2010. október 11., hétfő

Élmények

Matyi, a tékozló fiú hazatért, épen, egészségesen, és boldogan. Bár az, hogy attól volt boldog, hogy a Papáéknál lehetett, vagy attól, hogy hazajött, nem derült ki. Mindenesetre nagyon jól sikerült az első bevetés, mind Matyi részéről, mind a nagyszülők részéről. számomra pedig kiderült, hogy tudunk, lehet, és kell egymás nélkül léteznünk.
Túl sok részletet nem tudtam meg. Pláne, hogy Matyinál most a leggyakoribb válasz egy kérdésre, a Nemtudom, legyen a kérdés bármi.
De azért egy-egy elejtett szóból kiderült, hogy a Mami borsólevest főzött neki, meg husit, hogy meséltek valami mesét, amiben a néni fütyült a kecskének (????, fogalmam sincs mi ez...), hogy voltak boltba, és vettek kolbászt, hogy a néninek a lottózóban úgy köszönt hogy kezét csókolom (ezt Papától tudom).
Szóval jól érezte magát:) Olyannyira, hogy lehet, hogy a héten megint lesz rá lehetőség, hogy 1 napot ott töltsön, míg Apa dolgozik egy közeli városban, és már most be van sózva. És most már nekem sem lesz olyan nehéz, mint most volt:) És tagadhatatlanul nekem is jót tett egy kis távollét, hogy kicsit újraértékeljem a kapcsolatunkat, ami az utóbbi időben eléggé konfliktusokkal teli volt. Most egy kicsit jobban megy a hisztikezelés, a tolerancia, és ez mindannyiunknak jó.
A jövő hét pedig megint kánaán lesz Matyinak, mert jön Klári mama:)
Addig pedig kihasználjuk a jóidőt, és még az is lehet, hogy ma állatkertbe megyünk. Majd meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése