Gyulai vár

Az első éjszakánk minden volt, csak pihentető nem. Milán nagyjából egész éjszaka félálomban nyögdécselt, vagy felült és beszélt valamit, vagy mintha sírdogált volna, de aztán visszadőlt és aludt tovább.  Mire kicsit megnyugodott, és elaludt, addigra Marci kezdett el nyugtalankodni, forgolódott, dobálta magát. Aztán egyszer csak reggel lett. Milán nem volt túl jó bőrben, a reggelit csak módjával ette meg, és eléggé odavolt. Reggeli után hazamenetünk, és pihent még egy kicsit. A vár, amit délelőttre terveztünk úgyis csak 10-kor nyitott, volt még idő regenerálódni. Egy kis pótszundi jót is tett neki, mire a várhoz értünk, addigra már szinte jól volt.

A gyulai vár Európa egyetlen épen maradt síkvidéki téglavára. A 14-15. században épült. A török támadások idején ez a vár is előtérbe került a törökök szemében. Míg Szulejmán pasa 1566-ban Szigetvárt ostromolta, addig Gyula ellen Petraf pasa érkezett 32000 emberrel. A várat Kerecsényi László várkapitány csekély számú védőseregével 9 hétig tartotta, majd a várat feladták, de a szabad elvonulást ígérő törökök a megadók többségét lemészárolták. 

Később az 1848-49-es szabadságharcnak szomorú helyszíne lett a vár, a 13 aradi vértanú közül 9-et itt tartottak fogva a kivégzésükig. Fogvatartásuk helyszínét emléktáblák jelzik.

A várban ma egy klassz vármúzeum működik. 

A kapun belépve a vár emeletére érkezünk, így ott kezdtük a termek körbejárását. Az emeleten vannak a lakószobák, a lovagterem, fegyverszoba, kápolna, lent a földszinten pedig a mindenféle műhelyek, fazekasműhely, kovácsműhely, éléstár, és a várbörtön, ahol a kínzás számtalan formáját mutatják be. A kiállított kínzó- és vallatóeszközök mellett grafikákon ábrázolva ott lóg a falon, hogy hogy is nézett ki ez a valóságban. Hát nagyon durva volt! A képeket nézve is eléggé gyomorforgató  volt.

Várbelső. Nyáron a szabadtéri színház helyszíne.

 Lovagterem. A falakon körbe az egykori várurak és várúrnők családi címerei láthatóak.

A várat egy helyi kézműves megépítette gyufaszálakból. A munka 1 évig tartott, és 28600 gyufaszálat vett igénybe saccperkábé. De nagyon jó lett.

 Várbörtön.

 Na hát ilyen, és ehhez hasonló kellemetlenségek voltak kiállítva.

Mikor lent is végeztünk, és már mentünk volna, én legalábbis, akkor a fiúknak beugrott, hogy láttak a portásbácsi mellett egy csigalépcsőt, és hogy azon mindenképpen menjünk fel. Én lemaradtam erről a lépcsőről befelé jövet, de tény, hogy ott volt, igazi, hamisítatlan csigalépcső, a szűk, magasrakanyaradó fajtából, és felvitt egészen a torony legtetejére. Mivel túl keskeny és alacsony volt a lépcső, így Marcit nem tudtuk felvinni, először én mentem a nagyokkal, aztán Feri, ugyancsak a nagyokkal. Nekik nagyon bejött a csigalépcső. :) 

Nagyjából féltávon ki lehetett menni a várfal tetejére, és a kis lőréseken kikukucskálni. Kicsit zavaró volt, hogy csak szűk helyen lehetett kinézni, de ez csak engem zavart a fényképezésben, tekintettel a viharos szélre a fiúk szempontjából még jó is volt, hogy nagyon nem tudtak kihajolni. Tettünk ott fent egy félkört, a fiúk teljesen bezsongtak, és csak jajongtak, hogy elviszi a szél a sapkájukat. Valamiért ezt nagyon viccesnek találták. 

Aztán továbbmentünk a lépcsőn, és felmentünk a toronyba is. Na itt aztán még az előzőnél is jobban fújt a szél. A fiúk itt már nem csináltak semmit, csak bebújtak a szél elöl a sarokba. Én meg gyorsan körbefényképeztem, és már mentünk is le. 

Jó kis vár, nagyon tetszett. 

A vár után már nem volt más dolgunk, csak magunkhoz venni a fürdőcuccunkat és irány a strand!