Felemás utolsó hétvégénk-Lodi

Matyi hangulata az elmúlt napokban olyan volt, mint az időjárás. A jókedvű, örökvidámságból villámcsapásként csapott át elviselhetetlen hisztifőnökké. És ha én nem kapcsoltam át ugyanilyen sebességgel a türelemgombomat, na akkor tört ki a káosz. Én akkor ideges lettem, hogy miért nem tud normálisan viselkedni, ő meg még jobban rázendített a semmisemjó hisztire.

Pénteken produkált egy minősíthetetlen vásárlást, amikor mindenért balhézott, pedig még egy olyan bevásárlókocsit  is kapott, aminek autó van az alján, és ő abban ülhetett volna. Ezt egyszer már bevetettük, és akkor nagyon tetszett neki, és nekünk is, hogy úgymond nyugodtan tudtunk vásárolni. De most ez sem vált be igazán, ha benne ült ki akart jönni, vagy folyamatosan tolni kellett, ha kijött, úgysem volt jó. Persze amikor egy másik kisfiú szemet vetett a járgányára, az már nem tetszett neki és sírni kezdett.

Ennek fényében nem igazán tudtuk mihez is kezdjünk az utolsó itt töltött hétvégénkkel, hogy egyikünk se menjen a másik agyára, és viszonylag ép bőrrel, és ép idegekkel térjünk ma este haza.

És mivel már többé-kevésbé ki is lőttük az r sugarú környezetünkben a megnéznivalókat, így nem mentünk messzire, csak a Milánótól kb. fél órányira lévő Lodi nevű városba, ami a wikipedia szerint falu, de szerintem város. A történelemben jártasak számára ismert lehet a név, hiszen volt itt egy Napoleon által vezetett győztes csata, melynek eredménye az lett, hogy Lombardia az Adda folyóig az uralma alá került.

A város egyébként nagyon barátságos, és hangulatos. A belváros szinte egésze sétálóutca, és ahol nem az ott is széles járdák vannak, igazi gyerekfuttató. Frászt tudok kapni a 30 cm széles járdáktól, ahol alig tudunk Matyival kézenfogva lavírozni, plusz a babakocsi, és mellettünk suhannak el az autók. Na itt szép szélesek voltak a járdák, ezzel nem volt gond. Futkározott is Matyi kedvére, majd a főtéren galambokat kergetett, az esti szabadtérin fellépő tánccsoport kamionját csodálta, játszott egy kicsit egy játszótéren, ahonnan elüldöztek a szúnyogok, és más tulajdonképpen nem is történt. Pár órát töltöttünk csak itt, de igazán jól sikerült nap volt, és minden félelmein ellenére Matyi igazán emberbarát üzemmódban működött.

Vasárnapra már csak egy kis városi sétát terveztünk, búcsúzkodást, hisz ma már megyünk haza, és egy darabig biztos nem jövünk, sem ide, sem máshová. De vasárnapra Matyi szombati tündérgyerekségét elfújta a szél. A gond szerintem azzal indult, hogy semmit, de egy negyed percet sem aludt. És innentől fogva meg voltunk lőve, mert ha nem az volt, amit ő akart, márpedig nem lehet mindig az, amit ő akar, akkor végzetes balhé volt.  Egyetlen egy dolog volt amit igazán élvezett, a vég nélküli szaladgálást a Dóm téren. Ez a hatalmas tér mindig elnyeri a tetszését, egyetlen hátulütője, hogy mindig rengeteg rajta a turista, ezért nagyon oda kell figyelni, nehogy valakinek a lába alá kerüljön.

Ráadásul mindig van valami rendezvény, ami még több embert vonz oda. A múltkor valami sportágválasztó volt, most pedig egy sátorban a BL- kupát , és mindenféle focis ereklyéket lehetett megnézni.Ha akartuk felmehettünk a kupához és csináltak rólunk egy képet, amit majd az interneten lehet letölteni.Ha már ott voltunk felmentünk. Kép még nincs. A Bl népszerűsítő rendezvény egyébként Pestre is jön majd, októberben, szóval ott is meg lehet majd nézni, igaziban.

Úgyhogy a tegnapi utolsó napunk hála Matyinak elég fárasztóra sikeredett. Hisztimester az egész napos nyűglődés után 8kor már az igazak álmát aludta, egészen reggelig, egy nyikkanás nélkül.

Most pedig várom, hogy mikor dől ki megint, hogy tudjak csomagolni. Mert vele együtt sok mindent lehet, de csomagolni nem. illetve csak ki, be nem.

Ja és ma van a névnapja. Amire egyelőre egy hazautat kap. Aztán ha jó idő lesz, akkor hétvégén egy állatkerti látogatást. De hát az még odébb van. egyelőre jussunk haza, épségben:)