Hegedűs hét- Szóbelis hét

Olyan, mintha amolyan projekt-heteket tartanánk itthon is, nem csak az iskolában.
A múlt héten hegedűkoncertes hetet tartottunk, Máténak egy szombaton délelőtt-délután is volt a zenekarral fellépése, mert ők kísérték a szolfézsosok előadását, aztán meg csütörtökön tartották a félévi koncertjüket. Persze ezek a fellépések nem csupán a fellépésekről szólnak, hanem előtte próbák, főpróbák, emiatt hol a fociedzést mondtuk le, hol a hegedűórát raktuk át, szóval olyan érzésem volt, hogy valakivel mindig levelezésben vagyok.

Ott a bal szélső fekete kottállvány tövében megbújó szőke fej a mi gyerekünk :-)

Több darabot is játszottak, de most csak a Sándor napján-t rakom is ide be, mert az az egyik kedvencem. Szerintem nagyon szépen szól így zenekarra írva. Meg kicsit csalogassuk a tavaszt is :-)

Ez volt a múlt hét. A héten pedig beindult a szóbeli gépezet.
A múlt hét elején feladtam a feladnivalót, minden iskolába személyesen elvittem a jelentkezési lapokat, nem bíztam a postára, ki tudja abban az utcában van-e épp postás... a mi utcánkban hetek is kimaradnak olyakor postailag... Pénteken pedig izgatottan vártuk, hogy akkor kit hova hívnak szóbelire.
Nagy fájdalmunkra, de azért persze n émileg fel voltunk erre készülve, szóval egyáltalán nem ért váratlanul és felkészületlenül, az, hogy a Radnótiról lecsúsztunk :-( Az idén minden idők, legalábbis az elmúlt 8 év legmagasabb ponthatárát húzták meg, 87 pontot. Ettől Milán, bár jó dolgozatot írt, jócskán lemaradt. Kis vigasz, hogy legalább nem éppenhogycsak maradt le... Én korábban úgy saccoltam, hogy olyan 84-85 pont lesz a határ, ami azért lett volna nagyon bosszantó, mert annyija még lehetett is volna Milánnak, ha néhány feladatnál nem szór el pontokat potyán, figyelmetlenségből. ( volt olyan feladat, ahol a számolásból 2 tepsinyi sütire jön ki az eredmény, de a kérdés 1 tepsire vonatkozott, és persze nem osztotta el kettővel, a jó eredményt. Szóval ilyenek.. ) De 87 az még így sem lett volna meg. 
Maradt még a Deák téri, ahová ugyancsak nem könnyű bekerülni, oda csütörtökön megy majd szóbelire.
Ma kora délután már voltunk a Fasoriban, ahová végül csak beadtuk, mert ott indul természettudományos osztály, és gondoltuk, ha nem is végleg, de hatodikig jó helye lesz ott Milánnak, ha a Deák térre nem veszik fel.  Én nagyon izgultam, mert nem volt még ilyenben részünk, de Milán azt mondta könnyen vette az akadályokat, és egyébként meg azt mondják más szülők, ( nálam tapasztaltabbak), meg Marci tanítónénije hogy a Fasoriba már most, szóbeli nélkül is van annyi pontja Milánnak, hogy simán felvegyék. Mit mondhatnék.. legyen így!
Bejelöltünk még egy iskolát, ami közlekedésileg még jó helyen van, de oda nem annyira szeretnénk vinni, kicsit káoszosnak érzem az egész sulit.

Máténak kedden és csütörtökön lesz megmérettetése. Holnap egy komolyabb, tételsoros szóbelizése lesz... hát nem tudom... én eléggé parában vagyok, Máté hót nyugodt, mint mindig. Csütörtökön pedig a református gimnáziumba megy, ott szerintem jó esélyei vannak.

Szóval nemigen fogunk unatkozni a héten.
És pénteken még farsang is lesz... áááá....

