Pénteken még bíztam abban, hogy vasárnapra mindenki makkegészségesen fog megjelenni a közeli református templomban, és nem a mi családunk fog extra zenei aláfestéssel szolgálni az orgonistának. Reményeimet szombatra már sutba dobtam, akkor már csak azt kértem a Fentlakótól, hogy ne kelljen lefújnunk a bulit, miután végre végre megszerveztük. Nem kellett, és bár jobban nem lettünk, de legalább stabilan voltunk rosszul.
A reggel sem indult könnyen, pedig korán keltünk, mégis majdhogynem végszóra sikerült odaérnünk. Én nem tudom... mióta gyerekeink vannak mindenhonnan elkésünk, de legjobb esetben is mellbedobással érkezünk. De megérkeztünk. Milán persze félálomban nyűglődött, Matyi merő nátha, én sem voltam épp jól, de az már mellékes.
A mi kettőnkön kívül még 3 gyereket kereszteltek aznap, ami nem mindennapos... ez csak azért számított, mert jó sűrűn kellett körbezsúfolni magunkat az első sorban, és így a fényképezési lehetőségek is erősen lecsökkentek, mert mindig ott volt valakinek a feje, keze, valamije, de azért lett sikerült néhány képet készíteni.
A nagy pillanatot Milán sírva élte át, miután egyébként sem volt jó passzban, és leginkább aludt volna, de kirángattuk a jó meleg hordozójából, és még vízzel is meglocsolták... hát ez már több volt a soknál. Aztán hozzámbújva megnyugodott, majd egy 5 perces kintsétálgatás alatt mély álomba is zuhant, és tojt a körülötte zajló felhajtásra.
Matyi hozta a formáját... Miután a mögöttünk lévő sorban ülő gyerekeknek végigmutogatta a családtagjait, "ott van Papa, ez Bandi, az ott Förgibácsi, stb...", Milán keresztelésénél megjegyezte, hogy "Milán fürdik", majd mikor rá került a sor, és mondta a lelkész, hogy megkeresztellek Máté Ferencnek, azt mondta neki, hogy "Milánnak". Hát gondoltam... ezt már bebukta. Majd elkapta őt is az álommanó, és miután egyik oldaláról a másikra csuklott és mindenáron Milán kezét akarta fogni, végül Apa ölében aludt el úgy, hogy Apa ünneplős és egyben egyetlen öltönyét sikerült elölről végigtaknyoznia.
Dolgunkat végezvén lemondtunk a templomkertben való fényképezkedésről, mert lógott az eső lába, és Matyi náthájának nem hiányzott még egy bőrigázás, csak egy családi összképet csináltunk.
Itthon aztán hejehuja vigalom, evésivás, ajándékosztás... Matyi nem nagyon vágta, mirefel kapott egy karácsonyt-szülinapot megszégyenítő ajándékmennyiséget, de azért lelkesen bontogatott. Milán pláne nem fogta az adást, ő csendes szemlélőként csak sodortatta magát az eseményekkel, és azt se tudta szegény, hogy a plüss medvét fogja-e meg, vagy a zenélő holdacskát. De aranyos volt nagyon.
A vendégség után próbáltunk kicsit csukott szemmel létezni, de Matyi ebben nem volt partner, mert hiába merő nátha az orra, és rekedt a hangja, és olykor még köhög is, ez nem akadályozza semmiben, pláne abban nem, hogy kihagyja a délutáni alvást, és abban sem, hogy fennhangon kiabáljon. És bár repedtfazék hangja van, de a tavaszi szél folyamatosan vizet áraszt a mi házunkban...szerintem élvezi ezt az új hangszínt, aminek most a birtokában van. Hát így esett, hogy estére hullafáradtan zuhantunk az ágyunkba, és Matyi szörtyögését leszámítva viszonylag jó éjszakát tudhatunk magunk mögött immáron mind a négyen keresztény reformátusokként.
És akkor néhány kép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése