A régi kerékvágásban

Hát véget ért a szünet, ma újra munkanap van. Nem nekem, tulajdonképpen az én esetemben ez ugyanolyan nap mint a többi, Feri szerint én állandó szabadnapon vagyok, szerintem állandó munkában, de ezek csak nézőpontbeli különbségek. Az elmúlt kicsit több mint 2 hét együtt éppen elég volt arra, hogy jól megszokjuk azt, hogy 3an vagyunk, és ez a tény teljesen felborította az amúgy szokásos hétköznapi rendet. Vagy mentünk valahová, vagy csak itthon voltunk, de mindenképp mások voltak ezek a napok. Matyi is már épp hozzászokott, hogy nem csak anyja van, hanem apja is, és már én is teljesen hozzászoktam, hogy főzés közben nem rángatja senki a nadrágom szárát, el tudok menni nyugodtan wc-re, és még hasonló apróságok. De mától vége a jó világnak, mától újra minden a régi, és ugyanúgy érzem magam, mintha munkába kellett volna mennem, kicsit keresem önmagamat, kicsit tétovázom, hogy mihez is kezdjek, kell még pár nap mire minden megint a régi kerékvágásba kerül. 

 

Matyi reggel nagyon aranyos volt, fél 7 körül ébresztette az apját, csücsült az ágyában, kivettem, odavettem magam mellé, Apa pedig felkelt. (mondhatni kicseréltem a két pasit) . Matyi szeméből egy pillanatra kiszállt az álom, és egy "Appa, húú"-val búcsúztatta a munkába induló családfőt. Kedvem lett volna megmosolyogni, de nem mertem, mert ezek után, mintha mi sem történt volna bevackolta magát a az állam alá, és már durmolt is tovább. Egészen fél 9-ig.