Máté altat

Néhány napja írtam arról, hogy Matyi hogy gondoskodik a Hóemberről. Tegnap este sikerült lencsevégre kapni, ahogy épp a mackóját próbálta álomba ringatni. Az előzmények, amik a videón nem szerepelnek a következők voltak:

- Matyi megvacsoráztatta Mangát.

- Majd magához ölte a fáradt kisjószágot, és ölben ringatgatta körbe-körbe sétálgatva a szobában.

-Amikor Manga még mindig nem tudott aludni, akkor kérte, hogy kapcsoljuk be az alvós zenéjét. Ez gondolom hatásos volt, (Matyinál is az szokott lenni), mert szépen behelyezte Mangát a nyugifotelbe.

És akkor a videó:

Átlagosan

Végülis mondhatom azt, hogy ha az átlagot nézem van két normálisan működő gyerekem.

Az egyik azért sír, mert enni akar, a másik pedig azért mert nem.

Az egyik sír, mert álmos és már aludna, a másik pedig egyáltalán nem fáradt, és eszében sincs az alvás.

Mondom én, hogy jó kétgyerekesnek lenni:) mert így láthatom az érem mindkét oldalát... egy és ugyanazon pillanatban:)

Zoknis

Máté jön-megy... intézi a reggeli, délelőtti dolgait, csak a fél lában van zokni.
Kérdezem tőle, hogy hol van a másik zoknija.
Büszkén mutat a szék alá, ott van.
Kérdezem miért nincs a lábán.
Mire Ő: - Levette a lábam:)

Máté és az Ember

Matyi életében is eljött az idő, amikor megérett a szerepjátékokra. Lehet, hogy kellett neki az a nagy lökés, hogy Milán is a családunk részese legyen, és így akarva-akaratlanul több időt kénytelen önállóan eltölteni. És az is tény, hogy sokszor van úgy, hogy ha én csinálok valamit Milánnal, és éppen akkor Matyi is akar valamit (mert miért ne éppen akkor lenne éhes, álmos, szomjas, vagy ki tudja mi), akkor én magam adok neki instrukciókat, hogy mit csináljon.

Néhány hónapja  még csak folyamatosan boltba ment. Ilyenkor körözött a szobában, természetesen kalapban, és hajtogatta, hogy "bótba medek, sietek". Ha megkérdeztem tőle miért siet, azt mondta mindig amit én mondtam neki egyszer, hogy "mama vár, Mijam vár". És mindig "teneret meg fefírt" vesz.

Aztán jött az a rész, hogy ágyat kellett építeni a mackónak és a kutyának, és azokat szépen lefektette, betakarta. Majd ezek a jószágok bizony meg is éheztek, és ilyenkor megosztotta velük a  délutáni joghurtját.

Az új pajtás mostanában az "Ember" azaz a hóember. Hintáztatja, eteti, magához ölelte este és ringatta. Közben pedig magyaráz:

- Embej nem tud aludni, fáj hasa! Nűdös! (és masszírozza az Ember pocakját)

- Embej pázik, be tell tatajni. Hó van tatajója Embejnek? (keresi) Ippan tatajó. (és büszkén mutatja, majd gondosan betakarja a hóembert)

És ezzel egyidőben napjában sokszor megnézzük ezt a mesét, de úgy hogy végig kommentálja, hogy "uszi (nyuszi) ujja(újra) építi Embejt, Embejt tánkóra tenni, Embej edűt(eldőlt)", stb...

De a legkedvesebb játéka mégiscsak a tis tetó, akit ha hagynánk folyamatosan pátyolgatna. Olyan aranyos, ahogy mellé kuporodik és bohóckodik neki, vagy énekel, vagy megmutatja neki a játékait. Persze mindegyiket a kezébe akarja adni, és nem érti, hogy miért nem tudja megfogni. Mint ahogy azt sem érti, miért nem tud oda fordulni, jönni-menni ahová ő mondja. Milán pedig ha épp nincs rossz passzban, akkor élvezi a bátyus törődését, és nagy hú, há,hi-kel hálálja meg.

Máté főz-gyurmából

Amióta legutóbb írtam arról, hogy Matyi rákapott a gyurmázásra, azóta a helyzet csak fokozódott. Azóta több garnitúra gyurmát elhasználtunk. A formázás terén mondjuk nem haladtunk sokat előre, vagyis én határozottan fejlődőképesnek nyilvánítom magamat, mert a kígyó-csigabigától már egészen állatformájú elefántot, virágformájú virágot,  repülőformájú repülőt, stb... tudok rittyenteni pillanatok alatt.

De Matyi is fejlődőképes, mert a csipetkézésből mára már egy egész ebédet vagy vacsorát meg tud főzni gyurmából. Mindent nagyon szakszerűen csinál, vág, aprít, lábasba tesz, majd azt fel kell tenni a tűzhelyre és időnként rá kell nézni, hogy jó-e már, kavargatja, és látszatkóstol. Íly módon főzött már pumpit (krumplit), téttát (tésztát), bokkolit (brokkolit), vagy szimplán csak  ebídet (ebédet). De ma reggel az első útja a gyurmához vezetett, csak úgy pizsamában, merthogy deddelit (reggelit) csinált.

És hogy nem legyen olyan unalmas a munka, (mert széken ülni egy helyben az elég gáz), így biciklin ülve is gyurmázik. Végülis fontos a testedzés is:)

Visszatekintve

Utólag minden olyan könnyű. Utólag minden megoldás olyan egyszerű. Utólag olyan könnyű okosságokat mondani, gondolni, hogy hogy is kellett volna, akkor-ott.

Utólag olyan könnyű volt 1 gyerekesnek lenni. Pedig akkor-ott meg voltam róla győződve, hogy baromi nehéz dolgom van. Akkor azt gondoltam, hogy Matyi teljesen kitölti a napomat, hogy nekem semmi másra nincs időm. (mondjuk ugyanezt éreztem akkor is, amikor még a gyermektelenek "gondtalan "életét éltem) Kezdetben tényleg nem is volt, egy darabig még ebédet is rendeltem. Majd amikor Máté is elkezdett mindenevő lenni, onnantól már nem rendelek ebédet. Már nem lenne gazdaságos.

Utólag visszagondolva mindenre lett volna időm... hajaj de még mennyi...

Bár bevallom, utólag sem tudom, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy akkor-ott ne azt érezzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett.

Két gyerekkel szinte ugyanazt élem át, amit valamikor egyel. Mégis most nem érzem annyira a hullámokat... igaz, megtanultam ezt-azt a szervezésről az elmúlt 2 évben. Igaz, a saját bőrömön, és magam kárán.Ma már nem esem kétségbe, ha valamelyik gyerek sír. Próbálom orvosolni a baját. Valahogy most már minden más, minden olyan rutinszerű, már ami a teendőket illeti.

Mátéval volt jónéhány álmatlan éjszakám.  Szó szerint is, de a szó átvitt értelmében is. Sokszor voltam tanácstalan, hogy mihez fogjak, majd szép lassan kialakult egy időrendi és fontossági sorrend, és mire Milán belecsöppent a szirupba, addigra mi ketten egy egész jól működő párost alkottunk. Milán pedig szép fokozatos töltötte be a Máté által üresen hagyott helyeket. Néha akadnak átfedések, ekkor kívülről nézve káosz az élet, és igen, van, hogy naponta többször is el kell számolnom jó sokáig. Van, amikor a hullámok már a lábamat nyaldossák, de próbálom nem engedni, hogy felcsapjanak a fejem fölé, mert akkor vége mindennek.... akkor minden kipróbált és bevált trükk, hogy ura legyek a káosznak érvényét vesztené.

Nem könnyű... de könnyebb, mint azt korábban gondoltam volna. Nem könnyű, de nem is megoldhatatlan. Nem könnyű... olyan is van, hogy elfáradok, hogy elegem van... de akkor mindig kapok egy relatív nyugodt éjszakát, hogy másnap  újult erővel kezdődhessen minden elölről.

Utólag biztos mindent másképp fogok látni... talán lesznek dolgok, amit utólag másképp csinálnék... de hát utólag, ugye, könnyen okos az ember:)

Szereti-Szeretem

Milán 7 hetes. Súlya 5 kiló körül jár, hossza 57cm.  hétfőn legalábbis annyinak mérte a védőnő. De ez meg is felel a valóságnak, mert a ruhatárában észrevétlenül kerültek elő a 62-es ruhák, és tűntek el az 56-osok. Nő mint a répa, hízik mint a kölyökgólya.

Indián nevén: Kis Mennydörgés, melyet az alsó tájékon kiadott hangokkal érdemelt ki. (egyébként pedig a minimaxos Yakari nevű indián kisfiú lovát hívják így).

Kalácsképű, nagypocakú, hurkáslábú, mosolygós Szundimanó.

Szereti a lámpa fényét csodálni a falon, a függönyt, a szélfútta faágakat. Szeret a nyugifotelében, hordozókendőben, és anya párnáján aludni. A kiságyban is szokott, de azt annyira nem szereti. Szereti a forgópörgőt, a zenélő medvét, szereti ha Matyi zenél neki  a zenélő kütyüivel, vagy ha énekel neki, vagy ha hintáztatja.

Szeret autózni, szeret a fürdőszobában lenni (miközben Matyi fürdik), szereti a konyhát, és a szagelszívót (elalszik, ha bekapcsolom), és szeret fürdeni. Szereti a pelenkázón lévő nyulakat nézni.

Beszél is, azt mondja hí, meg hú. Egyelőre mindenre ezt a két szót használja, meg csücsörít, és kézzel-lábbal hadonászik.

Éjszaka kétszer ébred. Ha szerencsém van, akkor eszik és visszaalszik, ha nincs szerencsém, akkor hajnalig szórakoztatjuk egymást, és akkor alszik el, amikor Máté ébred.

Kizárólag anyatejen él. Bár a minap kinézte a számból az avokádókrémes pirítóskenyeret. Nem adtam neki... de csak azért mert még nullfogú.

Nem szereti a hidegfrontot és a szelet, ilyenkor sír, nyűglődik.Nem szereti a kabátot, az öltözésnél egész addig bírja, de a kabátnál már eltörik a mécses.

Szeretem, amikor szopizás után ott marad egy csepp tej a szája szegletében, és amikor óvatosan letörlöm, mosolyra húzza a száját. Szeretem, amikor evés után teli pocakkal, elégedett kis fintorra húzza száját és kicsit hátrahajtja a fejét , vagy kicsit belefúja a buksiját a párnába.  Szeretem, amikor éjjel kéz a kézben alszunk el, pici kezével úgy szorítja az ujjamat, hogy nem is tudnám elvenni. Szeretem, ahogy büfi után a nyakamba fúrja a kis buksiját, és magamba szívom az illatát. Szeretem, ahogy fürdés közben látom rajta, hogy ellazul, élvezi a vizet, két kezét a feje mellé teszi és átmegy relaxba. Szeretem, ahogy ujjong, ahogy csücsöríti a pici száját, ahogy mosolyog.

Úgy ahogy van szeretem:) Szeretek az anyukája lenni:)

Variációk alvásra:

Matyiszáj

Ebédelünk.
M: Máté eszik vijágot.(virágot)
Én: Tessék? Mit eszel?
M: Vijágot eszem.
Csodálkoztam egy kicsit, majd leesett, hogy a petrezselymes krumplin a petrezselyem a virág, Máté szerint.

Matyi és a reklámok

Nem újdonság, hogy Matyi reklámzabáló. Változatos az ízlése, az autós reklámok többnyire bejönnek neki, csakúgy mint azok amiben van valami állat, legyen az wctisztítós kacsa, vagy auchanos macska, mindegy. De szereti a lábgombásat, azt is, amikor sárga trutyik ugrálnak egy bácsi fején megfázás címén, és ez neki nagyon fáj, szóval Matyi a gusztustalan dolgokra is bukik.

Mégis egyik legnagyobb kedvence mostanság a Kinder meglepetéses éneklős, amikor az apuka megy a kisfiú elé az iskolába. Ha ezt meghallja akkor a lakás legtúlsó feléből is odaszalad a tévé elé, csípőre teszi a kezét és nézi, néha még riszál is.

De van egy reklám, amit ugyan nem szeret, vagyis közömbös neki, de mindig megjegyzi, hogy anya van benne, azaz én. Hát nem tudom. Szerintem nem hasonlít. bár volt egyszer hasonló a frizurám, de az már elég régen volt, nem hiszem, hogy emlékezne rá.

Szerencsére a reklámozott termékek nem fogják meg, még sosem kellett eddig valamit csak azért megvenni, mert szereti a reklámját. Jó példa erre, hogy az kinder pingui-t (csak furcsa nyelven találtam meg), de magát a terméket nem szereti.

Remélem ez így is marad, mert jól is néznénk ki, ha minden héten venni kéne egy autót, mert épp az a reklám a kedvence.

Tropicariumban

Igazából már  Máté születésnapja tájékán terveztük hogy elmegyünk a Tropicariumba, de akkor valahogy nem jött össze, már nem is tudom, mi miatt. De nem felejtettük el, hiszen amikor évekkel ezelőtt még kettesben jártunk ott, már akkor megbeszéltük, hogy egyszer majd gyerekekkel is visszajövünk ide. Hát most megtettük, és nem bántuk meg egyáltalán, mert Máté felettébb élvezte. Én nem gondoltam, hogy ennyire bejövős lesz neki, kicsit tartottam is tőle, hogy majd az első három akvárium után már unni fogja a dolgot, de nem így lett, végig teljesen odavolt, lelkesedett, mosolygott, érdeklődött. Először lecövekelt az első akváriumnál és nem akart tovább jönni,  csak hajtogatta, hogy "mennyi hal!", majd nagy nehezen meggyőztük, hogy lesz még sokkal több hal, és sokkal szebbek is, mint azok, amik épp ott voltak. Aztán leragadt a majmoknál, majd a kígyóknál is. A végére már ő maga mutatta, hogy merre menjünk, és mit nézzünk meg.

Aranyos volt, ahogy tátott szájjal, csillogó szemmel bámulta a vízi világot, rátapadva az üvegre. Aztán mikor egy hal felé közeledett, akkor nagyot nevetett. Másodszor. Mert először megijedt. De megbeszéltük, hogy ahogy Ő nem tud átmenni az üvegen, úgy a halak sem tudnak kijönni az üvegen keresztül. Szerintem megértette, mert utána már nem ijedt meg, csak nevetett. Kivéve, amikor a rájasimogatónál alulról néztük a rájákat, és az egyik hirtelen elhúzott előttünk úgy, hogy a hasát mutatta nekünk. Na akkor még ugrott egy nagyot, de akkor is aranyos volt, jót nevettünk.

Végül még meg is simogatta a ráját, igaz csak véletlenül, mert amikor a vízben pancsolt, akkor az egyik épp a keze alá úszott. Azt a meglepődést Máté arcán látni kellett volna:)

Milek az elejétől a végéig szunyázott. Szinte mozdulatlanul, csak a cumiját ejtette ki a szájából. Őt még nem érdekelték a halak.

Kifelé jövet Matyit még megette egy cápa (kiszabadítottuk), majd autót vezetett, (szigorún pénz nélkül, de így is jó volt neki) és lepacsizott egy oroszlánnal is. Az oroszlánhoz kétszer is vissza kellett menni.

Szuper délelőttünk volt, amit leginkább Máté csillogó szemei ettek felejthetetlenné. Nyilván visszajövünk még ide, hogy Milán csillogó szemeit is megcsodáljuk majd, ha annak is eljön az ideje.

Összetukkázzuk Mátét!

Nyugodt szívvel állíthatom, hogy Máté már rendesen beszél. Mindent el tud mondani, és az ha olyan szót kérdezünk tőle, amit még nem hallott, vagy nem használ, azt is utánunk mondja. Persze nem irodalmi magyart beszél, néhány betűt még nem mond jól, vannak szavak amiket nem tud rendesen kimondani, és vannak matyiszavak, amiknek hiába tudja a magyar megfelelőjét előszeretettel inkább a saját verziót használja. Ilyen többek között a pempi, ami annak ellenére, hogy ki tudja mondani, hogy paradicsom, mindig helyesbít pempi-re.
A másik ilyen szó a tukka, ami matyiolvasatban annyi tesz, hogy kinyit, bezár, becsuk.
Próbáltuk már többször is elmondani neki, hogy mikor mit használjon helyette, de annak ellenére, hogy tudja, nem használja a helyes megfelelőket. Sőt..., újabb és újabb jelentéseket kreál ennek az egy szónak.
Egyik este történt, hogy Apa fekszüdt az ágyon. Máté ráfeküdt, és azt mondta:

- Összetukkázni Mátét! Összetukkázni Mátét!

