Oliviával

Karácsony első napján Ózdra jöttünk. Idén különösen izgalomban voltunk, mert végre, sok év után itthon vannak az unokatestvéremék Hongkongból, akiknek a covid lezárások óta már született egy kislányuk is, Olivia. Úgyhogy már nagyon vártuk, hogy találkozzunk.

Olivia persze minden fiút elvarázsolt a kis mosolygósságával 🙂 

Sajnos Olivia azóta már visszarepült Hongkongba. A közeli jövőben biztos nem fogjuk újra meggyömöszölni. De örülünk, hogy találkoztunk, és egy kis babaillatot szippantottunk magunkba. 

Karácsony este

 Az idén nem bonyolítottuk nagyon túl a karácsonyi ajándékozást, és alapvetően a gyerekek kívánságlistájára hagyatkoztunk. Nem cifráztuk, hogy kéne még valami, hogy jó lenne még egy apróság, nem volt erre sem kapacitásunk, sem időnk, de leginkább energiám túlgondolni.

Csomagoláskor kicsit tartottam is tőle, hogy majd mit fognak szólni, hogy elégedettek lesznek-e, hogy ki fog megsértődni, mert nem azt, vagy nem olyat, vagy nem annyit kapott, mint a másik. De nem volt semmi ilyesmi, sőt... Talán először telt el duzzogás nélkül a karácsony este, és mindenkinek csillogott a szeme csomagbontáskor,  hogy "dehát pont ezt kértem!" "pont ilyet akartam!" 

A kicsik focis cuccokat kaptak, sípcsontvédőt, kapuskesztyűt, ilyesmiket, Máté pedig kapott végre egy kantáros nadrágot, amit már régóta kért. Ferinek is van még régről, most majd tudnak egyenfelszerelésben a kertben dolgozgatni 🙂

Este, mint már jónéhány éve mindig, Reszkessetek betörőket néztünk, mert nálunk nincs karácsony Kevin nélkül 😂

Karácsony előtt

 Hát nem tudom... A karácsony előtti napok inkább bolondokházára hajaztak, semmit békés lenyugvásra...

Hétfőn-kedden Milán elég cefetül volt még, marokszám ette felváltva a lázcsillapítót és a köhögés elleni szirupot meg a szopogatós tablettákat. 

Szerdán már nem dolgoztam, de futnom kellett még egy kört a városba ajándékokért, de ezek relatív gyorsan megvoltak, mert tudtam, mit és hol akarok, ennek ellenére ráment a fél napom. 

Csütörtökön hazajött Marci. Persze betegen. Láza épp nem volt, az igaz, de erősen küzdött a levegővétellel. Úgyhogy gőzerővel gyógyítani kezdtük. 

Ugyanezen a napon még egy szőnyegtisztítót is béreltünk, azzal elszöszöltünk egész nap. 

Pénteken tartottuk a nagy mézeskalács sütő napot. Igazából nekem csak cserélgetni kell a tepsiket, meg összetakarítani utánuk, a fiúk csinálják. Közben bőgetjük az all I want for christmast, meg a többi kedvencünket. 

Szombat. Szenteste, vagy mi. Én még reggel összeraktam a bejglit, mert azt is kért, aztán még egy csomó apróságot elraktunk, megcsináltunk. Délutánra elkészült a fa is, az ebéd/vacsora is, és az ajándékok is becsomagolódtak.

Jöhetett a karácsony 🎄

Közelít

Azt már nem tudom, hol hagytam abba, de hogy tegnap voltam utoljára idén dolgozni, az biztos :-) Igaz, hogy már hétfőn is rövid napot tartottunk, mert céges ebédre mentünk, onnan meg már haza, de tegnap is úgy menekültünk onnan fél 2 tájban, mint akiket kergetnek. Legközelebb csak 4-én megyek. Remélem addigra bemelegítenek valamennyire a klímák, ha nem fagynak el, bár most melegedést modnanak..., és a kis olajradiátorok. 

A hét kérdése a munkahelyen az volt, hogy " nem tudjátok, hol tudok cukrot venni?" Röhejes, hogy városszerte nem lehet kapni... Az ősszel is volt, hogy én vittem innen kettesével, mert itt a kistescóban még volt. Most már ott sincs. Nekünk még régről van itthon. 

A múlt héten ültük Máté szülinapját. Döbbenetes, hogy már 15 gyertyát kellett beleszúrkodnom a tortájába 😱  Hol van már a kis síró gombóc... szép nagyfiú lett belőle. 

 Svájcisapkát kért. Azt is kapott. 

Aztán Marciéknak volt karácsonyi ünnepségük. Hogy ezek a kis 10 évesek milyen cukik ... erre mindig rácsodálkozom... 

Hétvégén aztán belevetettük magunkat az ajándék vásárlásba, mert erre mondjuk nem volt egész eddig időnk. És meglepően jól haladtunk, szinte majdnem midnent, amit kigondoltunk meg tudtunk venni, bár tény, hogy nagy dolgokban ilyen árak mellett nem is gondolkodtunk, de még fát is vettünk, úgyhogy menthetetlenül nyakunkon a karácsony. 

Marci vasárnap egy focis táborba ment Nógrád megyébe, egész pontosan Alsózsunypusztát ír ki a sznepcset, mint tartózkodási helyet. Ez valami alapítványi tábor, nem kellett semmit sem fizetnünk, meghívásos alapon mentek az egyesületükből jónéhányan. Alsózsunypuszta- Futrinka vendégház. Hát mint a mesében :-D 

Milán már vasárnap délután sem volt fényesen, de hétfőre teljesen lerobbant. Úgyhogy az utolsó iskolahetét ő itthon töltötte. A finomság csak annyi az egészben, hogy mióta a háziorvosunk nyugdíjba ment, azóta nincs helyette másik, és 4 részre osztották szét a betegeit, úgyhogy még azt is ki kellett okoskodnom, hogy most melyik orvost kell keresni egyáltalán, mert hétfőn délután elég cefetül volt, lázas is volt, meg kába, meg minden amilyenkor jön. PErsze a rendelőt lehetetlenség felhívni, odamenni viszont csak időpontra lehet, úgyhogy írtam egy emailt, hogy mikor tudna ránézni valaki, mégiscsak ünnepek jönnek, szeretnénk mi is elutazni, jó lenne addigra meggyógyulni. Meg ugye igazolás is kéne.

Visszaírtak, hogy csillapítsam a lázát, és igyon sokat. Nem néztek rá, nem vizsgálták meg, nem foglalkoztak vele, tulajdonképpen rám lett megint bízva, hogy csináljak a lázas , köhögős beteg gyerekemmel amit akarok, de oda ne vigyem. Ugyanez volt tavaly télen, amikor covidosak voltak. 

Tegnap beugrottam az igazolásért. A váróban nem volt senki. no komment. 

Este Marci is hívott, hogy nincs jól. Na bumm... olyan bágyadt, olyan fáradt volt a hangja. De aztán átvette egy apuka, aki a házfelelős volt náluk, hogy nem kell szerinte túlgondolni, szerinte csak lehet, hogy elfáradt, mert az u11-gyel és az u13-mal is leedzett, most elküldi fürdeni, meg hoznak fel neki vacsit, és majd másnap még beszélünk, hogy menjünk-e érte, de szerinte nem lesz gáz. 

Végül így is lett, hogy nem kellett érte menni, bár szerintem mire hazaér, addigra tuti, hogy lebetegszik, ha másért nem, azért, mert túlhajtja magát. 

De most felszerelkeztem a patikából, már amennyire tudtam, mert ott is szinte csak üres polcok tátonganak, mert minden vagy elfogyott, vagy hiánycikk. alig tudtam a 13 évesnek valamit összevadászni. Ott is hagytam egy szatyornyi pénzt, a változatosság kedvéért.  

A kitörő téli szünet, és a befejezett munka örömére este, szigorúan futás után, összedobtam egy grízes mézest, amit ma szegtünk meg Mátékámmal. Azt kell mondjam egészen jól sikerült :-) nem hiszem, hogy megéli a karácsonyt. 

Ma Máténak még lesz egy hegedűfellépése, oda megyek, holnap pedig jön haza Marci, és beindul a mézeskalács-gyár :-) 

Lassan...

 Lassan, egész lassan csak ráfordulunk most már a karácsonyra. 

A szobák kifestve, tetőtől talpig. A visszapakolás még csak félig van meg,  a kanapé még a szoba közepén van összecsomagolva, Milán fél szobája is zacskó alatt van még, a hálót remélhetőleg pikkpakk visszadobáljuk, de hétköznap esténként ilyesmire egyáltalán nincs semmi időnk, de a hétvégén remélhetően minden a helyére kerül újra. Érdekes egyébként, hogy milyen remekül leszoktak a fiúk a tévézésről, a mindenféle idióta valóságshowszerű celebműsorokról, mióta le van takarva a tévénk. Nem hiányzik. Azóta már a második köynvet olvassuk esténként közösen, Milán is kiolvasott már egyet egyedül, szóval mindig mondom, és most igazolást is nyert a teóriám, hogy semmit nem veszítenénk, ha nem lenne tévénk. 

A munkában is végül végeztük, talán ezt ma már kijelenthetem büntetlenül, igaz megfeszítve nyomtuk az elmúlt heteket, sorra betegedtünk is le, ki jobban, ki kevésbé. Én még hétfőn-kedden megyek, de az már csak azért, emrt nincs megszámlálhatatlan szabadságom, de nyilván rövid napot tartunk már, és elbeszélgetünk majd a konyhában, vagy mittudomén. 

A héten még a gyerekeknek is húzós hetük volt, Milánék minden nap írtak valamilyen dolgozatot, lehet, hogy Mátéék is, de arról kevés infóm van. 

Mátéék a héten kedden léptek fel a Vigadóban a Tücsökzenekarral, és olyan szép koncertet adtak, hogy csak na. Bár én nem értek a zenéhez, de mindig nagyon örömmel hallgatom, ahogy a gyerekek zenélnek, engem aztán nem érdekel, hogy hamis, vagy nincs meg az összhang, ez leginkább fel sem tűnik, egyszerűen csak lubickolok abban a gyönyörűségben, hogy milyen csoda, hogy ennyi szép, és ügyes gyerek együtt zenél. Számomra ez maga a csoda! NA meg a Vigaóban játszani azért elég nagy menőség, szerintem. 

Előtte még Marciéknál Luca-napi vásároztunk, és eltapsoltunk egy csomó pénzt, persze jó célra megy, tudom én, meg hát olyan cukik, és aranyosak, ahogy kínálják a kis portékájukat, hogy nem lehet nem venni semmit. 

Innen rohantunk a Vigadóba. Milánnak edzése volt, ő nem jött velünk, meg egyébként is első körben csak 3 jegyet lehetett venni gyerekenként, szóval jó volt ez így. 

Sikerült végre felvennem a kát kedvenc számomat, hála a műsorjegyzéknek, meg annak, hogy bemondták előre, hogy mit fognak játszani :-) 

Az egyik Pourcel: Rondó-ja. Máté nemigen látszik, a második csellósor vonalában ül, és néhol a füle kivillan a kottaállvány mögül, és csak a végén, amikor felállnak, akkor látszik, hogy ott volt, de ez semmit nem von le abból, hogy milyen klasszul játszottak.

            

A másik pedig CSajkovszkij Nápolyi dala. 

Kálmán bácsi is nagyon megdícsérte őket, és nagyon szép szavvak illette a zenekart másnap. Méltán. 

Csak aludni jár haza

 A hét sem telt eseménytelenül.

Csüt-pénteken jöttek a kőművesek, és körbevakolták az ablakokat, felrakták a párkányokat. Mindkét nap jó sokáig itt voltak, erősen este volt már, mire nekiláthattunk a takarításnak.

Marci csüt. du a suliból rögtön az egyik barátjához ment. Egy utcányira laknak a sulitól. Fél7 tájban mentem érte, 7 körül értünk haza, gyakorlatilag csak fürdött-evett-aludt.

