Hétvége- Monza, Milánó

A hétköznapok itt Milánóban szinte ugyanúgy zajlanak, mintha csak otthon lennénk. Leszámítva, hogy reggel mikor ébredünk akkor Apa még itthon van, és este akár elé is mehetünk, mert csak egy bő fél órányi sétára dolgozik. De alapvetően minden ugyanaz, annyi könnyebbséggel, és ezt azért otthon is el tudnám viselni, hogy itt minden nap jönnek takarítani:)

Tegnap este a Marley meg én című filmet néztük, ami nem új film már, de mi csak most jutottunk el ideáig, és egy egész napos matyinyűglődés után a legjobb választás volt, már csak azért is, mertnéhol iróniával, és humorral a saját éltünkre is ráismertünk, (kutya nélkül). Na de ez csak azért, mert eszünkbe jutott , hogy Matyi is olyan, mint a filmbeli kutya, akit kétszer kell megfuttatni egy nap, aki előtt be kell zárni a fürdőajtót, mert képes pancsikolni a wc-kagylóban, aki mindent szétszed, megrág, tönkretesz, és zajong. Nagyjából így telnek a napjaink, próbáljuk Matyit és az idegeinket kordában tartani. Matyi amúgy hullámzó teljesítményt mutat hiszti terén, szombaton teljesen korrektül viselkedett, nem volt balhé, vasárnap viszont az egész napja gáz volt.

Szombaton Monzába kirándultunk, (15 perc vonatút Milánóból) és csak itthon, este tudtuk meg, hogy pont a jövő, ill. ezen a héten lesz a monzai F1-es futam, úgyhogy szerencsénk volt, hogy most mentünk, most hétvégén nyilván tömeg lesz a városban, meg az utakon is.  Monzát egyébként kisvárosnak titulálja a könyvünk, de 120 ezer lakosú kb. , ami magyar szinten már nem is olyan kicsi. Mint minden normális olasz városban itt is van a főtéren egy Doumo, meg még egy csomó kisebb, de szép templom. A város maga igen hangulatos, és viszonylag nyüzsgő.

A nap fénypontja az volt, amikor sikerült beülnünk szerintem az ország legdrágább kávézójába, ahol fejenként 5 euróért ittunk egy kávét, hmmm... persze ez csak akkor derült ki, amikor  a kávé már az asztalunkon volt... igen, kérhettünk volna itallapot, de nem tettük, sose tesszük, mert mindig ugyanazt isszuk, Latte Macchiato-t, és soha, sehol sem fizettünk még ennyit, pedig sokszor kávéztunk már jó helyen, sőt... ha nyaralunk akkor az egyik hobbink az, hogy a főtéren kávézunk a teraszon. Na mindegy, én egy kicsit felhúztam magam, aztán már csak nevetve emlegettük az 5 eurós kávénkat.

Fel akartuk keresni az autópályát, hogy legalább kívülről megnézzük, vagy a környékét, és el is indultunk felé, egy hatalmas parkba, a Parko Monza-ba, ami egy hatalmas zöld terület a város szélén, melynek csak a 15%-át teszi a versenypálya, a többin mindenféle egyéb sportnak lehet hódolni, van itt golfpálya, uszoda, teniszpálya, biciklipálya, rengeteg játszótér, és minden ami egy örökmozgó 21 hónapos kifárasztásához kell,  kavicsos út, bot, kutya, növények, büfé. Matyi jött is bőszen a lábán, hol kavicsot gyűjtött, hol bottal kapirgálta az utat, hol szaladgált, élvezte. És így mivel végig gyalogolt, nem jutottunk el egészen a pályáig, mert akkor már túl későn értünk volna vissza. Így is hullafáradtan dőltünk mindannyian ágyba.

Vasárnap a fárasztó szombat után, és hogy engem is kíméljünk kicsit csak a városba mentünk be. Voltunk olyan helyen ahol már jártunk, de szeretjük, szeretem, és olyan eldugottabb kis utcákban is, ahol a múltkor nem. Nézelődtünk az üzletekben, bementünk a Ferrari boltba, ahol mindenféle Ferraris cuccokat árulnak méregdrágán,  pl. vehettünk volna egy Ferrari emblémás rugdalódzót mindössze 75 euroért. Aztán voltunk a divatnegyedben, és tátottuk/tátottam a számat... nem is annyira a kirakatban lévő cuccok miatt, hanem a kirakott árlista miatt, csak úgy röpködtek az 1000 eurók egy-egy táskáért, de egy ruhát is lehetett volna venni 4-5 ezerért... nem vettünk.

Bár Matyi be akart trappolni egy-két helyre, de jobbnak láttuk nem beengedni az elefántot a porcelánboltba.

És nem, nem én voltam ám az egyedüli, aki a kirakatokat fényképezett, rajtam kívül jó páran voltak még, szóval nem éreztem magam  annyira hülyének:)))

Aztán megint csak parkoztunk, Matyi nagy örömére, ahol voltak kacsák, halak, és ahol kedvére porolhatott, úgy nézett ki mint egy hontalan árvagyerek, olyan koszos volt. De úgy szeretem, amikor látom az arcán az örömöt, a lelkesedést, és tényleg olyan kevés kell neki hogy jól érezze magát.

Ma este pl. plázázni megyünk, amit ugyancsak szeret:)