és teszi Apa kezét a háta mögé.
Azaz: Öleljük meg Mátét!
Jót nevettünk:) Azóta is tukkázzuk egymást:)

Hiszem

Márpedig hiszek a leírt szó erejében!
Éppen ezért leírom ide, hogy a mai ördögösködés után holnapra mindkét gyerekem egy angyal lesz!!!!
Punktum!
Nem lehet másképp:)
Mellesleg azt sem bánnám, ha végre látnám egy halvány esélyét annak, hogy az idén még kitavaszodik. De ez már csak hab lenne a tortán.

Még mindig hó

Azt hiszem az idei télen több havas képet készítettem, mint az elmúlt jónéhány évben összesen. De hát ha a kertben matyinyakigérő hó van, akkor nehéz lenne nemhavas képeket csinálni. Mindenesetre Matyi még nem unja a havat, a lapátolást, sőt egyre inkább belejön, ma már azt is élvezte, amikor fenékre huppant a hóban.

És amíg mi lapátoltunk és hóbanfetrengtünk, addig Milán az igazak álmát aludta a lépcső aljában.

Hétvégi ez meg az

Kezdődött a szombattal. A délelőtti vásárlást, plázázást már szinte rutinszerűen intéztük. Milán megint végig aludt, néha mintha kipislantott volna a szeme sarkából, grimaszkodott, aztán aludt tovább. Aztán itthon mint akik ott felejtették a boltban az agyukat, mindkettő megkergült. Valószínű a újabb adag hó volt a bűnös. Mindenesetre Matyi 1 percet sem aludt, így kb du. 4-kor már teljesen használhatatlan volt mindenre. a hangulata a jófejség és s dühroham közötti skála összes állomását érintette, teljesen kiszámíthatatlanul. Az enyém dettó.

Milán is csak nyűglődött, sehogy sem volt jó neki, se ölben, se a fotelban, se nálam, se Apánál, se az ágyon fekve, sehogy. Néha -néha már majdnem sikerült neki elaludnia, de akkor Máté felébresztette vagy akarva, vagy akaratlanul.

Én két nyűglődés között házimunkába fojtottam a mérgemet, és mostam-vasaltam,  ágyneműt cseréltem (mindezt Matyi aktív segítségével), főztem egy húslevest, és sütöttem egy süteményt.

Aztán estefelé végre megérkezett a hó, és mindkét gyerekem kezdte megtalálni önmagát, Milánt fél 8kor végleg leterítette a nap fáradalma, és éjjel is aludt mint a bunda, (a szokásos 2szer kelős, de rögtön visszaalvós program volt) Máté pedig 8kor belealudt a kakaójába.

A vasárnap ennél már sokkal hálásabb és szülőbarátabb volt. Talán a szombati kimaradt alvást próbálták behozni vasárnap, de Máté a délelőtti hóban hancúrozás, és lapátolás után szinte már ebéd közben elaludt, és aludt egy maratoni 3 és fél órát, és Milánt is többnyire csak csukott szemmel láttuk. Délután még filmnézésre is futotta az időnkből.

Továbbá: Máténak kibújt a 17-dik foga, a bal oldali alsó nagyrágó, és a szembenlévő jobb oldali is mindjárt kint lesz. A felsőknek még nyomuk sincs egyelőre.

Képekben:

Mesét néz:

A kis kékség:

Matyi szórakoztatja Milánt:

Piperkőc

Néhány napja míg Milán fürdik, Máté áll a szekrény előtt, (a fürdetés így alig több mint 1 hónap után már kevéssé érdekes), és pakol. Jobbról balra, balról jobbra, és nagy átéléssel közli, hogy "nincs ruhám, Máténak". És látványosan szét is tárja hozzá a kezét, ahogy azt kell.

Végül aztán csak talál magára valamit, és akkor mondja, hogy "Eeez Mátéé, felvenni!".

