Árvizes

A legutóbbi, 2006-os nagy árvíz idején én még javában dolgoztam, és nap mint nap az áradó Duna partján utaztam végig a hévvel, végigkövetve hogyan lesz lépésről lépésre a víz az úr a parton, hogyan vesz maga alá mindent, utat,  sétányt, padot, házakat. Láttuk, hogyan hordják és rakják a homokzsákokat, hogy védjék, ami talán még védhető.  Még ma is emlékszem arra a döbbent, néma csöndre, amikor amikor lépésben végighaladtunk a part mellett, szinte karnyújtásnyira az áradó Dunától. 

Aztán ebédidőben mindig a part menti úton mentünk a menza felé, hogy lássuk, hogy az irodaparkot körülvevő betonfalon meddig ér a víz. Egyre feljebb.

Idén napokig hallottuk a rádióban, tévében, hogy jön az ár, hogy Bécsben már mindent elöntött, hogy nagyobb lesz, mint az eddigi rekord, hogy kellenek homokzsákok, önkéntesek, aztán sajnos kitelepítések, gátszakadások, szivárgások, satöbbi... Mátét rendkívül érdekelte, én pedig megígértem neki, hogy majd elmegyünk és megnézzük a nagy vizet.
Mivel a szombat délutánunkat elmosta az eső, így vasárnap délutánra halasztódott a Dunanézés. Gondolom másoknak is, mert a városban annyi ember volt, mintha valami népünnepély lenne. A parton tolongtak az emberek, átmásztak a korláton, a villamossíneken lavíroztak sörrel a kezükben, és még sorolhatnám. A villamos közben persze járt volna. Komolyan... a felnőtt embereknek sincs ám több eszük, mint a gyerekeknek. A gyerekeknek ha azt mondom, hogy nem szabad átmászni, felállni, belemenni, belenyúlni, akkor nem csinálja. Lehet, hogy megkérdezi százötvenszer, hogy miért nem, de nem csinálja. A felnőtteknek nyilván nem mondta senki, hogy mit lehet, és mit nem. Vagy ők már azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Na mindegy. volt egy kis értetlenkedés Máté részéről, hogy de hát az a néni is odament, az a kislány is belement, akkor hogy is van ez.... de sikerült ezen túllendülni.

A Duna pedig félelmetesen magas volt. És bár annak ellenére, hogy normál időben is jártunk már a Duna-korzón, amikor a rakpart az rakpart volt, a kikötő meg kikötő, Máté hitte is meg nem is, hogy a víz alatt autóút van egyébként, hogy azok a hajók ott messze bent a vízben, azok elvileg a part mellett vannak ám kikötve. Talán az volt a legfurcsább neki, hogy a közlekedési táblák a víz felszínét érintették.

 Van ott egy buszmegálló. Vagyis a teteje még éppen kilátszik.

 A Vigadó téri hajóállomás:

Szerintem nagyon félelmetes volt. El sem merem képzelni, és bele sem merek gondolni abba, hogy milyen, amikor ténylegesen fenyeget az ár, amikor ez az egész már régen nem csak látványosság, hanem igenis katasztrófa. Amikor pakolni kell a zsákokat, védekezni, és imádkozni, hogy ne jöjjön tovább, és bírják a gátak a terhelést.
Budapestnél este tetőzött a Duna, 891 cm-rel. Szép lassan visszavonul, és vele együtt remélhetőleg visszatér a régi kerékvágás is minden otthonba.