Máté világgá megy

Máté gondolt egyet, magához ragadta a hátizsákot és elindult világot látni:
A szomszéd szobából azért még visszanézett, hogy elbúcsúzzon: ( képek rákattintásra nagyobbodnak)

Szimpi vagy nem szimpi

Máté pár hónapos kora óta foglalkoztat a téma, hogy vajon mi alapján dönti el egy ilyen pici gyerek, hogy kit fogad a kegyeibe és kit nem. Máté kezdetektől furcsán és kiszámíthatatlanul viselkedett az emberekkel, mindegy, hogy ismerős, ismeretlen, rokon, vagy barát. Ő a saját értékítélete szerint osztotta be az útjába akadó felnőtt egyedeket. A gyerekekkel sosem volt baj, azokkal ha nem is kezdett el rögtön bratyizni, de nem ijedt meg tőlük, még a nagyobbaktól sem, max. nem vett róluk tudomást, és járta a maga útját. A felnőttekről viszont sokszor más a véleménye, mint pl. nekem.

Vannak rokonok, akiket  a mai napig sírással üdvözöl és kell neki (jó) pár perc, mire megbékél.De vannak olyanok is, mint pl. a tesóm, akivel kezdetektől fogva egy húron pendülnek, már-már a cinkosságig fajul az ő barátkozásuk. Kölcsönösen imádják egymást, ha a tesóm itt van, akkor megszűnik Máté számára a külvilág, és annak minden zavaró tényezője, még a fogfájás is, és csak ő van, követi minenhová, vele eszik, vele játszik, mindent vele csinál. 

Vannak barátok, ismerősök, akiket Máté feltétel nélkül elfogad, vannak viszont olyanok is, akikkel ha találkozunk ő befészkeli magát az ölembe, és onnan egy tapottat sem hajlandó tenni. Ez egyébként sokszor kellemetlen, és nem győzöm bizonygatni, nem a vendég a hibás. Ő egyszerűen ilyen, és kész. Van akit elfogad, és van akit nem. Persze ez folyamatosan változik, és aki a múlt héten ellenség volt, az lehet, hogy ezen a héten barát lesz. Sajnos ez fordítva is működik, barátból is lehet ellenség. 

Viszont a kukásbácsi, a postásbácsi, Ügyvéd Uram  örök barátok, tőlük nem fél, sőt, integet, kurjongat, ha meglátja őket. Hogy miért van ez, nem tudom.

Próbálok kiigazodni rajta, de ezek miatt a pálfordulások miatt lehetetlen.  Talán majd ha megtanul beszélni, akkor elmondja mi alapján szelektál.

CSak suttogva, de talán jobb

Nem akarom elkiabálni, de túl vagyunk egy jó éjszakán, mindketten aludtunk mint a bunda. 3/4 7-ig. Ekkor kelt ugyanis Manófőnök, és haladékot nem tűrve engem is kiráncigált az ágyból, majdhogynem szó szerint, mert én arra ébredtem, hogy ácsorog az ágy mellet, és rángatja a kezemet. 

Volt egy egy egészen jó délelőttünk,  nyűglődés és hisztimentes, és az ínyére is csak egyszer kellett dentinox-ot kennem, de azt is csak a megszokás miatt. Az egész délelőttös sétálgatás után bepuszilt egy majdnem egész adag csirkemájas rizottót,így most már éhen sem fog halni. Ettől mondjuk a tavaly decemberi 3 hetes éhségsztrájkja után már nem félek.

Az ínye még mindig dagadt de csücskös, és a tegnap esti fogmosáskor véres volt a fogkefe, lehet, hogy már elkezdte áttörni az ínyét az a fránya fog. 

Remélem azért a nehezén már túl vagyunk. Ha nem lenne ott még az a maradék 11 kibújásra váró, egészen meg is nyugodnék.

