Egyszer már kínáltam Matyit piskótával, egész pontosan akkor amikor
kinézte a számból a kekszet, amit ettem. Meredten nézett és úgy mozgatta
a száját, mintha ő is rágna valamit. Odaadtam neki, kicsit ismerkedett
vele, jól összenyálazta, és nem köszönte szépen nem kérte. Ez kb. egy
hónapja volt, nem tudom pontosan, pedig sokmindent adminisztrálok, de
ezt éppen nem jegyeztem fel sehová. Tegnap újra előállt ugyanez a
helyzet, virslit vacsoráztam, és Máténak már majdhogynem a nyála is
kicsordult a nagy műrágásban. Szánalomból adtam neki egy kis
kenyérhéjat, azt gondoltam ellesz vele egy darabig, úgysem fogja
megenni. Tévedtem, pillanatok alatt eltüntette, először azt hittem
elejtette, vagy kidobta a kocsiból, de nem, megette. És miután még
mindig vágyakozóan nézett rám, adtam neki egy piskótát. És most már ezt
is kérte. Szépen benyammogta majdnem az egészet. Csak a végéből hagyott
egy kicsit, de azt is betömte volna a szájába, csak akkor már elvettem
tőle, mert féltem, hogy lenyeli egyben , amilyen csacsi. Ez azért
érdekes, mert a múlt héten, amikor az uzsijához kevertem egy piskótát
apró darabokra törve, ügyesen kiválogatta a szájában a szottyosra ázott
kekszdarabokat és kiköpte. Most meg szépen megette. Egyszerűen nem tudok
lépést tartani a fejlődésével. Napról-napra változik, és megszereti
azokat a dolgokat, amiket addig nem. Nekem meg sokszor fel sem tűnik,
hogy egy-egy sikertelen próbálkozás óta eltelt egy, két, három hét, ami
alatt persze, hogy megváltozik az ízlése. Jobban oda kell figyelnem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése