2011. július 24., vasárnap

Balatonlellén

Mikor június elején egyhavi távollét és sok-sok levezetett-leautózott kilométer után hazaértünk, valamikor akkor fogalmazódott meg bennünk egy igazi balatoni nyaralás gondolata. Hogy ne kelljen megint olyan sokat utazni, egyrészt. Másrészt pedig mert szeretjük a Balatont. És mivel eddig a Balaton nálunk csak az északi partot jelentette, gondoltuk, menjünk most a délire, mert ott még nem voltunk, meg az különben is gyerekbarátabb a sekély pancsolójával.
Aztán amikor Erna írta, hogy milyen jól érezték magukat Lellén, akkor már nem is nagyon gondolkodtunk másban, hanem egyenesen odamentünk, és nem bántuk meg, mert tényleg szuper volt:) Még úgy is, hogy az időjárás szépen elromlott mire odaértünk, de azért még érkezés után, és indulás előtt tudtunk kicsit strandolni.
A fiúknak nagyon-nagyon tetszett a homokos part, a bokáig érő víz, hogy kedvükre sarazhattak. Úgy hordták a locsolókannáikban a vizet, mintha legalábbis kötelező lett volna, és várat építettek.  Aztán meg jól bekenték magukat, és ők voltak a viziszörnyek:) Hát mindenki nagyon megijedt Tőlük, gondolhatjátok!
Be volt tervezve a vizibiciklizés is, de azt sajnos elmosta az eső. Mert amikor eszünkbe jutott, akkor már nem akartunk menni, mert elég késő volt, legközelebb pedig a víz lett volna hideg, és úgy meg nem annyira buli a csúszdás bicikli, hogy a fiúk nem mernek a hideg vízbe belecsúszni. De majd legközelebb:)
Szerdán pocsék időt kaptunk, a legrosszabbat a héten. Délelőtt még szép napos volt, aztán délután már nem indult a kinézett hajó, aztán kaptunk is jó nagy adag esőt a nyakunkba, de nem bántuk (nagyon), mert így elkészülhetett a szinte már szokásos esőkabátos- Balatonos kép:)


Este pedig kárpótlásul cirkuszba mentünk, ami minden várakozásunkat felülmúlta, és nem csak a gyerekeknek, de nekünk felnőtteknek is nagyon szórakoztató volt, színvonalas műsor, jó zene, csillogó gyerekszemek, tátott gyerekszájak, mi kellhetne még több egy szuper estéhez:))) Még Milán is viszonylag sokáig bírta, mert annyira tetszettek neki a kutyák és a lovacskák, hogy csak 9 körül álmosodott el, de akkor nyomban bekérte magát a babakocsijába, és a műsor hátralévő részén édesdeden aludt, nem zavarta semmi.


Csütörtökön végre sikerült elmennünk hajózni, ami Máté kívánsága volt egyébként, mert Ő akart eleve olyan helyen nyaralni, ahol nagy víz van és lehet hajózni. Az egy órás sétahajózás minden percét kiélvezték a fiúk, először a kabinban, aztán mikor elállt az eső akkor a fedélzeten. Eleinte még eléggé hullámzott a víz, és kicsit himbálózott a hajó, és ez nagyon tetszett Matyikának:)  Még a kapitány fülkéjébe is bemehettek, és megnézhették, hogy hogy vezeti a hajót. Máté ki se akart onnan jönni.És még délután is, és másnap is csak hajózni akart.Én pedig végig azon aggódtam, hogy nehogy Milán beledobja a nyulát a vízbe, mert csak nagyon nehezen lehetett rábírni, hogy váljon meg tőle, jobban mondva elcserélte kekszre:)
Voltunk Balatonbogláron is sétálni-játszóterezni, vonatotnézni, és persze fagyizni. Ami csak azért fontos, mert már Milán is egész gombóc fagyit kap, amit Máté választ neki, legtöbbször vaníliát, és aminek kb. a harmadát eszi meg, harmadát mi nyaljuk le, nehogy lecsöpögjön, harmada pedig a ruháján és az arcán van szétkenve.
Sajnos a Gömbkilátóba nem lehetett felmenni, de a körülötte lévő kis dombokon a fiúk remekül elszaladgáltak:)




Továbbá sikerült rászoknunk a kürtőskalácsra, és a délutáni kollektív alvásra:) Mind a kettőt el tudnám viselni a hétköznapokban is.
Hát ennyi volt a balatoni nyaralásunk rövid története. Persze voltak kevésbé vidám percei is, mint pl. Máté hisztijei, vagy hogy mindig összevesztek, hogy ki tolja a kocsit, vagy ki üljön apa nyakába, vagy hogy az utolsó napon elveszítettük Milán nyuszikájának egyik fülét, és nem is találtuk meg:( hogy persze megint szétesett a babakocsink, (a cirkuszban), de vettünk csavart és Feri megcsinálta, de ezek az idő távlatában már csak apró malőröknek fognak tűnni. Mindenesetre leszűrtük a tanulságokat és próbálunk belőlük a jövőre nézve tanulni.
Képek még ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése