Mátét úgy feküdt az ágyában, mint egy darab fa. Igaz, hogy este nem kerültünk időben ágyba, mert focimeccs volt, így is csak az első félidő lett engedélyezve a skacoknak, de hát az is elhúzódott vagy 3/4 10-ig kb. Máté ráadásul tegnap judó vb-n volt haverokkal, úgyhogy alaposan kimaxolta még a nyár utolsó napját. De ezt Milánnak nem mondtuk, ő úgy tudja, hogy Máté egész nap az iskolában próbálta az évnyitós műsort. Bele is zakkanna, ha megtudná, hogy hol volt Máté valójában.
Na de... fél 8 tájban már biciklire is pattantunk, amire nemigen volt példa az elmúlt 2 és fél hónapban, nem is igen volt őszinte a mosolyunk. A Mátéé különösen nem. Zsémbes volt és nyegle. Meg flegma, amikor azt kértem tőle, hogy lehetne egy hajszálnyival lelkesebb is.
Marci meglepően jól indított az oviban, ahhoz képest, hogy mennyire azt hajtogatta, hogy ő aztán tuti nem fog óvodába menni, nemhogy pénteken, vagy hétfőn, de hogy soha az életben, ehhez képest reggel mély belenyugvással vette tudomásul, hogy menni kell és kész. Mire hazaértem a suliból, ő már felöltözve a kertben játszott. Majd elindultunk, megérkeztünk, és csak minimális elérzékenyülés volt az csoportajtóban. Szóval cuki volt. Olyan bújós, puha, amilyennek szeretem. ( sajnos ritkán ilyen, inkább vadállatiasan vad ) Ma mondjuk kevesen voltak a Borókában, sokan kivették még ezt a pénteket. Egy pillanatig bennem is megfogant a gondoltat, hogy Marci is maradhatna itthon, ha nagyon ellenkezik, de aztán elvetettem, és nem is ellenkezett, ugyebár. Így legalább kicsit több idő jutott a bent lévőkre, és talán volt idő újra beszokni. :-) Délben mondjuk nem mondta, hogy nem jön haza :-)
Milán pedig kihasználva a "kiváltságos" helyzetét legalább fél 8ig lustálkodott. :-)
Ez volt az első évnyitó, amit kihagytam a suliban. Jóóóó, tudom, nem egy nagy veszteség, de akkor is... Mátét csak fölkísértem a dobozaival, lepakoltunk, váltottam pár szót Angéla nénivel, majd lementem a 2.b-be, és beszéltem Orsi nénivel is. Megfogadtam, hogy nem fogok sírni, de nem volt jó látni a sok ünneplőbe öltözött kis másodikost, Milán nélkül. Hazafelé nyeldestem is a könnyeimet rendesen. Na de majdcsak túl leszek már én is ezen... már nem kell folyton sírnom :-) csak egyszer-kétszer naponta. Az már jó, nem?
És végül. Bár nem volt minden adott a szokásos szeptember 1-jei fotóhoz, mert mikor Máté indult, akkor Milán még aludt, Marci meg pisziben volt, így külön-külön álltak oda a kamraajtóhoz, amiről már csak azért nem veszem le Máté régesrégi megfakult karácsonyi rajzát, hogy lássam, mennyit nőnek szeptembertől szeptemberig. :-)
Íme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése