Mátéálom

Álmában csönget egy picit... mondhatnám. Ja nem, nem csönget, számol.

Tegnap este, vagy már inkább olyan ma hajnaltájt, hallom, hogy Máté motyorászik valamit a kisszobában. Mivel van bennem még némi para emiatt a hasfájós-hányós cucc miatt, kicsit ijedten léptem be hozzá, arra számítva, hogy majd panaszkodik, hogy nincs jól, fáj a hasa, rosszul van, stb...
De nem.
Ahogy belépek azt hallom, hogy Máté hármassával számol visszafelé, és éppen ott tart, hogy 12...9...6...
És közben aludt. :)

Lehet, hogy Angéla néni kicsit túltolja nekik a matekot? hmmm...

Reggel kérdeztem tőle, hogy álmodott-e valamit, de nem emlékezett rá, és arra sem, hogy számolgatott volna. Jót nevettünk rajta.

Egy hónapos elsős

Lassan eltelik a szeptember, ami azt jelenti, hogy már egy csaknem 1 hónapos első osztályosunk van. :) Az első hónap tapasztalatai:

- Az első két hétben csütörtök délutánra már olyan fáradt volt, mint a dög. Teljesen használhatatlan. Ez a múlt héten kicsit javult, szerintem annak is köszönhetően, hogy a szerdai focit péntekre raktuk, szerdán pedig sakk van, de az nem üti ki annyira, mint a foci, legalábbis nem spanolja tőle túl magát már idejekorán.
- Milán borzasztó maximalista. Ez persze lehet jó is, és az is tulajdonképpen, de amikor a maximalizmusa a hisztiben tör ki, mégpedig "béna vagyok vonalhúzásból!" hangos ordítás képében, na akkor inkább bosszantó. Nem, idegesítő. Pedig nem béna. Ezt azóta már ő is belátta talán. A füzetében csak úgy gyűlnek a mosolygó fejek.

- Az olvasásórát unalmasnak tartja. "Csak annyit kell mindig olvasni, hogy ai, ia, aai, iia, stb..". Itthon viszont falja az olvasólétrás könyveket. ( Meg a Geronimo Stiltont, de azt inkább hanyagoljuk. :) )
- A matek az "bébikönnyű". Most a kevesebb-több relációval foglalkoznak. Milán el van képedve, hogy van akinek nem megy ez olyan jól. De mondtam neki, hogy majd belejönnek ők is, nyugi. Mondjuk most visszanéztem, és Mátéék egy hónap alatt már előrébb jártak. De hát Angéla nénit nemigen lehet iskolaszinten überelni. :-)
- Alakulnak a barátságok, bár nincs még igazán szoros kötelék. Mondjuk Milán az oviban sem volt olyan kezdeményező, inkább hozzá csapódtak a többiek. A nagy összetartó erő a foci. Sokan járnak edzésre is.
- Már a harmadik padtársát fogyasztja. Vagy a negyediket? Nem tudom pontosan mi ennek az oka. Eddig a Timike jött be a legjobban Milánnak. Sajnáltuk, amikor elkerült mellőle.
- Szeret szolfézsra járni. Pláne, hogy Ágota néni marokszám szórja neki a pirospontokat. :)
- Itthoni tanulás nagyon ritkán van, többnyire ő az első, aki végez a házival, szorgalmival mindennel együtt. Itthonra csak az ún. heti házi van, ami az előírt füzetekben a sorfolytatás. Ezt rendre hétfőn kapják meg, és péntekre kell megcsinálni.
- Kezdetben az egyenlőségjeleket úgy rajzolta, hogy nem két vízszintes vonalat rajzolt, hanem elfordította a füzetet, és két függőlegeset, mert hogy úgy könnyebb. Mondtam neki, hogy ez így nem oké. Volt egy kis hiszti, de azóta nem láttam, hogy forgatta volna a füzetet.

Nagyjából ennyi. Már csak 9 hónap van hátra a nyári szünetig!

Ahhh

A betegség sosem jön jókor. Mert az egy hatalmas porszem náluk a gépezetben, ami  porszem nélkül is meg-meg tud akadni, nem kell hozzá még egy betegség is. A betegség már csak akkor a lesz még kellemetlenebb, ha nem a gyerekek, hanem én vagyok beteg. És nem, nem ( csak) azért, mert akkor én vagyok rosszul, hanem azért, mert azt a legnehezebb kiküszöbölni, ha én vagyok a porszem. 

Márpedig most én voltam dögrováson. Nem tudom mi történhetett. A semmiből egyszer csak lecsapott rám egy mérhetetlen rosszullét hazafelé a kocsiban. Nem lett jó vége, és akkor nem is részletezném ezt tovább. Szerencsére volt zacskó a kocsiban. Itthon még sebtiben vacsorát és fürdővizet toltam a fiúk alá, de utána már semmi hasznom nem volt. Csak vacogtam és gubbasztottam az ágy végében, és reméltem, hogy mára kiheverem. Közben olvastam a Borókás hírleveleket, hogy pár gyerek a borókából hasonló kórságban szenved, és hogy egy nap alatt túl voltak rajta. De akkor hogyhogy én kerültem bele? Miért nem Marci? Persze az sem lenne jó, sőt, akkor már inkább én kétszer, mint egyszer Marci, csak az lenne logikusabb. 

Feri ma délelőtt külföldre utazott. Majd csak csütörtökön jön haza. Szóval ágyban fekvésről szó sem lehet. Reggel szerencsére még volt annyi luftja, hogy eldobálja a gyerekeket iskolába-óvodába, nekem nagyon nehezen ment volt. Elviselhetetlen fejfájással küzdöttem, és szédültem, mint a nyavalya. Délelőtt végül sikerült aludnom egy kicsit, de a fejfájásom ettől sem múlt el, a hasam viszont már ennivalóért kiáltott, ekkor már éreztem, hogy megmaradok. Vad duhajként két pirítóssal ünnepeltem. Kettőre Mátéért kellett mennem, hogy hegedűre vigyem, szóval muszáj volt összekapnom magamat, így bepróbálkoztam egy fél kávéval, mert éreztem, hogy a fejfájásomnak ez lehet az egyik oka. A kávé hiánya. Jobb is lett utána. 

Most már jól vagyok. Még közel sem tökéletes, de már van fény az alagút végén. Eltekertünk Mátéval hegedűre, és bár tartottam a bicajozástól, de végül nagyon jól esett, kiszellőzött a fejem. 

Szóval talán a porszem holnapra már eltűnik. És azt is remélem, hogy nem jön ki a gyerekeken is napokon belül. 

Hegedű

Eddig nagyon jól alakult minden a hegedűvel. Lelkesen járunk, és Máté nagyon szereti, élvezi, és rá nem jellemző módon, ha kap valami feladatot, akkor máris leül itthon és olvassa, csinálja. Van egy bizonyos csillogás a szemében, amit olyan jó látni, és amit mondjuk egy  nyelvtan témazáróra való készüléskor nemigen látok a szemében. :-) Furcsa, és egyelőre még mindig szokatlan nekem, hogy ezen a művészeti vonalon látszik igazán kiteljesedni. Végül még tényleg igaza lesz Angéla néninek, és lehet, hogy tényleg ez lesz az ő útja. Persze korai lenne még azt mondani 3 hét/6 alkalom hegedűóra után, hogy egy Edvin Marton veszett el benne,  de a tanárbácsi is nagyon dícséri, ami jó, és nagyon ösztönzően hat Mátéra. 

Az aggaszt csak egy kicsit, hogy ez a zene ez végképp egy vaksötét folt nálam, szóval érdemi segítséget, annál többet, hogy elhordom órára és gyakorlásra bíztatom, nem tudok neki nyújtani. A kottaolvasáshoz és a szolmizáláshoz egyaránt sügér vagyok. De hát nem is nekem kell érteni hozzá, ugyebár :)

A hétfői nap az sima liba, korán megyek Mátéért, kicsit túl korán is, mert pikkpakk ott vagyunk a suliban bkv-val. Csütörtökön már húzósabb, mert akkor együtt megyünk mindannyian, és amíg jó idő van és nincs sötét, addig biciklivel toljuk, mert nem akarok még Milánnak is bérletet venni csak azért, hogy egy héten egyszer elkísérje Mátét hegedűre. A múlt héten elég  keserves volt az a fél óra, amíg a folyosón Mátéra vártunk, pláne, hogy még rá is húztak egy jó 10 percet, hiába volt nálunk enni-inni-és olvasnivaló. Most, ebből okulva, miután beadtuk Mátét a terembe kimentünk a skacokkal a ligetbe, és ott  tekerhettek pár kört a kreszpályán, majd piknikeztünk, és hipphopp el is szaladt az idő. Szép idő volt, sütött a nap, bár árnyékban azért már nem volt olyan jó ücsörögni. Mire hazaértünk, addigra meg már egész hűvös volt. 

Hétvégi Bozsik

Nem csak a suli indult be ezerrel, hanem a foci is. Az edzéseken rekordszámú új gyerek van, ami részben gondolom a foci eb-nek is köszönhető, részben pedig annak, hogy hallomás útján jól terjed, hogy az edzőink milyen klasszak. :) 

Sajnos a kellemes nyári idő épp a hétvégére váltott ősziesre, szombaton reggel zuhogó esőre ébredtünk. Aztán míg készülődtünk, addig elállt, és nagyon reméltem, hogy így is marad legalább délig. De nem, nem maradt így. Épp akkor kezdett el megint esni, amikor az utca végén jártunk, és esett is rendesen. Ekkor már abban bíztam leginkább, hogy nem terelnek ki több csapatnyi kisgyereket a zuhogó esőre focizni. Én mindig tanakodom, hogy menjek-e vagy sem, és indulás előtt inkább hajlanék arra, hogy itthon maradok, de aztán végül mindig elmegyek, mint most is. Tudom, hogy ha nem mennék, akkor utána bánnám, hogy nem látom a fiúkat. :) 

Végül, mivel 9 előtt, amikor a kezdés volt hirdetve még igen masszívan esett, és nem lehetett látni, hogy eláll-e 5 percen belül, vagy esik napokig, sátor alá terelték a társaságot, és itt zajlott a buli. 

Azért volt igazán különleges ez a bajnokság, mert Milán most debütált az U9-ben! Igaz, hogy még 7 sincs, de mivel a születési éve szerint oda tartozik, és elég ügyes is, így nem volt kérdés, hogy kikerül az U7-ből, ahová most jött jópár hasonlóan klassz kvalitású új fiú, Milán pedig az U9-eseket erősíti. 

Nem mondom, van egy kis magasságbeli különbség Milán és az össze többi játékos között, de más csapatokban is van néhány kisebb gyerek, ahogy megfigyeltem. Milánnak az volt a szerencséje, hogy azokkal, akikkel egy csapatban volt, azokat már régebbről ismeri, és játszottak is már együtt párszor. Máténak két osztálytársa is vele volt, ők meg tudják, hogy Milán jó játékos, így nem féltek neki passzolni, vagy ilyesmi. 

A meccsek nagyon izgalmasak voltak, egytől-egyig. Pláne, hogy mivel Máté és Milán nem egy csapatba került, hanem az egyik a sárgába, másik a kékbe, így folyamatosan lehetett kiért izgulni. :) Néhány meccs pedig tényleg nagyon jó volt! Máté is lőtt pár gólt,  ő elől játszott és hozta is a szokott formáját, és Milánnak is sikerült végül egyet bevarrnia egy remek összjáték végeként, az utolsó meccs utolsó perceiben. Hát volt nagy öröm! Mátéék csak az első meccsükön kaptak ki, 1-0-ra, és az is hozható lett volna simán, csak még valahogy nem álltak össze, Máténak is 2 kapurarúgása is mellé ment. Gyuri aztán újratöltötte a fejüket a szünetben, és utána már hozták a jó játékot. Milánéknak is csak 1 vereségük volt, 1-0, igaz, az a csapat tényleg jobb volt náluk, legalábbis összeszedettebbeknek és koncetráltabbaknak tűntek, mint a mieink, de hősiesen küzdöttek az egyenlítésért. 

Milán a végén még egy oklevelet is kapott, harcias játékáért. :)

Fénykép egy darab sem készült. A nagy örömben és a felfordulásban még a szokásos csapatfotó sem készült el, de sebaj. Két hét múlva újra meccs!

Ójaj

Amikor a Milán osztályfőnöke a Baleseti Sebészetről jelentkezik be a facebookra... na az egy eléggé gyomrot görcsberántó érzés. Van annyira rossz, mint amikor a szirénázó mentőautót láttam leparkolni az ovi előtt.
Némileg megnyugtató, hogy a telefonomon nincs nem fogadott hívás, amiből arra jutok, hogy akkor nyilván nem Milánnal történt valami, mert akkor már hívtak volna. De a heves szívdobogásomon nem nagyon tudok lassítani még akkor sem, amikor Orsi néni azt írja, nincs nagy baj. De hogy vele nincs, vagy valaki mással nincs, az még mindig rejtély.
Fél óra múlva megyek a suliba-oviba. Már alig várom, hogy mindegyiket megölelgessem!

Egyveleg

Eszméletlen gyorsan rohan az idő. Ma már megint csütörtök van, mondhatni kispéntek. 

Máté hétfőn volt először hegedűórán. Nagy izgalommal vártuk. Főleg én. Máté azt mondta ő nem izgul, csak kíváncsi. Hétfőn 2-re megyek érte, és amíg Marci oviban van, Milán focizik, addig Máté hegedül. Nagyon gyorsan odaértünk, volt még egy jó 10 percünk az iskola folyosóján ücsörögni, és nézni a nagyokat. Mátét már a főbejáratnál elbűvölte az iskola nagysága, a hosszú lépcsősor, a nagy ajtók, minden olyan hűűűűhaaaa volt. Pedig az ő sulija is egy patinásabb darab, nem olyan 90-es évekbeli panelsuli, szóval hozzá van szokva a viszonylag nagy terekhez széltében és hosszában is. De ez mégis más volt. Ez egy gimnázium!!!!! Mondta is, hogy ő majd ide szeretne járni, ha nagy lesz. Mondtam neki, hogy egyelőre koncentráljunk a  hegedűórára. :) Aztán csak ültünk, vártunk, és közben vonultak el előttünk a diákok oda-vissza. Nagyok voltak és vagányok, és olyan fiatalok. Az embernek elszorul a szíve, hogy már rég túl van ezen a koron, másrészről meg azért mert a gyerekei meg mindjárt beleérnek ebbe a korba. Nem tudom egyelőre, melyik érzés a rosszabb. Gyorsan ki is számoltam ott a műanyag széken, hogy röpke 6 év múlva már Máté is egy ilyen nyurga kézláb, belőtt frizurás srác lesz valamelyik középsuliban. Döbbenet! 

A hegedűóra jó volt. Azt mondja Máté. Bár hegedűt még nem vettek kézbe, zenei ábécéről beszéltek, meg alapokról, de Máté így is csillogó szemekkel jött ki a teremből. 

Ma megyünk másodszorra. Állítólag már a hangszert is kézbe veszik majd, és talán könyvük is lesz. 

A suliban elvileg még ismételnek, de Máté képes olyan hibákat véteni, minta két kétjegyű szám összeadásával még most találkozna életében először. Most már pedig jó lenne visszarázódni, mert heti 3-szor hiányzik a tanulási időről, szóval itthon kell leckét írnia, ami elég idegőrlő tud ám lenni. 

Milán ezerrel gyűri az elsőt. Többnyire ő az első, aki kész van a házijával. Bár nekem puffog, hogy "béna vagyok vonalhúzásból", Orsi néni nagyon dicséri, hogy klasszul húzza a vonalakat, nem lesz itt gond. Kicsit szétszórt, kicsit kelekótya, százszor kell neki szólni, hogy pakolja össze a cuccát, és csak téblábol. Maradt már így itthon focicipő, és matek könyv is. Becsületére legyen mondva, hogy itthon minden órai feladatot bepótolt. Reggel még a földön hasalva színezett valami háromszögeket, merthogy este még eszébe jutott, hogy azt is csinálták.

A színes ceruzák viszont fogynak rendesen, mintha enné őket. Most már rábíztam, hogy inkább ne hegyezze őket, majd itthon én megcsinálom, a fontos színekből mindből van 2 a tolltartójában, plusz egy komplett készlet a rajdobozban, ha kell, de ha ő hegyezi a ceruzákat nap közben, abban nem sok köszönet van. :) 

Van új napközisük is, fiatal csaj, hát... engem nem fogott meg annyira elsőre, nem érzem olyan domináns jelenségnek, mint amilyen Józsi bácsi volt, de reméljük magára talál majd. Milán azt mondja aranyos. 