Halvány pont

Tegnap voltunk Milánnal az ortopédiai klinikán kontrollon. Milán nagyon izgatott volt, mert legutóbb azt ígérte neki a doktorúr, hogy majd most megbeszéljük, hogy hogyan tovább sportolásilag.
Reggel 8.30-kor már ott voltunk, de érzetem én, hogy nem leszünk csak úgy sittysutty kész, úgyhogy nem is nagyon izgattam magamat azon, hogy hol az egyik folyosón várakozunk, hol a másikon. Pedig Domos doktornak aznap nem is volt rendelése, csak pótnapot tartott, mert amikorra időpontunkk volt, jan.30-ra, akkor lemondta, mert nem volt a kórházban. Szóval alig páran voltunk csak, akik hozzá vártunk, de egy kisbabás nő mégis úgy kiborult, hogy ő már 1 órája itt áll.
Mi meg a másik anyukával csak összenéztünk mosolyogva, hogy ó, 1 óra... ugyanmár... 1 óra várakozás már fel sem tűnik... de hát majd megedződik ő is, ha rendszeresen kell majd jönnie, ha meg szerencséje van, és nem, akkor meg majd elfelejti ezt a kellemetlenséget.

Szóval mikor bekerültünk, akkor a doktorúr jól megtornáztatta Milánkát, forgatta jobbra-balra, ahogy szokta, és nagyon elégedett volt, és nagyon megdicsérte, hogy milyen klasszak a mozgásai. Azt mondta, hogy már szinte csak egy hangyányi eltérés van egy egészségeshez képest, és ez nagyon-nagyon jó eredmény.
Felküldött röntgenre is, hogy lássuk, mi a helyzet. Ott is vártunk. Majd lent megint.
A röntgenfelvételen is nagyon szép volt Milán csontja, szinte teljesen visszaépült az csontjának az íve, nem olyan lerágottcsont jellegű, mint amikor először odakerültünk a klinikára, hanem gyönyörűszép!

Úgyhogy ennek fényében, és miután Milán nagy bociszemekkel kérdezte, hogy akkor visszatérhet-e a sport világába, orvosi engedélyt kapott heti 1 fociedzésre!

Milán nagyon boldog. Túl boldog is, mert a nagy örömnek félek, hogy az lesz a vége, hogy nagyobb elénnal veti bele magát a munkába, mint kellene. Ő persze már moströgtön menne edzeni, de nem eszik olyan forrón a kását, mert ki kell még találni, hogy melyik nap fér bele neki a saját és a többiek programjaihoz igazodva.
Persze ő nyaggat, hogy beszéljek Gyurival. Beszélni is fogok, de nekem még aludnom kell erre egy párat, de a végén úgyis beszuszakoljuk majd valahová azt az 1 focit.

Úgyhogy lassan talán kimondhatjuk, hogy a végére értünk a történetnek. Aminek persze sosem lesz igazából vége, mert kontrollra folyamatosan kell menni, de legközelebb 2021. februárjára kaptunk időpontot :-)  De egy nagyon halvány pontocskát talán kitehetünk most már.

Dzsungel könyve

Gyorsan elmesélem, hogy ne csak a iskolás ezmegazokkal nyűglődjek folyomatosan, hogy múlt héten színházban voltunk!
Bár érintőlegesen ez is összefügg a fiúk beiskolázásával, mondom én, hogy most minden e körül forog mifelénk... Merthogy a szóveli beszélgetés kötetlenebb részén arról is kell/lehet beszélni, hogy mi az ami érdekli a gyerekeket, amivel szívesen töltik a szabadidejüket, meg ilyesmi.
A Radnótiba pl. egy "színes oldalam" bemutatkozó portfóliót kell készíteni A4-es méretben, amin minden rajta van, amivel a szabadidőt szívesen eltölti a gyerek, legyen az bármi. Nyilván lesz olvasós rész, meg sportos, meg zenés, meg játékos, és ide gondoljuk  a színházas részt is. Csak az elmúlt félévben pont a szombati előkészítők miatt nemigen érte színházas élmény a fiúkat, amikor meg elkezdtem sorolni, hogy na de korábban miket láttunk, csak néztek kerek szemekkel, hogy azt ők már elfelejtették.
Úgyhogy január végén, nekiestem a számítógépnek, hogy megpróbáljam a lehetetlent, hogy pár hét távlatában találjak egy jónak mondható, nekik való, érdekes előadást, amire még van jegy. Aki próbált budapesti színházakba jegyet venni, az tudja, hogy ez gyakorlatilag a lehetetlennel egyenlő, mert még ha van is jegy, sokszor csak 2, vagy ha több van, akkor szétszórva van a nézőtér minden sarkában, vagy annyira rossza helyen vannak, hogy nem látni onnan semmit, és még sorolhatnám... A jegyek áráról pedig nem is beszélve, hogy irdatlan drágák, ha azt mondom, hogy ötünknek nem jön ki egy huszasból a jegy, akkor nem túlzok egy fillért sem.

