Mai nyugi (helyett)

Szép elképzelés volt, hogy a holnapi felvételi előtt ma a Nagyok már nem mennek iskolába. Hogy legyen egy kis nyugi, egy kis ráhangolódás, hogy ne legyen egy merő rohanás a nap, amikor este dőlünk haza, és semmi relax, csak gyorsan vacsi-fürdés-alvás. 

Szép elképzelés volt... 

Már reggel, amikor Marciban tudatosult, hogy a tesói ma nem mennek suliba, na akkor ahogy előre borítékolható volt, bekattant. Mindig ez van. Hogy nem igazság, meg milyen szemetek vagyunk, hogy neki menni kell, meg ilyenek... 

Persze elindultak, de az ablaktól a konyháig menve pont átfutott a fejemen, hogy vajon mikor hívnak majd a suliból, hogy menjek érte, mert van valami baja... 

Reggel kb. 9-től fél 10-ig sikerült Milánnak úgy kihoznia a sodromból, hogy sírva könyörögtem a jóistennek, hogy csapjon belém egy villám, vagy nem tudom, de ne kelljen már ötszázhuszadjára elmondanom egyik gyerekemnek sem, felvételi előtt 1 nappal, hogy úgy kezdjük már a feladat megoldását, hogy mondjuk elolvassuk, hogy mi a feladat. ( Milán, bár nem ment iskolába, korán kelt, és míg Mátéra vártunk, hogy felébredjen, és reggelizzünk, addig ő összedobott egy feladatsort. szó szerint összedobta... Grrrr....) 

Mindegy. Túltettük magunkat rajta. Átbeszéltük utoljára a buktatókat. Amik igazából nem is igazi buktatók, hanem egyszerű figyelmetlenségek, és a kapkodás következményei. Aztán meg jön a jaaaaa, meg a könnypotyogtatás. 

Máté is átnézett és megoldott néhány matekpéldát, amik nem mentek olyan flottul. Ő kivételesen nem haragított magára. 

Na és akkor mire megtaláltuk volna a lelki békénket, na akkor csörgött a telefonom. Marika néni hívott, hogy Marci elesett korcsolyázás közben, beütötte a fejét, és érte tudok-e menni. 

Éppen az ebédfőzésnek álltam volna neki, amit így félre raktam. 

Félig csizmában és már majdnem úton eszembe villant, hogy atyaég Milánnak ma kora délután oboaórája van, és majdnem elfelejtettük. Mentségünkre szóljon, hogy helyettesítő tanár van a héten, és máskor tart órát, mint ahogy egyébként járunk. Szóval gyorsan elrongyoltam Marciért, akinek mire visszaértek a suliba már nem nagyon volt baja, szerencsére. Lett mondjuk egy púp a fején, de ezt leszámítva nem volt baja. szerencsére. De azért menet közben és amíg vártam rájuk alaposan bennem volt a para. 

Hazafelé baktatva már láttam, hogy az ebédfőzés már nem fog beleférni az otthontöltött időbe... Hazaérkezés után gyorsan elmentünk Milánnal oboázni. Marcit ágyba dugtam, és Mátéra bíztam, hogy figyeljen rá. Viberen tartottuk a kapcsolatot, de nem volt semmi gond. 

Délután 4-kor sikerült is megebédelnünk. 

Azóta már kutya baja sincs persze. Nehezn tudom rávenni, hogy maradjon már legalább ma délután fekve, és ne ugrabugráljon, ne táncoljon, hanem csak feküdjön és pihengessen. 

Holnap végre túlleszünk az írásbelin. Bárhogy is lesz, már nagyon ránk fér, hogy kipipálhassuk. 

Számomra az egészben a legrosszabb a bizonytalanság, hogy hogyan tudnak majd ott és akkor jól koncentrálni. 

Továbbra is tartom, hogy Milánnak ott lenne a helye egy JÓ iskolában. És képes is rá, és meg is tudja csinálni. Egy dolgon csúszhat meg csak, és az a kapkodás. Mert azt hiszi, hogy tudja, és elkapkodja.

Máté eredményei nem annyira stabilak, nála azért voltak, és bizonyára vannak is még hiányosságok, ő viszont nem az a kapkodós fajta, pont ellenkezőleg... nála meg ez a csücskös. De Máté szokott azért meglepetéseket okozni, és meglepően összeszedetten dolgozni. Reméljük, holnap is jó szögben fog rá sütni a nap :-)

Még egyszer átbeszéltük, hogy kell figyelni pl. a fogalmazásnál. Hogy a szövegértéses résznél is nézzen rá az órájára, nehogy túl sokat szöttyögjön vele. 

Nem tudom, mindent megtettünk-e... Bizonyára tudnánk még egy fél évet készülgetni. Mondjuk én tuti agyvérzést kapnék... a lényeg, hogy nyilván lenne még mit tanulni, átismételni, de amit tudtunk a jelen állapotunkban, a mostani szintjükön talán megtettünk.

Holnap túllesznek rajta, most csak ez a lényeg. utána már okosabbak leszünk. 

Szóval holnap 10-től nekem mindkét kezem csuriban lesz :-) Ha van szabad kezetek akkortájt, akkor ránkférne egy kis plusz szerencse, kösziiii :-)