Pénteken du fociedzése van alapból, de most megtoldották plusz 1 órával, hogy a szombati futsalra gyakoroljanak. 3/4 8-kor végzett, innen még Milánért is elmentünk, aki szintén edzett, és fél 9 is elmúlt már szerintem, mire átléptük a küszöböt.

Vacsora-fürdés-alvás, közben takarítás.

Szombaton már nem jöttek mesterek, hanem mi magunk középre toltuk a bútorokat, és nekiálltunk festeni. Ami először egy alap portalanítással kezdődött, mert a szekrények mögött minden IS volt, majd kis glettelés, majd csiszolás, közben söprés, meg egyebek.

Milánnak szerencsére délelőtt meccse volt, egyébként meg bezárjuk a legmesszebbi szobába, hogy a porallergiájába ne fulladjon meg.

Marcit délben vitte el a ház elől az edzője, Alsónémedibe mentek futsalra. Este 7 körül értek vissza. Nekem fogalmam sem volt, hogy ez egy ennyire elnyúló program lesz, nyilván átsiklottam azon a levélen (is.)

Máténak meg zenekari próbája volt, úgyhogy mindenki igyekezett házon kívül lenni 😉

Vasárnap, ma, Milánnak szerencsére megint meccse volt, ezúttal futsal. Kivételesen örültem neki, mert mára is maradt azért még csiszolnivaló.

Marci még délelőtt átment egy barátjához, egy másikhoz, aki meg tőlünk lakik 1 utcányira, és egész sötétedésig együtt játszottak, kint, bent. Aztán mikor hazajött ő is beszállt a melóba. Nagyon cuki volt 🙂

Máté pedig lelkesen segít. Nagyon hasznos mozdony 🙂 

Közben Feri kipakolt a garázsból és a tárolóból, mert oda meg holnap jönnek betonozni. 

Ha nem lenne a munkahelyemen hideg, akkor még azt is mondanám, hogy alig várom, hogy bemenjek holnap pihenni 🤪 leszámítva, hogy ott is feszített tempóban dolgozunk majdnem karácsonyig. 

Egyet fizet...

 Jól eltelt ez a november, de nem mondom, hogy eseménytelenül... 

A múlt hétvégén sikerült végre kicseréltetni a régi oldalon az abalkokat. De ez az augusztus óta húzódó történet ezzel még nem ért véget... augusztusban, rajtunk kívülálló okok miatt nem történt meg a tervezett ablakcsere, és mire valóban realizálódott, hogy az-úgy-azzal az emberrel nem fog menni, addigra már jócskán benne voltunk az őszben, és csak ekkorra vállalták. 

Én leginkább a hideg miatt féltem, hogy meg fogunk fagyni. Nekem aztán mondhatják, hogy hamar megvan, és nem lesz hideg a lakásban... én, aki egész nap 8 órában ül a hidegben vagy a nagyon langyosban, mert nincs fűtés, nekem a hideg már bármilyen kis időre is az ellenségem. 

Aztán utólag kiderült, hogy a hideg lett a legkevesebb bajunk, mert amilyen barbár társaság verődött oda, hát arról csak nagyon csúnya szavakkal tudnék nyilatkozni. 

Azzal kezdték tulajdonképpen, hogy a muksó elkezdte az optikai kábelt szaggatni, hogy ez meg mi??? Persze tönkre is tette, úgyhogy ezzl elvágott bennünket a tévé és internet világától egész hétvégére. Ami nyilván nem azért nagy érvágás, mert a fiúk nem tudják a videósaikat bambulni 0-24-ben, hanem azért mert ma Feri ezért nem tudott bemenni a munkahelyére, hogy hátha ma jönnek megjavítani, de nyilván internet nélkül otthon sem tud addig dolgozni, míg meg nem javítják, Marcinak pedig este online logischoolja lesz, szóval emiatt is fontos lenne, pláne, hogy ez lesz neki az első ilyen online órája, mert a múlt hétig jelenléti volt az oktatás, csak  már nem tudják tovább fizetni a gázt. 

