Vízimanó

Máté kapcsolata a vízzel nem indult zökkenőmentesen. Az első találkozása a vízzel otthon esti fürdés formájában történt és  hatalmas üvöltésbe torkollott. Félelmetes volt, pár napos anyai szemmel nézni egy veszettül ordító pár napos emberkét, és nem tudtam, hol a hiba. Eztán hetekig próbálkoztunk mindenféle hallott, olvasott trükkel, hogy kellemesebbé tegyük neki ezt az oly kellemetlen eseményt. Már mindent bevetettünk, melegebb szoba, hangulatvilágítás, textilpelus a kiskádba, törölköző és pizsama előmelegítés a radiátoron, hasztalan. Mígnem egyszer csak a fürdővíz az előírt 37 fokosnál (mert állítólag a csecsemők azt szeretik), és friss anyukaként még erre is figyeltem, potyára) kicsit melegebb lett, és láss csodát, Matyifőnök vígan lubickolt az előirányzottnál kicsit melegebb vízben. Innentől fogva nem volt baj, még a kiskádról nagykádra váltáskor sem.

Igazi nagy vízzel tavaly nyáron találkozott Matyi, strand formájában, és akkor már látszódott, hogy szerelem lesz ez, élvezettel olvasgatott a kis sárga úszógumijában, és csapkodta, taposta a vizet.

Aztán találkozott a Balatonnal, amit nemkevésbé szeretett.

Idén nyárra azonban Máté igazi vízimádóvá változott, már a fürdés is maga a csoda, van amikor csak üldögél és relaxál, de van amikor éktelen pancsolást csap a fürdőkádban.

A tengerről első ránézésre nem tudta, hogy hová is tegye, csak állt a parton a kis úszópelusában, és hagyta hogy a habok körbeöleljék a bokáját, majd egyre beljebb és beljebb merészkedett, egyedül, önként és dalolva, míg végül ki sem akart jönni. Nem bánta a hullámokat, nem bánta, hogy sós a víz, hogy már a minden testnyílásából sós víz folyik, ő csak merült, és kacagott. 

De amiért elkezdtem ezt a vizes posztot írni, az Matyifőnök tegnap délutáni produkciója a kerti csappal és a vödörrel. Már már hagyomány, hogy minden este a csap mellett köt ki, megnyitja és alátartja a kezét, fagyásig, merthogy hideg víz folyik belőle.  De minden nap előrébb lép egyet, és már nem csak a kezét dugja a csap alá, hanem a lábát is, a fejét is, odatartja a vízsugár alá a száját és próbál inni. Nagyon mókás látvány. Tegnap délután  a nagy vizezésben még egy szép rózsaszín vödör is társául szegődött. Matyi kb. 2 órán át tartó játéka abból állt, hogy vizet töltött a szép rózsaszín vödörbe, majd kiborította azt, hol ide, hol oda, hol a lábára, hol a virágokra, hol a betonra, hol egy másik lábasba. Nagy élvezettel művelte ezt a szemmel láthatóan is megerőltető, de fontos műveletet, míg el nem áztatta magát és a körülötte lévőket teljesen. 

A fárasztó nap után vacsoránál már csak pislogott, bár az én levesemet még mokkáskanállal kikanalazta volna, de hát akkor még most is ott ülnénk. A fürdésnek pedig már ő maga vetett gyorsan véget, és pizsamahúzástól számított 5 percen belül már falnak fordulva durmolt. 

Én meg még most is nevetek, ha eszembe jut, mert annyira, de annyira aranyos volt, és vicces, jobb mint egy esti kabaré.