A helyzet fokozódik

Esik a hó. És Máténak még mindig nem bújt ki az éppen aktuális foga. Ez a két nehezítő tényező megkeseríti a mindennapjainkat. Eleinte csak a Matyiét, most már az enyémet is. Máté nyűgös, sehol máshol nem jó neki, csak az én ölemben, vagy jobb pillanataiban max. 30 cm-es távolságban tőlem. Ezt most már lassan 1 hete műveljük, és egyre nehezebben viseljük mind a ketten. Azt tudtam, mondták, hogy ezek az őrlő, rágó, szemfogak megviselik az embert, de azt nem gondoltam, hogy az én hónapok óta tündérként viselkedő Mátémból is képes üvöltő sárkányt varázsolni. Úgy sajnálom szegényt, de annál többet, mint hogy próbálom csillapítani a fájdalmát, nem tudok tenni. Tény, hogy az egész bal alsó ínye be van dagadva, de csak akkor engedi hogy belenyúljak, ha az ujjamon van az édes-hűs zselé, ami egy picit enyhít. De ő maga is próbálkozik. Tegnap egy vizes zsebkendővel hűsítette az ínyét, olyan volt mint egy kutya, lógott a zsebkendő a szájából. 

Hát így vagyunk mostanság. Ennél már csak jobban lehetünk, asszem.

Bolondoztunk

Máté két napja csak nyűglődik. Ez annyit jelent, hogy semmi pénzért nem aludna, még akkor sem, ha már leesik a feje. Ettől persze még nyűgösebb lesz. Ez kissé megkeseríti a nappalainkat, az éjszakákat szerencsére még nem annyira, az összedugjuk az orrunkat és úgy alszunk az még egyelőre bejön. Még nem eldöntött, hogy a kibújni készülő 9-dik fog, vagy a közelgő melegfront van a háttérben, de lényegében mindegy is. 

Nem könnyű most vele, minden leleményességemet be kell vetnem, hogy ideig-óráig, legalább egy rövid időre ne nyafogjon. 

Így történt, hogy mikor Máté most már játszi egyszerűséggel kihúzgálta a fiókokat, és módszeres kipakolt belőle, előkerült néhány korábbi szilveszterről megmaradt darab. Gyorsan fel is próbáltuk őket.  Én egész jól szórakoztam, Máté nem annyira, nem értette, hogy miért kell a fejére tenni az álarcokat, és bőszen húzta le a fejéről. Azért sikerült elcsípnem benne, így festett:

 

 

 

 

Közös képet is akartam, de azt sajnos már bojkottálta Matyi, mert mire elkészültem és a gépet is élesre állítottam ő már le is kapta magáról a maskarát.

Kerti hóparty

Az időjárás mára virradóra kárpótolt bennünket a tegnapi csalódás miatt, mert reggelre akkora, de akkora hó esett, hogy legszívesebben már pizsamában elindultam volna, nehogy megint úgy járjunk mint tegnap. De azért visszafogtam magam, és jól bereggeleztünk, jól felöltöztünk, és először tettünk egy gyors babakocsis sétát, mert be kellett szerezni ezt-azt. Ebben a formában nem nagyon volt oda Máté a hóért, aludt is egy rövidet. Aztán itthon előkapartuk a garázsból a szánkót, és nekivágtunk a kertnek. Hát ezt már nagyon élvezte. Mentünk körbe-körbe, szántottuk a havat, Ő meg csak kacagott, nevetett, fecsegett, szóval élvezte. Én is, egészen addig, míg el nem fáradtam. Akkor kicsit havaztunk. Építhettünk volna hóembert is, de nem találtam a kesztyűmet, kesztyű nélkül pedig kicsit fájdalmas lett volna, és ennyire azért nem éreztem lelkesnek magamat. De még séta közben találkoztunk egy hóembercsaláddal, nagyon jól nézett ki. Szóval nekem nem volt kesztyűm, Máté meg nem akarta a sajátját felvenni, így amikor kicsit hógolyóztunk, csak meresztette rám a szemét, hogy azt nem mondtam, hogy ez hideg lesz. De aranyos volt nagyon. Cirka 1 órát voltunk kint a hóban. Ez az idő bőven elég volt arra, hogy kb. 120-szor körbefussam a kertet, mögöttem a szánkóval és Matyival, hogy a nadrágom szára csaknem térdig csupa víz legyen, és hogy vörösre fagyjon a kezem, pedig nem is volt hideg, szépen sütött a nap. Ha ma este esik még egy kis ráadás, holnap délelőtt is ez lesz a programunk. Sajnos ráadás nélkül a kerti hó már nemigen lesz használható, teljesen felszántottuk.

