Marci évzáró

Húúúú annyira nagyon év vége van már... nem bánom egyáltalán, hogy egy kis időre megszűnik ez a folytonos rohanás. A múlt hétből szinte csak arra emlékszem, hogy hol ide rohanok, hol oda, cikázok a suli-ovi-egyéb elintéznivalók között, hol kiállok a biciklivel, hol leteszem és gyalog folytatom, mikor mi a praktikus. 

Hétfőn úgynevezett nulladik szülői értekezlet volt a suliban a leendő elsősöknek. Feri vasárnap délutántól szerda estig nem volt itthon. A nagyok fociedzésen voltak, Marci pedig a barátnőmnél, de mire mindenkit elvittem a helyére, majd mire mindenkit össze is szedtem dolgom végeztével, addig 14 km-t tekertem a környező utcákban. Míg én a szülőin ültem, addig az edzés végeztével a Nagyokat a fociedzők bébiszittelték. Nem kértem őket erre, sőt rájuk bíztam, hogy csak támasszák le őket a focipálya szélén a holmijukkal és ellesznek ők, nézik a következő edzést, de ők addig szórakoztatták a gyerekeket, amíg oda nem értem. Ezek után nem tudtam nem-et mondani arra, hogy menjenek a fiúk a focitáborba. 

Kedden özönvízszerű esőzésre ébredtünk, villámlással, égdörgéssel. Az utcánkban hömpölygött a víz. Vakartam is erősen a fejemet, hogy mi a búbánatot csináljak, hogy juttassam el Mátét a suliba. Minden évben van 1 nap, amikor bármikor megtennék, ha állna egy kis autó a ház előtt, amibe csak bedobnám a kölyköket, és mennénk. Nos, idén azt hiszem a múlt kedd volt az. ( megj: a garázsban mondjuk áll egy autó, amivel bármikor kiállhatnék. Máté fel is vetette, mint szóba jöhető lehetőség, de én inkább passzoltam. ) 

Végül Mátéért beugrottak az osztálytársáék, és eldobták a suliba. Mire pedig az ovisok is összekészültek már nem esett annyira. 

Csütörtökön évzáró volt Marciéknál a Boróka csoportban. Pár nappal korábban MArci már elkezdte mesélni az uszodában a Három pillangó című mesét, ezzel készültek. De valahol félúton elakadt benne.

- Oooóóóó, elfelejtettem!  - mondja- Ezt majd csak csütörtökre fogom letölteni!

Aztán csütörtökön sírva fogadott az öltözőben, szép ruhában. Azt hittem azért sír, mert hogy nem lehet melegítőben, hanem "rendes" ruhát adtak rá az óvónénik. De nem, azért sírt, mert nem voltam ott. Fél 5-kor kezdődött a műsor, én jóval fél5 előtt már ott voltam, szerintem 20 körül. De addigra már én voltam az utolsó anyuka! MINDENKInek ott volt már az anyukája, csak én nem, és ezért sírt szegénykém. De nekem el kellett még hoznom Mátét, és Milánt is össze kellett szednem az udvarról. (Komolyan nem értem egyébként, hogy tudnak ott lenni sima napokon is 4-kor, vagy fél4-kor, de ha Marci ott alszik, és Mátéért megyek először, akkor 4.20-kor már maximum csak hárman vannak a kiscsoportban, fél5-kor meg már csak Marci. Fél6-ig van egyébként ovi, szóval még fél5-kor sem utolsó pillanatos beeső vagyok. )

Persze ez a sírás megalapozta a hangulatát. Egyáltalán nem tudott már megnyugodni. A sírást ugyan abbahagyta, de meg volt illetődve, és kábé a műsor harmadában az ölembe szaladt, és nem lehetett mellőlem elcsalogatni. Végül a mesénél kicsit visszajött a kedve, és mivel ő FA volt, oda kellett vele mennem a szőnyeg szélére és együtt fogni vele a fát, és elénekelni a "fújja a szél a fákat" dalt. 

Ettől függetlenül irtó édesek, tüneményesek voltak ezek a kicsik. És most, hogy Milánékat is látom párhuzamban, annyira látványos a különbség a tündibündi kiscsoportosok és a nagy, okos nagycsoportosok között. 

A "nyuszi ül a fűben"-ből ő az egyik nyuszi. Utána már nem ment vissza szerepelni.

Ha a gyerekek előadása nem csalt volna könnyeket a szemekbe, akkor biztos, ami biztos, Ica néni gondoskodott a szemek bepárásításáról, és Zágon István: Az anya meg a szülő című írását olvasta fel nekünk.

Verset mondtak a gyerekek, és Marci ezeket az ölemben  ülve azért elsuttogta a többiekkel. Aranyos volt volt ahogy láttam féloldalról, hogy mozog a pici szája. :)

Veress Miklós: Színes rajzok

Itt a fejed, itt a szád,

Rajzolok egy apukát

Egyedül, magam.

Keze is van, lába is van, három haja van.

Két láb nem elég, kellene még.

Bárhová mégy, jó, ha van láb arra négy.

 De az apu folyton szalad, kell láb neki hat.

Ez kell neki, bí- bá- bú, legyen apu százlábú! 

Ünnepség után rohantunk az uszodába. Szó szerint rohantunk. Marcit ölbekapva szaladtunk, hogy ne csússzunk le. Persze ebből meg rendszert akart csinálni, és legközelebb is úgy gondolta, hogy majd én ölben viszem a villamoshoz. Hahahaa, meg ahogy azt Móricka elképzeli. 

Este aztán, itthon, vacsora közben, megoldódott a nyelve, és kedve támadt eldalolni, elszavalni néhány verset azokból, amiket délután kellett volna. De sebaj. Szerencsére hagyta, hogy felvegyem videóra, így megmaradt az utókornak is :)

Pénteken sem unatkoztunk. Majd mesélek.