Marcit agyon dicsérik az oviban, hogy mennyire kinyílt a nyáron, hogy folyamatosan fecseg, és hogy milyen szépen és választékosan beszél, a tavaszhoz képest. Tegnap a logopédus Éva nénivel is beszéltem, ő is teljesen el volt ájulva, ( ő használta ezt a kifejezést), hogy a Marci, nehogy hozzá bújt volna az óvónénihez, mint tavaly, hanem lazán szóbaelegyedett vele. Itthonra ezekből semmi sem jut haza a Marci szájából. Ha kérdezem, akkor az oviban nem történt semmi, nem játszott semmit, és senkivel, és különben is hagyjam békén. Jó lenne, ha sikerülne összebarátkoznia valamelyik kisfiúval, úgy igazán. Egyelőre még keresi a helyét. Az óvónénik szerint szokott játszani a fiúkkal, igaz, ő nem megy oda senkihez, de ha mellé csapódnak, azokkal barátságos. 

Idén már járhatna zeneoviba, Szilvi nénihez. Ő egyelőre elzárkózik előle, pedig Milán is nagyon bíztatja, hogy menjen, mert az nagyon jó. Tudom, hogy ha ott lenne, akkor tetszene neki, de hogy hogy tudnám rávenni, azt nem tudom.  

Holnap már péntek. Szombaton pedig Bozsik foci. Milán debütál az U9-ben. :-) Nagyon izgi.

Többé-kevésbé megvan a délutáni menetrend is. Még mindig rágják a fülemet az úszás miatt. De arra végképp nem látom, hogy lenne esély. Meg hát ott van a szerdai sakk, ami üti a focit, de lehet, hogy át lehetne tenni Milánt a pénteki focira, és akkor tudna szerdán sakkozni, ha akar. Szóval ez még nem biztos, hogy a végleges verzió.

	Hétfő	Kedd	Szerda	Csütörtök	Péntek
13.30.		Máté Matek szakkör		Máté színjátszás
14.00.			Milán szolfézs		Milán szolfézs
14.30.	Máté Hegedű ( 2-kor megyek érte)
15.00.			Máté Szolfézs		Máté Szolfézs
15.30.	Marci zeneovi?
16.00.	Milán foci		Máté/MilánFoci		Máté Foci
17.00.				Máté Hegedű

Céges családi nap

Vasárnap volt Balassagyarmaton Feriéknél egy céges családi nap. Voltunk már egyszer egy ilyenen, tavaly előtt, azt hiszem, tavaly valamivel mintha egybeesett volna, már nem emlékszem, de amikor voltunk, akkor a fiúk nagyon élvezték, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ha tudunk, akkor most is megyünk.
Máté teljesen rá volt kattanva a rodeózásra, mert legutóbb volt rodeó, de az idén nem volt. Volt viszont helyette ezer más, szóval nem kellett attól félni, hogy program nélkül maradunk.
Megint volt családi vetélkedő, pár feladatot kellett aláírásért teljesíteni, logikai, ügyességi, rajzolós, ilyesmi. Innen elhoztunk egy különdíjat, amit hullahoppozásért kaptunk, mert mindenki borzasztó ügyesen forgatta a karikát. :)

Rodeó helyett most gigatrambulin volt, az is nagyon bejött a fiúknak :)

Aztán volt lovaglás, meg kutyabemutató, és íjászkodás is.

És mindenféle kézműves dolog. Festettek pólót, gipszformát, és hungarocell repülőt.

Szerintem a legviccesebb az oldalkocsis motorozás volt! a fiúk nagyon élvezték! Marci különösen rá volt kattanva, ő több kört is ment :)




És persze volt ugrálóvár is. Az elmaradhatatlan, és kihagyhatatlan.

Megint csak jól éreztük magunkat! Jól el is fáradtunk, mire hazaértünk, és másnap iskola!!!! ÁÁÁÁ!!!