 

 

Balra lent látható a hóembercsalád:)

 

Potyaút a rendelőbe

Úgy volt, hogy ma kapja Máté a phneumococcus elleni oltás első részét , én csak kókusz elleni védőoltásnak hívom. Ezért, bár Feri külföldön van, mi itthon maradtunk, nem mentünk vidékre a nagyszülőkhöz, mert olyan nehéz időpontot kapni ehhez a doktornőhöz, és nem akartam kockáztatni. Erre ott derül ki, hogy nem kap ma oltást Matyi, mert nincs. Elfogyott. már egy hónapja nincs, és minden nap várják az új szállítmányt. Először mérges voltam, hogy miért nem lehetett szólni, hogy ne menjünk, ha más gondunk, panaszunk nincsen. De összeszorítottam a számat és nem mondtam semmit. Nem volt könnyű. Mindegy. Ráadásul előttünk egy olyan kislány volt, aki nem tudom miért de már a mérlegelésnél is úgy sírt, mintha a bőrét nyúznák. Akik utánunk jöttek, két lány volt, de mindkettő nagyobb volt mint Máté, ráadásul a nagyobb lány sokkal nagyobb, 4-5 éves, és nem tudom miért de az is sírt már kint a váróban. És persze, hogy Matyi is elkezdett nyűgösködni, mikor ennyi síró gyerek vette körül. Pedig sosem szokott sírni, de most gondolom azt hitte, hogy itt ez a trendi. Mostanában amúgy is olyan utánozós kedvében van.  Azért a végén küldött egy pá-t a kedvenc doktornénijének. Most úgy lesz, hogy márciusban, amikor egyébként is mennénk a 15 hónapos oltásért, ha lesz éppen kókusz elleni, akkor azt is megkapja. 

Még pluszban mérges vagyok, hogy mehettünk volna délelőtt a hóesésben sétálni, szánkózni, de nem mentünk, gondoltam majd a doktornénitől hazafelé egy kis búfelejtőnek jó lesz. De mire ott végeztünk, akkor már nem a délelőtti szép hóesés volt, hanem havaseső, és még a kertben is minden felázott, és használhatatlanná vált. 

Úgy látszik tartoztunk az ördögnek!

Ja és a hivatalos méretek: 9200 g és 75 cm. Alaposan megszedte az utóbbi 2 hónapban magát a fiatalember, már nem is tudom, mikor hízott utoljára ennyit, pontosan 650 g-ot december óta. Szerintem a karácsonyi dínom-dánom itt a ludas, amiből Máté uraság is alaposan kivette a részét, és az akkor felszaladt dekákat még nem sikerült ledolgoznia:) (nem is kell)

Az első igazi séta

Nekem a kisgyerekes szülőségről mindig egy olyan kép ugrik be, hogy megy az anyuka, fél kézzel babakocsit tol végszükség esetére, másik kezével mosolyogva vezetgeti az apró léptekkel haladó gyerkőcét. Ha ilyet látok mindig mosolyra húzódik a szám, hisz mi lehet aranyosabb annál, ahogy egy kis törpe ismerkedik a világgal ímmáron kétlábon.  Mikor a babakocsiból végre kikerülve saját maga veheti szemügyre mindazt amit jól ismer már, hisz ott volt minden karnyújtásnyira tőle, csak épp sosem érte el, és a fránya anyukák csak tolják a kocsit, és tolják, anélkül hogy egy picit szusszannának. 

Tudtam, hogy nem kell már sokat várnom arra, hogy a saját bőrömön megtapasztalhassam ezt az érzést, hisz Máté egyre ügyesebben tipeg kétlábon, mondjuk kéz a kézben még sokkal biztonságosabban lépked, mint egyedül, de jó úton haladunk, és én nem erőltetem. 