A hétvégi mindenmentes nihil elől a kicsik a barátjukhoz menekültek, és ott is aludtak, mi pedig próbáltuk felszámolni a port és a kuplerájt. Mivel a kőves munka csak a hét második felében lesz megcsinálva, így a kupi az még tart... Ráadásul szétcseszték az egyik radiátort is, úgyhogy egyúttal a kőműveskedéssel még a fűtéssel is lesz meló, de arra már a Marci barátjának az apukáját már megkértük. Szóval még az is lehet, hogy hétvégére meglátjuk a fényt az alagút végén. 

De hogy kerek legyen a történet, az egyik vécében elrepedt egy csatlakozó a mosdónál, és szétspriccelt  víz. Most azt Feri kikötötte, de nyilván így nem maradhat. 

Szóval a "csak egy ablakcseréből" már ott tartunk, hogy lassan minden helyiségben hozzá kell nyúlni valamihez. 

De hogy jót is mondjak! Bár a fentiek sem teljesen rosszak, csak bosszantóak, hiszen van szép új ablakunk, és reményeink szerint így most már a lakás minden oldalán jól szigetelő nyílászáróink vannak, és jobb lesz a hőérzetünk. Főleg nekem :-) 

November folyamán a másik nagy dolog, ami történt, hogy hosszas halogatás után kicseréltük az ősöreg  mosogatógépünket. Ez sem ment annyira simán, de így 1 hét távlatából már csak a szépre emlékezünk, és a csodájára járunk, hogy milyen csilivilire most mindent ez az új készülék. A régit már 150%-osra járattuk, és már több sebből vérzett, mint amennyiből nem, megérett már a cserére. 

Mire eljön a karácsonyi szünet, addigra talán sínen is leszünk, lesz hová leülnünk, lesz hol aludnunk, bár addig még egy festés is hátra van, úgyhogy decemberben sem fogunk unatkozni. 

De karácsonyig még sok víz le fog folyni, nemcsak a Dunán :-)

Ködös Dobogókő

 Igazi ködös, esős, szötymörgős novemberi napokat élünk. Nem esik jól. 

Ennek ellenére mikor Feri születésnapját ünnepeltük még a hónap elején, egy igazán rendkívüli kirándulást csináltunk Dobogókőre. 

Nem volt sok időnk, mert már az ebédre rendelt ázsiai étel is késett egy kicsit, délután meg Máté mindenképpen edzésre akart menni, Marcinak meg valami focis kiválasztó tábora volt 4-ig, tehát addigra érte kellett menni. Utána meg logiscoolja volt, szóval nem sok idő maradt az ünneplésre, így nem terveztünk nagy kirándulást, gondoltuk, felmegyünk Dobogókőre, végigmegyünk a Thirring-körúton, visszafelé kirakjuk Mátét, összeszedjük Marcit, és minden oké. 

A Thrirring-körúton mér sosem mentünk végig, mert mindig volt valami, legutóbb például amikor itt jártunk, akkor hó volt meg jég, és nem mertünk a csúszós lejtőnek nekivágni. bölcsen. 

Most, ahogy már haladtunk Dobogókő felé már szépen elkezdett ködösödni a táj. Kérdéses volt, hogy fogunk-e egyáltalán látni valamit is, de elszántak voltunk. 

Mondanom sem kell, hogy fenn a parkolónál nem volt tolongás, néhány autó áll csupán a parkolóba, de azért a parkolóőr legombolta rólunk a parkolási díjat becsülettel. ( Mire 40 perc múlva visszaértünk már az őr sem volt sehol...) 

Az Eötvös turistaház melletti kilátópontról semmit nem láttunk, csak a masszív ködtakarót. 

Íme a panoráma :-)

Kicsit néztük a ködöt, aztán elindultunk a körút felé. 

Nem kellett sokat mennünk, hogy megállapítsuk, hogy milyen jól döntöttünk, amikor a jeges úton nem indultunkk el lefelé, mert eléggé meredek volt. 

Csakhamar feltűntek a sziklák, amik a sejtelmes ködbe burkolózva elég misztikus látványt nyújtott. 

Sosem jártam még ilyen ködös erdőben, és ha nem szülinapos kirándulás lett volna, akkor nyilván most sem vágtunk volna neki, de micsoda szerencse, hogy nem hagytuk ki, mert nagyon különleges élmény volt. 

A sárga körön haladtunk szépen, és szépen követték is egymást a jelölések, nem volt vész, hogy esetleg eltévedhetnénk, és maga a körút is csupán 2 km hosszú nagyjából, szóval nem volt bennünk para, hogy esetleg nem találnánk vissza, alig távolodtunk el a hegytetőtől. Mondjuk rajtunk kívül nem volt senki, szóval akár még ideális kirándulóidőnek is mondhatnám ezt a ködös novembert :-) 

Szünet is meg nem is

Volt ez az őszi szünetes mizéria, hogy lesz vagy nem lesz, ami nálunk úgy alakult, hogy a Nagyoknál nem volt iskola abban az ominózus 3 napban, Marcinál meg papíron igen. 

A hosszú hétvégét Ózdon töltöttük. Először úgy volt, hgoy majd innen megyünk tovább Szentesre, de mire kikristályosodott volna a történet, addigra fújták le az őszi szünetet. Akkor még nem tudtuk, hogy két gyereket ez a lefújás nem fog érinteni, az csak 2 héttel ezelőtt derült ki. Addigra viszont Milánnak már volt lefoglalt időpontja az okmányirodába, hogy újracsináltassuk a diákját, amit elhagyott. Szóval mindenképpen vissza kellett jönni Budapestre. ezt később megfejeltük, vagyis a fociklub vmi kiválasztó foci"táborral, ami csütörtökön egész napos rendezvény volt, úgyhogy Marci is csak szerdán volt suliban, csütörtökön focizott, pénteken meg én írtam neki igazolást. 

Én kicsit bántam, hogy egy héttel eltolták még ezt a szünetes hetet, mert az óraállítás miatt a délutánok már erősen használhatatlanok, meg az időjárás sem a legbarátságosabb már ilyenkor november elején, de azért még mindig szépek voltak a hegyek, színpompásak, mindenféle színben játszók, szemetgyönyörködtetők. hát én ezt bármeddig el tudnám nézni. A színorgia mellé viszont kicsit hűvös és nedves időt kaptunk, de ez sem akadályozott meg bennünket, hogy legalább egy kis sétát tegyünk a természetben, hiszen olyan kevés lehetőségünk van a négy fal közül kimozdulni. Pláne télen, vagy tél felé haladva. 

Így egyik nap délelőtt Jósvafőre autóztunk, és a jósvafői tengerszemnél tettünk egy kisebb kört családilag. 

A Baradla- barlang parkolójában parkoltunk, és mikor megérkeztünk, akkor még bőven volt hely, mikor indultunk haza, akkor viszont már tömve volt a parkoló. 

Útközbeni színes: 

A piros Tanösvény jelzésen sétáltunk végig, ami elmegy a tengerszem mellett, a falu szélén visszakanyaradik az erdőbe, és úgy vissza a barlangparkolóhoz. Néhány kilométer csupán, és egyetlen kisebb emelkedőt leszámítva, ( a visszakanyaradás a hegyre) teljesen jól járható, és megerőltetésmentes. 

Ahogy az ösvényen haladtunk a tengerszem felé, a szembejövő család férfitagja felhívta a figyelmünket, hogy ha akarunk foltos szalamandrát látni, akkor hol keressük.Hát hogyne akarnánk :-)  pláne, hogy a foltos szalamandra az Aggteleki Nemzeti Park címerállata.

A smaragdszínű tengerszem, melyet a Jósva patak forrásának felduzzasztásával hoztak létre. A színét a kristálytiszta vizének köszönheti. 

A fiúk

A falu egyik jellegzetessége a külön harangtoronnyal rendelkező templom. Errefelé ez egyáltalán mem szokványos. 

A temető oldaláról is gyönyörűszép a kilátás. 

Jó 1 órát idéztünk itt, de ez alatt a rövid idő is alatt is rengeteg szépet láttunk.