Orvososdi, csak hogy ne legyen minden olyan egyszerű

Volt nekem egy orvosom, akihez már sok éve jártam, amióta itt élek Pesten. Véletlenül mentem hozzá, egy barátnőm barátnője járt hozzá, és mivel én nem ismertem se kórházat, se orvost a fővárosban, gondoltam egy rákszűrésre jó lesz, ha nem szimpi majd 1 év múlva máshoz megyek.  Ottragadtam. Jó pár dolgot átéltünk mi ketten, feltétel nélkül megbíztam benne, és bár nem egy olyan cimborázós fajta, nekem mégis bejött, azt kaptam tőle, amit egy nőgyógyásztól várok, tárgyilagosságot, racionalitást. 

Matyit abban az időben vártam, amikor az a bizonyos kórházas mizéria volt, ami több pesti kórházat, és terhes nőt érintett kellemetlenül. Én akkor szerencsére kimaradtam ebből, az én orvosom egy pesthez közeli település kórházában praktizált, így én is oda mentem szülni. Nem a legközelebbi volt, de nem is volt annyira messze. 

Most, Kistesóval, fel sem merült bennem, hogy máshová, máshoz menjek. Hisz a kettőnk között kialakult orvos-beteg bizalmi viszonyt hosszú évek alatt építettük ki, nem akartam pusztán kényelmi szempontokból egy közelebbi kórház orvosához menni. 

A sors azonban másképp hozta, és döntött helyettem. Az orvosom egészségügyi okokból nem vállalhat többet szülést, csak terhesgondozást. Odavett maga mellé egy doktornőt, aki szépen lassan átveszi tőle a betegeit. Nem volt ez könnyű döntés Neki, mondta is, és én nem tehetek mást minthogy tiszteletben tartom. Így viszont jött az ötlet, hogy ha már így alakult, akkor a közeli, egyébként jónak tartott kórházban keressek egy hasonlóan jó orvost, mert ha már így is, úgy is orvost kell váltanom, inkább én szeretném kiválasztani ki legyen, erről a doktornőről hallani sem akartam. Valamiért az én bizodalmam a középkorú férfiakban van.

Kaptam is egy tippet egy barátnőmtől, ő is hozzá jár, nála szült, és esküszik rá, elmondásai alapján hasonló habitusú, mint az én régi dokim. Bele is éltem magam. 

Aztán jött a hidegzuhany, amikor tegnap felhívtam a rendelőjét, és az asszisztensnő azt állította, hogy szerinte a Doktor úr már nem fog vállalni, mert nagyon sok betege van. Kétségbeestem, és végigbőgtem a fél délutánt. Ettől persze bekeményedett a hasam, amitől csak még idegesebb lettem, és még jobban keményedtem, majd szép lassan MAtyira is átragadt az idegesség, aminek az eredményeképpen 11 körül sikerült csak ágyba dugni. 

Persze elsírtam bánatomat Ferinek, aki nálam sokkal jobban két lábbal áll a földön, és próbált nyugtatni, hogy ha nem is Ő, de lesz orvosom, és az is nagyon jó lesz, higgyem el. Persze nem hittem. Aztán azt mondta, és tök igaza van, hogy nehogy már hagyjam magam lerázni az asszisztensnővel,  próbáljak meg közvetlenül az orvossal beszélni, aztán ha ő is azt mondja, nem, akkor nem, keresünk mást. 

Délelőtt próbáltam felhívni a kórházban, sikertelenül. Majd mikor végre felvették a telefont, addigra már elment. LEgközelebb kedden lesz. 

DEEE. Írtam neki emailt, hogy mi a szitu, és ha tényleg nem férek már bele az idejébe, akkor legalább ajánljon mást, akinek igen. Most ott tartunk, hogy visszaírt, és vár kedden a rendelésén, megvizsgál és megbeszéljük. Szóval most nagyon bizakodom, hogy végül mégis jól fog alakulni a dolog. Nem mellesleg legalább ránéz Kistesóra. Mert a kezdeti rózsaszín felhő mögött már kezdte felütni a fejét az aggodalom, hogy mi van, ha valami mégsincs rendben odabent. És persze hajlamos vagyok túlspirázni a dolgot, és mindenfélét összeolvasni a neten, amit aztán érzek is, vagy nem érzek magamon. 

Egy szó, mint száz, fő az optimizmus, Kistesóval és a Doktorral kapcsolatban is.  Aztán kedden minden kiderül.

AlibiMáté

Egy ideje már észrevettük, hogy Máté alibizik. Ami annyit tesz, hogy ha olyat csinál, amiről tudja, hogy nem (lenne) szabad,akkor miután megcsinálta, elkezd terelni.

Konkrétan: 

pl. tudja, hogy nem szabad a tv-t kapcsolgatnia. Ennek ellenére mindig kapcsolgatja, volt is ebből már jó néhány konfliktusunk. Szokott olyat csinálni, hogy úgy csinál, mintha kisautót tologatna, odatologat a tv-hez, egy óvatlan pillanatban kinyomja, és megy is tovább autót tologatni, mintha nem is ő lett volna a bűnös, hanem valami beosonó manó. Ugyanez, amikor motorozást imitál, vagy egyszerűen csak téblábol, kikapcsolja a tv-t, és hátratett kézzel, plafonra szegezett tekintettel eloldalog, ha tudna fütyörészni, még azt is megtenné, csakhogy bizonyítsa ártatlanságát. 

De amiről ez az egész eszembe jutott, az a tegnapi eset, amikor filctollal rajzolt papírra. Az egyik filcnek már leharapta a hegyét, akkor meg is beszéltük, hogy ilyet még egyszer ne csináljon. Szóval rajzolt, de amikor hátranéztem, láttam, hogy nyalogatja a hegyét. Rászóltam, hogy MÁTÉ!!!! Ő ebből rögtön tudja, hogy tiltott dolgot csinál, most is így volt, és mint aki nem is csinált semmi rosszat, a papír fölé hajolt, és rajzolt.  Sunyított:) Láttam, hogy az orra alatt somolyog, és a szeme sarkából figyeli, mikor fordulok el. Amint elfordultam, megint nyalogatta a tollat. Eljátszottuk párszor a fent leírtakat. Aztán én nem bírtam nevetés nélkül. Együtt nevettük. 

Itt épp az arcára rajzol:

Egyre inkább érzem, hogy partner a poénkodásban. Sőt saját maga is generál vicces szituációkat. Ezek általában arról szólnak, hogy tekergeti az orrunkat, vagy bohóckodik, és jót nevet magán, mi meg rajta. Kíváncsi vagyok, hogy ha már fog tudni beszélni, mi mindent fog összefecsegni. Meg fogunk szakadni a nevetéstől.

Bónuszkép a meggyleves evésről:

Kertitörpe

Tavasz lévén megszaporodnak a kerti teendők. Ilyenkor vége-hossza sincs a munkának, fűnyírás, meggyszedés, virágok karbantartása, ráadásul az idén még a szokásosnál is jobban el vagyunk csúszva, merthogy az egész április kimaradt. A kert nálunk Feri feladata, én csak hátulról támogatom, osztom a tanácsokat, mit hogy kéne, aztán élvezem az eredményt. Na jó, a szüretből én is kiveszem a részemet, azt szeretem csinálni. Szerencsére idén egy lelkes segítője akadt, aki ott koslat utána, összeszedi a szerszámokat, szemmel tart, és locsol. Hatalmas lelkesedéssel.

Tegnap elkészült a szezon első meggylevese is, ami annyira ízlett Matyinak, hogy nem is akarta befejezni az evést, és ma is majdnem egy egész felnőttadagot bepuszilt. Este főzöm az újabb adagot. Ezzel párhuzamosan folyamatosan ázik a mosdóban 1-2 ruhadarab, amit közös erővel sikerül összemeggyeznünk. Sebaj.

És minden este felemlegetjük a tavalyi év meggyszezonjának legviccesebb eseményét.

Nyárnyitó balatoni hétvége

Feri cége minden évben megrendezi a balatonfüredi focikupát. Tavaly óta mi is aktív résztvevői vagyunk Matyival. Na jó, tavaly még Matyi nem volt annyira aktív, de idén  már nagyon élvezte a nyüzsgést, a jó levegőt, és nem utolsó sorban a vizet. Sajnos fürdeni nem fürödtünk, mert annyira meleg azért nem volt, így a 22 fokosnak mondott Balaton elég hidegnek tűnt, ahogy a lábamat belelógattam. a nap nagy része a Matyi jövés-menésével telt, és persze az enyémmel, amikor mennem kellett utána, közben Apa rúgta a bőrt. Majd Matyit elragadták az álommanók, de csak egy rövid időre, még 1 óra hossza sem volt. De ez elég volt neki, mert utána megint meg nem állt volna egy percre sem.

Mikor vége lett az összes meccsnek lementünk a partra hamburgerezni. Matyi ekkor már elemében volt, saját maga szórakoztatta a teraszon ülő vendégeket egy kis magánszámmal.

Aztán volt fagyievés, ami elmaradhatatlan. Matyi is kapott egy tölcsért, aminek a szélére időnként kentem neki egy kis fagyit. Nagyon ízlett neki, és olyan aranyosan rágcsálta a tölcsért, majd amikor elfogyott róla a fagyi, reklamált.

Hatalmasat sétáltunk a parton, Matyi hol kocsiban, hol lábon jött, de hihetetlen sokat bír gyalogolni, nem is gondolnám, és amikor már látom hogy fárad, akkor sem akar  kocsiba ülni, ő még jönne. Az od-vissza útnak kb. a felét a saját lábán tette  meg, persze időnként folyamatosan meg kellett állni kavicsot szedni, dobálni, kacsát és hajót nézni. Órákat el tudna tölteni kavicsszedéssel, és rakosgatással. Telepakolja a kis kezeit kavicsokkal úgy hogy már nem is férne bele több, de addig rakosgatja, helyzegeti őket, míg kellő mennyiséget el nem tud szállítani a két-három méterrel arrébb lévő célpontig, ahol lepakol, és újakat szed fel.

Néhány napja új szóval gyarapodott Matyi szókincse, és ezáltal a miénk is, ez pedig a biűűű. Matyinyelven ez annyit tesz: víz. Akkor kezdte el használni, amikor engedtük a fürdővizet esténként.Itt pedig remek alkalom nyílt arra, hogy teszteljük, hogy felismeri-e a víz különböző formáit. És igen, minden víz biűűű, a pohárban lévő, a szökőkútban lévő, és még a Balaton is. Ráadásul imád pancsolni, lógatni kezét-lábát a vízbe. Kicsit sajnáltam, hogy nem tudtunk fürödni, de Matyi a pancsolással is jól elvolt, és lesz még lehetőség a nyáron strandolni is.

Aztán persze volt hiszti, mikor abba kellett hagyni a vízezést, de már teljesen hideg volt keze-lába. Vígasztalásul megkaparinthatott egy napszemüveget és egy mobiltelefont, és így mindjárt szent lett a béke. (nem a miénk volt egyik sem, hanem Feri egyik kollégájáé, a miénkről már réges-régen le van tiltva) A szerzeményeivel vagánykodott:

Hazafelé még megálltunk Veszprémben, mert mindig megállunk, mert szeretjük, mert kedves a szívünknek. Sétáltunk a városban, megkerestük egy barátnőmet egy tablón, (furcsa volt, hogy a tanároldalon kellett keresni), aztán mikor Matyi felébredt, akkor megebédeltünk, és jöttünk haza.

Nagyon kellemes hétvége volt, szeretjük ilyenkor a Balatont, ilyenkor még nem olyan nyüzsgő, nem olyan zsúfolt, nem olyan koszos, mint főszezonban.

Matyi is jól érezte magát, jól el is fáradt, mert ott is, és itthon is úgy aludt mint a bunda, ami az elmúlt hétre nem igazán volt jellemző. Elég csak annyi, hogy nem épp kismama-barát üzemmódban működött. Remélem az új hét, és a tartalmas hétvége elfeledteti vele a múlt heti reggel 6-os ébredést, és áttérünk valami emberkímélőbb időpontra. (És akkor talán sikerül gyakrabban jönnöm, mennem, olvasnom és kommentelnem)

Medvefarmon

A vasárnap délutáni nyári hőséget a veresegyházi medvefarmon töltöttük. Voltunk már itt korábban, még kettesben, jobban mondva két és felesben, mert Matyi már a pocakban lakott. Még akkor elhatároztuk, hogy majd visszajövünk még ide, ha Matyi már abban a korban lesz, hogy értékelni tudja a brummogókat. Hát most már abban a korban van, így hát felkerekedtünk. Az indulásnál Matyi is nagy segítség volt:) Mostanában rákapott, hogy bemászik a kocsiba, és leginkább a vezető oldali ülést preferálja, nemhiába, férfi:) Ennek csak az a buktatója, hogy a hátsó ülésen az ülésen bekötve már nemigen akaródzik neki ülni.

Érkezés után Matyi rögtön lecövekelt az első útjába kerülő medve előtt, és egy tapodtat  sem akart arrébb menni. Ha rajta múlik, akkor azon az egy helyen töltjük az egész délutánt, a tűző napon. De Matyi nagyon élvezte, nagyban mutogatott és brummogott.

Szerencsére  Medve pajtás odébbállt, lehet megunta Matyi kurjongatásait, így mi is tovább tudtunk menni, kb. 10 métert, ahol újra lecövekeltünk, elnyaltunk egy jégkrémet, néztük a medvéket. Matyinak egyre jobban bejön a fagyizás is, először csak húzta az orrát, hogy ez hideg, de most már harmadszorra találkozott eme hűsítővel és most nagyon bejött neki. Lehet, hogy a meleg miatt.

Miután alaposan leizzadtunk, némi hiszti árán kerestünk egy árnyékos helyet, ahol mi is előkaptuk a tarsolyunkból az itthonról vitt mézet, szereztünk egy jó nagy fakanalat, kerestünk egy éhesszájút, és Matyival megetettük. Nagyon élvezte, olyan aranyos volt, mármint Matyi.

Matyi is megmutatta a medvének a nyelvét, csak úgy miheztartás végett:

A napot még egy kis tó körüli sétával és lángossal zártuk. Van itt egy lángosos, ahol már legutóbb is nagyon finom lángost ettünk. Feri meg is jegyzte, hogy milyen furcsa, hogy mindig csak akkor jövünk ide, amikor a családunk létszáma nem egész szám. Matyinak a lángos is nagyon bejövős volt, csak úgy tolta le a sajtos-tejfölöset, hogy kicsit aggódtam is, hogy baj lesz este, mert elcsapja a gyomrát, de szerencsére nem lett baj. Békésen, kellemesen elfáradva mentünk aludni.

A teljesség felé

Amikor annak idején elhatároztuk, hogy szeretnénk egy Matyikát, a döntés mögött inkább racionális, mint érzelmi dolgok álltak. Aztán egy-egy sikertelen hónap kezdett egyre fájdalmasabb sebeket ütni a szívemen. (szerencsére nem volt olyan sok belőle) Aztán az egyik kolléganőm bejelentette, hogy babát vár, és úgy éreztem összefacsarodik a szívem, és hogy nem tudok úgy örülni a hírnek, mint ahogy azt szeretném, az öröm mellé egyfajta irigység is betársult, és a gondolat, miért nem én?. Ekkor már tudtam, hogy igen, most már lelkileg is fel vagyok készülve, most már tényleg szívből akarom, nemcsak azért, mert a munka meg az egészség éppen így kívánja. Nem sokra rá, Matyi beköltözött a pocakomba, és ímmár csaknem másfél éve bearanyozza a mindennapjainkat.

Azt, hogy kis korkülönbséget szeretnénk a gyerekeink között, azt is inkább a körülmények teszik indokolttá, az én munkám olyan, amit nem lehet babavárás mellett 100%-osan végezni, a papírtologatásból pedig egy életre elegem lett, amikor Matyi  a pocakomban lakott. 

Amikor először szóba került, hogy talán most már el kéne gondolkodni, akkor Matyi 9 hónapos volt, tele szeparációs szorongással, örökké az ölemben, de mindig max. 30 cm-re tőlem. Ebben a helyzetben én elképzelhetetlennek tartottam, hogy boldogulni tudnék vele, plusz egy pocaklakóval. Aztán Matyi elkezdett önállósodni, és ezzel együtt az én szívembe is befészkelte magát a vágy, hogy jó lenne egy Másik, egy Kicsi, egy Babaillatú, hisz Matyi már olyan nagy. 

 

 

 Néhány hete, egészen pontosan amikor hazafelé tartottunk Hollandiából már élt bennünk a remény, hogy az álmunk valóra válik. Múlt héten szakmailag is meg lett erősítve, hogy igen, ha minden jól alakul, akkor december végén, január elején Matyinak kistestvére fog születni.

Hogy mit érzek, érzünk, azt nem kell elmondanom senkinek, szerintem. Boldogok vagyunk, hogy itt van velünk, hogy minket választott, hogy meghallotta szívünk hívó szavát. De az öröm mellé persze jó adag aggodalom is vegyül, hisz olyan pici még, olyan sérülékeny, és itt van Matyi akivel mindig foglalkozni kell, aki egyelőre még nem érti, miért nem vagyok képes kimászni egész délelőtt az ágyból, miért nem ugrálunk együtt úgy, ahogy alig pár hete még tettük. De majd kialakul, majd kialakítjuk. 

Most egyszerűen jó... így jó!!!

Dalban mondom el

Cucka Drága hívott játszani, mégpedig dalban kell elmondani egy-egy kérdésre a választ. A feladat első olvasatra elég nehéznek tűnt, de aztán annyira befészkelte magát az agyamba, hogy egész tegnap délután nem tudtam szabadulni tőle, és szép lassan összeállt a kép. Ma délelőtt még rágyúrtam egy kis zenehallgatással, és íme, könnyebb volt mint gondoltam.

A feladat:

1. Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz!
2. A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.
3. 6 embernek dobd tovább a pöttyöst!

Aki nekem elsőre beugrott, és nem is keresgéltem tovább a kedvenceim között, Szekeres Adrien. Imádom a hangját, a stílusát, a számait, szeretem hallgatni.  (A második aki eszembe jutott az a Tankcsapda volt, sokszor passzol a lelkivilágomhoz, de hát csúnya szavakat ugye egy babás blogban nem illik, így elvetettem)

A kérdések és a válaszok:

Férfi vagy, vagy nő?

Lennék télen a napsütés
Neked én éjjel -nappal szórnám a fényt
Lennék zápor , hűvös , de jó
Legyek a lány , ki minden évszakra jó
S ne keress soha mást

Írj magadról!

Kérdés, örök kérdés
Az, hogy ki vagyok.
Hogy honnan s miért jöttem
S vajon meddig maradok.
Élek, s ha a fényből szívem menekül
Létem igaz tükrét
Csak Te látod egyedül.
....

...én csak futok a szívem után

Hogyan írnád le az előző kapcsolatodat?
...
túl késo, ennyi volt
ami csak rólunk szólt...
tudom ez így lesz jó!
amióta ez történt
minden jó, és megint szép
nem is gondolok többé rád
újra összeállt a kép.

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?

Érteném, ha szólnál
De nem kell most a szó
Ülni kéz a kézben
ez egyszerűen jó
Jó így, jó így…

...

...Szeretlek kötőszók nélkül

Most hol lennél szívesen?

Melletted szép, így szép a világ.

Mit gondolsz a szeretetről?

Szeretni elég , mert a szív nagy hatalom
Valaki kezét fogni jó , s nem tagadom
Csak egy ölelés , vagy egy nevetés
Sokszor elég

Mit kérnél, ha egy kívánságod volna?

Néha álmodj – másokért
Néha sírj csak, nem is kár a könnyekért
Néha álmodj, s mondj imát
Bent a szívben, tudjuk valahol, hogy majd lesz egy jobb világ
Hidd el lesz egy jobb világ!

....

Hé, ismert az az érzés:
Hazaérkezni fáradt nap után
Szóljon a kedvenc lemezem
S aki várt rám, ott legyen velem!
 
És akiknek továbbadnám: Andi, Hencsi, Gneke, Popianyu, Twinbaby, és Vica. 
Kellemes zenehallgatást!

Kisfiúból nagyfiú

Akik ritkán látják Mátét, mindig megjegyzik, hogy mennyit nőtt a legutóbbi találka óta, és hogy már milyen nagy fiú. Igen, ez így van, bár az én anyai szememnek sokszor nem olyan látványos a változás. Az elmúlt napokban, hetekben azonban olyan mértékű fejlődésen ment át Matyi mind testileg, mint beszédügyileg, mind szocializáció terén, ami még engem is megfogott, és szinte percenként rácsodálkozom, hogy hogy lehet az, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnt az én ölbematyim, és itt van helyette egy sohamegnemálló, örökkéfecsegő, bohóckodó, önálló nagy fiú. 

Matyi kisebb korában nem volt épp társaságkedvelő. Ő inkább olyan bújós volt, anyás, idegenektől sírva fakadós, nehezen oldódós. Néhány hónapja még elképzelhetetlennek tartottam, hogy Matyiból ilyen vagány, vandál, játszótérréme kisfiú lesz. De az lett. Hogy mikor vetkőzte le a gátlásosságát, nem tudom. De mára már ő az, aki a testi kontaktust keresi idegen gyerekekkel a játszótéren, odamegy, megsimogat, érdeklődik. Itthon is egyre kevésbé van rám szüksége, persze jó ha ott vagyok aa közelben, de elvan egyedül is, legtöbbször csak rohangál a szobákban fel-alá, kezében mindig valami aktuális szerzeménnyel. És közben be nem áll a szája. Persze nem igazi beszéd ez, csak amolyan babanyelv, de aranyos, és van néhány "szófordulat", aminek már én is tudom az értelmét, mint pl. az egu, edu, (elgurult, eldőlt) tikka,(ha valamit kinyit vagy becsuk, és csattan) bú, (jelen esetben nem a tehenet jelenti, hanem mindent ami zúg, a porszívót, a fűnyírót, a mixert, stb.) Szóval kezdjük egymást megérteni. Ő is egyre jobban engem. Egyszerű "parancsokat" teljesít, ha akar, pl. kapcsold be a tévét, hozd ide a zoknidat, dobd ki a szemetesbe, ilyesmi. Hogy a ne mássz fel a kanapé karfájára, ne állj az asztal tetején, ne dobáld szét a kölesgolyót, és ne locsold ki a teádat felszólításokat miért nem érti, azt még nem tudom. 

Összességében mégiscsak jó fej gyereket kaptam, akinek van saját humora, de a miénket is érti, és nevet. Kedvence az elbújós-megkeresős játék, és a fogócska, ha egyedül játszik akkor pedig a dobáljuk szét minél jobban az összes játékot ami a keze ügyébe akad című. Ezt én kevésbé szeretem. 

A jó időre való tekintettel nagy kedvenc lett a  kert, ebéd után már hozza a cipőjét, veszi a sapkáját, és nincs mese, menni kell. Kifulladásig kint vagyunk, elsétálunk vásárolni, majd játszótérre, ahol órákon ár rohangál, csúszdázik, kismotorozik, kislánybabakocsit tologat, ismerkedik, majd haza, és még a kertben nyomulunk, de még így is sírás van, amikor be kell jönni, legtöbbször azért mert én már alig állok a lábamon. 

 

 

 

Elfáradt: (10 másodpercre kb.)

 

 

Hétvégén lezajlott Máté első bográcsosa. Matyi is nagy segítség volt, ő volt az, aki lefoglalta a kutyát, és a melegre való tekintettel locsolta az udvart.

 

 

 

Már ilyen nagy fiú:)

 

Egy gyorsan elszaladt hét

Nem vesztünk el, csak valahogy nincs ihletem. Talán az elmúlt hetek eseménydús napjai annyira lemerítettek testileg és szellemileg, hogy az itthoni nyugodt, csendes, szinte eseménytelen hétköznapok csak úgy suhannak el mellettünk. Talán az elmúlt hetekben kiírtam magamból minden szót, és most egy kicsit gyűjteni kell. Talán most érek rá egy kicsit tavaszi fáradtnak lenni.

Matyi persze elemében van, ha nem kint az udvaron, vagy a játszótéren rosszcsontkodik, akkor a lakásban kaszkadőrködik, nekem pedig feláll a szőr a hátamon, hogy mindenhová felmászik, és mindenhonnan le is ugrik, legyen ez a forgószék, vagy a kanapé karfája, vagy a radiátor, vagy az asztal teteje. Nincsenek előtte akadályok, egy fél pillanatra sem lehet szem elől téveszteni, mert biztos, hogy valahonnan le kell utána vadászni.

Közben szép lassan fogakat növeszt, a legutóbbi 13dikkal még nem is végzett teljesen máris belevágott a 14esbe. A 13 és a 14 is felső szemfog. A nagy munka az éjszakákat egyelőre nem befolyásolja, bár volt tegnapelőtt egy brutál másfél-2 óránként sírva ébredős, de ezt vagy a teliholdnak, vagy egy rossz álomnak tudom be. Az étvágy viszont most újra megcsappant, Matyifőnök egy légy adagjával egyenértékű mennyiséget képes  és hajlandó magához venni.

Hogy van-e összefüggés, vagy nincs, azt nem tudom, de az alvásigénye is visszaesett, legalábbis az enyémhez képest. A reggeli fél 8-as ébredés után tegnap kétszer fél órára hajtotta csak álomra a fejét, és ez elég volt neki arra, hogy fél 10-ig futkározzon a szobában fel és alá. Pedig sétálni is voltunk, és lábon jött majdnem egy órát, majd 2 és fél órát játszótereztünk, és fáradt is volt, láttam rajta, de úgy látszik fél óra regenerálódás neki elég. hogy honnan gyűjti az energiáját nem tudom.

