Hát véget ért a szünet, ma újra munkanap van. Nem nekem, tulajdonképpen
az én esetemben ez ugyanolyan nap mint a többi, Feri szerint én állandó
szabadnapon vagyok, szerintem állandó munkában, de ezek csak
nézőpontbeli különbségek. Az elmúlt kicsit több mint 2 hét együtt éppen
elég volt arra, hogy jól megszokjuk azt, hogy 3an vagyunk, és ez a tény
teljesen felborította az amúgy szokásos hétköznapi rendet. Vagy mentünk
valahová, vagy csak itthon voltunk, de mindenképp mások voltak ezek a
napok. Matyi is már épp hozzászokott, hogy nem csak anyja van, hanem
apja is, és már én is teljesen hozzászoktam, hogy főzés közben nem
rángatja senki a nadrágom szárát, el tudok menni nyugodtan wc-re, és még
hasonló apróságok. De mától vége a jó világnak, mától újra minden a
régi, és ugyanúgy érzem magam, mintha munkába kellett volna mennem,
kicsit keresem önmagamat, kicsit tétovázom, hogy mihez is kezdjek, kell
még pár nap mire minden megint a régi kerékvágásba kerül.
Matyi reggel nagyon aranyos volt, fél 7 körül ébresztette az apját,
csücsült az ágyában, kivettem, odavettem magam mellé, Apa pedig felkelt.
(mondhatni kicseréltem a két pasit) . Matyi szeméből egy pillanatra
kiszállt az álom, és egy "Appa, húú"-val búcsúztatta a munkába induló
családfőt. Kedvem lett volna megmosolyogni, de nem mertem, mert ezek
után, mintha mi sem történt volna bevackolta magát a az állam alá, és
már durmolt is tovább. Egészen fél 9-ig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése