Focitorna

Talán már említettem, hogy a múlt hét elején kiderült, hogy vasárnap focitorna lesz. Máté teljesen bezsongott, számoltuk a napokat. Úgy csütörtök táján aztán már elkezdtem azon mélázni, hogy vajon hogy fogjuk ezt a focit sikeresen abszolválni, különös tekintettel a reggeli 8.30-as megjelenésre valahol egy világvégi tornateremben, rögvest az óraátállítás után. Szombat este már nagy volt az izgalom, Máténak nem kellett kétszer mondani, hogy nyomás aludni, mert holnap fáradt lesz, és akkor nem fog majd tudni játszani, mi pedig kutattunk az emlékeinkben, hogy vajon a telefonunk az miképp áll át az új időszámításra, magától-e, vagy kell neki némi emberi jóváhagyás. Végül 6-ra húztuk fel az órát, arra számítva, hogy a telefonunk nem önműködő, és hogy a szombat esti reggel 6, az vasárnap reggel már 7 lesz. Csörgött is az óra könyörtelenül, ki is nyomtuk, és kellett némi utánagondolás, hogy kitaláljuk, hogy akkor most mi van, kell-e kelni, vagy nem, néhányszor összehasonlítottuk az óráinkat, és végül hagytunk még magunknak egy óra pihenőt.

Egy órával később cseppet sem fitten kimásztunk az ágyból. Érdekes, hogy Máténak ilyenkor nem kell hosszasan rimánkodni, hogy ugyan már reggel van, ébresztő, hasadra süt a nap, vár a munka, a munka nemesít, ingyombingyom ki az ágyból, trallalalaaa, és társai, hanem pikkpakk fürgén kipattan a takaró alól, szinte ugyanazzal a lendülettel már a reggelizőasztal mellett ül, és tolja befelé a sonkás szendvicset.

8-as indulást terveztünk. Egy alig 10 perces csúszással el is indultunk, de keine panik, mivel a program eleve csak 9-től kezdődött, csak a gyülekező volt félkor nem volt akkora a para, hogy elkésünk. Mivel mindannyian mentünk, mert én sem akartam kimaradni a buliból, de sok mindent nem tudtunk, hogy mi lesz, és mikor, és meddig, ezért B tervként ott volt, hogy ha Marcinak már elege van, akkor felülünk a buszra, és hazajövünk, majd C tervként egy közeli játszótér felkeresése is megfogalmazódott, de végül egyikre sem kerítettünk sort. 

Érkezés után volt még egy kis tanácstalanság, hogy akkor melyik öltöző, milyen mez, kivel játszunk, hány ember van, satöbbi, majd együttesen levonultunk a tornacsarnokba.

Talán 6 csapat volt. Nekünk volt egy elsős és egy másodikos csapatunk is, de a másodikosok nem lettek végül elegen, így Máté és még két társa abban a csapatban is elő-előfordult, úgyhogy szerintem játszottak vagy 8 meccset, de lehet, hogy többet is, nem számoltam, de tény, hogy ezek a fiúk 3 órát úgy fociztak végig, olyan lelkesedéssel, olyan lendülettel, olyan fáradhatatlanul, hogy tényleg élmény volt őket nézni. Nem csak a mieinket, a többieket is. Még úgy is, hogy szegények össze-vissza csúszkáltak a terem poros padlóján. Pista bá pedig, akit eddig csak látásból és hallomásból ismertem, de közvetlenül nem, hát ő meg egy zord külső mögött arany szív, akiből süt a gyerekbarátság, akinek mindenkihez volt egy bíztató, kedves szava, aki folyton csak dicsérte őket, akinek az ejnyebejnyéje is olyan volt, hogy az ember szíve megolvad, amikor hallja. A gyerekek meg imádják. 

Pihenő

Középkezdés

A jutalom műzlire várva

A Csapat

Nagyon jó kis délelőtt volt, én egy-egy meccset úgy izgultam végig, mintha valódi tétje lenne, szurkoltunk, tapsoltunk, bosszankodtunk, és együtt örültünk. Marci is csak a végefelé lett már problémásabb, (amikor elfogyott az a két zacskó keksz, amit bekészítettem), de végül egy kis sétával, egy kis bordásfalra mászással el lehetett foglalni. Milán is már csak a végére fáradt el, de akkor már tényleg alig volt vissza valami, és mivel ő is kapott jutalom müzlit, (kétszer is) és ő is odaülhetett a nagyok közé, így rém elégedett volt.

Mondanom sem kell, hogy egy nyikkanás nélkül aludtak el mindannyian, amikor hazaértünk :)

Folyt. köv. Állítólag lesz majd tavaszi torna is, de az már kinti pályán, talán műfüvön, és több résztvevővel. Már most várjuk :)

Egy szavam sem lehet

... és nincs is, hiszen múlt hétvégi színház után ez a a hétvége nálam már egy péntek esti adhoc mozival indult, ráadásul az Urániában, ahol még sosem voltam, és hát az valami lenyűgözően szép. Kicsit furán is éreztem magamat ebben a szép milliőben a farmer-garbó kombómban, pedig mások sem voltak puccosak, csak mégis... a büfénél pedig az előttünk álló idősebb házaspár nem pattogatott kukoricát kért nagy kólával, (nem is árultak ilyesmit), hanem egy-egy pohár metaxát. A film (Samba) meg olyan kis lájtos-csajos volt, az Életrevalók fekete pasijával és Jane Eyre-rel, akiről egész végig nem jöttem rá, hogy honnan ismerős, csak itthon esett le, amikor megnéztem a porton. Szóval végül is jó volt, igaz ha én választottam volna csak magamnak, akkor én ezt a dán thrillert választottam volna, de a Holtodiglan után már nem merek én választani a csajoknak filmet. :) 

Attól függetlenül, hogy nekem későn végződött a péntek este, attól a szombat még nálunk ugyanakkor kezdődik. És mivel cipővásárlás volt a terv, ezért ez még pluszban rányomta a bélyegét a napra. Több boltban is voltunk, és nem tudom megmondani, hogy a két gyerekre hány pár cipőt próbáltunk fel, mert rengeteget, és egyszerűen fantasztikus, hogy 27-32-ig mindenféle kombinációban próbáltunk cipőket, és végül vettünk 4 pár cipőt (2 utcai, 2 torna) 4 féle számmal, ráadásul úgy, hogy Máté új tornacipője az itthonlévő kinőttnél kisebb számozású, de nagyobb. Szóval így legyen az ember okos. Közben Marci ugyanúgy próbált, mint a többiek, hol egy rózsaszín gumicsizmában bukkant elő, hol egy kis virágos szandálban, ezek voltak az alsó polcokon, hol egy kis hímzett gyerekbőröndöt húzott maga után, szóval nem volt egyszerű. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy ezek után, miután nagy nehezen végigpróbáltunk számtalan cipőt, és végre mindenki talált magának megfelelőt, akkor nem tudtunk kártyával fizetni, mert akadozott a terminál, készpénzünk meg nem volt 4 cipőnyi. Szóval este vissza kellett menni a cipőkért. 

És még csak eztán tértünk be a sportboltba, hogy nekem válasszunk egy új futócipőt, mert a réginek már annyira kikopott a sarka, hogy hosszút futni már nem nagyon lehetett benne. Várható volt, hogy ez sem lesz az a sima menet, nem is volt az, én is felpróbáltam egy csomó féle fajtát, mire végül sikerült döntenem. Nagyon húzott a szívem a régi Adidasom felé, mert az is nagyon jó volt, szerettem, de nem volt a méretemben, így végül most egy Asics-om lett.  Marci ez idő alatt hol a lábam mellett ordított, hol a kicsivel arrébb lévő padoknál, de mindenképpen szét volt esve.

De a végeredményt tekintve, lett egy új cipőm, ami még bejáratós, de tegnap, amikor egy laza 5-6 kilométerre indultam sikerült benne csúcsot futnom időben, pedig nem is éreztem annyira azt, hogy jól menne a futás, inkább fáradt voltam, mint fitt, és inkább kényszerűségből indultam el futni, mintsem azért, mert vitt a vágy. És mégis. Szóval remélem jól megleszünk együtt az elkövetkező időszakban, és sok-sok kilométerrel leszünk boldogabbak. :) 

Úgyhogy tényleg nem panaszkodhatom :)

Ráadásul a jubileumi 1700-dik bejegyzést olvashattátok :)

A hétvége híre -Update

Nagyon sűrű hétvégénk volt, de mindenek mellett, előtt, történt valami igazán említésre méltó, mégpedig, hogy Marci rákapott a vécébe pisilésre. Tatatadammmmm!

Az úgy volt, hogy szombat reggel, mikor még a szememet is csak félig tudtam kinyitni, de már minden gyerek ébren zsizsegett, akkor Milán elment pisilni, és Marci, ahogy szokta mindig is, vele tartott, majd amikor végzett, akkor elkezdett ő is vetkőzni, és mondta, hogy akkor most ő  oda tütty.  Szépen rá is ült, és borzasztóan büszke volt, amikor sikerül a művelet, és nagyon viccesnek is találta, nem is nagyon akart leszállni. Persze nagyon megdicsértük, összepusziltuk, ő meg csak vigyorgott, mint a vadalma. Aztán a nap folyamán még kétszer megismételte a produkciót, délben és este is. Borzasztóan élvezte :)

És a lelkesedése még a mai napra is kitartott, reggel, mikor mondtam, hogy cseréljünk pelust, ő mondta, hogy akkor menjünk a vécére is, és ez többször is megtörtént. Hogy lesz-e ebből tartósan valami, hogy lesz-e előrelépés a közeljövőben a felé, hogy majd szól is ha kell neki, és nem csak úgy random módon próbálkozik, azt nem tudom, mindenesetre ez most egy olyan előrelépés, amire nem is gondoltam, hogy nyár előtt sor fog kerülni.

Mindenesetre most nagyon örülünk! 

Én meg jókat mosolygok az orrom alatt, amikor eszembe jut, hogy iszkol a vécé felé, amikor kérdezem tőle, hogy menjünk-e :) Csak úgy szedi a kis tappancsait.

És hogy van-e élet a pelusozás után???? Hát ebbe nem is merek belegondolni se. 7 éve és eleddig 3 hónapja van a  háztartásunkban legalább 1 pelusos, voltak olyan hónapok, amikor 2 is volt :) Azok voltak csak az igazán szép idők! Szóval, ha egyszer eljön majd a pelusnélküli idő, az mindenképpen egy új élet kezdete lesz.

Időközben ma délben a nagydolog is belesikerült a nagyfehérbe. Kapkodom a fejem. Most tényleg???? Így egyszerűen??? Ilyen pikkpakk???? Ezt nem akarom elhinni!!!!
Persze szólni még nem szól, azért annyira még nem esszük forrón a kását, de számomra akkor is varázsütésszerű ez a hirtelen előrelépés.
Máténál is valahogy hasonlóképp működött, de az már olyan rég volt, nem nagyon emlékszem rá. Bezzeg, hogy Milánnal mennyit kínlódtam, az még most is élénken él bennem.
Hát nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra:)

Ovis húsvét

Tegnap délután volt az oviban a hagyományos húsvéti készülődés. A gyerekek már a múlt héten is nagy munkában voltak, akár reggel, akár délután volt, mindig volt valami munka a nagyasztalnál, de hogy pontosan mit alkottak, az csak tegnap derült ki, amikor is megvásároltuk a gyerekek munkáit. (ez amolyan burkolt alapítványba való adakozás). Ilyenkor minden csoportnak van egy standja, ahol szépen ki vannak állítva a gyerekek munkái. Hát szebbnél szebbek egyébként, és jó végignézni a szorgos kiskezek munkáin. 

Milánék is kitettek magukért, idén négyfélét is készítettek, ajtódíszt, barikát, tyúkocskát, és hagymahéjjal festettek tojást. A báránynak a bundájához maguk tépkedték és bongyorgatták a gyapjút, ennek egyik reggel a szemtanúja voltam, és borzasztóan élvezték a gyerekek. Biztos így volt ez a korábbi években is, csak akkor nem figyeltem fel rá, hogy milyen sokféle anyaggal dolgoztak a gyerekek, gyapjú, filc, vessző, hajtogattak, ragasztottak, masnit kötöttek, és közben énekeltek és meséltek is mindig valami aktuálisat. pl. a kiskakas gyémánt félkrajcárját. 

Hiába,hogy Mátéért tegnap nem én mentem, mert fél négytől volt meghirdetve a mulatság, mégsem sikerült elég korán odaérnünk Marcival, és Milán már fenn volt az egyik emeleti csoportban. És bár épp előző nap sopánkodott, amikor ugyan elég későn értünk oda érte, de a kis barátja pont aznap még tovább volt, és már-már a gyűjtőcsoport határát súroltuk, szóval Milán sopánkodott, hogy nem igazság, hogy Ákos mehet a gyűjtőcsoportba, ő meg még sosem volt ott, (miért hiszi azt, hogy az valami nagy kaland?) ennek ellenére, amikor tegnap meglátott az ajtóban, csak úgy röpült kifelé. Rég nem csinált már ilyet, általában úgy kell kikönyörögni a szobából, mert mindig benne van épp valamiben. Szóval így teljesüljön Milán minden álma, gyűjtőcsoport pipa :)

Miután magunkhoz vettük Milán alkotásait, a szomszéd terembe vonultunk, ahol mindenféle kézműveskedés zajlott, lehetett mindenfélét csinálni, virágból koszorút fonni, (vagy ajtódíszt?), gyurmából nyuszit, vagy akármit csinálni, de Milán a harmadik helyen cövekelt le, és klasszul kivágott, kidíszített egy repülő papírnyuszit. Közben Marci is ügyködött valamin mellette. 

Aztán a Boróka csoportban csinált egy nyuszibábot, amivel este, mikor hazajöttünk elő is adott egy maga által költött, a három kismalac elemeit is magában hordozó mesét, amiben a farkas szerepét egy dinoszaurusz kapta meg.

Míg Milán a nyuszibábbal ügyködött, én addig feltérképeztem a csoportot, mert ez az a csoport, ahová Marcit szeretném majd adni ősszel (!!!!) Sosem voltam még a Boróka csoportban, de azt tudtam, hogy ez egy viszonylag kicsi szoba, de hát ez még annál is kisebb!Viszont amilyen picike, olyan barátságos, olyan meleg, olyan kuckós, és van benne galéria és egy akvárium, ami Marcinak nagyon bejött. Milánék dadusnénijével jó ideig nézegették a halakat, míg mi dolgoztunk.

A délutánt hagyományosan Szilvi néni táncházával zártuk. Marci egy ideig csak a padon ülve nézte az ovisokat, és csak a végére szánta rá magát, hogy csatlakozzon Milánhoz. Hát olyan tüneményesek voltak :) Ahogy Milán szépen fogta Marci kezét, majd amikor vége lett a zenének, akkor meg megölelték egymást :) Olyan sok szeretet jött belőlük, olyan öröm volt nézni őket!

A puszi :)

Tündéreim kézen fogva :)

Tavaszi

Csak ideért az a várva várt tavasz, no. Végre lekerültek a télikabátok, azon nyomban ki is mostam mindet, nehogy visszavegyük. Marciról persze nem volt könnyű lekönyörögni, ő olyan ragaszkodó típus, nehezen vált, de ha egyszer sikerül ráimádkoznom valamit, akkor utána már gyorsan a szívéhez nő. Most hogy félig meddig tavasziasodtunk, belengettem Ferinek reggel, hogy hétvégén egy giga cipővásárlásra készüljön, mert legalább két gyereknek kell tavaszi cipő, ha szerencsénk van, akkor Marcinak találok még a szekrényben egy pár szétbicikliznivalót, aztán Milánnak nincs udvari focicipője, Máté állítólag kinőtte a tornacipőjét, és én is nagyon szeretnék egy futócipőt, mert a régit már kicsit elnyűttem, és töri a lábam. 

Aztán, ha már így belejöttem a tavasziasításba, akkor keresve sem találtam volna jobb alkalmat arra, hogy levegyem az ajtókról, ablakokról a karácsonyi rajzokat :) Jobb később, mint soha. Most már csak a szekrény tetejéről kell majd levadászni a húsvéti csecsebecséket. 

A fiúk meg telítve vannak programokkal, nem győzöm feljegyezni, hogy kinek mikor mi van, mit kell vinni, fizetni, hányra kell ott lenni. Húsvéti készülődés és mulatság az oviban is és a suliban is, színházba is mennek mind a ketten, csak máskor és másra, az egyiknek lesz nevelés nélküli munkanapja, a másiknak nem, csak össze ne keverjem őket, az egyiknek kér kifújt tojás és egy kemény múlt csütörtökre, a másiknak egy kemény és egy kifújt most péntekre, ide 900 ft, oda 1650, stb... és Marci még nincs sehol. 

Máté vasárnap iskolai focibajnokságra megy. Teljesen be van sózva, ez lesz az első ilyen kalandja, valami iskolák közötti bajnokság, olyan Bozsik-programos.

Tegnap kaptak egy papírt hittanon, hogy most vasárnapra meghívnak minden kis hittanost és családját egy húsvéti gyermek istentiszteletre, ahol a hittanos gyerekek is fognak énekelni. Kérdezem Mátétól, hogy ő is fog-e énekelni a templomban. Mire Ő kicsit felháborodva:

- Én nem fogok énekelni, mondtam is a hittanos néninek, hogy nekem vasárnap focibajnokságom lesz, én nem tudok menni!

Szóval ez most nekünk ki fog maradni. Hogy a focira milyen felállásban fogunk menni, az még erősen képlékeny. Feri természetesen megy, Milán is menni akar, hogy Marci mennyire bírna egy ilyen sokórás rendezvényt, hát az itt a nagy kérdés.De addig majd alszunk még rá párat. 

Ma reggeli napsütéses. És nyílnak a jácintok :)

Hétvégi röpke, vagy röpke hétvége?

Hogy Máté szavával éljek, valóban nem igazságos, hogy a hétvége csak 2 napos! 5 napig várunk rá, tervezzük, hogy majd mi lesz a hétvégén, aztán végre itt van, és sutty... észrevétlenül el is tűnik, és kezdődik minden elölről. 

Szombat délelőtt Milán szülinapi buliba volt hivatalos. 10-től délig tartott a hepöning, amire Milán már olyan fél 8 tájban elkezdett készülni, és sürgetett, hogy gyerünk, induljunk, mert el fogunk késni. Persze nem késtünk el. Szeretem, amikor ilyen alkalmakkor kettesben villamosozunk, mert kicsit be is van zsongva, és csak csacsog, meg fecseg, meg izgul, mintha legalábbis nem ugyanazzal az 5-6 gyerekkel töltene el plusz 2 órát a hétvégéből, akikkel egyébként hétfőtől péntekig egész nap játszik. De mindegy, aranyos nagyon. Mindig ragaszkodik hozzá, hogy ő hozza, az ajándékos szatyrot. A villamostól még kellett egy pár percet gyalogolni, és ő minden házra rámutatott, hogy:

- Ebben a házban lesz a Lego buli?

- Nem, nem ebben!

- Akkor ebben?

- Nem, nem ebben!

- De remélem megnézted a térképen hová kell mennünk! Nehogy eltévedjünk, és elkéssünk!

- Megnéztem, nyugi, nem fogunk eltévedni :)

hát valahogy így.

Aztán itthon gőzölgő bableves várt minket. 

Alvás helyett a nagyok nem tudom mit dolgoztak, én meg elmentem futni. Végre, végre igazi futóidő van, és nem kell duplapulcsi, nem kell sál, sallalala:)  Épp jókor, mert kicsit le is vagyok maradva a felkészülésben. 

Este pedig idejét sem tudom mióta, újra színházba mentem!!!! Bár sokat hezitáltam rajta, mert hát nincs egy rongyom sem, ugyebár, amit felvehetnék, de végül csak rászántam magam, és végül nem bántam meg, dehogy bántam, nagyon jól éreztem magam! 

Gyorsan el is felejtettem, hogy odafelé mennyit zötykölődtem a dugig tömött villamospótló buszon a körúton, és hogy majdnem el is késtem, pedig tényleg nagyon időben időben indultam, olyannyira, hogy a Blahán nem is futottam a magassarkúmban a bentálló buszhoz, sőt a következő tömöttet is nagyvonalúan elengedtem. De hát ki gondolta, hogy ez lesz? Na mindegy. Cserébe mindig történik valami megmosolyogtató, most például velem szemben két lány beszélgetett, szülinapi ajándékon tanakodtak valakinek, mire mondja az egyik:

- De hát milyen már, hogy már nem 1-sel, hanem kettessel fog kezdődni az éveinek a száma!!!! Naaaaagyooooon duuuuurvaaaa!!!!! 

- Húúúúú, tényleg!!!!! Ez de gáz!- mondja a másik. 

Na hát ezen elmorzsoltam egy kis mosolyt a szám sarkában. 

A fiúk addig itthon tartották a frontot. Csokit vacsoráztak, (persze nem, de mindig ezzel etetnek, amikor nem vagyok itthon), és meccset néztek mese helyett. (ez mondjuk így volt), és csak 1 tányért tört össze Marci :)

Vasárnap pedig, hogy, hogy nem, a fiúk focinapot tartottak, igaz, már a szombat is focinap volt, de mifelénk ez nem számít. Máté már kora reggel focimezt húz, és sürgeti a reggelit. Azt mondja nem baj, ha Feri még nincs kész, addig ő előremegy edzeni. Úgyhogy nálunk van délelőtti meccs, meg délutáni meccs, közben pedig edzés van!

Ma pedig már hétfő van, és még Feri is elutazott, úgyhogy volt bennem egy kis para reggel, hogy el fogunk aludni, de szerencsére van egy Marcink, aki mint egy kakukkosóra, úgy ébred fel minden reggel pontban fél 7-kor, így végül nagyon időben odaért mindenki mindenhová :)

De hogy én mennyire várom már a tavaszi szünetet, azt nem is tudom elmondani! :)

Fogadóórán

Tegnap fogadónap volt a suliban. A múltkori pár nap hiányzás után kicsit nehezen rázódtunk vissza a hétköznapokba. Bár javarészt bepótoltunk mindent, mégis folyamatosan volt bennem a múlt héten egy kis rossz érzés, hogy talán mégis gyakorolni kellene még egy kicsit, hogy olvasni kéne esténként, mert mégiscsak kihagyott Máté majdnem egy hetet, a múlt hétről meg nem sok infóm volt, mert alig hordott haza valami könyvet, mert azt mondta megcsinálta a házit. 

Szóval nem sok képem volt arról, hogy az elmúlt napokban hogy szerepel, nincs-e lemaradva. 

Fél 6 körül érkeztem, és meglepő módon csak egy anyuka ült éppen a teremben. Ahogy sebtiben körbenéztem az asztalok javarészén még ott figyeltek a gyerekek mappái, ami azt jelentette, hogy előtte sem voltak még túl sokan. 

Márti néni rögtön le is csapott rám, hogy váltsunk pár szót. Hát akkor átfutott rajtam, hogy vajon miről is akar majd ilyen nagy lendülettel beszélni, de végül semmi nagyon gáz dolgot nem mondott, csak amit már korábban, is, hogy Máté magaviselete enyhén szólva is csapongó, és villámcsapásként vált át a csendes kisfiúból dühöngő őrültté. Ezt a szót nem ő használta, ezt én mondom, mert pontosan tudom miről beszél. Igen, Máté ilyen. Amikor fáradt, amikor elege van, akkor hajlamos úgy viselkedni mint aki nem teljesen normális. De aztán helyrebillen minden, és no para. Nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni, gondolom, hogy délutánra már teljesen odavan, és nem nagyon tudja másképp kiadni magából a fáradt gőzt, csak úgy, ha kicsit elveszti a fejét. Ezt leszámítva meg volt vele elégedve. 

Angéla nénivel végignéztük a félév óta kapott jegyeket. Angéla néni nagyon meg volt vele elégedve.  Írásból is most már teljesen oké, többnyire jólmegfelelteket kap, meg kiválókat. Olvasásilag is rendben van, és külön jó Máténak, hogy a rajzos feladatok lassan kikopnak az olvasásfelmérőkből. :) Szóval nem volt rá panasz. Hacsak az nem, hogy örülne, ha kicsit aktívabb lenne órán, bár azt is említette, hogy ezen a téren is érez pozitív változást az évkezdéshez képest. Közben meg egy csomószor elmondta, hogy milyen aranyos, és kedves gyerek. 

Magam részéről pedig az fogott meg nagyon, és ezen azóta is töprengek, hogy egy fél mondattal azt mondta A. néni, amikor kérdeztem tőle, hogy mit tudunk mi tenni otthon, hogy Mátéból kihozzuk azt a pluszt, ami a tanítónéni szerint is benne van, de még lapul valahol, akkor azt mondta, hogy ne csináljunk semmit, hogy látszik, hogy nagyon szeretjük itthon Mátét, hogy sokat foglalkozunk vele, törődünk vele, és hogy ne csináljunk semmit másként mint eddig, mert ennek a szeretetnek, törődének végül meg lesz a gyümölcse. 

És bár én sokszor érzem úgy, hogy több időt kellene vele tölteni, (ez egyébként Milánra is igaz, vele szemben is mindig lelkiismeret furdalásom van), de hát nemigen van olyan része a napjainknak, amikor tisztán ki lehetne szakítani bármennyi Mátéidőt. Ezen majd még gondolkodom kicsit.

Mindenesetre azért simogatta a lelkemet ez a megállapítás. :)

Március 15.

Idén nagyon megfogalmazódott bennem, hogy jövőre ha egy mód van rá, akkor nem a fővárosunkban töltjük az ünnepet. Be is írom a naptárba piros betűkkel, hogy el ne felejtsem! 

Ugyanis hiába a sok jól hangzó gyerekprogram a Várban, ha oda feljutni lehetetlenség a város másik végéből és még tömeg is van. Leírva olyan szép, hogy ilyen meg olyan kézműveskedés, meg bemutató, de nekünk ahhoz nincs elég türelmünk, hogy kivárjunk egy kilométeres sort csak azért, hogy csináljunk papírból egy kokárdát, vagy hogy megsimogassunk egy lovat. Tavaly voltunk fent a várban, hát az valami elképesztően szörnyű volt! Idén eszünkbe sem jutott felmenni. 

Viszont Milánék nagyon  készültek az ünnepre. Készítettek papírkardot, a lányok pirosfehérzöld pártát,  festettek kokárdát, csináltak zászlót, és mindenféle katonadalokat fújtak egész héten.

Péntek reggel a tornaórán is huszárosat játszottak, mindenki vitte a kis kardját, a lányok pártában, és úgy masíroztak le énekelve a tornaterembe :)

Nincs szebb a virágnál,
szép szál katonánál,
libegő, lebegő
zászló lobogásnál.

Jön már, jön a század!
Nézd a katonákat!
Fegyverük, vaskezük
védik a hazánkat.

Torna után pedig elbuszoztak a szomszéd kerületbe, ahol van egy 48-as emlékmű, és leszúrták a zászlóikat. Szerintem még a Talpramagyart is elszavalhatták, mert ha nem is az egészet, de Milán sok sort tud belőle, és fel is csillant a szeme, amikor meghallotta valahol, hogy ő ezt ismeri. 

Szóval ilyen előzményekkel, mikor Milán megkérdezte, hogy:

- Elmegyünk majd hétvégén valamilyen szabadságharcra?

akkor én nemigen tudtam neki nemet mondani.

És ha szabadságharcra nem is mentünk el, (de majdnem), azért célba vettük, hogy megnézzük a huszárokat meg a rezesbandát, amint átvonulnak a zászlófelvonásról az Múzeumkertbe. 

Csakhogy, mire odaértünk volna, addigra a mi buszunkat már nem engedték az Astoria felé menni, hanem elterelték a körúton. Így viszont csak a Kálvinon tudtunk leszállni, ahol már jó nagy tömeg verődött össze. Eleinte nem túl durvának a dolog, még meg is álltunk, hogy kezdődik-e valami, elvileg 10-től volt műsor, de az már rég elmúlt, és nem volt semmi. Ahogy haladtunk át az embereken, hogy a tömegen túlra kerüljünk, úgy lett egyre forrongóbb a hangulat, végül aztán volt már minden, beszólogatások, kiabálás, verekedés, rendőrök, stb...

Milán meg is kérdezte, amikor a rendőrök elkezdtek egy kiabáló csoportot kiszorítani, mi pedig oldalról vártuk, hogy enyhüljön a hangulat és tudjunk tovább menni, hogy :

- Anya, ez már a szabadságharc?

(hát majdnem)

A másik, hogy pont ma reggel kaptak Apától egy lelkifröccöt, hogy a takarodj szót nem használjuk emberekre, max. a kutyáknak mondjuk, és nem illik, és nem szép, és a többi, erre itt minden oldalról jött a fülünkbe, hogy orbántakarodj. Milán meg is jegyezte:

 - Anya, az a bácsi azt mondta, hogy takarodj! De az csúnya szó, ilyet nem is szabad mondani!

Végül egész gyorsan sikerült elhagynunk a gócpontot, és a Himnuszt már a körúton hallgattunk a villamossíneken állva, a Nemzeti dalt pedig már csak menet közben skándáltuk Milánnal. 

Az Astoriánnál végül csak elcsíptük a huszárokat, aki katonás rendben ácsorogtak az út szélén, várva, hogy majd felmennek a várba. 

Innen a szokásos utunkat tettük meg, Duna part, majd villamosra szálltunk a Parlamentig, a reggel felhúzott nagy zászlót, rohangáltak a fiúk egy kicsit a téren, pancsoltak a vízben, Milán megkérdezte, hgoy Kossuth Lajos meghalt-e már, és Rákóczi?, és Tisza István?, Marci kínlódott, mert gyalog is akart jönni, meg a kocsiban is akart ülni, de mindezt egyszerre. szóval tényleg minden a megszokott módon történt. Közben szépen kisütött a nap, jó volt kint lenni a levegőn, sétálni, nézni a Dunát. 

Végül bekaptunk egy hamburgert, villamosra, majd buszra szálltunk, gyalogoltunk még egy kicsit, és már itthon is voltunk :) 

Nagyon fárasztó délelőtt volt!

Vacsora közben

Ülnek az asztalnál, én pedig paparazzifülelek.

Máté:- Milán, tudod nekem hány gyerekem lesz?
Milán:- Mennyi?
- 4. Két fiú és két lány. Mert az úgy igazságos. ( Ezek szerint érzi, hogy kicsit aránytalanul vagyunk itthon elosztva :) )
- Nekem meg húúúúsz gyerekem lesz!
- Milán! Nem lehet 20 gyereked! Azt tiltja a törvény!
- Jó, akkor kettő lesz! És úgy fogják hívni őket, hogy Kristóf meg Máté.
- Nekem meg úgy fogják, hogy Sanyi, Zoli Ferenc, Kata meg Iza.
.......
- És az én feleségem nagyon szép lesz, és kedves, mert csak annak lehet négy gyereke, aki szép és kedves!
- Az én feleségemet meg úgy fogják hívni, mint anyát, Beatrixnak. -replikázik Milán. 
- És a második gyerekemet úgy szeretném majd kapni, amikor az első már 9 éves lesz.

Eddigre befejezték a vacsorát, és félbeszakadt a beszélgetés :)

Vizilabdameccs

A múlt szombaton pont kifogtuk, hogy  Szentes vízilabdacsapata épp otthon játszott. A KSI ellen. Szombat este 6-kor kezdődött a mérkőzés, ami pont jó időpont, mert még Marcinak sem túl késő. Reméltük, hogy azt az alig 1 órát talán még Marci is kibírja valahogy. 

A szentesi fedett uszodát nem annyira régen építették, de elég régen már ahhoz, hogy mi még nem láttuk belülről csak kívülről. 

A kapuban kisebb sor állt, a körülöttünk állók szófoszlányaiból azt vettük le, hogy ez azért nem szokott jellemző lenni. Valamiért a jegykiadás lassacskán ment, a néni nem volt épp a helyzet magaslatán, de végül csak bejutottunk. 

Pár perce már ment a meccs, de még nem maradtunk le semmiről. Elfoglaltunk egy jónak tűnő helyet, ahonnan jól is láttunk, de mozgásterünk is volt, ez Marci miatt volt inkább fontos. 

A mérkőzés nagyon jó volt, a szentesiek végig nagyon jól játszottak, és rajt-cél győzelmet arattak. A fiúk miatt külön jó volt, hogy nyertünk. 

Az első félidő viszonylag nyugisan telt, figyeltük a meccset, tapsoltunk, örültünk, és Marci is Apa öléből szemlélődött. Ő is lelkesen tapsolt, amikor kellett. 

Nála a második felére fogyott el a türelem, akkor kezdett el sétálgatni, kekszezgetni, iszogatni, és végülis nagy bonyodalom nélkül kihúzta a végéig, nem kellett vele elhagyni a bázist.

13-8 lett a végeredmény.

Minusz négy

Tegnap fürdés közben kiesett Máté negyedik foga. Az alsó jobb 2-es. Nem volt egyszerű megtalálni a fürdővízben, de meglett. A felső metszők is elkezdtek már mozogni.
Hamarosan igazi foghíjasunk lesz :)
Nálunk nincs fogtündér. De egy szép kis piros dobozba gyűjtjük Máté kiesett fogait. Fürdés után még vagy háromszor megnézte a dobozt, hogy megvan-e mind, és már azon morfondírozik, hogy majd a Milán fogait hová fogjuk gyűjteni, hogy össze ne keveredjen az övével. Milán meg alig várja, hogy neki is mozogjon a foga. De hát nem kell arra már olyan sokat várni.

És egy Mátészáj, ugyancsak fürdés közben:

Fürdőkádban vannak Milánnal.
- Megmosdottatok?-kérdezem.
- Még nem!
- Mit csináltatok eddig?
- Beszélgettünk az óriásokról és a végtelen számokról:)

Szarvasi Mini Magyarország

Bármennyire is jó lett volna még maradni, pénteken csomagolnunk kellett. A fiúk úgy kipihenték magukat éjszaka, hogy ők szívesen mentek volna megint a strandra, de hát most csak ennyi jutott. de hogy ne legyen vége ilyen hamar a kalandoknak, hazafelé megálltunk Szarvason, hogy megnézzük az arborétum mellett lévő Mini Magyarország parkot. Réges-régen, a még a gyerekek előtt, már voltunk a szarvasi arborétumban, de akkor még ez a makettpark nem volt mellette. Most, mivel még alig csöppentünk bele a tavaszba, az arborétumba nem akartunk bemenni, se jó idő nem volt, se virágzó fák. De tervbe vettük, hogy majd valamikor azt is  bejárjuk a fiúkkal. 

A makettpark is még téli üzemmódban működött, az dél-kelet Magyarországon még javában dolgoztak a munkások, de a park többi részén is itt-ott hiányzott pár épület, és a vízijárművek, és a vonatok sem közlekedtek még. Szóval az interaktív részéből vajmi keveset tapasztalhattunk csak meg, néhány templomnál működött, hogy gombnyomásra megszólt a mise, vagy a dzsámi müezinje. A honlap szerint áprilistól van igazi szezon, és akkor már minden a helyén lesz, és minden működni is fog.

Mindezektől függetlenül nem bántuk meg, hogy megálltunk, bár sok munka van még, lehetne még vele, néhány épület is felújításra szorul, de gondolom ezeket folyamatosan javítják, szépítik. Látszik azért, hogy sok munka van benne, és remélhetőleg a munka eztán sem fog megállni. Bár tény, hogy nálunk magas a mérce, mert mi voltunk Hollandiában egy ilyen minivilágban, és az nagyon szuperül meg van csinálva, tök profi, igaz ott sokkal nagyobb terület is van erre szánva.

Gyuláról úgy távoztunk, hogy még tettünk egy kört Erkel szülőháza felé. Nem mentünk be, bár én felvetettem, mint lehetőséget, de leszavaztak, így csak kívülről kattintottam néhányat.

Szarvasig minden gyerek szunyókált még egy kicsit. Főleg Milán, akit úgy kellett ébreszteni a parkolóban. De Marci mielőtt elaludt volna lelocsolta magát vízzel, így őt gyorsan még át kellett öltöztetni. Bár napos idő volt, de kellemetlen hideg szél fújt, és végül a ráadott sínadrág, ami a legelérhetőbb volt a csomagtartóban egész jó választás lett. Aztán kiderült, hogy a sapkája is csupa víz. Így végül megkapta a Feri sapkáját, amiben viszont úgy nézett ki mint egy kobold :) Jópofa volt nagyon, bár néha belecsúszott a fejébe, nem tudom akkor kilátott-e alóla, de megigazítani nem nagyon engedte. 

A parkot végülis nagyon élveztük. A fiúk egész sok épületet felismernek már, és még többet is felismertek volna, csak pont hiányzott néhány ismerős,, pl. pont a gyulai vár sem volt a helyéán, meg a szegedi dóm sem, csak a táblájukat tudtuk megnézni, Máté pedig lelkesen olvasgatta a feliratokat. Kicsit hiányolták a vonatokat meg a hajókat, de megígértük nekik, hogy majd legközelebb úgy jövünk, hogy azok is kint legyenek.

Diósgyőri vár

Jáki templom

Kaposvári színház

Kecskeméti Cifra Palota

Remélhetőleg nem áll majd meg itt a fejlesztés, bővülés, és akkor egy igazán klassz hely lesz majd. Így is az egyébként, csak nekem hiányzott pár jellegzetesség, bár mondom, most hiányosak voltak az épületek, de pl. Sopronból semmit sem láttunk, még csak utalást sem rá, hogy van vagy lesz, vagy a 9 lyukú híd, a Balaton partjáról is csak Hévíz volt egyelőre, és nagyon kívánta volna szemem a keszthelyi kastélyt, vagy a szigligeti várat.

Kábé egy órát voltunk, ami az akkori szélviharban elég is volt. Legközelebb majd nyáron jövünk:)

Strandos délután gigacsúszdázással

A vár után visszasétáltunk a panzióhoz, hogy kivegyük a csomagtartóba előre bekészített fürdőcuccot. Marci szunyókált kicsit a babakocsijában út közben, én meg örültem, mert kicsit tartottam attól, hogy mi lesz, hogy hogy nem alszik egész nap semmit. Persze végszükség esetén aludhatna a strandon is, de ismerem már annyira, hogy tudom, hogy inkább szétesik a fáradságtól, semmit elaludjon egy napozóágyon. 

A fürdő a szomszédos Almásy-kastély parkjában helyezkedik el, ami felér egy botanikai kirándulással is, mert több mint 100 féle fa, bokor és cserje díszíti. Ebből most télen/tavasz elején sajnos nem sokat élvezhettünk, nem is voltunk kint a kinti részen egyáltalán, még szétnézni sem, csak a benti medencéket használtuk, de azt kifulladásig.
A gyulai gyógyvíz elsősorban kopásos megbetegedésekre, műtét utáni rehabilitációra, nőgyógyászati problémákra van kiváló hatással.


Ahogy beléptünk a fiúk azzal lendülettel már fenn is voltak a csúszda tetején. Én még kettőt sem pislogtam, ők már a második körre szaladtak. Nem voltak sokan, szinte alig, igaz a fürdőnek ez az Aquapalota része még épp hogy csak kinyitott. Szóval volt helyünk bőven, még annál is több.

Kalózhajós pancsolda

 Jó volt, hogy a kis pancsolót és az úszómedencét kivéve az összes medence egybe volt kapcsolva, vagyis mondhatjuk, hogy egy nagy medence volt az egész strand, csak minden oldalán más-más élményelemek voltak. Élveztük, szerettük, és a gyerekek is, mindent kipróbáltunk, nekem a sodrófolyosó volt a kedvencem, abban annyit nevettünk, hogy csak na. De szaunáztunk, pezsgőfürdőztünk, és a családi gyógymedencében is áztattuk magukat egy kicsit pihenésképpen.

Máté már érkezés után mondogatta, hogy csússzunk le a nagycsúszdán. Kettő volt belőle, egy zöld fényalagút nevezetű, meg egy sárga, amit beülős gumival is lehetett használni. Mind a kettő borzasztó hosszúnak és félelmetesnek tűnt onnan lentről. Én nem nagyon szeretek csúszdázni, mert nem szeretem, hogy a végén belemerülök a vízbe, és Feri sem az a nagy csúszda-fun, de Máté annyira mondta már, hogy végül rábólintottunk, hogy ám legyen. Feri ment fel először Mátéval, majd Milánnal, majd én is mentem velük egy-egy kört. Hát azt az örömöt és lelkesedést, ami Máté arcán és a hangjában volt, amikor először leért, és mesélte, hogy milyen volt, hát azt nemigen tudom leírni, de nagyon ritkán látom ennyire boldognak :) Teljesen fel volt spanolva, annyira aranyos volt. 

Másodjára már nem volt olyan félelmetes, mint elsőre. A zöldön és sárgán is csúsztunk. Aztán egyszer csak, míg mi fent voltunk Milánnal, addig Máté hozzácsapódott egy kisfiúhoz, vagy ő csapódott Mátéhoz, nem tudom, már korábban is csúsztak együtt a kisebb csúszdán, és Feri elengedte őket az úszógumis csúszdán egyedül.

Mikor lefényképeztem a csúszdákat, akkor még nem gondoltam, hogy jelentősége lesz a dolognak. Ezért nincs is benne egész hosszában.

Kép forrása a fürdő facebook oldala

Egy kis uzsonna

Számtalanszor lecsúsztak, majd amikor leállították a sárgát, akkor áttértek a zöldre, és csak csúsztak, csúsztak, végül Milán is becsatlakozott közéjük, miközben mi Marcival a kalózos pancsolóban időztünk. Kihasználta a kínálkozó lehetőséget, mert én nem biztos hogy felengedtem volna egyedül. Mátét sem egyébként, de ha már fenn voltak, akkor már mindegy volt, és hát baromira élvezték. 

Majdnem zárásig koptatták a gatyájukat a csúszdán, úgy kellett őket kiimádkozni a vízből. 

Hulla fáradtan hagytuk el a strandot. Marci a fürdő előtt belefeküdt a babakocsiba, és 1 mp alatt elaludt. Nem is mentünk haza, hanem rögtön mentünk vacsorázni, hogy legyünk túl rajta. Milán a leves után elaludt a széken. 

Kábé 6 órát áztattuk magunkat  a vízben, teljesen rongyosra ázott mindenkinek a keze-lába :) Senkinek nem kellett könyörögni, hogy aludjunk este. Úgy aludtunk, mint a bunda. Másnapra Milán is majdnem teljesen jól lett.