Milán 3 és fél

Ha őt kérdezi valaki, hogy hány éves, akkor jó eséllyel még mindig 2-t mond. Ha felhívom rá a figyelmét, hogy igazából már 3 is elmúlt, akkor erről meg az ugrik be neki, hogy mindjárt megy oviba. 

Ha már ovi.... van amikor azt mondja, ő biza nem megy óvodába, aztán mégis inkább menne. Házikó lesz a jele. Ő hóembert szeretett volna, mint Máténak. Hóembert viszont nem lehet választani, de egyébként sem választottam volna azt, de így legalább tiszta ügy volt. 

Még mindig cumival alszik, de tudja, és elfogadta (látszólag), hogy az oviban nem lehet majd cumival aludni. 

Még mindig megvan a nyuszikája. Nem mondom, hogy tiszta, de nem merem már nagyon mosni. Jelenleg 1 fülű. Mármint a nyúl. 

Jó másfél hónapja teljesen szobatiszta, éjjel-nappal pelusmentes. A kezdeti nehézségek után szinte pillanatok alatt hagyta maga mögött a pelenkás létet, és amint ő maga nem kért többet belőle, onnantól kezdve mindent magától a vécébe intéz, bárhol, bármikor, nincsenek semmiféle gátlásai a helyet illetően. Nem úgy nekem, akinek a hideg is fut a hátán, amikor egy-egy helyen Milán kitalálja, hogy neki akkor most rögtön kakilnia kell.

Sokszor ébred közöttünk reggel. Van amikor észrevétlenül csöppen oda Marci és Apa közé negyediknek:)

Máté a példaképe, minden tettét, mozdulatát és véleményét leutánozza.

Marcit imádja. Dédelgeti, puszilgatja, öleli. Néha túlzásba is viszi, de inkább így legyen, mint másként. 

Már nem annyira mesefüggő, mint régebben volt, de azért szívesen megnéz ezt-azt. Kedvence most úgy igazán nincsen, szerintem, mindenevő lett.

Az olvasós mesét viszont nagyon szereti és igényli, de ebből is bármit szívesen hallgat. Jó ideje már mellőzzük az Annapetit.

Majdnem teljesen tud egyedül öltözni, vetkőzni, néha a pólóval, pulcsival gyűlik meg a baja, hogy nem tudja levenni. Na meg a cipőfélékkel, amik legtöbbször kacsalábon kerülnek a lábára.
Ha azt mondom neki, hogy öltözz át!, akkor legtöbbször alsógatyát is cserél. 

Tud egyedül enni, kanállal, villával, ha akar, ha nem akkor képes etetni magát. (gondolom Marcihatás)

Helyzettől függően hol nagynak, hol kicsinek titulálja magát, ez a középső gyerekek átka vagy szerencséje. 

Ha Máté itthon van, akkor a pakolást igyekszik elsumákolni. El is sumákolja. Ha egyedül van, akkor leginkább ömlesztve mindent betol a játékos szekrénybe, mindegy, hogy ruháról, kekszes tányérról, könyvről van szó. 

Imád strandra járni, szeretne már uszodába is járni Mátéval, de a fürdőszobában nem lehet vizes az arca, és a haja sem ha nem feltétlenül muszáj.Érdekes kettősség. 

Ez a fajta kettősség a viselkedésében is jelen van, az édibédi kicsiMilánból észrevétlenül átváltozik ordító sárkánnyá, vagy vinnyogó macskává. Rém idegesítő mindkét variáció, leginkább azért, mert teljesen random módon kapcsol át egyikből a másikba, és sokszor azt sem tudom, hogy akkor épp miért ordít, vonyít, őrjöng toporzékol. Nem is tudom ezeket a  helyzeteket kellő nyugalommal kezelni. A leginkább bejövő megoldás a hiszti elfojtására, ha kilátásba helyezem, hogy ott fogom hagyni ahol éppen van, és majd utánamjön, ha abbahagyta. Vagy a másik tuti módszer a figyelemelterelés, de ehhez az is kell, hogy kommunikációképes állapotban legyen, ami nem mindig van így. Hát majdcsak túlleszünk ezen is, addig pedig igyekszünk minél több figyelmet fordítani rá, minél többet törődni vele, és szeretni, szeretni, szeretni, hiszen benne is olyan sok szeretet van.

Imádom, amikor hazajövök, és kitárt karokkal Anyaaaaa!!!! kiáltással elém fut, és combmagasságban megölel. Ugyanígy fogadja Apát is este, amikor hazaér.

Szeret a konyhában sürgölődni, tenni-venni, hátráltatni, segíteni.

Gyakorlatilag mindenevő, bár minden étkezést a fújjj, ez undorító!!!!! felkiáltással kezd, de azért végül csak megeszi.

Édességet, nassolnivalót, rágcsit  bármennyit meg tudna viszont enni. De nem ehet bármennyit.

Azt mondja Adrián és Áron a barátja, Krisztike nem, mert ő lány, és különben is kicsi. Azért az uszodában hamar megtalálták a közös hangot, a pocakjukon keresztül. 

Kétkerekű biciklivel söpör, már vagy két hónapja. 

Ügyesen számol. Tízig biztosan.

Mostanában leginkább épít, már nem csak tornyokat, hanem komplett lakóparkot. Aprólegóból is akár. 

Azt 

Kedvenc színe a zöld.

Átszokott az ivójoghurtra, a sima joghurtból pedig csak a citromosat szereti, mint Máté. 

Szereti a meggyszörpöt, kizárólag szívószállal.

Szeret alkotni, a festére bármikor rávehető, rajzolásra nem annyira, de azért azt is szokott. Mostanában inkább "ír", vagyis úgy tesz, mintha írna. Ilyenkor leül a kis műanyag laptop elé, és kiír pl. egy receptet :) 

Jó ideje nem szereti, ha fényképezem. Sajnálatomra. Ezért kerül ki mostanában kevesebb kép róla. (Nem azért mert őt nem akarnám fényképezni)

Pedig huncutul tud ám mosolyogni, és a szemei még mindig hatalmas barnák. 

Tud ám hízelegni is, ilyenkor csak bújik, és azt mondja Anyucikám!!!! 
Relatív későn alszik el, 9 körül, és korán kel, fél 7 körül. Ebéd után viszont giganagyot alszik, akár 3-4  órát is, ha van rá módja.

Folyton énekel, ha nem énekel, akkor dudorászik valamit csak úgy magában. Játék és biciklizés közben is.

Szerintem nagy sármőr lesz. 

Bivalyerős.  Pár év múlva nem szívesen húznék ujjat vele. 

el tudnám képzelni vizilabdásként. 

98 centi körül van, de már 104-es ruhákat is hord.

16 kiló körül mozog, inkább fölötte egy kicsivel, mintsem alatta.

Komplett fogsorú. 

25-ös szandit hord.

Ősszel ovis lesz. Erre nem is találok szavakat. 

Imádjuk! Naná:)

Távcső

Vagy ahogy Milán mondja: kalóznéző :)))

Mióta a kalózbuliban voltak, azóta megy nálunk a kalóztéma, és mivel a távcsövön ment akkor épp a vita, megígértem nekik, hogy majd csinálunk távcsövet vécépapírgurigából. Ennek a napja ma jött el, miután betegséggyanú miatt lemondtam a mára tervezett programot, és volt is kedvük hozzá.

Fejenként 2 gurigát kaptak, amit tetszésük szerint kifestettek. Mikor elkészültek, akkor összetűztem őket tűzőgéppel. A gurigákat, nem a gyerekeket. Fűztünk bele egy spárgát, és már készen is volt a távcső. 

Máté egy hosszú távcsövet is akart, így hát festettek 1-1 papírtörlőgurigát is. Ezt szívárványszínűre festették, csak nem látszik jól a szürkés papíron. Lehet, hogy temperával kellett volna.... most már mindegy. Nekik így is tetszik. Nekem is. 

Palacsintasütés

Szeretjük a palacsintát. A fiúk is szeretik. A lekváros és a kakaós a kedvencük. Nem mondom, hogy sűrűn szoktam sütni, de azért olykor-olykor igen, de leginkább a "ki kell érdemelni" kategóriába sorolnám.

Mivel a héten megint be vagyunk zárva a lakásba, és egy bevásárláson kívül nem voltunk sehol, ez igencsak érezhető a fiúk energiaszintjén. 

De hogy ne legyen olyan unalmas az itthoni élet, gondoltam sütök nekik palacsintát, úgyis van egy csomó meggylekvárunk. 

Sütés közben a fiúk folyton azt kérték, hogy dobjam fel a palacsintát. Fel is dobtam, el is kaptam, a fiúk meg elégedetlenkedtek, hogy miért nem ragad fel a plafonra:)

Pikkpakk elfogyott az összes.

Palacsintasütés közben pedig mindig a Peppa malac ide vágó része jut eszembe. Az egyik  kedvenc részem egyébként, az a legviccesebb, amikor felmennek az emeletre leugrálni a plafonra ragadt palacsintát :)

Lányos - nem lányos

Mint tudjuk, Milán kedvenc színe a zöld. Szokta is ezt hangoztatni, akár illik a szövegkörnyezetbe, akár nem. Mióta Milán kedvence a zöld, azóta természetesen Máténak is ez lett a kedvence. Szerintem csak azért, hogy packázhason Milánnal. Újabban ez az egyik kedvenc szórakozása. Mármint Máténak. Mármint Milán packázása. Mindegy mivel, hosszú percekig bele tudnak menni de igen-de nem, enyém-tiéd vitákba, a lényeg egyszerűen csak az, hogy Milánt kihozza a sodrából, ami mostanában nem olyan nehéz. 

Szóval mindkettőjüknek a kedvence a zöld, ami nem lenne alapból baj. De innentől kezdve mind a ketten csak zöld tányérból-zöld pohárból akarnak inni, és csak azért nem zöld kanállal, mert az műanyag, és az bébis, ahogy Máté mondja. 

Hogy elejét vegyem az enyém-tiéd vitáknak a zöld tányért már elvből elő sem veszem a szekrényből. 1 van csak belőle, olyan ikeás műanyag. Tudom, kéne több, de szerintem mihelyst kettő egyforma lenne, akkor már nem is lenne a zöld a kedvencük, mert úgy már nem buli.

A múltkor a narancssárga és a kék tányér került elő vacsoraosztáskor. Persze ezen is összekaptak, mert Máté rögtön rázendített, hogy övé a kék, mert a narancs az lányos, és innentől fogva Milánnak sem kellett a narancs, pedig egész eddig sosem volt vele baja. 

Próbáltam csitítani őket, és meggyőzni, hogy az a sonkáskenyér ugyanolyan ízű lesz mindkét tányéron, de ez volt  a szemükben az utolsó szempont.

Hiába mondtam nekik, hogy nem lányos a narancssárga, nem hitték el. 

Végül:

Én:- A narancssárga nem lehet lányos, mert akkor a focisták sem vennék fel. Nem igaz, Máté?

Erre felcsillant a szeme, és eszébe is jutott, hogy Ábelnek is van narancs színű focimeze. 

Máté: - Kik játszanak  narancssárgában?

- A hollandok.

Milán: - És kékben?

- Az olaszok.

- És zöldben?

- A Fradi. (jó, tudom, hogy zöld-fehér)

- és citromsárgában?

- A brazilok.

Pillanatok alatt elült a vita, és mindegy is lett hogy kinél melyik tányér van. 

Máté:- És kik játszanak rózsaszínben? (ilyen tányérunk is van)

- Öööö... (gondoltam kéne ide egy jó kis csapat, hogy az a szerencsétlen rózsaszín tányér se árválkodjon a szekrény mélyén, de nem jutott eszembe semmi.) Háátttt.... ööööö.... rózsaszínben nem játszik senki. Az tényleg lányos.

Van ugyebár Milánnak az a szép pink színű kétkerekű bicója, amit Bendééktől kapott. Van rajta egy kis rózsaszín kosárka is az elején, pici virággal díszítve. Amikor mondtam neki, hogy vegyük le azt a kosarat, akkor nem hagyta, mondván, nem, ez így jó, így kapta Bendétől. Kosár maradt. 

Majdnem két hónapja teker egyébként a bringával, és még egyszer sem nyafogott amiatt, hogy lányos. Sőt... Máténak sem jutott eszébe hogy ezzel csesztesse. 

Egyszer elvittük a bicikli szervízbe, mert mindig leesett a lánca. A bácsi hátravitte megszerelni, mi pedig elöl maradtunk és nézegettük a bicikliket. Volt ott mindenféle, új, használt, kicsi, nagy. Milán észrevett egy kéket, és mondta hogy az olyan mint Mátéé. Helyeseltem. Hasonló volt. 

Aztán a mellette lévő hercegnős bugyirózsaszínre mutatott, és mint aki a sátántól menekül elkezdett fujjogni, hogy:

- Fúúúúújjjjj, ez lányos!!!! Ez a királylányos ez nagyon lányos!

- Igen, ez kislányoknak való.- mondtam.

De csak piszkálta a csőrömet a kíváncsiság, és megkérdeztem tőle:

- És a te biciklid nem lányos, Milán?

- Nem, az nem  lányos! Azt Bendétől kaptam! 

Jaaaa, hogy csak ez számít:)

Marcika megkeresztelődött

Mikor pár hete időpontot egyeztettünk, akkor még azon járt az agyunk, hogy reméljük, hogy addigra jó idő lesz. Aztán a múlt héten már azért szorítottam, hogy ne legyen már majdnem 40 fok. Közben pedig még volt egy parás két hetem, amikor azért szorítottam, hogy csak nehogy bárányhimlős legyen MarciÚr. Végül minden szépen a helyére került, Marcika nem lett bárányhimlős szerencsére, és az időjárással is szerencsénk lett, igaz vasárnap még meleg volt, de már nem annyira, az eső meg még nem ért ide.

Így hát semmi akadálya nem volt, hogy vasárnap reggel mindenki ünneplősbe öltözzön. Ilyenkor azért át szokott futni az agyamon, hogy még szerencse, hogy nem lányaim vannak, mert ha a fiúk ennyit variálnak, akkor mi lehet egy lányos háznál ilyen alkalmakkor :) Én  legalább a frizuracsinálást megúszom :-D De az egyiknek nem jó ez az ing, a másiknak nem jó ez a cipő, satöbbi, satöbbi, egyedül talán Marci volt, aki csak némán tűrt, nem is értette, hogy mi ez a felhajtás.

Máté a fekete nadrág-fehér ing kollekcióját még megfejelte egy zakóval is, amiről semmiképp sem lehetett lebeszélni. Erre persze Milán kiakadt, hogy neki nincs zakója, áhhhhh.... végül megelégedett egy mellénnyel. De azt a boldogságot azért látni kellett volna, ami kiült Máté arcára, amikor végre felvehette a régáhított zakóját :) Azt mondjuk kicsit sérelmezte, hogy nem kapott lakkcipőt.

Marcikának persze elég volt az a 10 perc a templomig, hogy elaludjon, és egész addig édesen szuszmákolt, amíg el nem jött az ő ideje, és ekkor mindenképpen ki kellett őt venni a babakocsijából. Szerencsére nem bal lábbal ébredt, így nem volt sírás, csak meglepődés, hogy most meg mi van, és egyáltalán hová kerültem, és csak tekergette a kicsi nyakát jobbra-balra, felderítette a terepet. Még azt sem kommentálta, amikor meglocsolták vízzel. 

Egy darabig békésen nézelődött, majd egyik kézből a másikba vándorolt, míg végül annyira kinyílt a szája, hogy konkrétan belebeszélt az istentiszteletbe, így jobbnak láttuk, ha kivezetjük a teremből.

A Nagyok pedig a keresztelés után elmentek a gyerek istentiszteletre, ahol külön volt iskolásoknak és óvodásoknak foglalkozás, közös éneklés, valamit mesélt a néni nekik a bibliából, és csináltak gyurmából kis kosárkákat. Máténak állítólag nagyon tetszett a foglalkozás, Milán egyszer kikívánkozott, de aztán csak visszament, és végül neki is jó volt, azt mondja. 

Keresztszülőkkel:

Marcika a nap hátralévő részében is tündibündi volt, vigyorgott mint a tejbetök, cukiskodott, jött-ment, és kivette a részét a társaságból. A vendégség végeztével, délután 4 körül a fiúk lefeküdtek aludni, és minden gyerek akkorát aludt, mint talán még soha. Szinte már ébreszteni kellett őket, hogy lefekvés van :)

Ezen is túlvagyunk. Legközelebb Marciszülinap!

Hétvégi ligetes-kertes Csongorral

avagy Csongor a Nagyvárosban:)

Szombat délután Csongorka érkezett hozzánk vendégségbe, Klárimamával, és hogy ne csak itthon üljenek a fiúk a nagymeleg lakásban, gondoltuk csinálunk egy kis programot, és elmentünk a ligetbe, ahol éppen múzeumok éjszakája/délutánja volt, és traktort lehetett nézni, meg beleülni is lehetett volna, de odaáig már nem jutottunk el, egyrészt mert Csongor még a rácson kívülről sem merte megközelíteni a járgányokat, másrészt a fülünkbe jutott, (összefutottunk Bendéékkel) hogy nagyon sokat kell várni a traktorba üléshez, nagyjából 1 órát, annyi időnk meg nem nagyon volt. Így a traktorokat csak a kordonon kívülről néztük meg, már amennyi látszott belőlük, aztán kicsit még sétáltunk, kacsát néztünk, megfuttattuk a fiúkat. volt ugyan egy kis konflikt, mert Bende bottal kergette Milánt, aki ezt a szívére vette, és ordítva menekült, de Bende nem vette a lapot, hogy akkor ezt abba kéne hagyni. Ezt leszámítva nem volt semmi extra. Csongor szépen beépült a fiúk közé, és hazafelé aranyosan fogták egymás kezét, futóversenyeztek, táncoltak a sörsátorból kihallatszódó zenére.

Tisztes távolságból traktort szemlélünk:

Jövő ilyenkor már Marcika is velük szalad:)

Itthon pedig még a kertben folytatódott a buli. Trambulinoztak, vizipisztolyoztak, teraszon vacsiztak és jó későn kerültek ágyba.

 A három lókötő:

 Vigyorgombóc MarciÚr vacsora közben:)

Szezonnyitó strand

Igaz, már jó 1 hete benne vagyunk a nyári hőségben, de csak csütörtökre sikerült összeszervezni a bandát egy közös strandolásra, mondván több felnőtt, több gyerek, valaki mindig lesz aki figyeljen a skacokra. Végül 6 felnőtt ( 4 anyuka, 1 apuka, 1 szingli barátnő) és 8 gyerek ( 4 csiribiris és 4 kistesó) felállásban csobbantunk az uszoda kinti strandmedencéjében tegnap délután.

És milyen jól döntöttünk, hogy ide jöttünk, és nem a közeli kis strandra, mert mint utólag megtudtuk ott egy gombostűt sem lehetett volna leejteni annyian voltak (mivel több felkapott nagyobb strand még mindig be van zárva az árvíz miatt), itt viszont majdhogynem saját medencénk volt, annyira nem volt rajtunk kívül senki. A medence túlsó felében valamilyen táborozó gyerekek voltak ugyan, de ők le voltak választva, így nem keveredtek a mieinkkel. Tök jó volt!

A gyerekek nagyon élvezték.Mivel fokozatosan mélyülő medence volt, így minden korosztály megtalálta a maga optimális vízmélységét, a kicsik is, és a nagyok is.Labdáztak, vizipisztolyoztak, vizet hordtak vödörben A-ból B-be, vetődtek, ugrottak, húzták egymást az úszógumival, vagy húzatták magukat. 

Marci, mint legkisebb, egy rövidke lábáztatás és pelusbevizezés után pedig aludt egy nagyot, és csak akkor ébredt fel, amikor már készülni kellett haza. És ez az alvásmennyiség elég is volt neki úgy hajnali 3-ig, mert legközelebb csak akkor sikerült újra elaludnia, addig kínlódott, forgolódott, fetrengett az ágyban, és halálra bosszantott, hogy  nem hagy aludni. A Nagyok bezzeg két pislogás között észrevétlenül elaludtak, pedig állításuk szerint nem voltak még álmosak :)

Nagypályás foci

Amióta B. szülinapján voltunk, azon az emlékezetesen, amelyiken Milán is megtanult kétkeréken biciklizni, azóta folyton felhozzák a fiúk, hogy mikor megyünk megint a nagypályára focizni. 

