Mire Máté szülinapi mulatságaiból
feleszméltünk, addigra hipp-hopp nyakunkon lett a karácsony, és
rájöttünk, hogy bizony vannak még restanciáink a készülődéssel
kapcsolatban. Úgyhogy kedden nyakunkba vettük a várost, és próbáltunk
kicsit javítani a renoménkon, de persze nem sikerült teljes mértékben,
mert a fiúknak olyan jól kitalált egyenfotel persze
már nem volt a boltban, Feri sem azt kapott, amit először kigondoltam,
úgyhogy módosítani kellett itt-ott, de végül senki nem maradt ajándék
nélkül. Sőt... Kárpótlásul viszont még 24-én délelőtt sikerült kacsát
venniük a fiúknak a piacon, meg csillagszórót, mert hát egyik nélkül
sincs karácsony.
Aztán volt sütés-főzés, takarítás, és
bár kis csúszással, de fa is elkészült, bár Milán suttyomban az asztal
alatt megdézsmálta a fára szánt mézeskalácsokat,
majd Mátéval karöltve összegubancolták a kedvencgyöngyeimet:)
Ellenben nagyon megörültem, amikor a
dobozból előkerültek azok a csillagok, amikről nem is tudom hogyan
felejtkezhettem el, hiszen minden évben ezeket akasztjuk a fa tetejére,
és még egy kollégiumi szobatársamtól kaptam annak idején, szóval még
saját készítésű is ráadásul:) Szóval minden jól alakult, még csillag is
lett a fa tetejére, ahogy Máté megálmodta:)
Az ünnepi vacsorát már erős csúszással
sikerült prezentálnom, így már szinte mindegy is lett volna mit teszek
az asztalra, mert a kiskorúaknak már kopogott a szemük, igen, még
Milánnak is, hiába puszilta be a mézeskalácsokat.Ennek következtében
viszont nem nagyon volt már idő arra, hogy mindenféle angyalok a fa alá
varázsolják a dobozokat, így ezt a feladatot én próbáltam ellátni míg a
fiúk a vacsorájukkal voltak elfoglalva, kevés sikerrel. Ezen a téren van
még mit alakítanunk a jövőre nézve!
Aztán volt ajándékbontás, rácsodálkozás,
örömködés, testvéri enyém-tiéd, mert Máté ugyan játszhatott Milán
zenélő állatfarmjával, de Milán hozzá sem nyúlhatott Máté kávéfőzőjéhez,
és fordítva.
A békességet csak a
csillagszórógyújtással lehetett helyreállítani, ami még mindig a
legnagyobb csoda karácsonykor. Nekem is, mert imádom nézni a csodát a
szemükben. Máté még mindig tátott szájjal nézi, Milán pedig
édesaranyosan ágaskodott a csillogó valamiért, és hangosan óóóó-zott.
És persze elkészült az idei karácsonyi
családi fotó a fával (amit sikerült éppenugyanolyanra varázsolni, mint a
tavalyit, és az az előttit), ami most is csak annyira sikerült jól mint
az előző években, csak idén először négyen próbálunk rajta egyszerre
egyfelé nézni és közben szépen mosolyogni:)
De ami a legszembetűnőbb rajta az az,
hogy a gyerekeink bizony nőnek, mint a répa, a tavalyin még Matyi is
olyan kicsi volt, most már szinte kész férfiember, Milán pedig.... hát
róla meg még úgyis írok a héten, hiszen 4 nap múlva újra ünneplünk:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése