Lakáskiállítás

 Úgy tűnik, az idei november a Nagy Elsők hónapja. Csupa olyan dolgot csinálunk, vagy veszünk részt valamin, amin még korábban sosem. Kezdve Máté zeneakadémiás fellépésével, majd a szalagavató, ( a piros cipő 😊 ), amjd sebtiben egy külföldi cserediák, a múlt szombaton pedig egy Lakáskiállítás megnyitójára voltunk hivatalosak. 

Egész véletlenül keveredtünk oda, mégpedig egy focipálya melletti beszélgetés során. Van Marcinak egy jó barátja a csapatban, több is, de 2 igazán jó van, akikkel már kölyök koruk óta együtt rúgják a bőrt, és rendre ott állunk már a szülőkkel hosszú évek óta a pálya szélén a csapatunknak szurkolva. Már-már barátoknak is mondhatjuk magunkat. :-) 

Ilyenkor azért több mindenről is beszélgetünk olykor-olykor, nemcsak a fociról, és így derült ki, hogy az egyik anyukának a festményeiből kiállítás nyílik. Azt sem tudtam addig, hogy ő amolyan hobbifestő, igaz néha úgy mondott ilyesmiket, hogy egy nagy képen dolgozom, meg  ilyenek, de azt gondltam a munkájával kapcsolatos, mert egy időben építészként és belsőépítészként dolgozott. Nagyon kis félve mondta, hogy hát lesz egy kiállításmegnyitóm, nekem pedig felcsillant a szemem, hogy ez milyen menőség, és hogy húúúúhaaaa, és hogy hol lehet majd esetleg a képeit megnézni, mert szívesen elmennénk. Ő meg küldött egy meghívót a megnyitóra. Hát így csöppentünk egy ilyen helyre. 

Ami igazából egy Lakáskiállítás volt, a nevében is ez szerepelt, bár mi nem tudtuk, hogy ez mit jelent pontosan, hiszen nem voltunk még semmilyen megnyitón azelőtt. Tulajdonképpen ez egy debütáló kiállítása volt a Juditnak, egyelőre csak ismerősök és barátok előtt leplezte le az elmúlt néhány év festményeit. Bár van egy mentora, aki némileg segíti őt művészileg, az ő javaslatára készült ez a háttérből kilépés is, a képek abszolút a Judit gondolatiságát és lelkivilágát  örökítik meg. Nyilván ezt ő mondta, de amúgy valóban érdekes festmények voltak. 

Nem vagyunk azok a nagy műértők, de mégis hatással voltak ránk a képek, pedig elsőre egyébként inkább kicsit megijedtem, hogy mi lesz itt, mert a modern művészthez végképp nincs semmi kapcsolatom, de minél többet és minél többször néztünk rá a képekre, annál jobban közel kerültek egyesek hozzánk, vagy távolabbb mások, szóval mindenképpen hatással voltak ránk, mégha elsőre furcsa is volt egyik másik. 

Végül az est végére több kedvencünk is lett, és 1-2 már annyira meg is fogott, hogy még a falunkon is el tudnánk képzelni. :-) 

Nagyon érdekes este volt. 

A Duna parti belvárosi ház kicsi kis lakásában gyűltünk össze, és bár kicsit zsúfoltan voltunk eleinte, végül egész családias kis közönség lett. Judittal jó volt beszélgetni ak képekről, megismerni néhánynak a keletkezési történetét, hogy ő mit szeretett volna ábrázolni, és mit látunk mi bele. Mindenki mást, többnyire, de ez nem baj, ezért igazán jó a művészet. 

Jonathannal, a férjével pedig mindig jól elbeszélgetünk, Ferivel ők nagyon megtalálják a hangot, szóval kellemesen telt az este. Nagyon örültünk, hogy részesei lehettünk. 

A gyerekek itthon meg csak a fejüket fogták, mikor mondtuk nekik, hogy hová megyünk.

-Hová mentek?

- Lakáskiállítás megnyitóra. 

- Úristeeeennnnn.... 

Kb. így. 

Hazafelé pedig nagyon szép volt a kivilágított város. 

Cserediák

 A szalagavató után szinte szusszanni sem volt időnk, mert vasárnap este egy cserediák érkezett hozzánk Nürnbergből. 

Milán bő 1 hónapja mondta, hogy szeretne jelentkezni a cserediák programra, mi meg elhamarkodottan rábólintottunk. Na jó, akkor hirtelen jó mulatságnak és lehetőségnek tűnt. Akkor még nem tudtuk, hogy november elején a németek jönnek először, és majd csak tavasszal mennek a mieink. Nekünk, első bálozóknak, jobb lett volna fordítva, hogy rá tudjunk készülni a kinti tapasztalatok alapján, de hát mindegy, abból főzünk, ami van. 

És ha már így bevállaltuk, akkor ez jó lehetőség vot arra, hogy néhány régóta tologatott dolgot most megcsináljunk. Kezdve azzal, hogy felszámoltam a vasalóskosarat, majd új komódokat vettünk és raktunk össze egy régi szekrény helyére. Új cipős szekrényt is vettünk, ami már régi tervem volt, mert nem férünk a cipőktől. Szóval ilyesmi. Csináltunk egy nagyobbnak mondható takarítást is. Feri kifestette a lépcsőházat, ami már nagyon-nagyon csúnya volt. Szóval rákészültünk kicsit. 

Beszéltem egy barátnőmmel, akik már fogadtak többször is diákot, hogy meséljen róla, hogy megy ez, mire figyeljünk, mit adjunk neki enni, meg úgy egyáltalán, hogy milyen szokott lenni ennek a hangulata, mennyit kell foglalkozni a gyerekkel, stb.. megnyugtatott, hogy nem igényel tulajdonképpen extra figyelmet, náluk minden zökkenőmentesen szokott zajlani, kicsit rámennek ilyenkor a magyarosabb, tradicionálisabb kosztokra, de egyébként meg no para. 

Így vágtunk neki vasárnap az éjszakának, hogy Kelenföldön, késő este felvegyünk a gyerekünket. Milán eddigre teljesen túlspirázta magát, és ami addig jó bulinak tűnt, akkorra már merő para volt. Próbáltuk megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, nem az angol trónörököst várjuk, hanem csak egy kamaszfiút, aki jobban meg lesz szeppenve nála. 

Az első este, mivel nagyon későn érkeztek, tulajdonképpen már csak evés-alvással telt, gulyáslevessel vártuk, gondoltuk az jó kis egytálétel estére, nem lett volna jó letámadni este 10-kor egy marhapörkölttel pl., nehogy rosszul legyen éjszakára. A gulyásleves ízlett neki. 

Minden reggel együtt mentek Milánnal suliba, Milán a nulladik és a 7-dik órájáról kapott felmentést, a többin ugyanúgy részt kellett vennie, a németek pedig az iskola szervezésében ismerték meg a várost. Voltak a várban, a parlamentben, talán a Terror házában, de ez nem biztos, meg ilyesmik, délután meg abszolút a mieinkre voltak hagyva. 

Hogy hétfőn merre jártak, hát azt már elfelejtettem, de kedden voltak a lézerarénában, szerdán bowlingozni, de sokat tébláboltak a városban, ettek a luxusmekiben a nyugatinál, átsétáltak a Margit-hídon, ahonnan szép a panoráma a parlamentre, a várra, meg a hidakra, de voltak a Vörösmarty téren, a Fővám tér környékén, hajóztak a Dunán a Bkk hajóval, ettek lángost, vettek túró rudit, ilyesmi. Itthon paprikás csirkét főztem nokedlivel, volt halászlé, meg rakott krumpli is. sütöttem palacsintát, és a cukrészdából egyszer hoztam Dobos-tortát, mert Marcinak az a kedvence, és mindenképpen meg akarta kóstoltatni a német fiúval..  

Általában együtt mozogtak 10-15-en. Hamar egymásra találtak egyébként, már másnap nagy haverságban voltak és ez ki is tartott végig, a hét végére Milán már egyenesen szomorú volt, hogy elmennek. 

A legemlékezetesebb pillanata a hétnek az volt (számomra), amikor épp hazafelé tartottam munka után a boltból, vaksötét volt, minden vállamon szatyor, Milán meg ír egy messenger üzenetet, hogy Aaron összetört egy tárgyat a múzeumban, ne lepődjek meg, ha esetleg az Ungi tanárnő felhív majd emiatt. 

Hát akkor végigszaladt egy cifra gondolat a fejemen, hogy remélem nem egy etruszk vázát tört össze, vagy valami felbecsülhetetlen értékű akármit... de aztán mire hazaértem, addigra sikerült Milánt is elérnem telefonon, hogy mi is történt, és "csak" az Illúzió Múzeumban tört be a fejével egy plexi lapot, amikor valami alacsony, szűk helyen mentek át, és véletlenül megemelte a fejét. Szerencsére Aaronnak sem lett baja, és szerintem a plexidarab sem pótolhatatlan. Bár felvették az adatait, meg a tanárnőét is, de azt mondta Milán, hogy nem volt másnap sem ebből semmi balhé. 

Itthon később láttam, hogy írta Milán az üzenetben, hogy illúzió múzeum, de ott út közben a sötétben átfutottam ezen az információn, pedig sok keserű gondolattól  megmenthettem volna magam, ha tudom, hogy nem a Nemzeti Múzeumban voltak mondjuk :-) 

Na de mindegy is. Kellett ez a kis kaland. 

A srácok jól érezték magukat, olyannyira, szombaton este az egyik fiúnál ( a barátnőm fiánál) cserediák afterpartit tartottak, hogy megünnepeljék a hetet, meg hogy jól kibeszéljék a tapasztalataikat, élményeiket. Cukik voltak egyébként, bár elég húzós volt azért a hét mindannyiunknak. Mi azért nem bárntuk annyira, hogy péntek estére visszarázódhattunk a megszokott kerékvágásba, de egyébként tényleg jó kaland volt, és érdekes tapasztalás. 

Milánnak meg nagyon hasznos volt nyelvgyakorlás terén. És hát ez volt  fő cél! 

Márciusban folyt. köv, amikor majd ők mennek Nürnbergbe. Már most be van sózva miatta. 

Egy szalagavató margójára

 Meglehetősen sűrű napokat élünk. Szinte egyik ámulatból esünk a másikba. :-) 

Még ki sem pihentük a keddi zeneakadémiai koncert meghatódottságát, pénteken máris a szalagavatón találtuk magunkat. 

A rendezvény az Eiffel Művházban volt tartava, ahol most voltunk először, de elképzelhető, hogy nem utoljára, mert egészen jó helynek tűnik. 

Az ünnepség 5-kor kezdődött. 

Feri fél3-3 körül ért haza Prágából. Marci egy kicsit utána toppant be. Milán fél4-ig oboaórán volt, 4 óra magasságában ért haza. Szóval nem sok időnk volt ráhangolódni a estére :-) 

Ahogy megérkeztünk nem sok időnk volt már téblábolni, gyakorlatilag ruhatár-mosdó, pár szót váltottunk Erika barátnőmékkel, aztán már mentünk is a helyünkre. 

A szalagtűzéssel kezdődött a rendezvény. Jóóóó sokáig tartott mire mindenkit egyesével kihívtak és szalagot kapott, de olyan jó volt nézni a gyerekeket :-) 

Onnan a nézőtérről nem nagyon tudtam jó képet csinálni, mert nagyon rájuk világított a fény, de lesznek majd hivatalos profi fotók is valamikor. 

Nem látszik sok belőlük, de olyan jó volt végignézni rajtuk. Olyan helyesek és szépek voltak. 

Talán azért is volt különlegesebb ez a nap, mert mivel ők 6 osztályosba járnak, nem láttuk őket még így csinosban felsorakozva sosem. Egész picikék voltak még, amikor bekerültek ebbe az iskolába. Azóta szép fiatalemberek, és hölgyek lettek. 

Két táncot adtak elő, egy vidám osztálytáncot, meg a keringőt. 

Mind a kettő nagyon jól sikerült. Az előbbi vicces volt, az utóbbi megható. 

A "frakkos" bácsi odahozta a főpróbára az összes frakkot, majd műsor után el is vitte. Semmi dolgunk nem volt vele. Ráadásul igen jutányos áron adta bérbe, és igazította méretre őket. És milyen remekül állt Máténak :-) 

A többiek nem akarták annyira túlzásba vinni a kiöltözést, de azért egy-egy inget csak felvettek, és Marci is hajlandó volt a kapucnis pulóverét lecserélni egy ünneplősebbre. 

Kicsifiam :-) Hiába a jókora magassarkú a lábamon, Máté még így is magasabb nálam vagy 20 centivel. :

Első sorban jobbról a második

meghajláskor

Örömtánc után a színpadon 

Innen a fiatalok rögtön az afterpartyra mentek egy partibusszal valahová az Astoriához. 

Fél 3 körül ért haza Máté, meglepően jó állapotban. Nagyon büszke voltam rá, hogy nem karmolt be teljesen. (Volt ilyen az osztályban. )

Azért egészen elképesztő milyen gyorsan elrepültek az évek! De egyébként nem sírom már vissza a kisgyerekkorukat egyáltalán. Persze fura és érdekes látni, hogy milyen kis nyuszikák voltak ovis korukban, vagy még korábban, de most meg olyan jó rájuk nézni, hogy milyen szépek, hogy milyen okosak, ügyesek, önállóak, felnőttesek olykor. 

Egészen csodálatos 💓

Máté a Zeneakadémián

 Idén tanévtől Máté felkerült egy nagyobb zenekarba, aminek már a neve is igen komolyan hangzik, Szent István Ifjúsági Filharmónikusok, ( vagy vmi ilyesmi) hát még a mögötte lévő munka. A zenekar egy nemzetközileg is méltán elismert ifjúsági zenekar, és ahogy a bemutatkozójukban írják, 2024-2026-ig a kitüntető Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet is birtokolhatják. 

Na ide kezdett el Máté járni idén ősszel. Nagy izgalommal, de nagy büszkeséggel is, mert bár nyüszögött kicsit, hogy itt már többször van próba, és hosszabb is, meg úristeeeeen, milyen darabok vannak, és mutatja a kezével, hogy milyen vastag kottákból játszanak, de azért látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy részese ennek az egésznek. 

Ezt már csak onnan is sejtem, hogy tulajdonképpen panasz és zokszó nélkül jár(t ) rendületlenül a próbákra, mert mint kiderült nagyon gyorsan, nov-4-én már fellépésük volt. Rövid volt az idő, sok a gyakorolnivaló, így már szeptember első hetében tudták, hogy az őszi szünetet végig fogják próbálni. Ez azt is jelentette, hogy az idei őszi utazásunknak lőttek, de hát mit van mit tenni... csak asszisztálni tudunk mindenhez,  nincs más dolgunk. 