Hát valahogy így vagyunk mostanság. 

A hazaút és itthon

Újra itthon, és ahogy az ilyenkor lenni szokott bedarált minket a sok elmaradt tennivaló.

Az utolsó fél napunk Delftben pakolással telt, de olyan jók voltunk, hogy maradt még időnk egy rövid sétára elbúcsúzni a várostól. Persze szerdán délelőtt már szép napos idő volt,hétfőn-kedden pedig alig akart elállni az eső. A hazaút ugye mindig más, mint az odaút, ilyenkor mát nem az ismeretlen felé tartunk, hanem a jól megszokotthoz, az izgalom is kisebb, helyére inkább egy kis maradni akarás, egy kis szomorúság kerül. Ez Matyin is érezhető volt, már nem annyira érdekelte az utazás csodája, inkább elvárta (volna) hogy végig szórakoztassa valaki.  Delft-től Amszterdamig majdnem végig aludt a vonaton, ez olyan 3/4 órát jelent. Ennyi alvás bőven elégnek bizonyult neki ahhoz, hogy a későbbiekben még véletlenül se hajtsa álomra a fejét. A repülőtéren még elvolt, nézte a nyüzsgés maga körül, meg a repülőgépeket, meg a tankkocsikat, és hogy hogy rakják be a csomagokat a gépbe.

A repülőn volt vele a legrosszabb, egyáltalán nem akart egy helyben ülni, sem külön széken, sem ölben, a biztonsági övet pedig mindenképpen le akarta magáról tépni. Aztán fent ácsorgott, ismerkedett, szétdobált mindent amit talált, az újságot, a papírzacskót, a poharakat, letépte és miszlikbe szaggatta a fejvédőt, semmi nem érdekelte 10 mp-nél tovább, és egy percet sem aludt. Halál volt, már alig vártam, hogy végre leszálljunk. Ja, és becsekkolásnál sikerült bekakilnia, de nem is akárhogy. Szerencsére a repülőgép wc-jében van egy lehajtható pelenkázó. Csakhogy úgy vettem észre, hogy Matyi valamiért fél ezeken a lehajthatósokon, legtöbbször bődületesen ordít rajtuk.  A helység méretéből adódóan a megszokott gyors mozdulatok nem voltak olyan gyorsak, de szerencsére most nem volt akkora balhé, mint pl. egyszer egy Mekiben, ahol úgy üvöltött, mint akiről a bőrt nyúzzák, és már a női wc összes várakozója a wc-s nénivel kiegészülve próbálta Őméltóságát jobb kedvre deríteni, sikertelenül. Na ekkor azért kicsit pipa voltam rá. Pedig máskor is találkozott már ilyen pelenkázóval, nem tudom, hogy az utóbbi időben mitől alakult ki benne ilyen mértékű elutasítás. 

Na de végül csak sikerült magyar földre érnünk, és a délutáni pesti dugóban hazaaraszolni. Persze Matyi az utolsó 10 percben aludt el a taxiban. 

Itthon aztán gyors kicsomagolás, hogy felmérjük a szennyesállományt. Hogy legyen mit mosni, áthúztam még az ágyneműt is. A mosásnak még mindig nem értem a végére, a  vasalást még el sem kezdtem. 

Tegnap, éljen május elseje a munka ünnepe, véghezvittük az elmaradt tavaszi nagytakarítást, mivel hazaérve nem igazán lehetett az ablakon kilátni olyan koszos volt már, így azzal kezdtünk, aztán szépen mindent. Matyival egy élmény volt. Mellesleg, 16 és fél hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Matyi tetőtől talpig kakis legyen, de úgy hogy még a zoknija és olyan volt, és a padló is. Szóval a generál takarításnak megvolt a másik alapja. De most legalább minden csillog-villog. Délután még elvittük Matyit megfuttatni, mert igaz hogy délelőtt Apával kertészkedtek egy kicsit, de az Matyinak nem elég intenzív mozgás. Így kimentünk a Városligetbe, ahol igazi majális hangulat volt, és rengeteg ember. Sétáltunk egy nagyot, belehallgattunk néhány koncertbe, ettünk egy fagyit, és hazajöttünk. Hullafáradtan.