Az első NAGY sétát nem egy ilyen borongós, szeles, hideg napra terveztem, lelki szemeim előtt szép tavaszi napsütésben, kicsit lengébben  öltözve láttam magunkat Zugló utcáin. De másképp alakult, mert bármilyen barátságtalan volt is az idő, el kellett mennünk a postára. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, mert Máté nem szereti a szelet, ha a szembe fúj, akkor meg pláne nem, és sajnos ez ilyen volt. Így esett, hogy az utolsó kereszteződésnél már nem bírtam/akartam hallgatni ahogy nyűglődik, így gondoltam egy merészet és kivettem, kézen fogtam és együtt lépdeltünk hazafelé. Nem tudom, hogy melyikünk arcán volt nagyobb a büszkeség, Máté örült a szabadságnak, én pedig annak, hogy már itt tartunk, egy régi álom valóra vált. Persze ez a 20 méter kb. ugyanannyi idő volt, mint az egész út, oda-vissza, és jól átfagyva értünk haza mind a ketten, de egyikünk sem bánta. Itthon magunkba döntöttünk 1-1 bögre meleg teát, és helyreállt a hőháztartásunk. Már alig várom a következő ilyen sétánkat, remélem azt már szebb időben tudjuk megejteni.

 

Máté esete a széllel

Minden hasonló korú gyereknél megfigyelhető szerintem, hogy tudják az események egymásutániságát. Gondolok itt olyan esetekre pl. hogy ha a kádba engedjük a vizet, Máté tudja, hogy fürdés jön, és extázisba esik. Ilyen nálunk Apa hazaérkezése is, ami a következőképpen zajlik. A rács kinyitása egy jellegzetes zajjal jár, amire Máté már felkapja a fejét. Aztán az ajtó kinyitása megintcsak egy másfajta zaj, és ilyenkor a hirtelen betóduló levegő kicsit megnyikorgatja a harmonikaajtót. Erről áté rögtön tudja, hogy ez csak Apa lehet, és hangos Appa, Appa-ban tör ki, és ha nincs valamiben nagyon benne, akkor még oda is megy az ajtóhoz, elhúzza, és kinéz, hogy biztos legyen a dolgában. 

Tegnap ugyan ragyogó napsütés volt, ami sajnos erős széllel párosult. Egy-egy erősebb széllökés ilyenkor nyitja-csukja a terasz felőli ajtót, ami valóban olyan hatású mintha jönne valaki. 

Szegény Matyi egész nap az ajtót leste, és kérdőn nézett rám, hogy Appa, Appa, és gondolom nem értette, hogy mi történik, hisz itt a hang, és Apa mégsem jön be az ajtón. 

Mikor este valóban megérkezett, akkor kicsit csalódottan, de mégis reménnyel a szemében  kérdőn nézett rám, hogy ez most megint valami átverés, vagy most már tényleg itthon van Apa. És tényleg itthon volt, Máté szeme felragyogott, és az egész napos várakozás után végre valahára odabújhatott Apához. Szegényt úgy sajnáltam egész nap, olyan csalódott volt, még sosem láttam a szemében hasonlót.

Eseménytelenül élünk

Alkotói válságban vagyok, vagy valami ilyesmi. De az is lehet, hogy most már tényleg jön a tavasz, és tavaszi fáradtságban szenvedek, és sokszor csak aludni lenne kedvem.Ezt néha meg is teszem, amikor Máté kidől, akkor én is mellékuporodom és alszom egy kicsit én is. 

Hétvégén nagyszülőknél voltunk, nagyi szülinapját ünnepeltük. Olyan jó látni, ahogy időről-időre Máté egyre jobban feltalálja magát, látványosan jól érzi magát másokkal, élvezi, hogy ő van a középpontban (nem mintha ez itthon másként lenne) és ezt maximálisan ki is használja, a nagyszülők nagy örömére minden tudományát szépen végigmutogatta nekik. Aranyos volt. Hogy a finom vidéki levegő, a nagy ebéd, vagy a sok szereplés volt-e az oka nem tudom, de a hazaúton végig aludt, amit még sosem csinált, legkésőbb Dabasnál eddig mindig felébredt, most a garázs előtt úgy kellett kibányásznom az üléséből, és meglepő módon este is időben ágyba került.

A fogakkal még mindig küzd, néhány jó éjszaka után most megint nyűglődés volt éjjel 2-től kb. 6ig. Ez nem igazi ébrenlét, és sírás folyamatosan, hanem csak nem tud alaudni szerintem, forgolódik, néha felsír, de egy simire megnyugszik. Persze mindez közöttünk történik, így nekem is van esélyem egy-egy 10 perces szemhunyásra. 

Pénteken már azt hittem itt a tavasz, és ennek örömére egy több mint 3 órás sétát tettünk, útbaejtve a fontosabb helyeket a kerületben, mint posta, közért, és könyvtár és játszótér. A könyvtárban van egy tengerimalac, amit mnidg megnézünk, Matyi nagyon szereti, szerintem Hunor Dörzsijét véli felfedezni benne, de aranyosan ütögeti a ketrecét, és alig lehetett lebeszélni róla, hogy ne tologassa körbe a polcok között. Én egy szatyornyi könyvvel távoztam, Feri meg is jegyezte, hogy mi lesz ha kiolvasom az összes könyvet ami létezik, erre amúgy én is szoktam gondolni, de aztán eszembe jut a fejemben létező lista, hogy mi mindent szeretnék még elolvasni, és akkor megnyugszom, hogy van még pár dolog a tarsolyomban. És hát ott vannak még a kortárs írók, akikre azért lehet még számítani. Tény, hogy az elmúlt 1 hétben 2 könyvnek tettem pontot a végére, minden nagyobb erőfeszítés nélkül, köszönhető ez Matyinak, aki mostanában elég demóverziósan működik, úgyhogy félek is kicsit, hogy meg lesz ennek a böjtje is. 

Visszavonhatatlanul közeledik a tavasz, a kertben már nyílnak a hóvirágok, felütötték fejüket a krókuszok és a tulipánok, rügyeznek a fák. Lassan jó lesz kiülni a teraszra és magamba szívni a friss virágillatot, és süttetni az arcomat a tavaszi napsütésben. Már nagyon várom.

 

És végül. Mindig irigyeltem a Hunor kincsesdobozából előkerülő retrojátékokat, valahogy a mieink elkeveredtek valahová az idők során. De most hétvégén találtunk a nagyszülőnél egy igazi gyöngyszemet ami még MátéApué volt valaha. és Máté nagy érdeklődéssel vette birtokba ezt a kerekes piros macskát.

 

A kis kukta

Nem panaszkodhatom, mert Máté személyében remek segítséget kaptam a konyhába. Míg én nagyban dolgozom a konyhapulton, addig Ő ugyanazt csinálja kicsiben általában a lábam alatt a földön. Jön, nyitja a szekrényt, veszi elő az edényeket és a számára odakészített fakanalat és főz, úgy ahogy tőlem látja, kavar, kóstol, és megint kavar. Néha odacsap a fazéknak, had szóljon. Ezt nem tőlem látta. Vagy én teszek neki az edényébe pár szem kölesgolyót, hogy legyen mit kavargatnia, vagy Ő tesz bele valamit, amit épp talál, tegnap pl. a cipőjét főzte meg. Nagyjából tudja, melyik edényekhez, tálakhoz nyúlhat, de azért néha bepróbálkozik és előhúzza a mélyre eldugott teflonjaimat, ilyenkor néz rám a kérdő bociszemeivel, hátha... De nem, és amikor mondom neki, hogy azt nem, mert az az Anyáé, akkor szomorúan visszateszi. Jó fej:)

Hétfő délutáni vidámkodás

Hetek óta vártunk már egy megfelelő betegség, hideg, esőmentes napra, amikor útra kelhetünk és meglátogathatjuk kis barátainkat. Ez a nap tegnapra esett, és mondhatom igazán jól sikerült délutánt sikerült összehoznunk, összehozniuk a fiúknak.

Volt itt minden kérem szépen,zene-bona vigalom (Hunor-módra:))

 

 

Ereszd el a hajam  Alma-együttesre:)

 

hájas süti, kölesgolyó, műanyag virsli, és műanyag tojás,

 

ismerkedés a fiatalabb generációval (Marci:)),akinél csak egyszer törött el a mécses, amikor a "nagyok"egy kockát próbáltak a szájába nyomni szegénynek, és ezt már nagyon nem vette a gyomra:)

 

rajzverseny, asztal és széktologatás,

 

Dörzsi zaklatása közös erővel, 

 

 

 

szóval minden amit két db alig múlt 1 éves, és egy db egyhelyben fekvő négyésfél hónapos, mindenre rácsodálkozó mosolygombóctól kitelik.