dicsérik, hogy szinte mindent megeszik, és sokakkal ellentétben mennyiségeket eszik. Van, amikor 2-3-szor is kér repetát.
Visszatérve az úszásra. Imádja! Én meg azt imádom, hogy olyan lelkes, és hogy olyan kitartó. Kitalálta, hogy ezt szeretné, és csinálja lelkiismeretesen, és ki nem hagyna egy alkalmat sem. Amikor beteg volt karácsony előtt, ő akkor is menni akart. Sírt, hogy had mehessen. Szóval nagyon bejön neki, és nagyon ügyes is. Szerintem ő is érzi, hogy fejlődik, hogy egyre jobban meg tudja csinálni a feladatokat, sokszor már segítség nélkül is, és ez a sikerélmény hajtja tovább.
Egyébként az a fajta hozzáállás, ami az úszásra is jellemző, minden másban is igaz rá, azaz ha ő maga talál ki valamit, akkor azt szépen meg is csinálja, vagy addig nyaggat, hogy csináljuk meg, amíg megcsináljuk, de ha én találnák ki neki valami olyat, amit ő nem szeretne annyira, akkor azt tutibiztos, hogy nem fejezi be. Úgyhogy ügyesen kell terelgetni a gondolatait.
Ami nagy lépés tavalyhoz képest, hogy nagyjából ősztől rákapott a rajzolásra, színezésre, és persze a feladatlapokat is szereti, meg minden egyéb más alkotást, festés, ragasztás, vágás, de ezeket már korábban is csinálta. Most viszont igazán rajzol!!! Leginkább filctollat szereti, gondolom azért mert azzal olyan jól látszik, de egyre többször rávehető, hogy ceruzával vagy zsírkrétával alkosson valamit.
Szeret mesét hallgatni. Túlléptünk az Annapetin, (persze Milán miatt még sokszor olvassuk ezt is) már a hosszabb terjedelműeket is végig tudja hallgatni, és ha sikerül egy-egy jót találnunk, akkor azt sosem hagyná abba. Viszont figyelni kell arra, hogy ne legyen félelmetes a mese, mert akkor attól fél.
Nagyon érdeklődő, minden érdekli. Szeret számolni, és keresi a logikát az összefüggéseket. Mostanában sokszor beszélgetünk a térképről is, hogy mi hol van, mely helyeken jártunk már, és ott milyen növények, állatok laknak, és mit csinálnak ott az emberek.
Szeret kirakózni, legózni, építeni, autóval-vasúttal játszani, ilyenkor mindig valami szerepjátékkal ötvözik, és szeret társasozni is. Rengeteg autómárkát ismer, és a gyakoribbakat oldalról is felismeri.
És akkor a félelemről: a 101 kiskutyával kezdődött. Szörnyellától és a két rablótól még azóta is para van. Azóta ezermilliószor is átbeszéltük már a dolgot, és érti is és mondja is, hogy ezek csak a mesében vannak, mégsem mer bemenni a világos szobába sem egyedül, és ha vécére megy, akkor is fél percenként kikiabál, hogy vigyázunk-e rá. A kezdeti szinthez képest már sokat enyhült a dolog, mondjuk sajnos nem segítség, hogy Milán mint mindenben ebben is majmolja Mátét, és ha Máténak nem jut eszébe hogy fél, akkor Milán biztos, hogy rázendít. De hát majdcsak kinövik egyszer mind a ketten.
Milánnal mostanában kicsit konfliktusosabb a viszonyuk, de nem a Máté hibájából. Milán néha tényleg borzasztóan önző és akaratos, és ilyenkor nem könnyű szegény Máténak, akinek meg nyilvánvalóan elege van abból, hogy mindig engedjen Milánnak. Ilyenkor aztán egymásnak ugranak, mondanak csúnyákat, aztán valahogy megbékélnek. Nem könnyű ilyenkor a szüleiknek lenni sem. Ennek ellenére azért még mindig megvan köztük a szövetség, főleg ha valami csintalanságról van szó :)
Marcit imádja. Elhalmozza becenevekkel, és árad felé a szeretete. Rengeteget puszilgatja, dédelgeti, vigasztalja. Sokszor van, hogy amikor egyedül vagyok velük este, akkor mondja, hogy menjek csak, és csináljam a dolgomat, ő addig elringatja Picurkát. Így hívja Marcit:) Meg Picukámnak. Szóval kérés nélkül foglalkozik vele, énekel neki, csörgeti a játékait, beszél hozzá. Marci pedig hálából vigyorog rá mint a tejbetök. Az óvónők is megerősítettek abban, hogy nem érződik Mátén semmiféle negatív hatása annak, hogy kistestvére született. Szerintük (is) nagyon kiegyensúlyozott Máté, és tavalyhoz képest sokkal szociálisabb, barátkozóbb, és közreműködőbb, aminek örülök. Én is azt látom, hogy szeret járni, sosem nyafog, sosem mondja, hogy jaj ne menjünk oviba, és egy-egy hosszabb szünet után már várja is, hogy mehessen.
Rengeteg sok szeret van benne, amit nem fél kimutatni, akár felénk, akár a testvérei felé, vagy bárki felé. Nagyon bújós, és nagyon igényli az érintést, a simogatást, a puszit. Ez az ő szeretetnyelve.
Persze van amikor durvul, puffog, ezeket leginkább az oviból hozza haza. Van amikor dacol és megsértődik. Ennek ellenére azt gondolom, hogy most jó úton haladunk.
Annyira szeretem, hogy olyan okos, hogy mindenről lehet vele beszélgetni, mert minden érdekli. (nyilván, ha olyanja van, mert van amikor meg hozzá sem lehet szólni, és ilyenkor az egész világ ellene van.)
Nagyon várta, hogy végre 5 éves legyen, és olyan büszke volt rá, hogy 5 gyertya ég a tortáján! Az oviban is mondták, hogy csak úgy feszített a tortája mellett, és nagyon élvezte, hogy ő az ünnepelt.
De ez már mind a múlté... most már a hatodik szülinapját várja, és azt hajtogatja, hogy idén bizony ő már 6 éves lesz. Ami igaz is, de kéne még nekem egy kis idő, hogy ezzel az 5-tel megbarátkozzam, és kiélvezzem minden előnyét és buktatóját. Úgyhogy várjunk egy kicsit még azzal a hattal! Jó?
-crop.jpg)
