VillámBalaton

 A maraton utáni hétvégén egy rövidke másfél napra a Balatonhoz utaztunk. Idén nyáron kimaradt nekünk a Balaton. Nem teljesen direkt, csak valahogy így alakult. A munkahelyváltások meg Milán műtétje miatt idén kevesebb szabadság jutott a nyárra, de nem panaszkodom. Ezért is jött jól, hogy Feri tesója szervezett egy családi kiruccanást Szigligetre, ahol ők sokat nyaraltak gyerekkorukban. 

Máté nem tudott velünk jönni, mert szombat délutánra beraktak az egyesületnél egy sportorvosi vizsgálatot, és azt nem lett volna célszerű kihagyni, mert más úton elég macerás és hosszadalmas. 

Szigliget azért jó messze van, még Budapestről is, útközben Füreden, a szokott helyünkön álltunk meg ebédelni. Majd Szigligetre a felső, taplocai út felől gurultunk be. Ezt az utat nagyon szeretem. A legszebb a rálátás a tanúhegyekre. 

Csodaszèp őszi idő volt, szerencsére, szép színek, napsütés. Egy hátránya volt csak, hogy épp süllőfesztivàl volt a faluban, és rengetegen voltak. De azért jó nagyot sétáltunk a parton és a faluban. 

( A képeket nem tudom miért, de fordított sorrendben csatolta, és most telefonnal nem képtelen vagyok sorrendet változtatni ) 

Másnap reggel Ferivel futottunk egy rövidet. Ekkor végre a kihalt Balcsipartot is meg tudtuk nézni. 

Szigligetről Tihanyba mentünk, már hazafelé tartva, és a Rege cukrászdában ittunk egy kávét. 

Innen pedig bármennyire is szívfájdító nekem, Füredre mentünk. Füred nekem A Balaton. Szerintem semelyik másik város a parton már nem fog olyan mélyre a szívembe vésődni. 

Ősszel pedig talán még szebb is, mint a forró nyáron. 

Nem tudom, látjuk-e még idén a Balatont, de ezen a hétvégèn nagyon szép arcát mutatta. Jó, hogy találkoztunk mégiscsak!