Érkezés Bledbe
Tavaly, amikor az őszi szünetben Kőszegen és a környékén voltunk, csodaszép őszt kaptunk. Akkor és ott azt terveztük, hogy legközelebb a Soproni-hegységbe megyünk majd, mert gyerekekkel még nem jártunk arra. Egyébként meg ők találták ki, hogy oda menjünk legközelebb. Aztán tavasszal volt Milán műtétje, akkor kimaradt a tavaszi kirándulás, de gondoltuk, nem baj, mert ősszel sokkal szebb az erdő. Vagyis tavasszal is szép, csak nehezebb belőni, hogy mikor kezd már épp zöldülni, és újabban az időjárás is tavasszal a bizonytalanabb.
Aztán ahogy közeledett az ősz, nézegettem sporoni szállásokat, és igazából nem nagyon győzött meg. Mondhatni rohadt drágák voltak, ár/érték arányban. És akkor Feri bedobta, hogy menjünk akkor a Bledi-tóhoz, ami már egyébként is régóta ott figyelt a listánkon valahol, amikor pedig Máté nyár elején ott versenyzett, mi meg néztük a youtube-on a közvetítést, akkor csak megerősödött bennünk, hogy majd egyszer elmegyünk mi is ide.
Hát ez az egyszer most jött el.
Szombaton indultunk. Alapvetően nincs annyira messze, tőlünk 5és fél óra autóval kb. Egy letenyei mol-kutas megállót terveztünk, ahol tankolunk, kávézunk, vécére megyünk, és reményeink szerint onnan már csak 2 és fél óra lett volna kb. az út.
Korábbi útjaink során Szlovénián átautózva mindig mondogattuk, hogy egyszer majd el kéne jönni ide, nagy hegyek, zöld rétek, legelésző állatok... igazi alpesi táj, nagyon jó volt úgy haladni, hogy most ez volt az úticélunk.
Gondoltuk, hogy majd Ljubljana környékén lesz némi dugó, mindig volt, amikor erre jöttünk, de azt, hogy bő 1 órát araszolunk az autópályán, hát azt nem terveztük be. Nagyon-nagyon sokat álltunk, és szinte alig haladtunk, és mivel nem értünk szlovénul nem igazán tudtuk, hogy mi történt, csak a waze-ra tudtunk hagyatkozni. Aztán mikor elértük a kihajtót, akkor láttam, hogy a pálya további része le is van teljesen zárva, arrébb pedig mintha bicikliverseny lett volna, de nem biztos, hogy volt összefüggés a kettő között. Innen már legalább haladtunk, mégha a tervezett fél4-es érkezés majdnem 6-osra tolódott is ki.
Megérkezve a szállásunkhoz, ami döbbenten tapasztaltuk, hogy a kulcsos szekrénykében, amihez emailben kaptunk kódot, nem volt kulcs. Ellenben hangokat hallottunk a lakés felől, amiről korábban azt hittük a szomszéd lakásból jön, mert közel volt a kettő lakás ajtaja.
Feri felhívta a tulajt, az megmondta, hogy hol a pótkulcs. De a pótkulcsot nem tudtuk a zárba tenni, mert belülről benne volt a zárban a kulcs.
Végül csak bekopogtunk. Kijött a pasas, ők is magyarok voltak, és kisebb értetlenkedés és tanácstalankodás után kiderült, hogy az övéjük a mellettünk lévő apartman lett volna, de valamiért ebbe a kulcstartóba írták be a kódjukat, és ez is kinyílt nekik, és innen nem gondolták tovább, hogy az ajtóra más van írva, mint a levélben, amit kaptak, becuccoltak.
Szerencsére ők is aznap érkeztek, nem sokkal előttünk, mert még ki se pakoltak ős sem, épp nekikezdtek enni, úgyhogy pikkpakk átpakoltak a saját kecójukba, mi meg be a miénkbe, de ezzel megint elment egy jó fél óra a napból, úgyhogy újrateveztük mi is az estét, és előrevettük, hogy megnézzük a tavat, és utána vacsorázunk majd.
Aznap ködös, borús volt az idő, egész út közben felhős volt az ég, volt, amikor esett is kicsit, úgyhogy bele kellett húznunk, hogy még félhomályban lássunk valamit.
Szerencsére nem volt messze a tó, egy jó 10 perc sétányira csupán. Lefelé. :-) Felfelé meg már ki nézi??? :-) Mindenesetre elég megerőltetőnek tűnt a felfelé jövés.
Pont az evezőklub közelében csapódtunk be a tóparti sétányra, úgyhogy még Máté is meg tudta mutatni, hogy hol is evezett a nyáron.
Gyönyörű 😊
VálaszTörlés