Szóval néztem napokig, de aszínházak oldalán ilyenkor már nem lehet venni csak távoli előadásokra, úgyhogy naponta többször rámentem a az eladó színházjegyek facebook csoportra, hogy hátha..
És ott futottam bele egész véletlenül a múlt vasárnapi Dzsungel könyvébe. Amit ráadásul már ezer éve nézegetek, de mindig lecsúsztunk róla, mert annyira nem vagyok elhivatott, hogy pénztárnyitáskor már üljek a gép előtt, vagy álljak sorba.
Mondjuk a hölgynek is csak 4 jegye volt, de nem variálhattunk sokat, gyorsan lecsaptam rá.

És bár én is felajánlottam, hogy itthon maradok, és menjen csak Feri a gyerekekkel, de végül mégis ő maradt itthon, mi pedig négyesben színházaztunk.

Az erkélyen ültünk, és szerintem teljesen jó helyünk volt, mindent jól láttunk, és nem is tűnt messzinek a színpad, a Pesti színház nem túl nagy, olyan kis családias, szóval elégedett voltam.
És az előadás!!! Ó az is annyira jó volt! Pont annyi volt a zenés-táncos rész és a szöveges aránya, hogy épp emészthető volt még a gyerekeknek is. És nekem nagyon bejöttek  a Geszti -féle szójátékok és rímkaraték, bár tény, hogy nagyon kellett figyelni. Talán emiatt is nem ajánlja a honlap 10 év alattiaknak, hiába, hogy maga a sztori már jóval kisebbeknek is ismerős.
A zenés-táncos-éneklős részek pedig igazán lenyűgözőek voltak. Tényleg érdemes megnézni, nagyszerű kikapcsolódás volt!
A gyerekeknek is tetszett, még Marcinak sem volt unalmas, már csak a vége felé kezdett el elálmosodni.





Ha tehetitek, nézzétek meg!

Péntek, Deáktér, bizik

Pénteken nevelés nélküli munkanap volt a suliban. Ami annyiból volt szívás, mert ezer felé kellett rohangálni egész nap, és változó felállásban hagytam itthon két gyereket, míg a harmadikkal elintéztem, amit el kellett.
Máté felvételi értékelő lapját átvette reggel Feri, legalább oda nem kellett még kimenni.
Máténak viszont lejárt decemberben a személyije, amit azóta nem újítottunk meg, mert mikor??? Amúgy meg tök baromság, hogy azért mert 12 év fölött már ő maga írja alá, attól miért nem lehet rendes ideig kiadni az előzőt... Fél éve újítottuk az igazolványát, és csak a szülinapjáig kapta... mintha karácsony előtt, meg a téli szünetben csak úgy röpködnének a szabad délutánok, hogy az okmányirodában ücsörögjünk. Elvileg lehetne neten időpontot foglalni, gyakorlatilag még sosem sikerült, mert az előrelátható 4 hétben még sosem volt szabad hely. Mindegy. Odamentünk pénteken. Kértünk papírt, amit Ferivel és 2 tanúval alá kell íratni. Csináltak Mátéról képet, aláírt, és majd alkalomadtán visszamegyek a beleegyező nyilatkozattal, hogy lehessen a gyereknek igazolványa.
Milánnak pótoboaórája volt, mert a tanára Németországban volt januárban, úgyhogy most pótolunk.