Először nemigen tudtam, hová tenni a dolgot, nem tudtam, hogy honnan vette ezt a válogatást, mert alapból én nem szoktam a szekrény előtt azon tanakodni mit is vegyek fel, fejben lefuttattom a lehetőségeket, és a szekrényhez már konkrét céllal megyek. Főleg azóta, mióta Máté előszeretettel pakol ki az alsó polcokról, míg én a felsőbbekről válogatok. Szóval tanácstalanul álltam, mert hát azt gondoltam, hogy magától ilyet nem talál ki. Mígnem egyszer csak beugrott, hogy igen, tőlem látta-hallotta, mégpedig hétfőn, amikor a munkahelyemre mentünk, és kerestem egy normálisnak kinéző cuccot, ami nem feszül szét a mellemen, ami nem szorít derékban, stb... Na ekkor csúszott ki a számon az ominózus mondat, hogy "nincs olyan ruhám (jelen pillanatban) amit fel tudnék venni". Máté persze hallotta, elraktározta, és a a megfelelő körítésben elő is adja minden este immáron 3 napja, csakhogy szembesítsen önmagammal.

Miért jó?

Hogy miért jó, az ember lányának 2 gyereke van?
Hát azért mert sosem unatkozom.
Mert legalább az egyik biztos, hogy ébren van, legyen ez akár fényes nappal, vagy késő éjszaka.
Mert ha az egyik végre elaludt, akkor a másiknak biztos, hogy őrült sírásba/hisztibe  kell kezdenie, lehetőleg addig amíg az alvó fel nem ébred, a síró pedig el nem alszik.

Mert legalább az egyik biztos, hogy éhes, de annyira, mint aki már napok óta nem evett, szóval azon nyomban cselekedni kell, különben éhen hal.

Mert legalább az egyiknek biztos, hogy tele van a pelusa.

Mert legalább az egyiknek biztos, hogy nyomja valami a lelkét, amin csak az anyai ölelés segít.

Mert legalább az egyik biztos, hogy a miágyunkban alszik, reggelre általában mind a kettő.
Mert legalább az egyik, biztos, hogy ölben akar lenni, így maximum 1 kezem van szabadon, de hát az is mindenre elég.
Mert mindig van elég mosni- és vasalnivaló.

Mert este, mikor végre mind a kettő elalszik, akkor sokkal jobban tudom értékelni a csendes perceket, mint korábban.

Külön jó, ha az embernek 2 fia van, mert ha káosz van, akkor jól össze lehet őket keverni, főleg ha az ember volt olyan bölcs, hogy ugyanolyan betűvel kezdődő nevet ad nekik. Nagy szerencse,, hogy van köztük 2 év korkülönbség. (De talán ezért van az, hogy Máté mindig mészárosmilánozza magát?)

Mert a nap minden pillanatában adott a testmozgás, tehát egyáltalán nem kell aggódnom az alakom miatt.

Mert mindig van kiben gyönyörködni.

Autós kiruccanás négyesben, és egy kis esti zenebona

Sose találhattunk volna jobb alkalmat az első négyes autós kiruccanásunkhoz, mint egy olyan napot, amikor mindenhol a kb. 40 cm-s hó az úr. Még szerencse, hogy a kocsibejárót már előző nap megtisztították a fiúk, így kiállni ki lehetett viszonylag könnyen, de mire bevarázsoltuk a 2 autósülést a 2 gyerekkel majd magunkat, bizony kicsit leizzadtunk.

Az úticél az én város túlsó felén lévő munkahelyem volt, mindenféle papírokat leadni, adósokat aláírni, és nem mellesleg gyereket bemutatni. Majd egy gyors kamrafeltöltés a közeli hipermarketben, ha esetleg még nagyobb hóval találnánk magunkat egyik reggel szembe.

Volt bennem némi félelemmel fűszerezett izgalom, hogy hogyan fogjuk ép idegekkel abszolválni az utat, mert a két gyerekülés közé igen szűken férnék csak be, leginkább sehogy,  de az aggodalom utólag alaptalannak bizonyult, mert Milán az egész projektet végigaludta, Máté pedig önmagát meghazudtoló módon nyűglődés és hiszti nélkül viselte hogy kocsiból ki-be pakoljuk, majd nyakig érő hóban sétáltatjuk, ezt még élvezte is, és a boltban is szépen ült a bevásárlókocsi neki kijelölt részében.

Szóval minden szuper volt, csak én lettem hullafáradt, mert ennyi külvilági inger, mint tegnap kb. egy hónap alatt szokott érni, és még izomlázam is lett, mert teljesen elszoktam ettől a nagy babakocsitól. Mára ez már elmúlt.

Hazaérve Milán gyors evés-fürdés után folytatta megkezdett szundikálását egészen éjjel 2ig, majd onnantól kezdve csak nyűglődött, és vele én is.

Az esténk viszont igazán mókásra sikeredett, köszönhetően annak a zenélő bilinek, amit vásárlásunk során beszereztünk. Én ugyan nem vagyok bili-párti, de egy ideje már beszéltünk róla, hogy azért majd beszerzünk egyet, hátha azzal gyorsabb tempóra tudunk kapcsolni szobatisztaság terén. Ki is választottunk egy szép zöld kacsásat, hogy még csábítóbb legyen a rajta ücsörgés.

Érdekes módon mikor megkérdeztük Mátétól, hogy szerinte ez micsoda, és mire való, akkor rögtön tudta, igaz, fordítva foglalt helyet rajta, szemben a kacsával, és innentől fogva le sem akart szállni róla. Ügyesen bele is pisilt, a bili el is kezdte játszani rémséges géphangon a hepibörzdéjt, és abba sem akarta hagyni. Nagy nehezen, egy közepes erősségű hiszti árán sikerült levarázsolni a trónról Matyit, kiüríteni a tartalmat, de a zene csak nem szűnt meg. Gondoltuk majdcsak abbahagyja, és bezártuk a wc-be. De a zaj átszűrődött a falakon, és visszavonhatatlanul belevésődött az agyunkba, és már annak a határán voltunk, hogy egy nagy közös hepibörzdéjt adunk elő... borzalmas volt. Tanácstalanul álltunk a probléma előtt, gondoltunk már mindenre, hogy biztos a hideg-meleg gyors egymásutánisága a bűnös, szóba kerültek már már bimetálok és érzékelők, az én fejemben megfordult az ablakon át messzire hajítás is, mígnem aztán Feri rájött a "hibára". Volt ugyanis egy cimke a bilibe ragasztva, amit én ugyan javasoltam, hogy üzembe helyezés előtt szedjünk le, de le lettem szavazva, mondván próbálták, de túl erősen van odaragasztva, úgysem tudom levakarva, majd leázik. Na most ez alatt a cimke alatt volt az az érzékelő, ami a nedvességet érzékeli, és ami hatására a műszer őrült szülinapi ünneplésbe kezd. A cimke ugye elázott, a biliben landoló produktum és az azt követő elmosás hatására, így a ketyere folyamatosan nedvességet észlelt, így folyamatosan zenélt is. Megváltás volt az azt követő dallammentes este.

Megjegyzés: a cimke egyébként tényleg úgy oda van ragasztva, hogy még mindig nincs csak a fele lekapirgálva. Ez ám a ragasztó:))))

Hát így történt:)

És végre-végre ráadhattam Milánra a kedvenc nyuszis nadrágomat:)))

Mindkét képen hazaérkezés után látható, kidőlve:)

Új hobbi

Matyi 1-2 hete rákapott a gyurmázásra. Már jó ideje megvan neki, de eddig nem nagyon  érdekelte, vagy csak olyan kis időre kötötte le, hogy az említésre sem volt méltó, vagy csak meg akarta enni. Most viszont már a harmadik rend gyurmáját nyúzza. Ő mummá-nak hívja.Sokszor csak aprítja, csipegeti, majd megint összegyúrja. Egyedül még nem alkot, de ha együtt gyurmázunk, akkor nagyon lelkesen sodorja a kígyókat, gyúrja a labdákat. Nonfiguratívban már nagyon jó:) Bár szerinte ezek a nemfelismerhetőek is valamik, kacsák, autók, kutyusok, mikor mik.

 

Hideg téli estéken nem is kell ennél jobb szórakozás:)