Együtt játszanak

Mióta elkezdődött az ovi most volt először olyan (szerencsére), hogy Máté huzamosabb ideig nem volt oviban, (4 nap+ 2 nap hétvége), mert beteg volt. Betegnek lenni persze nem jó, de szerencsére mindig csak a betegség első napja a húzós-kínlódós, utána már szinte tünetmentesen éljük meg itthon a lábadozás napjait.

Érdekes, hogy néhány itthon töltött nap elég volt ahhoz, hogy a vadóc. minden hülyeséget magába szívó majd itthon durvuló ovis nagyfiam visszaváltozzon azzá a bújós, gyermeklelkű, simulékony kicsi fiúvá, akit én az ÉNFIAMnak hívok.

Szóval aranyos volt nagyon:)

De ami nagy újdonság volt, vagy legalábbis most kaptam nagyobb dózist belőle az az volt, hogy már nem egymás mellett játszanak, neadjisten zavarják egymás köreit, hanem  EGYÜTT játszanak. Hosszasan, és leginkább egyetértésben. És ez olyan jó!!!!!

Gondolom az is közrejátszik a dologban, hogy Máténak az oviban kevés lehetősége van egyedül játszani, meg miért is kellene, hisz nem azért van ott. Így viszont hozzászokott a közös játékhoz és már itthon is igényli a társaságot.

És hogy miket játszottak?

- ledobálják az összes díszpárnát a kanapéról és arra ugrálnak, közben valami harci dalt énekelnek halandzsanyelven.

- a párnákból bunkert építenek.

- vagy az ágy és az asztal közötti 1 méteres lyukba házat építenek Wendy-nek. (Bob mesterben van egy ilyen rész). Ezzel egy egész délelőtt is elvannak. Majd beköltöznek Wendy házába. Szigorúan nyúl nélkül, mert Máté szerint Wendy házába nem mehetnek be nyulak. Milán elfogadta, és kint hagyta a nyulát:) És képesek ott ücsörögni hosszú percekig, ha beviszik magukkal a kölesbogyós-piskótás tányérkájukat akkor még annál is tovább.

- vagy az asztalt kell letakarni pléddel, és az a kutyaház, ők pedig a kutyák, akik veszedelmesen ugatnak, ha valaki, jelen esetben én, közelít a portájuk felé. Ilyenkor a kölesbogyót is úgy eszik ki a tálból, mintha tényleg kutyák lennének, azaz fölé hajolnak, és szájjal kilefetyelik.

- vagy nagy tornyot építenek a kockákból. Vagy garázst. Aztán előveszik maz összes autót amit csak találnak a kicsitől a nagyig, és beparkolnak. Majd ki. És az autókkal elmennek a boltba. Meg Olaszországba. Na ez egy hosszú út, úgyhogy ezt egész sokáig játszák. Ha rájuk esteledik, akkor az éjszakát Wendy házában töltik.

- vagy egymás mögé teszik a székeket és vonatoznak. Általában Máté a mozdonyvezető, Milán meg az utas. Neki olykor le kell szállnia, mert Máté szerint megérkezett. De az is előfordul, hogy Milán idő előtt szeretne kiszállni, de nem lehet mert még nem ért be a vonat az állomásra.

- vagy mesét olvasunk. Én ezt szeretem a legjobban, mert ilyenkor két oldalról a vállamra hajtják a buksijukat és úgy hallgatják a mesét.

- vagy Máté felnőttet (leginkább Apát) játszik, és ilyenkor úgy gondoskodik Milánról, mint a nagyok. Ilyeneket mond neki:

Várjál Milcsike, majd én segítek!

Héééé, kacsalábra vetted!!!! hát nem látod????

vagy amikor eteti:- hamm, hamm. Nyisd ki a szádat! Muszáj ebédelni Milán, különben  nem nősz nagyra.

vagy:

Milááááán!!!! Te bekakiltáááál!!!!!

Szóval nagyon aranyosak:))) Nekem meg összeszorul a szívem, hogy már milyen nagyok. Pláne, hogy a napokban régebbi képeket nézegettem, rendezgettem, és azokon még Máté is OLYAN kicsi volt, most meg..... de közben meg jó érzés is, hogy már mind a ketten olyan okosak, hogy szinte mindent meg lehet velük beszélni, és hogy most már ők ketten is meg tudják érteni/értetni magukat a másikkal.

Szerintem jól kijönnek egymással.

Matyi mondta

Sétáltunk valamelyik nap hazafelé az oviból. Ilyenkor nyilván arról beszélgetünk, hogy mi történt az oviban, mit meséltek, tanultak-e új verset, ilyesmik. Egyszer csak Máté felkiált:

- Képzeld el Anya, hogy a jég is vízből van!!!!

- Igen- mondtam én, a számomra nyilvánvaló tényre.

- Te ezt tudtad?????- vont kérdőre szemrehányóan.

Hát egész véletlenül ezt épp tudtam.

Aztán tegnap mikor kamillateával gőzöltünk gyorsan átbeszéltük, hogy a gőz is vízből van, (bár Máté szerint az kamillateából), nehogy ezt az infót is mástól kelljen megtudnia.

Reggeli öltözködéskor egy szál hupikék törpikés alsógatyában toporog a szoba közepén.

-Anya, anya!!!! Nagyon fázom!!!!

Kis szünet után hozzáteszi:

- És a szárnyacskám is elázott:) (idézet Bogyó és Babóca Áfonyaszedés c. meséjéből)

- Anya, majd én is téged veszlek feleségül! Jó?

Mesét néznek Milánnal. Milán lelkesen mondja, hogy agó, agó, ami nála autót jelent.

A következő párbeszédet hallom a konyhából.

Máté: - Az autó Milán.

Milán:- Agó, agó. -mondja helyeslően. Nem érti Mátét, hiszen ő is ezt mondja.

Máté:- Nem agó, AUTÓÓÓ. Úgy mondjuk A-U-T-Ó. AUTÓ. Érted?

Milán: Mond valami Augó-szerűt.

Máté:- Na most jó volt. ügyes vagy.

Orrszívó-porszívózni kellene Milánt, de borzasztóan ellenáll, és egyedül nehezen boldogulok. Máté készségesen ajánlkozik, hogy segít. Így is tesz, az ő feladata, hogy szorítsa a csőbe a szívót, mert kicsúszik amikor harcolok Milánnal. Milán torkaszakadtából üvölt, kábé mintha a bőrét nyúznám le rétegenként. Máté nyugtatgatni próbálja:

- Nincs semmi baj Milánka, anya csak jót akar neked, tudod! Fogsz kapni levegőt!- és szabad kezével simogatni próbálja az üvöltő magát c-betűbe feszítő Milánt.

Milánt persze nem hatja meg a vígasztalás, ugyanúgy ordít.... sőt... még nagyon hangerőre kapcsol.

Hételejei Városliget

Még kedden volt, amikor háromnapi hideg élelemmel és váltásruhával és biciklikkel felszerelkezve indultunk Mátéért az oviba, és onnan egyenesen a Városligetbe mentünk. egyrészt azért, mert Máté jó ideje nyaggatott már hogy menjünk Állatkertbe, de a rossz idő beköszöntével szépen csendesen lejárt a bérletünk, meg októberben már egyébként is csak 5ig van nyitva, ami elég korán van, figyelembe véve, hogy 4 körül szabadulunk ki az oviból. Szóval állatkert sztorno, de megígértem neki, hogy majd  a Ligetbe azért elmegyünk, mihelyst nem fúj fagyos szél. És kedden nem fújt, úgyhogy mentünk.

Nem mondom.... arról azért könyvet lehetne írni, hogy miképpen is lehet boldogulni a mivárosunkban 2 darab 4 év alattival, egy babakocsival, egy kismotorral, egy futóbiciklivel, és egy hátizsákkal, no meg magammal, de nem teszem, a lényeg, hogy épségben és relatív gyorsan ott voltunk, és a fiúk már szaggathatták is fel az aszfaltot.

Aztán mikor elfáradtak, megunták, akkor bottal harcoltak (szeretem az óvodát:), meg levarázsolták a réten önfeledten szaladgáló kutyákat. Szegények ebből mit sem sejtettek. Milcsi meg annyi faágat gyűjtött, mintha legalábbis azzal fűtenénk itthon, de nem.

Jó nagyot sétáltunk és élveztük a meleg őszi napsütést. Közben megbeszéltük Mátéval a japán turisták fotózási szokásait, (merthogy lefényképezte az egyik, és ő észrevette, és nem értette), a hajléktalankérdést, a kacsák telelési szokásait, és hazafelé  még a cukrászdába is bementünk, mert a ligetben már nincs ilyenkor perecárus.

Jó lenne még pár ilyen hűvöskés de napsütéses nap. Valahogy most nincs hangultom a szemöldökmegfagyasztós hideghez.És ilyenkor olyan szép színes a természet!!!

Így alszik...

...  délelőtt fél 10-kor az a majdnem kétéves kisfiú, aki hajnali fél 6-kor huncutul vigyorog ki a cumija mögül, és deje anya kakaó, avagy kérem a kakaómat, felkiáltásokkal szó szerint kirángat az ágyból. Majd kakaójával a kezében, ami igazából csak sima tej, de ő kakaónak hívja, letelepszik a tévénéző szőnyegére, és megnézi a jólmegérdemelt kisvakondját, vagy süsüjét, vagy bogyó és babócáját, és tulajdonképpen már 8-kor is visszatudna aludni, csak akkor még el kell vinni az ovist az oviba, így szerencsétlennek csak fél 10-kor van újra lehetősége végelgyengülni.

 

És nem is lenne ez nagy baj, ha nem horpasztana délig-fél 1-ig, mert így ébredés és ebéd után hát persze hogy nem álmos, ellenben nem bírja végig a napot nyűglődés nélkül, mert 6-kor persze hogy már aludna. Csakhogy ekkor jövök én a képbe, mint gonoszanya, és 6-kor már nem hagyom aludni jusztse. Nem hiányzik nekem egy hajnal 4-es kelés. Nem ám!!!!

Most az óraátállításban van minden reményem, hogy majd jófelé fogja eltolni az ébredést. Már a fél 7 is OLYAN JÓ LENNE!!!!!

Roller

Máté régi álma teljesült a múlt héten, amikor csütörtökön pakkot kapott Klári mamától, benne a régáhított ROLLER.

Nagy izgalommal bontották ki Milánnal közösen, hiába no, a papírcsomagolásnak még mindig nagy sikere van:)

Már alig várta, hogy kipróbálhassa, de arra 2 teljes napot kellett várnia, míg végül szombaton végre járgányra pattanhatott, és hajthatta, hajthatta, hajthatta....

A futóbiciklinek köszönhetően már nem újdonság neki a kétkerekezés, simán meg tudja lökni, és menni vele láb nélkül. Szerintem nagyon ügyes:) És jókor jött ez a roller, mert már épp kezdtem frászt kapni attól, hogy ilyen hidegben ücsörög a biciklin-motoron. A rollert szerencsés esetben még tudjuk néhány hétig hajtani:)

És persze éjjel-nappal szavalja Bartos Erika négysorosát:

Roller fut az utcán,

Megakad a buckán,

Leesik a csemete,

Koszos lesz a tenyere.

Mesenap

Hétvégén Máté kicsit gyengélkedett, így tegnap nem volt oviban, hanem itthon lógattuk a lábunkat hármasban és mivel olyan vacak idő volt, hogy semmihez sem volt kedvünk, maratoni mesenapot tartottunk, melynek keretében az összes kedvencet végignéztük szerintem. Eleinte voltak nézeteltérések hogy mikor mit nézzünk, de a nap végére egészen belejöttek az egy mesét Máté választ egy mesét Milán. Így aztán néztünk Kisvakondot, Süsüt, Bogyó és Babócát, Dumbót, Bob mestert, Kockásfülű nyulat, Vukkot, persze közben-közben azért tartottunk szünetet is, amikor ettünk meg aludtunk, meg egy kicsit mást is játszottak a fiúk. Délután pedig kukoricát pattogtattunk, és a kanapéra kuporodtunk.

Kár, hogy ilyen nyugis kanapénfekvős-mesenézős napot csak akkor lehet tartani, amikor valamelyik gyerek beteg, vagy beteg lesz, egyébként inkább a szedjük szét a házat variáció szokott létezni, ami az újabban szokásos 5-fél6-os ébredés után elég fárasztó tud lenni.

Nem tudom miért van, hogy egy ideje elég rossz éjszakákat élünk meg, valamelyik gyerek biztos, hogy többször is megébred, egyik a cumiját keresi, másik inni kér, vagy csak meg kell őket simizni, szóval tulajdonképpen semmi komoly, de mégicsak másfél óránként ki kell másznom az ágy melegéből, és ez nem esik már olyan jól. elszoktam én már az ilyenfajta terhelésektől, hála Milánnak, aki viszonylag hamar egész jó alvó lett. Na de mindegy, majd elmúlik, majd alakul. Mint mindig.

Hajvágás

Jó néhány napja-hete tolódik Milán második hajvágása, de tegnap végre időben eszünkbe jutott, azaz még fürdés előtt, és Milán sem volt extra fáradt, úgyhogy nekiestünk, és varázsoltunk neki, leginkább Feri, egy igazi nagyfiús frizurát.

Milán borzasztó aranyos volt, igaz, végignézett már pár ilyen hajvágást, és mindig nagyon irigykedett Maytira, amikor az ő haját vágtuk. Most végre ő volt a porondon:) Tartotta a kis buksiját, közben pedig Mátéval az ebédről maradt sültkrumolit rágcsálták. Lehet, hogy ez is közrejátszott a nagy együttműködésben.

A végeredmény nekem nagyon tetszik, olyan kis simis-puszis lett a buksija:) Mondjuk előtte is az volt, de most másképp.

Fújja a szél

Milán nagy kedvence a Fújja a szél a fákat kezdetű gyerekmondóka. Nekem pedig az a kedvencem, amikor ketten éneklik:)

Milán másik kedvence még:
Lassan/gyorsan jár a csigabiga,
táskájában eleség,
várja otthon lánya-fia,
csigabiga feleség.

Ha megyünk az utcán, akkor legtöbbször ezt kell énekelgetni:) Olyan aranyos ilyenkor, mert előredől egy picit, olyan öregemberesen, és lassan bandukol, amikor meg gyorsan jár a csigabiga, akkor meg szedi a kis lábacskáit:)

Ha tudnám...

Két kérdésre a választ, akkor ha bölcsebb nem is, de mindenképp okosabb lennék....

1. Miért nem tűri el Milán rajtam lakáson belül a kardigánt, melegítőfelsőt, pulóvert, bármit ami hosszú ujjú és megvéd a megfagyástól???? Komolyan nagyon gáz, hogy télen-nyáron nekem rövidujjasban kell lennem, mert egyszerűen addig nem nyugszik, amíg le nem veszem. Ilyenkor télidején már alig várom, hogy elaludjon és felöltözhessek, de délelőtt pl. mikor wc-re mentem gyorsan beöltöztem, majd mikor kijöttem levetkőztem.

2. Miért van az, hogy a tányérjára csak egész szelet nagy húst tehetek, és ott a szeme előtt kell lehasítanom belőle a falatokat, mert különben azt hiszi hogy nem azt kapja, vagy nem tudom, de nem eszi meg. Pedig sosem vertem még át:)

Ellenben az ÉN villámról az ÉN húsomból levágott leggusztább falatot kiácsingózza a számból (eszem, eszem! mondogatja), pedig azt nem is látta hogy miből és mikor vágtam....

Perszehogy odaadtam neki, mikor néz rám az éhes kutyaszemeivel:)

Kidőlt

Milán kiszúrta az asztal sarkában a külső merevlemezt, amit persze nem kaphatott meg, és ezért őrült krokodilkönnyes hisztit produkált. Hogy a történetet rövidre zárjam felajánlottam neki, hogy nézzen inkább egy mesét, amibe Ő  nagy hüppögés közepette belement, de mutatta, hogy a laptopon óhajtja nézni. Oké. Kiválasztottuk, elindítottam. Kimentem a konyhába, hogy lassan úgyis itt az ebédidő, Milán is elég álmos már, előkészítem az ebédet. Elővettem a lábast, és visszamentem a szobába, hogy kicsit halkabbra vegyem a mesét.

Ez a kép fogadott:

 

Teljesen kidőlt :)

Vasárnapi Margitszigetes sokképes

A hétvége nálunk általában úgy zajlik, hogy szombat délelőtt rendszerint családilag berongyolunk egy közeli bevásárlóközpontba és ott az élelmiszereken kívül megvesszük/igyekszünk megvenni mindent ami  még kell, ruhákat, cipőket, könyveket, drogériákat, ilyesmiket. Erre rá is megy a szombat délelőttünk és még az ebéd utáni időből is egy kicsi. Mire hazaérünk, addigra már csak gyors ebéd a maradékból, és már mennek is a fiúk aludni. Mióta Máté ovis a szombat délután el is telik az alvással, durván 3 órákat alszik, de volt már hogy 4-et is aludt, azaz fél5-5 körül is van mire mindenki magához tér. Ilyenkor pedig már nem sok mindenre van idő/kedv, most hogy szép idő van a fiúk kimennek a kertbe, én pedig főzök valamit.

De hogy ne maradjon kihasználatlanul a vénasszonyok nyara, így vasárnapra igyekszünk kitalálni valami szabadban tölthető programot, ami az én kívánságaimnak megfelelően nem a megszokott XYZ utca által körülhatárolt részen van, hanem bárhol máshol.

Nemrégiben olvastam, hogy hivatalosan is átadtak a Margitszigeten egy új játszóteret, egy ökojátszóteret, az Árpád híd lábánál. Ódákat zengtek róla, hogy mennyire hiperszuper, merthogy minden természetes alapanyagokból készült, az EU jóváhagyásával, svéd finanszírozással. Gondoltam hát nézzük meg!

A játszótérre villámgyorsan rátaláltunk, tényleg ott van ahol mondták, rögtön ahogy lejövünk a hídról balra.

Első ránézésre tényleg nagyon szuper a hely, minden nagyon új, minden nagyon szép, és minden játék nagyon újhullámos, nem a megszokott mászófal-csúszda-homokozó-hinta ilyenolyan kombinációja, hanem vannak itt mindenféle egyensúlyozó gerendák, meg mászókötelek, meg ráülős csúszda, szóval valóban klassz lehetne.

Csakhogy ahogy közelebb értünk, akkor már nem volt minden olyan szuper. A hely szerintem borzasztóan kicsi. Akkora, hogy még egy szimpla lakótelepi játszótérnek is alig menne el, nemhogy egy olyan frekventált és egyébként is túlzsúfolt helyen, mint a Margitsziget. A kis terület ellenére viszont túl sok a játék, ami még a térdigsüppedős homok ellenére is balesetveszélyes, pláne ha sok a gyerek, (márpedig sok volt ) szerintem. Főleg, hogy az ismeretlen játékok miatt a gyerekek nem olyan ügyesek-gyorsak, mint ahogy mondjuk ismerős terepen lennének, és így nagy  volt a torlódás, és egy hajszálnyival több volt a lökdösődés, mint amennyi az én ingerküszöböm, ami pedig  a megítélésem szerint nagyobb mint az átlaganyáké.

Szóval próbáltunk lavírozni. Milán sittysutty leragadt a kicsinek ajánlott részen, ahol volt 2 miniatűr hajócska, aminek a kormányán mindig legalább 3 gyerek osztozott.

Mátét pedig próbáltam mindig arrafelé terelni, ahol épp nem volt senki, vagy legalább kevesebben voltak. Neki amúgy nagyon tetszettek a mászós cuccok, a rönkökből rakott mozgó járda, az egyensúlyozós gerenda, és nagyon ügyes is volt rajtuk.

A játszótér körül van néhány ismeretterjesztő tábla kitéve állatokról-növényekről, ami mondjuk ötletes és aranyos, és a levélformájú rugóshinták is nagyon tetszettek.

Az már kevésbé tetszett, hogy a játszótér nincs körbekerítve semmivel. Nehogy kerítés, de még csak egy sövény vagy virágágyás sem választja el a játszóteret a Dunától. Na jó, közöttük van a futópálya, de hát az az én gyerekeimnek speciel nem nagy akadály. És nem csak az enyémek voltak azok, akik amikor meghallottak egy hajókürtöt, vagy egy szirénát, vagy akármit rögtön arccal a Duna felé fordultak, ami kábé 10 méterre se volt tőlünk. Szóval szerintem ez nagyon nem jó így. De hát nem is kérdeztek meg engem, hogy hogy legyen....

Nem is töltöttünk itt sok időt, nagyjából 20-30 perc alatt kihoztuk a helyből a maximumot, a fiúk motorra-bringára pattanttak és belevetettük magunkat a sziget belsejébe, és jónagyot sétáltunk. Eleinte. Amíg a fiúk el nem kezdtek fáradni, és akkor hol az egyik hol a másik állt meg kétlépésenként, kért enni-inni, majd megint megállt. Nagy nehezen elvergődtünk a kolostorromokhoz, ahol kicsit megint erőre kaptak, és nagy élvezettek mászkáltak a romokon, és szaladgáltak a romok alkotta labirintusban.

Aztán mikor Milán már másodjára szedetett le magáról mindent és állt oda egy fa tövéhez pisipózban csakhogy kipréseljen magából 1 csöppnyi anyagot, (kétségtelenül elindult a szobatisztaság felé) akkor gyorsan lefújtuk a még betervezett állatsimogatót, mert gyorsa fejszámolással arra jutottunk, hogy ebben a tempóban még a jövő hétig sem érnénk oda, nemhogy még vissza a kocsihoz. Így egy észrevétlenül gyors hátraarccal elindultunk visszafelé. Két nyűglődés között még begyűjtöttünk egy csomó makkot és gesztenyét.

Nagyon szeretem ilyenkor az őszt, amikor még elég meleg van ahhoz, hogy kényelmesen sétálgassunk, és már hullanak a levelek. Ilyenkor a legszebb szerintem a természet, a színes falombok, a fák alatti puha ezerszínű levéltakaró, a vízen megcsillanó őszi napsütés  semmihez nem hasonlítható.

Összességében jól telt a délelőtt, leszámítva a nyűglődést a végefelé, és hogy kicsit csalódtam a játszótérben, amin aztán lehet, hogy egy hétköznapi látogatás kicsit javítana, de annyit biztosan nem, hogy pozitívan tudjak róla nyilatkozni. De minden nekem negatívat leszámítva érdekes színfoltja lehet ez a városnak.

Milcsi altatja a nyuszikáját

Mondhatnám, hogy az élet ismétli önmagát... mondhatnám, hogy a gyerekeink valóban tükröt mutatnak felénk.... mondhatnék még ezer más közhelyet is...

De tény, hogy mindig extra szívdobogást, és bizsergést érzek, amikor önmagamat vélem felfedezi az ösztönös kis mozdulataikban. És egyben félelmetesen figyelemfelkeltő is, hogy vigyázzak, nehogy egyszer egy olyan pillanatom égjen beléjük végérvényesen, amit nagyon nem akarok, amit legszívesebben magam előtt is letagadnék, elfelejtenék, viszontlátni pedig semmi pénzért nem akarnám.

Most nem ilyenről van szó, hanem az altatásról. Már Mátéval is átestünk egy nagy Mangaaltatós korszakon, nekem már akkor is csordultig telt a szívem, most pedig, hogy visszanéztem az akkori videókat (itt és itt) megint csak eltöprengtem, hogy hová szalad az idő.... mikor lett Mátéból ilyen nagy fiú mint most???? Hiszen akkor-ott még olyan kicsike volt, még beszélni sem tudott rendesen... most meg.....

Most meg már Milán is másol, utánoz, tükröt tart, és nyuszikát altat... éppen úgy ahogy én őt...

Csipcsipcsóka

Az úgy volt, hogy mikor Milánnal kijöttünk a fürdőszobából és éppen törölköztünk, akkor a nappaliban Máté teljes hangerővel zengte a csipcsipcsókát, Milán pedig fittyet hányva a törölközésre hevesen hesshesselt. Így gyorsan hívtam a nagyokat, akik jöttek is, és pillanatok alatt megalakult a dalárda. Milán a pucér kis testével pedig még csak emeli az előadás színvonalát:) Szerintem.