Sokszor írtam már, és sokszor beszéljük itthon is Ferivel is, meg nyilván Máténak is mondjuk, amikor befogadó kedvében van, hogy milyen büszkék vagyunk rá, hogy ilyen elhivatott, és amit kitalál, kigondol, azt úgy csinálja, majdhogynem erőn felül. Vagy legalábbis nekem ez már bőven erőn felül lenne, hogy még az iskolai szünetemet is rááldozzam. ( Volt egyébként a szünetben szalagavatós táncpróbájuk is, amiatt mondjuk puffogott, ebből látszik, hogy a táncolás azért nem annyira a kedvence. :-D)) De ilyen elhivatottsággal jár pl. nyáron evezni is, hogy képes 6-kor, fél7-kor felkelni, hogy a kora reggeli edzésre kiérjen. 

Szóval tényleg sokat készültek, és Máté nagyon lelkes volt, mindig újságolta, hogy mi történt a próbán, hogy megérkezett a japán-magyar vendégzongorista, aki ( állítólag) világhírű. Egész pontosan az szerepel a koncertleírásban: 

" A mostani koncert célja, hogy a zenekar megmérettessen a budapesti zenei élet egyik legikonikusabb koncerthelyszínén, a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol egy világsztár, Kaneko Miyuji közreműködésével ad egy gyönyörű orosz romantikus programból álló hangversenyt."

Műsor:
M. Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen
P. Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny
A. Borogyin: 2. szimfónia                                           
Szólista: Kaneko Miyuji-zongora
Közreműködik: a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett 
                          Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Horváth Gábor és Vucskics Ádám

Hát így történt, hogy Feri születésnapja után 1 nappal, szinte születésnapi ajándékként a Zeneakadémia nézőterén találtuk magunkat, életünkben először úgy, hogy Máté is a színpadon zenélt. Elég menő volt! 

Fel is vettem a szép piros cipőmet eme jeles alkalomra. :-)

Hogy mennyire központi helyen volt ez a fellépés Máté tudatában, azt jól mutatja, hogy elújságolta az evezősklubban, hogy lesz ez a hangverseny, és az evezős barátai/barátnői közül 8-an el is jöttek meghallgatni. Mikor mondta Máté, hogy már lehet jegyet venni, és hogy én vettem-e már, ( akkor még nem), mondta, hogy bezzeg az evezős haverjainak már van jegyük. :-) Nekünk is lett. És okosan úgy vettem jegyet, hogy szemmel tudjam tartani a srácokat az oldalerkélyen :-) 

Nekem ettől úgy elszorult a szivem, hogy milyen cukik, hogy eljönnek ilyen sokan egy hangversenyre, csak mert tudják, hogy Máténak ez fontos. Teljesen meghatódtam. 

A koncert nyilván parádés volt! Nagyon klassz darabokat játszottak, pont olyanokat, és pont annyit, ami befogadható volt. Tényleg klassz volt. 

Nagyon jó helyen ültünk, még Mátét is láttuk, aki bár újoncként a hegedűsök hátsó sorában ült, de ez nem vont le semmit sem az ő teljesítményéből, sem a mi büszkeégünkből. 

A zongorista valóban elképesztően játszott, a középpáholyból jól láttuk, ahogy elképesztő tempóban üti a billentyűket. 

Bal szélen kék nyakkendőben Máté 

Szünetben. 

Jó nagy tapsot kaptak, aztán mikor már kivettük a kabátunkat a ruhatárból, akkor vettük észre, hogy a zenekar még a színpadon áll, mert még a hivatalos fotósok akkor fényképezték őket körbe, úgyhogy gyorsan még én is előrementem, és próbáltam néhány képet csinálni. 

A z evezős társaság már ott várta Mátét az ajtóban, ott juhééééztak neki, meg integettek, meg vicceskedtek vele, hogy mosolyogjon. Aranyosak voltak nagyon . 

Nagyon szép este volt. Nem vártuk meg Mátét, siettünk haza, mert Marci nem jött, nem akart, és egyedül volt itthon. Meg késő is volt már. Okosan, én nem a piros tipegőmben mentem, azt csak ott cseréltem át, aztán meg vissza, mondhatnám, hogy féltettem az út porától, ami igaz is, de inkább a biztonságos célbaérkezés vezérelt :-)