Úgyhogy egyeztettünk B-ékkel, és szerda délután újra birtokba vették a skacok a nagy focipályát.

Milán mondjuk nagyjából csak ránézett a focilabdára, a lába szerintem egyszer sem érte a bőrt, vagy bicajozott, vagy valamit szállítmányozott a traktorral, de azért focimezben jött, amibe jól bele lehet izzadni focizás nélkül is.

Ábel és Máté aztán fociztak egy jót, próbáltam róluk képet csinálni, mert Máté megkért, hogy fényképezzem le, ahogy fociznak, de ahhoz, hogy látszódjon hogy ők most felnőttpályán játszanak nem lehetett zoomolni, így viszont eléggé elvesznek a fűben, és csak két kis pötty látszik belőlük. A fehér pötty Máté :)

Aztán mindenki elvonult a bokrok mögé, és valami dzsungelharcosat játszottak, meg játéktüzet gyújtottak, és végül úgy kerültek elő, hogy a öröm volt rájuk nézni, olyan koszosak-feketék voltak. 

A banda:

Marcit leszámítva, egyik fiút sem kellett este altatni :)

Festés

A fiúk nagyon szeretnek festeni. Én meg azt szeretem, amikor ezt a kedvtelésüket a teraszon tudják csinálni :)

A múltkor találkoztam egy jó kis kézzel-lábbal festéses gyűjteménnyel, amit meg is mutattam a skacoknak, akik ki is választották, hogy mit szeretnének megcsinálni. Milán a zsiráfra csapott le, Máté pedig pávát szeretett volna. Meglepődtem, hogy egyik sem akart fekete pókot csinálni, mert a legjobban még mindig a feketével szeretnek pacsmagolni :)

Aztán csináltak még egy-egy tigrist is, közben nagy hangon énekelték, hogy sárga-fekete-sárga-fekete, jön a dzsungel fenegyereke. (Gryllus Vilmos) 
Milán is nagyon ügyesen dolgozott.

Aztán hogy-hogy nem a nagy éneklés közepette ők maguk is tigrisekké változtak. Igazán félelmetesek voltak, ahogy vicsorogtak egymásra, rám és Marcira. Marci nem is igen tudta hová tenni a dolgot. Nem értette, mi történhetett a tesóival?

Egy élmény volt őket este tisztára sikálni :)

Életképek

Nyári szünet van. Úgy tűnik az agyamban is, mert kipárolgott az ihlet a fejemből. Hiába, itt a nyár, hőség van kint is, bent is. a fejemben pedig nem állnak össze épkézláb mondatok, pedig lenne miről írni, hiszen minden nap van valami.  

Marci kedvenc helye a teraszajtó előtt. Mióta kánikula van még inkább a hideg konyhakövet részesíti előnyben. Eléggé odavan szegénykém a melegtől, pedig Ő az egyetlen nyári gyerek a családban... ezek szerint nincs összefüggés.

Minden gyerek kábelmániás, Marci is. Miután beleuntam, hogy folyton az elosztóból rángatja ki a kábeleket megkerestem neki a tesók által már jólbejáratott egeret. Imádja :) Nem csak rágni szereti, hanem a zsinórját a szájába fogva száguld végig a lakáson, csak úgy lobog utána az egér.

Kerti piknik-foci-fűszedés. Rendszeres napi program.

Az elmaradhatatlan focimez. Hétfőn turkálóban voltam a fiúkkal, és focinadrágon és ingen kívül nem sok minden mást vettünk.

Mondom, hogy a kedvenc helye:) Pláne, hogy innen jól elérhető a szelektív papír, amit jól szét lehet rámolni, és  a cipőspolcról is remekül le lehet pakolni.  Marcikánaán.

És hát persze hogy bicikli, bicikli, és megint csak bicikli. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Megint voltunk ligetben biciklivel, már meg sem kottyan nekik az a 7-8 kilométer oda-vissza, simán letekerik.

Valahogy így telnek a szünidei napok. Barátok, buli, fanta, meggyszörp, saját főzésű, istenifinom :)