Megkapták a félévi bizijüket is, persze, és mindenki szépen teljesített. Mindenki magához képest. Végül Máté bizije sem lett olyan rémes, mint ahogy kinézett még egy hónapja, hogy lesz. Sőt, ha az a nyelvtanjegy nem szúrná annyira a szemem, akkor még elégedett is lennék. Bár tudom, hogy nem az érdemjegyek minősítik a gyereket, és tudom azt is, hogy becsülettel megdolgozott minden eredményéért, de egész addig, amíg a jegyek pontszámokat érnek, és ez alapján értékelik sajnos mégiscsak fontos.
Milán a kitűnő bizonyítványát 4 dicsérettel fejelte meg láblógatva. Nem tudok már erről mit mondani, nem itt van a helye. Punktum.
Marci pedig nagyon szépen felhozta magát, ősz közepén volt egy kis mélyrepülése, amikor nem mentek olyan szépen a betűk, volt egy elrontott matekfelmérője is, az olvasás is nehezebben indult el egy kicsit, de aztán a helyérebillenetek a dolgok, összeálltak, és a félévi dolgozatok már igen szépen sikerültek, mindegyik 90% fölötti volt, kapott is MArika nénitől buksisimit :-) Neki is volt két dicsérete, környezetből meg tesiből :-)
Szóval elégedettek voltunk/vagyunk. Kicsit most le is eresztettünk, így a felvételi meg a javítódolgozatok után nehéz megtartani a lendületet.

Pénteken délután felvételi tájékoztatót tartottak a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, és bár korábban nem gondolkodtunk benne, most mégis képbe került, és gondoltam nem árt meghallgatni, mit mondanak.
Alapvetően szimpatikus volt az iskola, az igazgatónő is. Nem kertelt, és ezt korábban is tudtuk már, hogy ez a Fsorinál jóval elhivatottabb vallásilag, ami nem is a hétköznapi oktatásban különbözik, hanem a felvételi eljárás során is nagyobb hangsúlyt fektetnek a felekezetiségre, szóval itt azért számít és értékelik fölfelé, ha pl. aktív gyülekezeti tag a gyerek, ( a mieink nem azok), és van hittanból is beszélgetés. Persze nem ez teszi ki a szóbeli pontok nagyobb részét, és Milán pl. biztos tud is dolgokat a Bibilából, szóval valamennyi pontot biztos ezen a területen is össze tudna szedni, emiatt nem aggódom. De ettől függetlenül nem vagyok biztos benne 100%-ban, hogy az a fajta kötöttség Milánnak való, még ha oktatásilag meg is kapná azt a magas szintet, amire vágyunk őt illetően.
Úgyhogy kicsit most sarokba szorítva érzem magam, mert a Radnóti szellemisége viszont annyira passzolna Milán lelkületéhez, de az viszont nem biztos, hogy meglesz... Most az a vésztervünk, hogy  a Fasorit is végül beírjuk, abban most több barát-osztálytárs-ismerős is gondolkodik, és hatodikban akkor újrapróbálunk bejutni egy erősebb suliba. Hatosztályosból már több lehetőség van, a belvárosi iskolák javarészt ebben a képzésben gondolkodnak, úgyhogy akkor még mindig válthatunk, célzottabban is, hogy akkor humán vagy reál. És hát itt van a Szent István, aminek a hatosztályos matektagozata elég menő. Úgyhogy majd meglátjuk.

Máté tekintetében reméljük, hogy a református gimibe bejut. Emelett még 1 van, ami bkv-val fájdalommentesen elérhető, úgyhogy azt mindenképpen megpróbáljuk, és van még egy 13. kerületi iskola, ahová talán lehetne esélye, de az annyira mission impossible megközelíteni, min. 2 átszállást plusz sétát reggel egyszerűen nem tudunk bevállalni... Ezen kívül még egy budai iskola tetszene nagyon, és oda lehetne is esélye, de az tőlünk irtó messze van, szóval Máténál is az áll fenn, hogy örülni fogunk nagyon, ha a Sylvesterbe bekerülne, és legfeljebb nyolcadikban ő is újrapróbálkozik.

Itt, a mostani sulijukban semmiképp nem szeretnénk hagyni őket. Egyre inkább nem.  Csak Marci maradna Marika néninél.

Szóval ötletelünk.