Marci az oviban

Avagy beszoktatás harmadszorra.

Ma reggel volt a napja, amikor Marci életében először már nem csak kibickedni ment az oviba, hanem ő maga volt a főszereplő. Nem is volt ez még igazi ovis nap, csak egy ismerkedős játszódélelőtt, szülőkkel, de mégiscsak nagy nap volt ez Marcinak, pláne, hogy ma még egyedül volt ovis. Holnap már Milán is megy, de nem vagyok biztos benne, hogy az dob majd a dolgon, majd meglátjuk. 

Reggel nagyon édesek voltak, Milán is szívesen jött volna, de megbeszéltük, hogy ő ma még nem jön, és szépen leült Marcival megbeszélni, hogy mi hogy lesz,és nyugtatgatta, hogy holnap már majd együtt mennek, és hogy az udvaron majd biztos fognak találkozni. Milán már nagyon várja, hogy együtt legyen Marcival ovis :) Aztán érzékeny búcsút vettek egymástól, Milán rábízta Marcira, hogy ügyes legyen! Marci meg mondta neki, hogy jóóóó :)

Az oviig már rutinos mentünk, Szilvi nénivel (Milán óvónénije) is összefutottunk, aki üdvözölte Marcit az oviban, majd később Zita nénivel(Máté óvónénije) is összefutottunk. Meg volt lepődve, hogy már Marci is itt tart, hiszen még csak most született!!! Marci meg aztán tényleg az ovi gyereke, hiszen alig 3 hetesen már vitte Mátét az oviba:) Kerítésen, zöld ajtón be, lépcsőn fel, itt kicsit megtorpant Marci, mert Milán csoportja balra van, én meg jobbra invitáltam, a Boróka felé, de végül jött szépen, ellenvetés nélkül. 

Kíváncsian kacsingatott be a csoportba, jó nagy nyüzsi volt, gyerekek, szülők, óvónénik, ped. asszisztens, dadus, mindenki ott volt abban a pici csoportban. Átvettük a benti szandit, és itt egy kicsit elbizonytalanodott, hogy hogyan tovább, ücsörgött egy kicsit a padon, nézelődött, nem sürgettem, és egyszer csak eszébe jutott, hogy odabent voltak halacskák, és már pattant is fel, és húzott befelé, hogy nézzük meg. 

Sajnos az akvárium ma még üres volt, a halacskák még Ica néninél nyaraltak, de holnap reggelre már ott fognak úszkálni a helyükön, várják az új kisgazdáikat. Marci nem akart ebbe beletörődni, és időnként visszatértünk az akvárium elé, hogy megnézzük, hátha már visszajöttek. 

Aztán megnéztük a mosdót, nagy kedvenc lett a kisvécé és a kismosdó, legalább háromszor el is ment pisilni meg kezet mosni. 

Eleinte meg volt kicsit illetődve, és nem nagyon akarta, hogy eltávolodjak mellőle, de aztán szépen oldódott, és egy óra múlva már ügyesen feltalálta magát, keresett és talált magának játékot, autózott, felment a galériára és babázott, majd a galéria alatt főzőcskézett, épített. Olyan kis aranyos volt, olyan kis tündibündi, nem is hasonlított ahhoz a veszedelemMarcihoz, akit mi itthon ismerünk. 

Volt egy kis taktikai megbeszélés, és adatgyűjtés szülőknek, és volt egy kis bemutatkozós körbeülés gyerekeknek, amin Marci nem vett részt, épp benne volt valamiben, és semmiképpen nem lehetett odacsalogatni a szőnyegre, aztán kimentünk megnézni az udvart. Mi kint maradtunk a kerítésen kívül, mert nem mehetnek be szülők. Marci először hívott, hogy menjek vele, de aztán második unszolásra szépen ment, igaz, hátra-hátrapislantott, majd rögtön felmászott arra a mászókára, amire a kicsik még nem mászhatnak fel. Szegénykémet villámgyorsan levadászták, de nem búsult. 

Aztán már jöttünk is haza. 

Szerintem nagyon ügyes volt! Holnap már nem leszek bent vele,  de ha szépen el tudunk válni, akkor utána már jól ellesz szerintem. Abban maradtunk, hogy elmegyek egy rövid időre, majd visszanézek, és ha minden oké, akkor marad, ha meg nem hát kisnyúl. Ebéd előtt tervezem hogy elhozom holnap, de mivel az évnyitó után megyünk csak az oviba, ez kábé 9-től 11-ig fog tartani, pont mint ma. 

Hát izgalmas dolog ez még harmadjára is, nagy lépés ez Marcinak, de bizakodó vagyok, hiszen jó kezekben lesz Marci. 

Holnap folytatjuk :)

Augusztus 20., bobozás, koncert, tűzijáték

Az ünnep reggelén borús, szeles időre ébredtünk megint. Takaróba burkolózva nyammogtuk a teraszon a reggelinket, és tanakodtunk, hogy mihez kezdjünk. Máté bedobta, hogy menjünk bobozni. Nem először, sokadszor. Júniusban is mondogatta már, de akkor nem mentünk Marci miatt. Hivatalosan 3 év az alsó korhatár, és akkor Marci még nem volt annyi. Most sem voltam túlzottan meggyőződve róla, hogy jó ötlet oda menni. Én nem gondoltam Marcit elég nagynak a bobozáshoz, viszont az is borítékolható volt, hogyha odamegyünk és ő nem csúszhat, akkor abból brutál hiszti lesz. De Feri azt mondta, hogy majd ő csúszik Marcival, no para. Hát jó, menjünk!
Mikor megérkeztünk még nem voltak annyira sokan, gyorsan vettünk jegyet, és már mentünk is a rövidebb sorba. Először hamar sorra kerültünk, én mentem Mátéval, kicsit szötymörgött az eső, de nagyon élveztük, söpörtünk lefelé, mint az őrült, az eső meg csak csapott bele az arcunkba. Én mondjuk a kanyarokban kicsit paráztam, de hát úgy jó a bobozás, ha jó gyors :)
Aztán Milán ment Ferivel, és ekkor már kicsit jobban esett eső, de a srác azt mondta nem gáz, mert ha nagy eső van, akkor úgysem indítják el. Ahogy vártunk rájuk a kilátó lábánál egyre jobban kezdett esni, így mikor leértek akkor Marci lett a soros, bár őt először a végére akartuk hagyni, de az eső miatt előrevettem.
Hát én nagyon féltettem! Onnan fentről nézve olyan kis picike volt még, és emlékszem, hogy amikor Milán először ült fel, akkor ő már 3 és fél éves volt, de őt is nagyon féltettem, nehogy kiessen. Pedig Milán sokkal nyugisabb ilyen szempontból, mint Marci, Marci elég hebrencs. Mindemellett nagyon kis cukker volt, ahogy ott feszített Feri mellett, majd ahogy beültek, rém büszke volt magára :)
Feri szerint tetszett Marcinak, nem volt vele semmi gond. 

Indulásra készen!

Marci a célban

Máté repeszt lefelé

Kicsit átmentünk még a játszótérre, én pedig felmentem a kilátóba.

Délutánra szerencsére jobb idő lett. Még jó, mert a fiúknak koncertet ígértünk, meg tűzijátékot. A Borhetek kapcsán egyébként is minden este van ilyenkor koncert Füreden, de egészen addig mindig lecsúsztunk róla, vagy épp csak a végére értünk oda, és a fiúk eléggé sérelmezték. Egyszer pedig fizetős Zorán koncert volt a Gyógy téren, de nekünk már csak aznap délután tűnt fel, hogy ez fizetős koncert, Máté pedig már teljesen rákattant, hogy megy Zorán koncertre. Nem tudom mit várt, de nagyon be volt zsongva, szerintem csak tetszett  neki a Zorán név hangzása. Mindenesetre, mikor mondtuk, hogy bemenni nem tudunk, de majd kicsit távolabbról belehallgatunk, akkor nagyon a szívére vette. Így aztán először a színpad eleje felöl, majd a színpad hátuljánál kibickedtünk a lépcsőkorláton ülve. A fiúknak tetszett, nekik minden koncert tetszik, én jókat mosolyogtam rajtuk.

Zorán koncertet hallgatós

20-án viszont Szalóki Ági, meg Kaláka koncert volt délután. Szalóki Ágiról természetesen lemaradtunk, de a Kalákának nagyjából a felét még elcsíptük, és nagyon-nagyon jó volt! A kavicson ülve hallgattuk, énekeltünk, tapsoltunk, nagyon élveztük.

Milán észrevette, hogy a háttérben van egy Mol embléma, és kérdezte, hogy miért van ott a színpadon a Videoton mezről az a jel. Hát a focitól nehezen tudunk elvonatkoztatni. :)

A koncert után átsétáltunk a partra, ahol már jókora tömeg gyűlt össze. De még mekkora! Lépni is nehezen lehetett, de azért találtunk egy egész jó helyet, ahol vártuk a tűzijátékot. Marci Apa nyakából nézte, a többiek pedig a réseken leselkedtek. Szerencsére sok rakéta fölfelé ment, azokat simán látták. 

Gyerekborral, (musttal) várták, hogy kezdődjék a parádé. 

Tűzijáték közben Milán azon aggódott, hogy mi lesz a strandolókkal, és hogy biztos-e, hogy minden embert kiküldtek a vízből, mert mi van ha valaki mégis bent maradt véletlenül. Marci is kifülelte, hogy arról van szó, hogy a rakéták a vízbe esnek bele, ő meg a kacsákért kezdett aggódni. " És a tacsák? A tacsák hol vannak?"  kérdezgette.

Este 10-kor kezdődött a tűzijáték, úgyhogy mire vége lett, és mire kicsit eloszlott annyira  a tömeg, hogy el tudjunk indulni, addigra jól elfáradtak a fiúk. Különösen Milán mondogatta, hogy ő már nem bír hazajönni, de csak sikerült neki. :)

Az biztos, hogy ébrenmaradási rekordot döntöttek :)

Zirc

Csesznekről visszafelé Zirc volt a következő megállónk. Cseszneken a tojásleves fölött kitaláltuk, hogy ha már az egész apátságot nem is, mert az nem pont gyerekbarát, de az apátsági könyvtárat megnézzük. Hogy az arborétumba bemenjünk-e vagy sem, nem igazán tudtuk eldönteni, mert akkor épp jéggé voltunk fagyva, és hidegben, szélben semmiképp nem vágtunk volna bele, de már kezdett kisütni a nap. Végül függőben hagytuk az arborétumot, mondván majd' meglátjuk, a vak is azt mondta.

Azon is tanakodtunk, hogy mikor jártunk itt utoljára... az biztos, hogy amikor Máté még pocakban volt, akkor voltunk itt. Erre mind a ketten határozottan emlékszünk. De mintha egyszer még később is jöttünk volna, vagy csak megálltunk ??? Mert az is biztos, hogy 2007-ben még sárga volt az apátság, most meg fehér, de mintha láttunk volna egy köztes állapotot is. Hmm...

2007-ben

Most

A jegypénztárnál, mely egyben van az ajándék bolttal, volt egy kis nyüzsi, mivel épp hozták a legfrissebb szállítmányt az apátsági sörfőzdéből. A boltban ácsorgók háromnegyede csak erre várt, viszont neház volt kiszűrni, hogy az aki jegyet venne, és ki az aki sört. 

Nagyon jól kidolgozott jegyrendszerük van egyébként, mindenféle kombinációban lehet jegyet venni, de külön-külön is, ha valami csak 1 dolgot szeretne megnézni. Mi végül egy könyvtár-arborétum kombinált családi jegyet választottunk, bízva abban, hogy a napos idő még kitart egy darabig. 

Innen rohannunk kellett fel az apátság második emeletére, mert perceken belül indult a könyvtártúra, és nem akartuk lekésni. Fél óránként indulnak egyébként a túrák, csak hát minden perc számít :)

2 könyvtárhelységet néztünk meg, a kicsit és a nagyot, mind a kettő lélegzetelállítóan szép volt, körben könyvespolcok, intarziás padló, könyvillat, órák és földgömbök. Fényképezni nem lehetett, vagy legalábbis senki nem fotózott, így én sem mertem. 

Plakátról fotózva

A könyvtár után az arborétum felé indultunk (volna), csak rosszul emlékeztünk, hogy hol mentünk be legutóbb, és persze rossz irányba indultunk. Közben Milánnak kakilnia kellett, úgyhogy vissza kellett mennünk az apátság udvarára, ahol volt vécé, és innen indulni újra, most már a jó irányba. 

Az arborétum 1951 óta védett természetvédelmi terület, és kb. 600 különféle cserje és fa található itt, többségük lombhullató.

Máté az arborétumban

Máté az arborétumban pocakon belülről. (2007.szeptember)

Az arborétumba lépve a fiúk őrült rohangálásba kezdtek, így utólag nem is tudom mit gondoltunk, hogy mit fognak csinálni... kergetőztek, futkostak föl, le. Hogy kicsit határt szabjunk az őrületnek olykor-olykor megkértük Mátét, hogy olvasson el egy-egy táblát, feliratot. Eleinte nem fűlött hozzá a foga, de amikor találtunk néhány vicces szót, pl. ganéjtúró, vagy nünüke, akkor az tetszett neki és aztán azon vihogtak percekig. A tó partján viszont több olyan növényt is találtunk, amit a fiúk is felismertek, ha nem is a nevén, de tudták, hogy van ilyen a kertben, vagy itt-ott.

I.András

Nem tudom, mi az arborétumi etikett, hogy mennyire kell egy ilyen csöndben, fegyelmezetten sétálgatni, de kicsit zavaró volt, hogy többször összefutottunk egy másik családdal, akik egy kislánnyal voltak, és az a kislány hang nélkül sétált a szülei mellett, egy lépésre sem eltávolodva tőlük, miközben a mi fiaink mint a kergemarhák rohangálták körbe az egész parkot, olykor nem kis hangerővel társítva. Persze rájuk szóltunk, meg próbáltuk visszafogni őket, de elég kevés eredményt tudtunk felmutatni, sehol nem voltunk a szépen sétálgató kislány mellett. Hát mindegy... Zirci Arborétum pipa :)

Jól elfáradtunk. A fiúk ki is dőltek a kocsiban, de úgy, hogy Milán még otthon az ágyba emelve is tovább aludt. 

Látogatás

Óvónénis.

Tegnap délután, alvásidőben, amikor már én is csak félig nyitott szemmel léteztem csöngött a telefonom. Egy számomra ismeretlen szám hív. Ilyenkor nagy bennem a késztetés, hogy ne vegyek róla tudomást, hiszen alvásidő van :) De csak felvettem. Marci óvónénije volt, az egyik, és kérdezte, hogy be tudnának-e ugrani holnap délelőtt valamikor családlátogatás címszóval. Hebegtem egy sort, azt se tudtam milyen nap van, és hogy holnap mi lesz.... de végül rábólintottam, hogy persze, jöjjenek csak, hogyne, jó a reggel 9, csudajó, várom Önöket!

