Pihenős szombat

Nem a mostani, még a villányi...
Szombat délelőtt a szomszédos Palkonyára mentünk át. A hoteltulajdonosoknak itt van ugyanis borászatuk, meg földjeik, meg mindenféle, és egy kicsit körbemutogatták a helyet, beszéltek a hogyanokról, és a távlati célokról.
Palkonyáról sokszor olvasok mindenféle kirándulós oldalakon, a "10 bájos falu, amit mindenképpen látnod kell" tipusúakban általában benne szokott lenni. :-) Ezeket mondjuk pont utálom, mert semmitmondóak és közhelyesek.
Szóval Palkonya nem több, mint egy 1 utcás falucska, na de az az 1 utca az telistele van műemlékjellegű tájházakkal. Olyan fehérre meszelt tornácos, szép zöld fűvel a ház előtt, hátul istállószerű melléképületekkel. Tényleg nagyon hangulatos, és annyira szépek ezek a házak. Ami nagyon tetszett még, az az, hogy az üres telkeken újonnan épülő házak is pontilyen stílusban épülnek.

A Mokos pincészetben kezdtünk, ott meghallgattuk az előadást, majd utána sétáltunk még kicsit a faluban.
A pincészet teraszáról szépen rá lehetett látni a falura, a jellegzetes piros kupolás Szent Erzsébet templommal a közepén. A templom látogatható, de csak előzetes egyeztetés után jön egy kulcsos bácsi, aki beenged. Mi nem jegyeztük elő magunkat, így csak kívülről csodáltuk meg.

Az 53 épületes pincesor is jól látható innen.

 Ilyen kis kerámiaházikó van a védett házak falán.

Gyorsan körbejártuk a falut. Délutánra egy lovaskocsis program volt bejegyezve, addig én futottam egyet a környéken, a fiúkat próbáltuk rávenni a pihenésre és /vagy tanulásra, kevés sikerrel.

Ó de a futás annyira szép volt! Bár én nem vagyok az a nagy terepfutó, mifelénk itthon kevés terep van elérhető távolságban, messzebb menni meg se időm, se kedvem, szóval ha adódik egy-egy lehetőség, szeretek felfutni a dombra. Egy bajom van csak a hegyi futással, hogy mindig ugyanabba a csapdába esem, hogy hiába nézek ki előre egy jónak tűnő útvonalat, valami mindig meggátol, hogy az előzetes tervemet véghez vigyem. Leginkább egy kerítés, ami egyszer csak hopp, ott van, és nem tudok tovább menni. De volt már, hogy egy nagy mocsaras miatt kényszerültem le a tervezett útról. Persze újratervezek ilyenkor, és másfelé indulok, de akkor meg már mindig néznem kell, hogy el ne tévedjek, hogy nehogy olyan messzire fussak el lendületből, hogy aztán nem bírok hazamenni, vagy akármi. Most is így volt, aztán amikor a dombtetőn kell döntenem, hogy most merre tovább, akkor sosem merem a hosszabb utat választani, mert mi van ha... így végül 8 km-t futottam, de jó sokat bámészkodtam. :-)

De ilyen kis fennakadások ellenére is nagyon szép helyen futottam.

Villánykövesdi pincesor

 Délután pedig lovaskocsival mentünk egy kört Villányig meg vissza.

Csányi-féle gigaborászat.

 A villányi főutca pincesora.

 Ez a folytonos parkolóautó sor elég zavaró, és egy cseppet sem autentikus. Szerintem sokkal jobb lenne, ha nem lehetne az út szélén parkolni. Sokkal hangulatosabb lenne a pinceteraszon is üldögélni úgy, hogy nem autók parkolnak melletted végehosszan, hanem mondjuk átlátni a túloldalra.

Milán mindent lefotózott, a kisbolttól a pincéken át, mindent.