Diósgyőri várban

Hetek óta számtalan helyről lehetett hallani, hogy megújult a Diósgyőri vár, hogy olyan, vgy még olyanabb, mint új korában, és már lehet is látogatni. 

Pont kapóra jött ez az infó, mert már régebben is terveztük, hogy majd egyszer elmegyünk oda a fiúkkal, de mindig elmaradt, a felújításról meg nem is tudtam. Úgyhogy már jó pár hete kitaláltuk, hogy majd a hosszú hétvégén, amikor megyünk haza, akkor majd megnézzük a felújított várat. 

Mondanom sem kell, hogy persze pénteken, amikor belefért az időnkbe a kirándulás, esett az eső. Ózdon még nem esett, amikor elindultunk, bár nem volt szép az ég, de út közben azért elkezdett csöpögni, és ha nem is nagyon, de azért esett. 

Én a várban utoljára jóóóóó régen voltam, először azt gondoltam 15 éve, de inkább 25 az, mint 15, (upsz) még valamikor általános iskolás koromban. Nem is maradt sok emlékem róla, azok is eléggé megkopottak már. 

Marci terv szerint elaludt az autóban, odafelé, úgy kellett felébreszteni, amikor ki kellett szállni a várnál. Éppen jókor érkeztünk, mert voltak ugyan a jegypénztárnál néhányan, de nem volt hosszas sorban állás, gondolom ez az időjárás miatt is volt, meg amiatt is, hogy szinte nyitásra ott voltunk.
Nagy nehezen megvettük a jegyeket, a néninek elromlott a nyomtatója, és nem lehetett kártyával sem fizetni, ami mondjuk negatívum, de végül bejutottunk. Az eső akkor pont kicsit sűrűsödni kezdett, így nem nagyon időztünk a várfalon, pedig biztos klassz lett volna körbemenni, csak gyorsan körbenéztünk, verettünk egy-egy  érmét, és már bent voltunk.

Pénzverde

Petőfit is megihlette a várból látható naplemente (Alkony c. vers)

A várba lépve rögtön találkoztunk páncélos lovagokkal, majd a kis szobákban mindenféle kiállítások voltak, vagy azok későbbi helyei, fazekasműhely, gyógynövényes szoba, vártörténeti kiállítás, ilyesmik, és persze, ami a fiúkat a leginkább érdekelte és foglalkoztatta, volt fegyverkiállítás is. Ahogy az lenni szokott ilyen helyeken ki is próbálhatták a fegyvereket, a kardokat, a pallosokat, a pajzsokat, sisakokat húzhattak a fejükre. Ez örök móka, nem lehet megunni. 

Mire itt végeztünk, akkor pont kezdődött a bemutató, fent a lovagteremben.

A vár egyébként Nagy Lajos uralkodása idején élte a fénykorát (14. század), akkoriban a lovagterem az egyik legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt. A 17. század végétől lakhatatlanná vált,  az állapota egyre csak romlott, és csak a 21. században kezdték el felújítani. A várat két emelet magasságig nem csak konzerválták, hanem újraépítették és rekonstruálták, kivéve a délnyugati tornyot, amelybe egykor villám csapott, és amiatt romos, de ezt meghagyták mementónak. 

A lovagteremben már gyűltek az emberek, hogy mikor, és hogyan lettek ennyien nem is tudom. Később aztán találkoztunk több komplett turistacsoporttal is, szóval a rossz idő ellenére volt azért látogató bőven. 

A teremben még egy középkori zenekar játszott. Így a négy fal közé szorulva egy idő után elég fülsértő volt a dudálás, de amikor messzebbről, még kintről hallottuk a kiszűrődő zenét, akkor egész hangulatos volt. Majd jött két lovag, akik bemutatták a felszerelést, majd tartottak egy kis bemutatót is. Nem volt nagyon túlerőltetve a dolog, de gyereknek azért tetszett. Nekem azért eszembe jutott, hogy hol van ez a sümegi soklovas, sokszereplős klasszikus lovagi tornához képest. A honlap szerint vannak várjátékos napok, vagy lesznek, akkor bizonyára nagyobb felhajtás is van.

 Ekkorra már Marci is magához tért, és csak némi piskótával lehetett maradásra bírni.

A bemutató után pedig felmentünk a toronyba. Nem kellett olyan sokat menni, de a lépcsők elég magasak voltak, így Marcit félútról ölben kellett vinni, de a többiek szépen felmentek a csigalépcsőn. Sajnos itt nem jól időzítettünk, mert a bemutató után egy csomóan megrohamozták a tornyot, mint ahogy mi is, így elég nagy volt a tumultus, és fent is jó sokan voltunk, ami nem lett volna baj, ha egy-két nagyokosnak feltűnt volna, hogy merre megy a tömeg, és nem mindenkivel szembe indult volna el az egyébként is keskeny pallón. Így végül csak egy kört mentem a Nagyokkal, aztán mondtam, hogy inkább induljunk el lefelé, mielőtt baj lesz. 

Az emeleti szinten is körbejártunk, a fiúk beleültek minden székbe, Marci végigtáncolta és énekelte a szobákat, aztán már indultunk is haza. A várfalról pedig az eső miatt el is feledkeztünk. Mint ahogy családi képet sem csináltunk végül, pedig szoktunk.

Végülis egész jó volt, bent nem zavart az eső, mert a vár belülről majdnem körbejárható, csak néha kellett kimenni, és átmenni egy szomszédos szobába. Ha szép idő lett volna nyilván el tudtunk volna még tölteni egy kis időt a vár körül, a várfalon, nézhettük volna még az őszi sárgás hegyeket, de ezt most csak az autóablakon keresztül csodáltuk meg. 

Jó, hogy elmentünk, mert ha elhalasztjuk, akkor lehet megint nem jut eszünkbe évekig. Így legalább azt mondhatjuk, hogy a Diósgyőri vár is pipa :)