Repülőtér és villámállatkert

Szombat délelőtt  egy szervezett repülőtéri kiránduláson vettünk részt. A programon a  Repülőgép Emlékpark szervezésében is  lehet részt venni, mi most egy ismerős csoporthoz csatlakoztunk, mert annak ellenére, hogy már sokszor megfordultunk a reptéren, gondoltuk a fiúknak érdekes lesz.

Mikor megérkeztünk, kellemes szélvihar fogadott bennünket, én pedig voltam annyira rutintalan, hogy senkinek nem csomagoltam pulóvert :-S Szerencsére Milán a hátizsákban valamennyire védve volt, Máté pedig egy darabig szerencsétlenül feszített egy kölcsönkapott 74-es méretű kiskardigánban, így a kirándulás kezdeteként nagyon jól esett felülni a buszra, ami körbevitt bennünket a repülőtér elzárt részein.

Megnéztünk közelről egy repülőgép beparkolást, vagy mi ennek a neve, amikor megáll a gép, és elkezdik kipakolni a csomagokat, feltölteni üzemanyaggal, odatolják a folyosót, stb..., hirtelen nagy lett a nyüzsgés. Megnéztük a kifutópálya végén a fényeket, és éppen láttunk egy landolást is. Láttuk az előző nap hazánkba érkező kínai delegáció óriásgépét, csomagszállító gépeket, kisgépeket, magángépeket. Egy ilyen kis magángépet én is elfogadnék, nagyon szépek voltak:)

A fiúk  köszönhető a közelgő alvásidőnek, meg a busz kellemes rázkódásának, ennél a résznél már teljesen beájultak:)

A buszos túra után még körbesétáltunk az emlékparkban, ahol  régi gépek és gépalkatrészek vannak  kiállítva, és néhány gépbe fel lehet szállni. Az egyiknek be lehet  menni a pilótafülkéjébe is, ami Máténak igen nagyon tetszett, csak miután a zordon bácsi egyszer ránk szólt, hogy ne kapcsolgassunk ám semmit, azután már nem nagyon volt maradása.

Én pedig megállapítottam, hogy kövér pilóták nyilván nincsenek, mert nemigen férnének be az apró fülkébe a szűk ajtón keresztül, plusz az ülőhely is elég szűkösre van méretezve, hogy egy nagyobb darab ember véletlenül összenyomogatná a gombokat, ami nem lenne éppen szerencsés.

Összességében jól éreztük magunkat. Ha kicsit jobb időt kaptunk volna, akkor tovább is elidőzhettünk volna még fel- és leszálló gépeket nézegetve, de így miután mindent körbejártunk szedtük a sátorfánkat.

Vasárnap délután pedig, mivel persona non grata-k lettünk a lakásban, villámlátogatást tettünk az állatkertben. Odafelé kékbusszal mentünk, Máté nagy örömére. Máténak 2 kívánsága volt, az oroszlánok, meg a vízilovak, és hogy őt idézzem, esetleg megnézhetjük még a majmokat.

Valamiért éreztem én, hogy nem lesz egyszerű a két motorost összetartani, Máté ugye már nézelődne, meg-megállna, míg Milánnak még inkább a motorozás az élmény, és ha véletlenül hajlandó is volt megállni, akkor első dolga volt, hogy a kifeszített drótkerítésen csüngjön, vagy felmásszon, amilyen magasra csak tud, illetve lehet. Persze az oroszlánok épp aludtak, és a vízilovak sem mutatkoztak, csak az egyiknek lehetett a hátát látni, ahogy feküdt a vízben. Szerencsére Máténak ennyi is elég volt, nem akarta mindenáron megvárni, hogy felébredjen.

Az én kedvenceim még mindig a zsiráfok:) Bár azok után hogy Milán szemfülesen megszökött tőlünk, míg mi a zsiráfot néztük Matyival, már nem olyan biztos. Szerencsére visszahozták:)

Sokat sajnos nem tudtam fényképezni, egyrészt mert leginkább Milán nyomában  kellett lennem, hogy el ne kószáljon megint valahová, vagy nehogy bemenjen valahová ahová nem kéne, másrészt meg az aksijaim is mind le voltak merülve, de íme egy jellemző kép a délutánról:

Ami még érdekes volt, hogy a flamingóknál is volt egy csomó fióka, amik a nagyokkal ellentétben még nem rózsaszínűek, hanem kis szürkék, és gyapjasak. Aranyosak voltak nagyon, mert épp próbálgatták a fél lábon állást, de még nem nagyon ment nekik:)

A fiúk is próbálgatták, de nekik sem nagyon ment:)

Előző napi hibámból tanulva, most csak nálam nem volt hosszú ujjú, de Máté volt olyan jófej, hogy amikor a kijárat elé értünk, saját maga vetette fel a hazamenést, pedig én még megnéztem volna a kis emukat, de nem ellenkeztem, mert tényleg elég hűvös lett addigra.

Hazafelé még kérte a mármár szokásosnak mondható főtt kukoricáját, Milcsi pedig kürtős kalácsot kapott, és Máté kívánságára visszafelé trolival jöttünk.  Legközelebb pedig mostmár tényleg bemegyünk az állatkerti nagy játszótérre, mert még sosem álltunk meg ott.