Tanévvége, nyáreleje

A múlt héten minden gyerekünk hivatalosan is lezárta a tanévet, Marciék búcsút vettek a tanítónéniktől is. 

Hogy a szeptemberi iskolakezdéskor milyen felállásban fog indulni az ötödik osztály, az még nagyon képlékeny, szerintem. Nincsenek illúzióink, és jó előérzetem sem, de majd meglátjuk. Egyébként sem vagyok túl derűlátó oktatásügyileg, régóta nem, de egyre inkább kiábrándítóbb az oktatásügy helyzete, és idén először már a nagyok iskolájában is megkezdődtek a tanárfelmondások, ami eddig nem volt jellemző. 

Kétségbeejtőnek érzem, hogy hova tudunk mág süllyedni, hogy meddig engedjük, hogy hülyét csináljanak belőlünk és főként a gyerekeinkből, mert tanár nélkül nyilván az alap tudásuk és műveltségük sem lesz meg, nemhogy arra még építkezni tudnának. Tegnap egy barátnőmmel beszélgettem, és azt mesélte, hogy hiába járnak a gyerekei a kerület legjobbnak tartott iskolájába, ami ráadásul 5-10 éve erős reálos-matekos suli volt, most 2 darab matektanár van az iskolában az egész felső tagozatra, ami mellett nyilván a csoportbontásban tanulás már nem lehet opció. 

Na de nem is érdemes erre több szót vesztegetni... 

Megvolt a focis évzáró is, mint minden szezon végén. Idén annyiban volt ez más, hogy Marci megint feljebb lép egy korosztályt, és emiatt kicsit könnyesre sikeredett a búcsú Gyuritól, az edzőtől, aki már Mátét is edzette. De mivel ő a klubelnök, így nem lesz ez olyan nagy elszakadás szerintem, de azért eléggé meghatódtak, Marci is meg Gyuri is. 

Szerdán-csütörtökön szabadságon voltam, és az egyik nap elmentünk a Margitszigetre, hogy meghallgassuk a szökőkutat. Nagyjából minden évben meghallgattuk, amióta újraindították, tavaly viszont kimaradt, és ezt Marci fel is emlegette néha, hogy bezzeg oda se mentünk el. Úgyhogy most lecsaptam gyorsan a lehetőségre, és jártunk egy jó nagyot a szigeten, ami még jó is volt a múlt heti nagymelegben. 

Persze elnyaltuk az ilyenkor szokásos fagyinkat, és még egy mekit is kikönyörögtek hazafelé, mert éhen akartak halni. 

Nagy-hideg-hegyi kalandok

 Még június elején, amikor végre túl voltunk minden kötelező iskolai- és focis megjelenésen, vége volt a bajnokságnak, a futsalnak, a Bozsiknak, és lett egy egész szabad hétvégénk, amikor még Mátét sem kellett sehová sem fuvarozni, na akkor azt mondtam, hogy most jött el az én időm, és akármilyen lesz is az idő, én bizony felmegyek a hegyekbe. Aki jön, jön, aki nem, nem, én már erről sem nyitok vitát, de úgy éreztem megbolondulok már, ha nem látok magam körül valami zöldet, valami élőt, egy kis szabadságot. 

Így esett, hogy egy vasárnapi délután a Nagy-Hideg -hegyen kötöttünk ki. végül teljen létszámban vágtunk neki Királyrétről a hegynek. Sok évvel ezelőtt voltunk már Királyréten, de akkor Kismarosról vonattal mentünk Királyrétig, és ott csináltunk mindenfélét, meg is lepődtem kicsit, hogy azóta mennyire kiépült a hely, megérné egyszer megint itt is tenni egy kört. De most nem álltunk meg királyréten, hanem a felső, Cseresznyafa parkolóba mentünk. A parkolás egyébként mindenhol napidíjas, a fenti parkolóba 2000 ft-ért tudtunk felmenni. Hogy miért drágább ez, mint a lenti rejtély maradt, semmi nem volt ott fenn, ami indokolta volna, se őrzés, se mosdó, semmi. Nem baj, ennyit megért, hogy kevesebbet vinnyogjanak a fiúk. 

Az első meglepetés akkor ért mindenkit, amikor a kocsiból kiszállva konstatáltuk, hogy bizony a szépen elkészített hátizsák, a szendvicsekkel, almákkal, rágcsálnivalókkal és vízzel, meg a naptejjel és a szúnyogrisztóval, na az pont ott maradt a konyhaszekrénynek támasztva, ahová én letettem, mert senki nem vette magához az autóhoz menet. 

Micsoda szerencse, hogy a bekészített vízen már itthon elkezdtek vitatkozni, hogy ki mennyit ihat majd belőle, mert  Milán ezt megelégelve összerakott magának egy saját kishátizsákot, egy fél literes vízzel, és ha már így alakult rásóztam egy zacskó nápolyit is. Ezzel a mikrohátizsákkal, és a kocsiban talált fél üvegnyi vízzel vágtunk neki a hegyoldalnak, jól megalapozott hangulatban :-) Ezzel a baklövéssel a hátunk mögött nyilván mindenki indokoltak érezte a nyafogást, hogy minek jöttünk ide, itt fogunk éhen- és  szomjan halni. 

De rendületlenül haladtunk felfelé hol a kék kereszten, hol a kék sávon, kék négyzeten,  de megelehetősen hosszasan és néhol alattomosan, néhol látványosan  emelkedtünk fölfelé. 

PErsze a célegyenesben Marcinál elgurult a pirula, és hiába mondtuk, hogy már szemmel látható a hegytető, ő lecövekelt az út szélén, hogy nem jön tovább, jusztse. Végül jött. 

A kedvenc erdőzöd színem :-)

Fenn a csúcson, gondoltuk megérdemlünk egy tányérnyi bablevest a turistaházban. reméltük, hogy ezzel elhallgattatjuk az éhes szájakat, és lefelé csak csillezni kell majd. Persze nem így lett, de a bableves finom volt, a kilátás remek, a többiről meg nem is érdemes beszélni. 

Én javasoltam, hogy innen már igazán csak egy köpés lenne átmenni a Csóványosra, de leszavaztak, hogy mi jut még eszembe, úgyhogy lefelé indultunk. A turistaházban el tudtunk menni mosdóba, meg tudtuk tölteni a vizespalackjainkat, úgyhogy az éhen- és szomjashalás veszélye nélkül csorogtunk le a kocsihoz. 

Marci gigahangyabolya.  Marci nagy hangyamegfigyelő, de ekkora hangyabázis szerencsére nincs a mi kertünkben. 

És ahogy lenni szokott ilyenkor, már rögtön mondtam, hogy legközelebb a Csóványosra megyünk, nincs mese, és a nemrég épült királyréti Várhegy-kilátó is listára került, mint lehetséges úticél. Szóval nem jöttünk haza üres kézzel :-)

Nyár

 Pénteken nálunk is berobbant végre a nyár. Bár tavaly óta nem olyan felhőtlenül nagy boldogság a nyári szünet, idén meg különösen fájdalmas, hogy a kis füredi faházas üdülőtelepre már nem mehetünk többet. Nem most derült ez ki, jó pár éve lógott már a lába annak, hogy a cég eladja a telephelyet, mert milyen már az, hogy egy ekkora értékes területen csak néhány rozoga faház csücsül... de mindig elhesegettük magunktól ezt a tudatot, és örültünk minden évben minden ott töltött napnak. De idén télen egyszercsak már az volt a  hír , hogy kész vége, eladták, és nemhogy eladták, már le is dózerolták az egészet, és nyilván valami hiánypótló betondzsungelt húznak oda a helyére, ahogy az Füreden szokás. 

Szóval most nincs stabil helyünk, ahova csak úgy leugorhatnánk. Ez egyrészt jó, mert sokszor mondogattuk,hogy menjünk másfelé, de ha ez a hely meg adott volt, miért mennénk máshová. Most mehetünk. Ennek ellenére július végén mégiscsak Füreden foglaltunk pár napot ( rettenetesen keveset) mert akkor még úgy volt, hogy Máténak lesz zenekar tábora Tihanyban. Aztán azt lefújták. Úgyhogy most úgy megyünk Füredre, hogy se faház, se tábor. Keserédes pár nap lesz, az biztos, még ha próbálunk is elvonatkoztatni. 

Addig meg sakkozunk a napokkal. 

A héten k-sz-cs Feri Berlinben van, én pedig szerda-csütörtökön szabin. Milánnak és Marcinak évzárója lesz. A jövő héten focitáborba mennek a Cserhátba, Zsunypusztára. Aztán majd még meglátjuk. Messze van még a július vége, addig még ki kell találni valamit. 

Máté ezen a héten meg a következőn táboroztatást vállalt az evezős egyesületben, amiért valahány közmunka pontot kap. Mellette, előtte-utána, ők is edzenek, mert július elején lesz az országos bajnokság Szegeden. 

A kánikula beköszöntével ma már előrehozták a reggeli edzést, 7-re ment, ami azt jelentette, hogy fél6-kor ébresztett ( a szabadnapomon!). félálomban, félig csukott szemmel készítettem neki reggelit meg uzsonnát, szerencsére ezt álmomból felkeltve is tudom már, jobban mint a szorzótáblát :-) Aztán még visszafeküdtem, és fél 8-kor költött legközelebb Milán, hogy kész a reggeli. :-) 

Szóval nyár van, nyár van, belecsaptunk a lecsóba, szerencsére most már meleg is van, amit már nagyon vártunk, ugye Dius :-) tegnap már mondogatták odabent, hogy húú de meleg lett, de én mondtam nekik, hogy erre vártunk november óta, és milyen jó, hogy végre melegíti a bőrünket a nap, és sokkal rosszabb lenne, ha még mindig esne az eső. Nem mindenki tudott velem lelkesedni :-) Én mindenesetre még nagyon élvezem. Még akkor is, ha nem a Balatonparton vagyunk. 

Megint jól lemaradtam...

Pedig nem is írtam annyira régen, de egy csomó minden történt Máté vigadós fellépése óta, ami a legutóbbi bejegyzésem volt. 

Próbálom az itt- ott lőtt fotók alapján visszagörgetni a lényegesebbeket. 

Talán még nem írtam, de lehet, hogy igen, hogy Milánék májusban a Határtalan -pályázattal Erdélyben voltak 5 napot. Hétfőn indultak kora hajnalban, és pénteken érkeztek késő este. Mondtak többen sokfélét erről a típusú kirándulásról, hogy inkább erőltetett menethez hasonlít semmint csapatépítő kirándulásra, mert túl sok a program és a megnézendő város, hely, szobor, ahová ha esik ha fúj el kell menni, és azt fotóval bizonyítani. Nekem ez csak akkor esett le, mármint a feszített tempó, amikor kézhez kaptuk a programot, ami hát... valóban húzósnak tűnt. Ennek ellenére, én még mindig nagyon irigykedtem Milánra, én úgy mentem volna! Milán sem ágált egyébként ellene, neki is volt kedve menni, és utána sem panaszkodott. Szerintem neki pont elég volt egy-egy helyen annyi információ és megnézendő, amit kaptak. Nyilván nekem egy villámlátogatásnyi Székelyudvarhely kevés lett volna, de a gyerekeknek elég volt. :-) 

Szóval mentek- jöttek, közben sokmindent láttak, és van amire emlékezett is, amikor hazaért, nem veszett azonnyomban a feledés homályába. Képeket csinált, de még nem kaptam meg. Viszont mondta, hogy húúúú, amikor a Fogarasi havasok mellett buszoztak el, és látták a magas havas hegytetőket a fejük felett, alattuk meg a szakadékot, akkor sokat gondolt rám, hogy ez nekem mennyire tetszene, és ogy majd egyszer elvisz engem oda. Erdély és a havasok bejárása nekem nagy-nagy álmom, egyszer majd bizonyára sort is fogunk rá keríteni. 

Június elején, vagyis ezen a héten h-k-sz MArciék is osztálykirándulni voltak. Ők Gyomaendrődre mentek egy Körös parti kempingbe, és bár kicsit esős, kicsit borús volt az idejük, nagyon jól érezték magukat. Vonattal mentek oda-vissza, úgyhogy már az is nagy kaland volt nekik. ( hogy reggel 40 perc késéssel indult el a vonat a Keletiből, az mondjuk nem feltétlenül a pozitív része volt az utazásnak, de túlélték és megérkeztek. 

Horgásztak. Marci kezében egy kicsike hal van. De visszadobtak minden halat. 

Ugyancsak a múlt hét eseménye volt, hogy pénteken Máté néhány osztálytársával a Csömöri Falunapokra ment.  Aznap volt neki is a hegedűvizsgája, meg Milánnak is az oboavizsgája, úgyhogy bár mondta korábban, hogy erre készülnek, de ki emlékezett már erre??? 

Én nem volam itthon, amikor elment itthonról, Ferinek meg nem jutott eszébe, sem az, hogy megkérdezze, meddig tervezi az ottlétet, sem az, hogy határozott időre hazarendelje, sem az, hogy megkérdezze, mivel és hogyan tervezi a hazajutást, szóval mikor már 8 óra volt, majd fél 9, akkor már gondoltuk, hogy kapcsolatot kéne teremteni vele, hogy mégis mire készüljünk. a kapcsoaltteremtés meg hát nem annyira egyszerű Mátéval, mert általában némán van a telója, ( állítólag), szóval nem hallja, ha írok, ( ha hívom, azt pláne nem :-D ) úgyhogy elég hosszú reakcióidővel szokott dolgozni. 

De amikor én kérdeztem tőle, hogy mizu, akkor még koncerten voltak. Később Ferinek mondtam, hogy utaljon már rá, hogy hazafelé kéne indulni, mert késő este nem lesz olyan egyszerű, és akkor tényleg el is indult, és fél 11- 11 magasságában már itthon is volt. 

Szóval tanulságos este volt, mert szoknunk kell még erősen, hogy Máténak saját kimaradós programjai vannak :-D 

Eddig ez főként rám volt csak jellemző :-D meg néha Ferire.