Megmutatom

Tegnap ünnepelték Marci szülinapját az oviban. Erre az alkalomra ő már hónapokkal korábban kitalálta, hogy "Bödés" tortát kér.
Egyszer bedobtak a postaládánkba egy szórólapot, amin mindenféle formatorták voltak, és a fiúk teljesen rákattantak, hetekig, de tényleg hetekig nézegették, összedugott fejjel beszélgettek róla, sutymorogtak, leosztották, hogy kinek milyen lesz a majd a tortája 10 évre előre. Úgy elvoltak azzal a darab papírral, mintha valami nagy kincs lenne, vagy a legmenőbb hotweals pálya, vagy mit tudom én. Szóval innen indult.
Hiába javasoltam neki másegyebeket, hogy lehetne vonatos is például, vagy akármi, ő ragaszkodott a "Bödéshez". Így hát azt kapott.
A torta maga nutellás krémes volt, ilyet már egyszer csináltam a Milán ovis szülinapjára, és ezzel nem lehet hibázni.
A tetejére pedig kivételesen most nem én csináltam a fondantot, ahogy a focipályás tortákhoz anno, hanem készen vettem abban a csoda cukrászboltban. Nem voltam biztos benne, hogy házilag én tudok.e olyan szép sötétzöldet csinálni, korábban  mindig csak egy erős világzöldig jutottam, meg ha itthon csinálom, akkor annak az állaga nem elég stabil. Könnyen megfolyósodik. Úgy meg már nehezen vagy egyáltalán nem formázható.
Kedden délelőtt bevásároltam, délben megsütöttem a tortát, majd hűtőbe tettem, hogy jól összeálljon, és este raktam rá a díszítést. Sulis szülőértekezlet után.
És végül nem is lett olyan rossz. Közelről voltak rajta kisebb hibák, meg utólag a képen már látom, hogy kicsit lejjebb is hozhattam volna a betűket, hogy szimmetrikus legyen. Eszembe is volt, hogy kimérem, de este 9-kor nem volt már kedvem méregetni. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok rá!
És persze Marcinak is nagyon tetszett. :) És ez a lényeg!

Másnap az oviban is nagy sikere volt. Jöttek ki a gyerekek a mosdóból, és csak mondogatták, hogy milyen finom volt a torta.
- Nagyon finom volt a Marci tortája! Ki csinálta?
- Én sütöttem.
- Akkor te elmehetnél cukrásznak, ez olyan finom volt!- mondta az egyik kisfiú

Ennél nagyobb dicséret meg nem is kell :)

Ovis ünneplés:

Ég a 4 gyertya :)

Tündérem 

A tortázás után még volt közös éneklés, tánc, és mindenki megpuszilgatta Marcit, amit ő hősiesen tűrt. Végre Marcinak is volt ünnepsége :)

Rázódunk

Azt kell mondjam, hogy nem meglepő módon én veszem a legrosszabbul az akadályokat, illetve én rázódom bele a mindennapokba a legnehezebben. 

Az iskolás szekció teljesen tünetmentesen teszi a dolgát. Mátéék már teljes gőzzel benne vannak a tanévben, mintha olyan, mint nyári szünet nem is lett volna. Nagyjából ott és úgy vették fel a fonalat, ahol júniusban letették. Angéla néni nagyon kipihenhette magát, mert ezer lángon ég, a korábbi évekkel ellentétben már órarendjük is van, és már azt is tudjuk, hogy kedden 7-dik órában matek tehetséggondozás lesz, csütörtökön pedig színjátszás. A legnagyobb munka mégis Mátéval van/volt/(lesz), mert egyrészt pénteken kiderült, hogy az egyik szolfézs óra fedi az egyik focit, amit végül számos szülőkkel telefonálás, edzőkkel beszélés, Ágota nénivel emailozás után úgy tűnik, sikerült megoldani. Ágota néni volt olyan kedves, hogy megengedte a focistáknak, hogy a szerdai szolfézsra a korábbi órára járjanak, így nincs ütközés a focival, viszont lesz itthoni tanulás, mert a korábbi óra pont a tanulási időre esik. ( csakúgy mint a pénteki). De Máté bevállalta, de abban maradtunk, hogy ha egy fikarcnyi nyávogás is lesz , hogy este még tanulni kell, akkor a szerdai focit le fogjuk mondani. Slussz-passz. Szóval foci-szolfézs pipa.

A hegedűtanárnak ma elküldtem a táblázatot, hogy mikor lenne nekünk jó, kevésbé jó, és egyáltalán nem jó a hegedű. A héten azt is megkapjuk. Remélem sikerül jó helyre kerülnünk, így is napok óta azon kattogtam, hogy hogy lenne jó, hogy mindenkinek jó legyen, hogy ha nem muszáj, akkor ne kelljen mindenkit odacipenem fél óra hegedűóráért, meg vissza. Hát majd meglátjuk. Most, hogy fejben most már kisakkoztam, és beixszeltem a helyeket, most már nem tudok mit tenni, csak reménykedni. 

Milán jól érzi magát a suliban. Bár még pénteken sem tanultak, és házit sem kaptak, és emiatt eléggé le volt törve. Kárpótlásul kapott a teszkóból egy matek feladatlapos füzetet, aminek a felét együltő helyében meg is oldotta. Hétfőn viszont már rendes tanítás volt, házival, mindennel! Rém boldog volt! Orsi néni pedig megdicsérte, hogy milyen ügyes, szépen húzogatta a függőleges vonalakat. ( És emellett elsőnek lett kész az összes házival. ) Tegnap már egy pad fölé hajolva találtam vagy 5 fiút, köztük Milánt, és őrült focis kártya nézegetés, csereberélés ment, szóval a közös téma már megvan :) 

A tankönyvekkel kapcsolatban két dolog tűnt fel. Az egyik, hogy azt béna spirálos írás füzetet szerencsére lecserélték két darab füzetméretű fűzöttre. Egyik füzet a kisbetűs, másik a nagybetűs. Szuper!

A másik nagy öröm, hogy a környezet munkafüzetben lévő kivágós-ragasztós mellékletet ügyesen lecserélték matricásra. Annyi csak a bökkenő ezzel, hogy ezzel párhuzamosan viszont nem fűzték bele a munkafüzetbe, hanem külön lapokon vannak, hogy jól szét lehessen őket szórni. 

Környezet könyvet meg nem is kért Orsi néni, mert gáz. ( Harmadikra már Angéla néni sem kérte, beleunt a kísérletezgetésbe. )

Marci szokja szerintem a legnehezebben a dolgot, ő szívesebben maradna itthon, ennek minden nap hangot is ad, de legalábbis hozzam el ebéd után. Ma muszáj volt ott aludnia, mert holnapra ígértem, hogy viszünk be neki az oviba tortát, hogy ő is meg legyen ünnepelve. Emiatt be kellett mennem a városba, hogy fondantot vegyek. Hát nem volt túl boldog, de Ferivel ment reggel, szóval nem tudom mi volt. Egyébként nagyon klassz cukrászboltot találtam, húúú ott aztán minden volt! Az ember csak körülnéz, és azt gondolja, hogy bármit meg tudna csinálni. Tele van trükkös dolgokkal. 

Így kezdődött a tanév. 

Első nap

No hát.. első nap pipa.
Meglehetősen könnyedén és zökkenőmentesen ment minden. Igaz, reggel korán keltünk, korábban, mint amúgy, de nem volt nyafogás, nemvolt hadaludjakmég, szinte első szóra kipattantak az ágyból mindannyian. Ennél már csak rosszabb lesz. Már ma is rosszabb volt.
Milán nagyon be volt sózva, izgatott és lelkes volt, már jóval az indulás előtt talpigkészen toporgott, és sürgetett, hogy mikor indulunk már, el fogunk késni, most már tuti, hogy el fogunk késni, sosem érünk oda... Persze nem késtünk el. Még fényképezésre is volt idő, bár Milán szerint ez már tényleg csak időpazarlás, de ki nem hagynám :)

Gyorsan fölszaladtam Mátéval és a cuccaival, aztán mentem le az 1.B-be. Rossz volt, hogy Mátét úgymond magára kellett hagynom, kicsit látszott rajta a tanácstalanság, szívesen segítettem volna neki kipakolni, de hát új idők járnak.
Milánék aranyos békát kaptak a nyakukba, névvel-osztállyal, ha esetleg elkóborolnának.
Az évnyitóra az ötödikesek kísérték ki őket. Milán eléggé meg volt szeppenve.

Erre a dalra vonultak be:




Még az osztályteremben.

Kisbékám :)

Az ünnepség a szokott  módon zajlott, pár vers, ének, nyári beszámolók, igazgatónő beszéde, rövid volt és velős. A himnusznál elmorzsoltam pár könnycseppet. Csak a szokásos.

Érdekes, hogy hiába, hogy Milánnak volt ez leginkább a nagy napja, mégis Marci miatt aggódtam jobban, hogy hogyan sikerül majd visszatérnünk az oviba. Nehezen akarta tudomásul venni, hogy 1. Milán már nem lesz ovis, hanem ő iskolába megy, 2. ő nem mehet még iskolába. Volt néhány meccsünk ezzel kapcsoltban. Végül a reggel egész gördülékenyen indult. A kezemben tartott fehér ingét hang nélkül felvette, viszont csakis kupás nadrágot volt hajlandó venni hozzá. Ebben kelünk, ebben fekszünk csaknem 3 hónapja, nem tudom, mi lesz, ha bejön a hidegebb idő.

Máté segít neki begombolni :)

Aztán viszonylag simán bement a Borókába. Nem volt az a hű de lelkes, nem ujjongott, hogy végre megint oviba járhat, gyertek cimbik, itt vagyok, de azért bement. A többiek viszont nagyon örültek neki, csak Marci nem szereti annyira ezt a túláradó örömöt, és ilyenkor ő még jobban visszahúzódik.

Délben mentem minden gyerekért. Marci jól beebédelt zöldbabfőzelékből, púposra ette a hasát, és egész nap el sem mozdult Ica néni mellől, de nem sírt, meg semmi, csak kiscsirkéset játszott.
Megdícsérték, hogy mennyire sokat fejlődött beszédileg a nyáron. Amúgy tényleg!

A sulisok meg hát... Milánék még nem kaptak könyveket, Mátéék már igen. Milánék még nem tanultak semmit, Mátéék már matekoztak egy kicsit. Milán teljesen ki volt borulva a hazaúton, hogy ez nem igazságos, hogy ők még nem tanultak semmit, leckéje sincs, bezzeg Mátéék!!!  Viszont szerzett barátokat, bár volt is néhány ismerős már az osztályban. Mikor mentem érte, ( negyed 2-kor, 1-től lehetett menni), akkor már csak ketten voltak ott egy kisfiúval, és őrült papírrepülőzés folyt, nagyon egymásra találtak. Szóval nem féltem Milánt, hogy nem találja meg a helyét az osztályban.

Ma már hazahozzuk az ő könyveit is. Boldog lehet! :)
Mátéét már be is kötöttem. Mind a 16-ot! Döbbenet.
Délután még szülőin voltam. Borzalmasan fárasztó volt, és sokadszorra meghallgatni, hogy mit-hogyan-hová-mikor-merre, ez végképp leszívta a tartalékaimat.
Jövő héten Máté szülői, valamikor hegedűs szülői, aztán majd Marcinak is lesz valamikor.

A jövő héttől elvileg már lesz foci. Milánnak hétfő-csütörtök, Máténak szerda-péntek, de valószínű Milán hétfőn-szerdán fog járni, hétfőn a saját korosztályával, szerdán Mátéékkal. Máté hegedűjét még nem tudom. Ez 2x30 perc a héten. Jó lenne az egyiket hétfőre rakni, amikor Milán focizik, a másikat meg nem tudom. Mindenképpen szívás, mert Marcit így is, úgyis vinnem kell magammal, mert az a 30 perc nem elég arra, hogy visszamenjek Marciért az oviba, és visszaérjek Mátéért a hegedűre. Majd alakul valahogy.
Ezen kívül rágják a fülemet, hogy ők úszni is szeretnének, de hogy mikor tudnánk még ezt beletenni a napunkba, az a nagy kérdés. A szeptembert már mindenképpen buktuk úszásilag, aztán októberig meg majd meglátjuk, hova és mikor.

Éljen! Tanévkezdés, én így szeretlek!