Aztán körbenéztem a nappaliban, ahol sorban álltak a félig kicsomagolt bőröndök, a fürdőszoba és az előszoba nagy részében még mindig áll a mosnivaló, (ez a két nap hűvös betett a száradásnak), és akkor a kisszobában lévő hadiállapotokat még meg sem említettem. Végül pikkpakk elpakoltunk, csak első blikkre volt egy kicsit káoszos a szitu. 

Ma reggel még simítottunk egy utolsót, a gyerekek is megreggeliztek, majd az ablakban várták az óvónéniket, akik időben meg is érkeztek.

Amíg a kaputól beértek, a fiúk bekuckóztak a kisszobába, oda mentünk utánuk. 

Az óvónénik nagyon aranyosak voltak, kedvesek, közevetlenek, mosolygósak. Hoztak Marcinak egy hűtőmágnest, amin a jele van, a labda, és közösen fel is tették a hűtőre. 

Marci erős demóverziót hozott. Eleinte nemigen kommunikált, megbújt a tesói mellett, és csak nézett, esetleg vigyorgott, elővette a lábróllevevő gödröcskés sumákmosolyát, amivel is varázsolta az óvónéniket.  Milán bezzeg végigcsicseregte az egész látogatást, bőszen válaszolgatott Marci helyett, elmondta a véleményét, később szinkronizálta Marcit. Végül Marci is feloldódott, és már fecsegett Éva nénivel, aranyos volt, az óvónénik meg szuperül értették, hogy mit mond. 

Nem voltak sokáig, egy negyed órát talán, mentek is tovább. A kapuban Marci már integetéssel és pusziküldéssel búcsúzott. 

Hétfőn folyt. köv., akkor lesz ugyanis a beszoktató játszódélelőtt, aztán keddtől élesben is meglátjuk, hogy milyen is lesz ez a Boróka csoport. Biztos szuper lesz!

Tiszta Oscar

Van az Oscarban, a Silvester Stallone-sban, az a jelenet, amikor Doktor Pull-lal beszédgyakorlat órán van, és nem tudja a Répa, retek, mogyorót elmondani. Dr. Pull viszont zseniális pedagógiai érzékkel bedobja a Rocco a rumos rabló kezdetű versikét, amit elsőre sikerül is visszamondania Stallonénak. Mert ugyebár, "persze, hogy sikerül, ha van értelme a szövegnek". :)

Ez jutott eszembe ma délelőtt, amikor Mátéval írást gyakoroltunk. 

Nem szakadtunk meg a nyáron a gyakorlásban, de így az utolsó héten elkezdtünk kicsit rágyúrni a jövő heti iskolára. Pláne, hogy két napja hatalmas bociszemeket meresztett amikor írott nagy L-t kellett írnia egy feladatban. Hát ő olyat még sosem látott, nem is létezik, a világon sincs. 

Ma olyat játszottunk, hogy végigmegyünk az ábécén, és minden betűvel írunk egy szót, nagy betűvel is, és kicsivel is. Felváltva mondogattuk a szavakat, hogy neki is legyen benne egy  kis öröm. Én a hosszabb, és ékezetekkel tarkított szavakat preferáltam inkább, Máté nyilván az egyszerűbbeket, így került az f betűhöz az általam javasolt fűnyíró helyett a fa. :) De a másik oldalra is volt példa, amikor Máté önszántából írt hosszabbat. 

D-nél.
- Írd le akkor, hogy Dezső.
- Micsoda?
- Dezső.
- Az mi?
- Az egy férfi keresztnév. 
- Azt nem írom le.
- Miért nem?
- Csak.
-???
- Nem tudok olyan D betűt írni.
- Akkor milyet tudsz?
- Olyat, ami a Dibusz Dénesben van.
- Jó, akkor írd azt, hogy Dibusz Dénes.

És szépen le is írta. Mert hát persze, hogy sikerül, ha van értelme a szövegnek :)

Cseszneki vár

Az én fejemben ugyan Csobánc volt, de mivel megint kaptuk egy szép kiadós egész estés esőt, így Csobáncról megint csak lemondtunk, helyette Csesznek várát vettük ezúttal célba. 

Az idő Füreden pont kirándulásra való volt, kicsit napos, kicsit felhős, ezért a meleg pulcsikat szépen otthon is hagytam. No ez hiba volt. Ahogy közeledtünk, úgy lett az idő egyre zordabb, borúsabb, szelesebb. Szerencsére eső nem esett, viszont olyan szél fújt, hogy csak na. Különösen fönt a várban, ahol a fiúk csak úgy bújtak a fal tövébe egy kis melegséget keresve. 

Ettől eltekintve nagyon szuper kis vár, és jól tettük, hogy nem hagytuk ki.

Már a szemközti úton jőve szembetalálja magát az ember, egyszer csak váratlanul egy kanyar után előbukkan a vár. 

A várban felújítási munkálatok folynak, az alsó várat építik, meg a kaput, de ez nem akadályozza a feljutást. A felfelé vezető köves útról felnézve magasodik fölénk a vár. És olyan igazi, nagy, lovagvár, nagyon szuper! A vár és a Vigyázó-torony közötti átjáró miatt nekem nagyon a cseh Pernstejnre emlékeztetett, bár tény, hogy az, sokkal, de sokkal jobb állapotban van, mint ez a vár, de remélhetőleg, ha a munkálatokat tudják tovább folytatni, akkor ez is nagyon jó lesz. Most ez az átjáró, és az a torony, egyáltalán nem látogatható.

Fent várban alaposan körbejártunk a várfalak mentén, mindenhová benéztünk, mindenhonnan kinéztünk, körülöttünk a Bakony lankái zöldelltek ameddig a szem ellát. Egyetlen hiba csak a jéghideg szél volt, ami majd' levitt minket a lábunkról. A fiúk minden kis sarokba bekuporodtak, hogy hátha ott jobb idő van.

Nagyon fúúúúj a széééél!!!!!

Mire körbeértünk a fal mentén a fiúknak teljesen szétfújta a szél a fejüket, és teljesen megzakkantak, csak ugrabugráltak körbe-körbe, szalutáltak, Marci hol az egyiket hol a másikat rángatta jobbra-balra. Nem voltak mondjuk rosszak, a hangjukat is elfújta a szél, úgyhogy még azzal sem zavartak senkit, csak hát...

Lefelé jövet beültünk a vár alatti Lovag Büfébe melegedni.Vicces volt, hogy mindenki, akivel fent találkoztunk, az aztán később ugyanott kötött ki. Sőt néhányukkal aztán később Zircen is összefutottunk. Úgy látszik mások is hasonlóan tervezték a  napjukat, mint mi. :)
Innen tehát Zircre mentünk.

Állatkertes Milánmondta

Krumplipucolás közben beugrott még egy állatkertes sztori.
A pingvinek mellett haladtunk el éppen már visszafelé menet, akik akkorra már kijöttek a medencéjükből, és szép sorban felsorakoztak a parton. Mutatom Milánnak, hogy milyen mókás, ahogy ott állnak egymás mellett.
Mire Ő:
- Biztos a Himnuszhoz álltak sorba!

Veszprémi állatkert

Tavaly előtt már voltunk az állatkertben, de azóta sok fejlesztés és bővítés történt, például jöttek elefántok, amiket Milán a múltkor annyira hiányolt, és hát Marci is nagyobb és érdeklődőbb lett azóta. A fiúk idén voltak a suliból is, és az oviból is a pesti állatkertben, és így pont Marci maradt ki, aki pedig a leginkább célközönség. 

Szóval kedden délelőtt Veszprém felé indultunk. 

Nekem nagyon tetszik ez az állatkert! Az egyik ok, hogy olyan sok féle majom van, és nekem nagy kedvenceim a majmok. Szerintem borzasztó szórakoztatóak és viccesek. A másik, hogy nagyon jól körbejárhatóak az állatok. Most, hogy már nem volt nálunk babakocsi, nem úgy mint legutóbb, most már nem is volt zavaró az a rengeteg fel és le lépcsőzés. Bár pont most nem is annyira kellett föl-le mászkálni, mert nagyon jó állatkertes idő volt. 

Persze a játszóházzal kezdtünk, ami nagyon tetszett nekik, Marci is nagyon bátran mászott a köteleken, a nagyok pedig aranyosan vigyáztak rá. Hagytuk őket egy kicsit, hogy ne legyen hiszti, és most nem is volt bent annyira meleg és büdös, mint legutóbb, és csodával határos módon majdnem első szóra jöttek is, amikor kértük őket, hogy induljunk. Klassz egyébként ez a játszórész, szeretjük az ilyen csüngő-mászó játékokat.

A játszóház után sorra néztük az állatokat, Marcinak minden nagyon tetszett, de jellemző, hogy kacsaúsztatónál időztünk a legtöbbet, de azért csak haladtunk. Azt terveztük, hogy a soron következő vörös vari etetésre odaérünk, de még azt sem tudtuk, hogy pontosan hová kell menni, csak mentünk az orrunk után.

Ő a vörös vari, ha valaki még nem találkozott vele :)

Az idén sikerült a hópárducot is meglesni, igaz csak nagyon messziről, és épp feküdt, szóval nem volt túl látványos, de a múltkor egyáltalán nem láttunk belőle semmit. Az oroszlánok és a tigrisek viszont épp pózolós kedvükben voltak.

Aztán elindultunk fölfelé a szafari park felé, és itt kezdett igazán  nyűgössé válni a társaság, pedig hol volt még a vége.... A gyűrűsfarkú makikat én nagyon imádom, ahogy ugrálnak ágról-ágra, hát azt én el tudnám nézni jó darabig, de mivel épp előtte vettünk egy kürtőskalácsot, amit a makik elöl eldugtunk, a fiúknak viszont csak e körül forgott minden gondolatuk, így nem álltunk ott nagyon sokáig.
A fenti részen az elmúlt két évben nagyon sokat dolgoztak, és jól kibővítették, nagyon klassz lett.  Ezt nem sanszoltuk be, és mire eljutottunk a park legvégébe a fókáig, addigra jól elfáradtunk mindannyian. Marcit már többször kellett ölbe venni, mint nem, de ha épp jött magától, akkor is tolni kellett a biciklin, vagy minden sarkon leült, vagy épp lefeküdt.

A csimpánz is a kedvencünk volt, Milánnál egyébként is téma mostanában az ősember, meg hogy hogy lesz a majomból ember, úgyhogy kapóra jött. Ráadásul nagyon kedves kis majom volt, pont úgy számolt az ujjával, mint ahogy Marcika. :) Majd grimaszkodott és fintorgott a fiúknak.

 Az elefántoknál megpihentünk, a nap is kisütött, a pulóvereket is levettük, az elefántok pedig épp egymással packáztak, és az egyik próbálta vízbe lökni a másikat. Ezt elnéztük egy darabig, a játék is végetért, és az egyik elefánt a medence lépcsőn kezdett el sasszézni. Nagyon mókás volt.

A pingvineknél már hullák voltunk, pedig várt ránk egy visszaút a lenti kapuhoz, mert ott állt az autónk. Nagyon jó lett volna valami kisvonat, vagy egy jeep, ami visszavisz minket, miért is nincs??? Lehet, hogy találtam egy piaci rést? :)

Végül lefelé már nem kínlódtak annyit a fiúk, igaz, nem is álltunk már meg sehol, és vitt lefelé a lejtő.
Ahhoz képest, hogy tényleg Marci jól elfáradt már féltávon, ahhoz képest egész jól sikerült a nap, és jól el is telt az idő, de nagyon klassz volt. Lehet, hogy 2 év múlva megint megyünk, és megnézzük megint. Ki tudja.