A hétvége szenzációi (kiegészítve)

Kalandos hétvégénk volt...Már pénteken elkezdődött, mert még aznap délután/este le kellett mennünk Szentesre, mert másnap fotózásra mentünk. Már egész héten e körül forogtam, hogy miben legyünk, nincs ruhám, a gyerekeknek sem, legyünk fehérben, nem jó mindenkinek, a gyerekeknek vettem kockás ingeket, nincs ruhám, mit vegyek fel, Milánnak minden farmerja fűfoltos, Marci vajon felveszi-e az inget, vajon együttműködő lesz-e, kellett ez nekünk?, nincs egy rongyom sem, fekete zoknim sincs, Marcinak sem, szombat reggel még menjünk el zoknit venni, rohanok a fodrászhoz, 40 perces csúszásban van, nem fogok odaérni az oviba, végül lett frizurám, zuhog az eső, az oviba is odaértem, fiúk fociedzésen, bőrig vannak ázva, mi lesz a hajammal, hurrá pakolunk, csak semmit ne hagyjunk itthon, csak pár dolog maradt itthon, semmi fontos, zuhog az eső,elindulunk, megérkezünk. Semmi extra. Félidegbaj.

Jaaaa, majd' elfelejtettem! Csütörtökön Marci elesett az oviudvaron, és persze arccal tompított. Délután mikor mentem érte, úgy nézett ki, mint egy boxoló egy 12 menetes mérkőzés után. A szája feldagadva, belilulva, alulról felhasadva, az orra lehorzsolva, és egy jó nagy kékes pukli a homlokán. Na mondom, innentől kezdve szinte mindegy is, hogy mit veszünk fel a fotózásra, mert Marci ábrázata mindent visz. :-( Szerencsére szépen gyógyult, és ami még fontosabb gyorsan is. A szája, ami a leggázabbul nézett ki, már reggelre is sokat javult. Szombat délelőttre pedig már elég volt neki egy kis smink, és alig volt vastagabb a pici szája. Egy kis retussal biztos el is lehet tüntetni.

A szombat reggel ehhez képest már sétagalopp volt. Igaz, Marcinak nem találtunk zoknit, de nekem igen, Marcinak meg jó lesz az ami van neki. Végül nem is kellett a srácoknak a zokni. Lekapták a második percben.
A fotózás egész flottul ment. Rengeteg kép született, amiket még nem láttunk, de majd fogunk. Remélhetőleg lesznek köztük értékelhetőek is. Biztos lesznek. A fiúk szépek voltak.

Aztán...

Mátéék pénteken tököt faragtak a suliban. Ehhez kért Angéla néni mindenféle felszerelést, köztük egy kaparó nevezetű eszközt. Még szerencse, hogy szerda este az osztály szmk-sa küldött egy fényképet arról, hogy mi kell péntekre, mert így időben rájöttem, hogy az, ami nekem van itthon zöldségkaparó, na az nem olyan. Szóval kell tök, és ez a kaparó! Másik szerencse, hogy egy anyuka csütörtök reggel írt egy köremailt, hogy délelőtt megy a piacra, és akinek kell kaparó, az sikítson. Végül 11 db kaparót vásárolt fel a helyi piacon. :-) Kapott is ajándékba egy töménygiccs műanyagcsipkés gyümölcsöstálat az egyik csetreszestől.
A kifaragott tököt persze nem hagyhattuk itthon, vittük magunkkal Szentesre. Persze a többiek is rákattantak, hogy ők is akarnak faragni, úgyhogy lesz még egy köröm a zöldségesnél.

A legnagyobb szenzáció pedig mindezek ellenére mégis az a minihelikopter volt, amit Feri rendelt a világ másik feléről. Hát amit ezek összeviháncoltak azon, hogy ki hogy tudja, nem tudja irányítani, és jajjj felmegy a háztetőre, jajjj beleesik a csatornába, jajjj, lezuhan és belepréselődik a betonba, jajjj, jajj, jajjj.... Hát nagyon viccesek és aranyosak voltak. :)  A ketyere pedig tovább bírta, mint ahogy azt képzeltük, és vártuk volna. Annak ellenére, hogy számtalanszor csapódott a betonba, még mindig megy. Bár a fiúk már azt tervezik, hogy legközelebb drónosat vesznek, és az micsoda királyság lesz!

És még egy előszülinapot is ünnepeltünk.

Nem unatkoztunk :)

És ami még kimaradt... Tompi, a papa kutyája, számtalanszor világgá futott. Ez nem annyira nagy kaland, mert el menni megkeresni, mert nem nézni a táblákat, csak megy mint a vakegér, és nem ad elsőbbséget az autóknak. De a fiúk ezt úgy élték meg, hogy húúúúú, Tompi megint elszökött!!!!

Tompisétáltatás

 Eszméletlen, hogy ez a Máté milyen nagyfiú! Újabban minden nap rácsodálkozom erre.