Volt nekem egy előző életem, amikor
dacolva az elemekkel, hóban-fagyban, nyári hőségben, egy héten
háromszor-négyszer is egy Deák térhez közeli tornateremben töltöttem el
az estéimet, munka után. Olyan időszak is volt, amikor a kimaradt
napokon pedig egy lakóhelyközeli sportpályán róttam a köröket. Imádtam:)
Nem, nem vagyok én az a fittneszlédi
fajta, nincsenek kigyúrt izmaim, kockás hasam, akkor sem volt, most meg
aztán hajajaj mennyire nincsen. Úgy megy ez nálam, hogy nehezen kezdem
el, sokáig tervezem, aztán ha egyszer elkezdem könnyen rákapok az ízére.
Mert mozogni jó!
Mióta a fiúk megszülettek számtalan terv
fogalmazódott meg bennem, hogy hogyan és miként fogom visszanyerni
lányos alakomat. Vagy legalább csak a felét. A tervek elvileg mind jók
voltak, és elméletben kivitelezhetőek is.
Mivel gyerekfelvigyázók nem vagyunk túl
erősek, így az, hogy ráhagyom a gyereket valakire, hát az ugye szóba sem
jöhetett. Első tervem még évekkel ezelőtt az volt, hogy majd adott
napokon Apa időben hazaér, én pedig eljárok egy esti zsírégetésre. Ki is
néztem egy helyet, ahol még este 8-kor is kezdődnek órák. gondoltam,
ezt nekem találták ki. A terv persze gyorsan kútba esett, mert vagy Apa
nem ért haza időben, ha egyáltalán itthon volt, vagy este 8-ra én is
hulla voltam, vagy , vagy, vagy... mindig volt valami. Kifogásokban igen
jó vagyok:)
Aztán a sors levette a terhet a
vállamról, mert pocakba került Milán, és így legálisan is felmenthettem
magamat, és a zsírpárnáimat is volt mire/kire fogni. Hmmmm, azok voltak a
szép idők!!!
Tavaly már új terv fogalmazódott bennem,
mégpedig az, hogy ugyanerre az estig nyitva tartó helyere fogok járni
hétvégenként. Merthogy ott szombaton és még vasárnap is formálják az
alakokat. Mondanom sem kell, hogy egyszer sem jutottam oda. Mert valami
mindig fontosabb volt, vagy ami m ég rosszabb, eszembe sem jutott, hogy
menni kéne.
Aztán a következő korszakalkotóm akkor
volt, mikor Matyi elkezdett oviba járni. Juhé, gondoltam magamban,
eljött az én időm, délelőttönként baba-mama tornára fogok járni
Milánnal. Szuper lesz! Társra is találtam ebbéli elhatározásomban egy
közelben lakó ovis anyuka személyében. A terv ugyan még nem halt
teljesen ki, de megvalósítanunk egyszer sem sikerült. Mert kezdetben
olyan jó volt, hogy amíg Milán alszik, addig én haladok a dolgaimmal.
Aztán hol Matyi volt beteg, hol Milán, akkor meg ugye nem mehetünk.
Olyan is volt, hogy én magam is beteg voltam. Vagy esett az eső. Vagy
szélvihar volt. Szóval sosem jutottunk el a tornaterembe.
Most viszont hogy jön, sőt már itt is
van a nyár, kezdem magam kistehénnek érezni, a vékony nadrág, vékony
póló már nem olyan hálás viselet, mint a farmer-pulóver, ami ápol és
eltakar. Szóval gondoltam én, hogy majd itthon fogok edzeni.
Ma volt az első nap, amikor a délelőtti
órákban Rubint Réka buzdított a tévéből még egy, és még egy lábemelésre.
És én emeltem is becsülettel. A fiúk egy darabig csak nézték, hogy mi
bajom van. Máté többször is nekem szegezte a kérdést, hogy:
-Anya, mit csinálsz?
-Tornázok.
- Miért?
- Hogy szép legyek.
Mire jött a szívetmegdobogtató válasz:
- De Anya, te így is szép vagy!
Szóval toltam én a lábamat föl-föl,
ahogy Réka mondotta a képernyőről az arcomba vigyorogva, mikor a két fiú
megunta a csendes szemlélődést, és úgy gondolták ők is aktív részesei
lesznek az edzésnek, és pikk-pakk a hátamra ugrottak, mintha egy
jólmegtermett lovacska lennék, és hiába próbáltam felbőszülve levetni
őket a hátamról, nem hagyták, azt hitték viccelek, és ez a játék része:)
Így már nem volt annyira kellemes, az
egyébként addig sem nagyon kellemes. Úgyhogy emeltem még egy párat,
aztán gondoltam hogy majd másik időpontot keresek a testedzésre, mert 20
kiló nehezítő súllyal a hátamon ennyi év kihagyás után nem fog menni.
De föl még nem adtam! A terv még él, sőt egyre jobban körvonalazódik, hogy miként is fogom ezt csinálni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése